Magyar Nyelv – 57. évfolyam – 1961.

Kovács Ferenc: Régi magyar esküminták

vélt büntetését — igénybe vevő formális bizonyítási elem. KAMNISTO szerint is igen régi szokás az eskütétel: „Wahrscheinlich ist der Eidschwar auch bei den finnisch ugrischen Völkern ein recht alter Brauch. . ." (NyK. L. 139). A legfontosabb­­szerepet az esküvésnél, főleg a hamis eskünél a pogány korban az elemek (föld, tűz, víz stb.), a különféle állatok kultikus tisztelete, majd az istenek bosszújától való félelem játszotta. A hamis eskü esetére kilátásba helyezett legkülönfélébb átkok — egész átokrendszer — őrződött meg a külön­böző korokból fennmaradt esküszövegekben vagy azok töredékeiben. Az átok sajátos mitikus képlet, aminek következtében az ember természetellenes álla­potba jut: elnyeli a föld, kővé mered, állattá válik, megemészti a tűz stb. KANNISTO említett cikkében a rokon népeknél meglevő különféle eskük­ről értesít. Az osztjákoknál és voguloknál meglevő ,,tűz-eskü"-ről a követ­kezőket írja: „Die Ostjaken schwören auch beim Feuer, und dabei nimmt der Beschuldigte mit seinem Messer eine Kohle aus dem fierd, steckt sie für eine Weile zwischen seine Zahne und sagt dann, das Feuer möge mich verbrennen, wenn ich einen falsehen E­­­d schwör­e." A voguloknál dívó ,,tűz-eskü"-nél a „tűzanya" bosszú­ját az alábbi szöveggel hívja fel a szertartást vezető: „Heilige Feuermut­ter! Wenn der Diebstahl dieses Mannes Tatsache ist, so lege sein H­a­u­s im Verlauf eines Monates in Asche! Bringt er ein troc­kenes Opfer dar, bringt er ein blutiges Opfer, so höre nicht auf ihn! Lege sein Haus in Asche." (Uo. 146—7; a kiemelések tőlem.) A tűz-eskün kívül másfajta esküről is van tudomásunk. Ugyancsak KANNISTO emlékezik meg ezekről (farkas-eskü, mamut-eskü, víz-eskü stb.) (i. m. 150). Az állat-eskük között különleges helyet foglal el a medve-eskü: ,,. . .a medve mint az igazság, különösen az eskü szentségének őre s mint a hamisságot szigorúan megtorló felsőbb hatalom mutatkozik a vogul nép kép­zeletében" — írja MUNKÁCSI BERNÁT (A medveeskü a voguloknál, Hunfalvy-Album, 1891. 127). Az állat-eskü másik kategóriája az állatáldozat, lényegében tehát „vér­eskü", ami szintén igen régi eredetű. Már HÉRODOTOSZ is megemlékezik róluk (IV, 70). A szkítákról jegyzi fel, hogy szerződésüket kicsorgatott vérükkel, illetőleg annak megízlelésével szentesítik, erősítik meg. Más szerzőknél is talál­hatunk hasonló jellegű feljegyzéseket (az irodalmát 1. IPOLYI ARNOLD, Magyar mythologia, 1854. 545). Ilyen vér­eskü tulajdonképpen az Anonymus felje­gyezte vérszerződés is: „Tunc supradicti viri pro Almo duce more paga­nismo fusis propriis sanguinibus in unum vas ratum fecerunt iuramentu­m." (SAH, I, 40; a kiemelés tőlem.) A rokon népek mitológiájában, a honfoglalás előtti korról szóló mondák­ban egyaránt fellelhető különféle esküformák egyes elemei, motívumai áthagyo­mányozódtak a honfoglalás utáni kor magyar jogszokásába is. A X. század elejéről van adatunk arra, hogy a honfoglaló magyarság körében még igen divatos volt az állat-eskü, ennek különösen a farkas-, illetőleg kutya-eskü változata. Ezt igazolja egy bajor püspök IX. János pápához írt levele, amelyben tiltakozik az ellen a vád ellen, hogy ők is állatra esküsznek, mint a pogány magyarok: ,,. . . quod nos praefatis sclavis criminabiantur, cum ungaris fidem catholicam violasse et per canem seu lupum aliasque nefandissimas et ethnicas res, sacramenta et pacem egisse" (közli IPOLYI i. m. 545).

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék