Magyar Nyelv – 53. évfolyam – 1957.
J. Soltész Katalin: Az elbeszélő múlt kihalása
búsan kérdezők" (1860.); Madách: Az ember trag. XII.: ,,Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők, Átpillantását vágyjuk az egésznek"; Csengery A.: Arany Lev. II, 192. ,,A mi a lap dolgát illeti: ez iránt már rég benyújták a folyamodványt" (1860.); Hunfalvy Pál: BpSzle. 1886. III, 52. ,,Megtapsolok múlt május 9-dikén, az akadémia negyvenhatodik közgyűlésén, Vámbéry Ármin beszédét". E) — A többes szám 2. személye, amely az elbeszélő múltban az alanyi és tárgyas ragozásban egyforma alakú, a legritkábban használt igealak. Úgyszólván csak verses szövegben fordul elő. Példák az alanyi ragozásra: Kiss J.: Gedővár asszonya: ,,»Igyál Simon! Még ma többet is vesztesz te!« ! »Még többet is? . . . Hazudsz! — koldussá tevétek!«"; Szigligeti: A trónkereső I, 6: „Kik vagyok? mért jövétek?" Tárgyas ragozás: Madách: Az ember trag. V.: „Im elbocsátlak, bajnoktársaim, Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát". Makai Emil: Az öreg úr: „Ugye, ilyennek ismerétek Ti mind a jó öreg papot?" F) — A többes szám 3. személye valamivel gyakoribb, minden műfajban előfordul, bár jóval ritkábban, mint az egyes szám. Alanyi ragozású példák: Versből: Reviczky: Mikor még sírni tudtam: „Hejh, összeperzselének ! Azóta szenvedélyek!"; Drámából: Csiky G.: A vasember III, 10: „Nem engedének oda benn maradnom". Szépprózából: Mikszáth: A jó palócok 42: „Távolabb különféle madarak valónak láthatók"; Petelei I.: Mikszáth-Almanach 1890. 190: „bort hozának, tulajdon abból, a melyet a táblabírák isznak". Egyéb szövegből: Gyulai P.: Emlékbeszédek 45: „politikai reményeink éledni kezdének" (1870.); Déryné Naplója I, 7: „sok szép vendégsereg gyűlt össze, kik estebédre valónak meghíva." A tárgyas ragozás gyakoribb. Versből: Arany: Tetemre hívás: „Kastélyába vitette föl atyja, Ott letevék a hűs palotán". Drámából: Szigligeti: A fény árnyai V, 2: „Kutatni kezdék a multat, jelent". Szépprózából: Mikszáth: Tót atyafiak 132: „A kova bőven adta a szikrát, melyek a nő arcát is megvilágítók egy pillanatra"; Jókai: Sárga rózsa 58: „Ezzel a leányt szabadon bocsátók". Egyéb szövegből: Eötvös J.: A nemzetiségi kérdés 25: „törvényeink e hon minden polgárainak teljes egyenlőségét kimondok"; M. Munkásmozg. Dok. I, 142: „a munkások a munkát leállítok" (Arany Trombita, 1869.); Eötvös K.: Tünemények 148. „Társas mulatság, . . . látogatások, fürdők: ime ezek törték ki a napok és órák ürességét". 3. Az elbeszélő múlt használatának a XIX. század második felében tartalmi, formai, valamint stiláris jellegzetességei vannak. A sűrűn előforduló van, lesz, tesz, vesz igéket azok az írók is gyakran elbeszélő múltban használják, akik különben — különösen az alanyi ragozásban — ritkábban élnek ezzel az igeidővel. Eötvös József „A nemzetiségi kérdés" című könyvében 18-szor ír való-t és csak 4-szer más igét az elbeszélő múlt alanyi egyes 3. személyében. Tolnai Lajos „A báróné ténsasszony"-ban, Iványi Ödön „A püspök atyafiságá"-ban 2—2-szer használja az alanyi egyes 3. személyt, mindannyiszor a valá t. A lesz, tesz, vesz igék elbeszélő múltjának analógiás leve, teve, veve alakja a XIX. század harmincas —negyvenes éveiben erősen terjedt a lön tőne vén rovására (TOMPA: Nyelvünk a reformkorban 368), de a század második felében újra visszaszorul, s Arany „Tengeri-hántás"-ának adata: „Deli karcsú derekáben a salló, Puha lábán nem teve kárt a talló", — kivételszámba megy. A len ellenben elég gyakori: Gyulai: Emlékbeszédek 226: „A dilettáns politikus és író egyszerre a nemzet ünnepelt írója Ion" (1865.); Degré A.: BpSzle.