Magyar Nyelv – 55. évfolyam – 1959.
Reychman Jan: Adam Kazimierz Czartoryski herceg (1732–1824.) kéziratos jegyzetei a magyar nyelv tanulásához
az e-nek az i-vel való bizonyos összekeverése: mirt (miért), pinz (pénz), oké (aki). Ugyanúgy szerepelt néntsen, ele kijavították nintsen-re. Természetesen az ö és az ő hosszúságai nincsenek feltüntetve. A Czartoryski magyar füzetében feljegyzett paradigmák és formulák többé-kevésbé a XIX. század eleji magyar irodalmi nyelv állapotát tükrözik, úgy, ahogy annak idején tanították az iskolákban, vagy használták a hivatali gyakorlatban. E füzet nem kelti azt a benyomást, mintha a nyelvtanulás alapja valami konkrét kézikönyv vagy meghatározott nyelvtan lett volna, inkább az akkori iskolai tanulmányoknak és akkor még folyékony, kikristályozatlan állapotban levő elveknek a visszatükröződése, és innen vannak e nyelvtani jegyzetek helyesírásában és meghatározásaiban az ellentmondások. A podóliai földek főkapitánya, Adam herceg magyar társalgó partnerének kétségkívül magyarnak kellett lennie, valószínűleg olyannak, aki nem tudott lengyelül, viszont ismerte a francia nyelvet, mely nyelv közvetítő nyelvként és a szólások és nyelvtani magyarázatok fordítására szolgált. E szövegek francia nyelve eléggé helyes, de nem tudjuk, hogy a helyességet a herceg magyar nyelvtanárának vagy pedig magának a hercegnek kell-e tulajdonítani. Bizonyos csekély számú fordulat kivételesen lengyel kifejezések segítségével van visszaadva, méghozzá elég vulgáris nyelven: zeby kto gada, trzeba, zeby kto umia (hogy valamellyik beszszéljen, kel neki valamit tudni). S végül néhány fordulat, amelynek a legközelebbi latin megfelelőit megadja: beszszélendő—lócuturus, menendő—iturus, (-a, -um). E kifejezéseknek latin nyelvre való lefordítása kétségkívül bizonyos fényt vet a feltételezett magyar mester képzettségére. Tehát amennyire Czartoryski jegyzetei alapján valamelyes következtetést vonhatunk le magyar társalkodó partnere képzettségére vonatkozóan, akkor vitathatatlanul arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy ez bizonyos kulturális színvonalon levő ember volt, a paradigmák túlnyomórészt helyesen vannak megadva, a magyar nyelvtani fogalmak elég ügyesen vannak megmagyarázva a nem mindig jól alkalmazható francia nyelvi fogalmak segítségével, és az akkor alkalmazott magyar nyelvtani meghatározások szerint vannak elrendezve. A jegyzetek elején levő igealakok a legpontosabban vannak megadva a beszél ige ragozásánál. E formulák bizonyos sajátossága az, hogy megadja a szokásos igemódok mellett mintegy egyenértékű mellékmódokat: a ható igét és a műveltető igét (nem nevezi így őket): beszélj, beszélhes, beszéltes, beszéljünk, beszélhessünk, beszéltesük (parsons, puissions parler, faisons parler). Természetesen az igeragozás jelen ideje nem vált ki semmiféle megjegyzést, akárcsak a jövő idő semfogok érezni); mint „imparfait" meg van adva az akkor még irodalmi használatban levő, de ma már kihalt érzek vala igealak. A hogy beszélyek alakot „conjunctif présent"-nek nevezi, ugyanennek a módnak az imparfaitjaként a hogy besselnem alak szerepel. Ami ugyanennek a módnak a passé définijét illeti, ami megfelel a francia que je vous parlaise-nak, a jegyzetek megmagyarázzák, hogy ebben az esetben használni lehet a présent vagy imparfait alakot. Ennek a módnak a passé indéfini alakját ezeknek az utasításoknak értelmében úgy lehet elérni, hogy az indicativ présent elé hogy kötőszót tesszük: ugyanúgy, ha a plusque parfaitot akarjuk megkapni, a volna alakot adjuk az indicativusban a vala helyett, tehát hogy beszéltem volna — que j'aurais parié. Végül a conjunctivus jövő idejét ezekhez az előírásokhoz alkalmazkodva úgy érjük el, hogy az indicativus jövő ideje elé midőn, mikor, mivel kötőszót tesszük, midőn fogok beszélni.