Magyar Nyelv – 45. évfolyam – 1949.
Horpácsi Illés: Bor-annya, borfejtés, borfűtő
száma. Ennek egyik közleményében (Miről prédikálnék én, ha pap lennék?) olvassuk a következő mondatot: „cátana nu e alta de cát dósul (cirill betűvel: 'IOOIJI) tárii", 'a katona nem más, mint az ország csősze (őrzője)' (119. h.). Ugyancsak ebben a cikkben fordul elő szavunk többesszáma is: „din banií aceia tine pástorií, ciosií gi altele asemenea": 'abból a pénzből (t. i. a falu pénzéből) tartja a pásztorokat, a csőszöket és másokat hasonlóképen" (116. h.). Cios román többese tehát ciosi, a közismert urs ursi paradigma szerint, amely idegen szavakat is a maga körébe vonzhat (vö. pl. Eschimoni 'eszkimók'). Van-e azonban mód arra, hogy az Amicii Poporului adatait szóföldrajzilag értékeljük? E téren PAP ZsIGMONDnak, a lap szerkesztőjének és főmunkattársának származása szolgál a legjobb útmutatással: PAP ugyanis Szatmár megye keleti részéből származott (1817 —1889.) és 1848-ban Kővár román képviselője volt. Ellentétben kora más művelt ruménjeivel, a népnyelvtől sohasem szakadt el; ezért használt sűrűn olyan magyar eredetű tájnyelvi jövevényszavakat, mint chinezul (116 . kenéz, itt a. m. 'falusi bíró'), tauri (39 s tó), covaciu (500 kovács) stb. Egyik szerkesztői üzenetében külön hangsúlyozta, hogy munkatársaitól is népnyelven írott cikkeket óhajt (122). Ezen tájszavak rendszerébe illeszkedik be clos negyvennyolcas adata, amely tehát a Krasznavidék felé mutat. Maga PAP is erősen táj nyelvinek érezhette, ezért magyarázta egy ízben a következő módon: ,,ciosu (gornicu) din Tornova", 'a tornovai csősz' (i. h. 117), vö. gornic 'garde forestier, garde champêtre' (DictAcadRom. II/1, 288). GÁLDI LÁSZLÓ: Bor-aimya, borfejtés, borfűtő. Dunántúli öreg szőlőmívesek ma is gyakran borannyának nevezik a borseprőt. Első följegyzése Kovács Pálnál 1794: „Késő a bort akkor kímélni, mikor már anyjára szállt." (MARGALITS után.) Az elnevezésnek alapja az a régi és helyenként még ma is, élő hiedelem, hogy a leülepedett seprő erősíti, táplálja a bort. íme néhány adat: „Ménná tovább szoptva a bor az annyát, anná jobb (mennél tovább marad a söprüjén)" Somogy megye Szőkedencs (Nyr. III, 318). „Újév tájban fejtünk, van aki márciusban, akkor erősebb a bora, mert a seprő annya a bornak" Somlóvidék, Alsóiszkáz | „Februárban lefejtjük, hogy a söprű meg ne lotyhaggyon, meg ne lazoggyék. Az a bornak az annya, mert azon ál, azon fekszik . . . Októberban leszüretelünk, februárig az annyán fekszik" Vas megye Vásárosmiske | „A régiek márciusba fejtették le, most má újesztendüö után is. Igy monták: mig a söprüön van, addig szopik. Az az annya a bornak." Somlószőllős stb. (az utóbbiak 1949. évi gyűjtésemből). A modern borkezelésnek talán legfontosabb művelete a fejtés, illetőleg a fejtéssel kapcsolatosan a zavaros bornak a szűrése. Ez azonban nem volt mindig így. A fejtés fontosságának felismerése és gyakorlatának elterjedése nálunk az utolsó másfélszázad folyamán történt. Nemcsak a bor-annya kifejezésben mutatkozó felfogás bizonyítja ezt. Mutatja a régiségből fennmaradt sok-sok borkimérési, kocsmárosi feljegyzés, ahol a hordók tisztabor- és seprő-tartalma fel van tüntetve. Pl. Körösfő 1609: „Item Boczy Matthe educitauit vas vinu[m] Continensi puri vini vr. 76 fex vr 4, per den. 3." (JAKÓ, GyalUrb. 430): az említett hordó tehát 76 vödör (vr . urna) tiszta bort és 4 vödör seprőt tartalmazott. (Vö. Pázm. Préd.: „Hordó