Magyar Nyelv – 44. évfolyam – 1948.

Mikesy Sándor: Szamóca

föld" (ILA BÁLINT. Gömör megye II, 58). Megvan SZAICZ LEÓ 1788-ból való tájszógyűjteményében is: Szamótza (MNy. V, 287). Népnyelvi adataihoz ezek csatolandók: erdei eper (Tsz.), csattanó (CzF.), földieper szamóca (CzF. 1. szer al.), csatti­­a csattogó vagy csattanó eper 'Fragaria collina­ a száráról való leszakításkor ugyanis csattanó hangot ad. 1. RAPAICS, A magyar gyümölcs 15 és MNy. XXXVIII, 297, EtSz. I, 890),­ földi szedert (Melius Juhász Péter Herbáriumában és Etlin. IV, 172), epernye, bagolyeper, balmica, komocsa, kapsa, kapsin (JÁVORKA, MFlóra). 2. GYARMATHI SÁMUEL Göttingában 1798. június 14-én kelt le­veléhez szótár-tervezetet mellékelt (M. NAGY OTTÓ,­ Gyarmathi Sámuel élete és munkássága: ErdTudFi­z. 182. sz. 50), és ebben — példaként — a Szamontza szót az oláhból származtatja (1. MNy. XXX. 238). 4. A szamóca alak köznyelvivé válásában, mely SULÁN BÉLA helyes megállapítása szerint a XVIII. század végén kezdődött, nem csekély jelentősége volt Debrecennek. Csokonai Vitéz Mihály 1802 ben verset is írt hozzá (ÖM. 140) és jegyzetében dunamelléki, túladunai és felföldi szónak mondja (DM 163). Csokonai forrása Földi János 1796-ba­n megjelent „Rövid kritika és rajzolat a' magyar füvésztudomán­yról" című munkája. Ebben találjuk: „Szamócza. DD. Népközt" (57). A DD. azt jelenti, hogy a szó MA.-nél és PP.-nál is megvan. Egyébként ,,a' Nép között szerte­széllyel talált, vagy hallott Nevek" közé tartozónak mondja. Csokonai hatására terjedt el azután az irodalmi, majd innen a köznyelvben a szamóca alak (vö. TOLNAI, A nyelv­újítás 98), éppen úgy, mint ahogyan a róna és a rengeteg szók köznyelvi elemmé válásában döntő szerepe volt Vörösmartynak, illetőleg Kisfaludy Sándornak (MÉSZÖLY: SzegF. I, 145 kk.; PAIS: MNnyv. IV, 316). 5. Az udvarhelymegyei Magyarh­erm­ányban a kisebb erdei eper neve leánka-eper, a nagyobbé koseper­ (Dimén József katonatársam közlése). A leányka-eper adta az ötletet, hogy a szamóca a kisorosz szamóc 'fiú' és szamka 'leány' szókkal függ össze, mégpedig úgy, hogy a sam- tőhöz a -ka nőnemű képző helyett az -ica járul: samica ( magyar szamica , szamóca , szamóca. HORGER (MNy. XXXI, 59) ugyanis azt írja, hogy a szamóca ó-ja esetleg rövid hangból fejlődhetett. Ezt megerősíteni látszott a Néprajzi Múzeum Értesítőjében olvasható két szimpla adat (XXXI [1939.], 262, 275). Hitelesnek látszottak, mert „a tár­gyak népi nevét mindig a legnagyobb gonddal és kiejtés szerint kell felírni", — mondja a cikk az elején. Ennek a magyarázatnak az a gyöngéje, hogy a ruténban szamicá-t nem tudunk kimu­tatni; a szamóca rutén neve jahoda, az ukránban polunica. Másrészt a magyarban sincs szimóca. Kiss Pál pusztafalusi ref. lelkész úr szíves értesítéséből tudom, hogy a tősgyökeres pusztafalusi cimócá-nak hívja a szamócá­t. Nevezik ugyan szimó­cá­nak is, azonban így többnyire azok hívják, akik már hosszabb­rövidebb időre elkerültek a faluból. 1 Hasonlóképen: a cseh praskavee C prask, praskaV és a német Knacker-Erdbeere. 2 Hétfaluból is közölve: MNy. IV, 32.

Next