Magyar Nyelv – 57. évfolyam – 1961.

Kovács Ferenc: Régi magyar esküminták

vitás, és ezért kellett egy tanúnak esküdni. A néphit a hamis esküvő szavait és következményeit a következőképpen örökítette meg: ,,D­i­e Erde s­o 11 mich verschlucken, wenn das nicht meines Herrn Holz ist. Er wurde sofert verschlunge­n." (Uo., a kiemelések tőlem.) A földre­ esküvés a XIV—XV. századi magyar bíráskodásban is dívott. Ezt igazolja, illetőleg az esküvés módját őrzi meg Drugeth Miklós ország­bíró 1354. június 9-én kelt ítéletlevele, amely az Egyed bozóki prépost és János pilisi apát között 2 ekényi föld hovatartozása miatt keletkezett pert dönti el. Mivel a határjárás alkalmával a területbecslés körül vita támadt, az országbíró esküt ítélt a prépostnak hat nemes eskütárssal. Az eskütársak ,,. . . discalitatis pedibus, resolutis cingulis, terram super capita eorum leuando et generaliter dicendo, prout moris esset iurare super terram, super eo. . ." Mivel az esküszöveg hosszú volt („multa verba in se continerat"), a bíró rendelke­zése szerint „...seriem ipsius iuramenti de verbo ad verbum paulatim et seriatim deberet recitare" (CD. IX/2, 343—55). Másik földeskü szerint (1359. május 16.) az eskütevők szintén „resolutis cingulis discalctatis pedibus et terram super capita ipsorum leuando ac generaliter dicendo, prout moris est, iurare super terram secun­dum regni c­o­n­s­u­e­t­u­d­i­n­e­m" (HazOkm. IV, 189—97). Az egri káptalan 1408. március 22-én kelt bizonyító levele ugyancsak arról értesít, hogy a határjárásnál az alperesek eskütársukkal együtt letették a földesküt (Zsigmokl, II/2, 124; a kiemelések tőlem).­ A föld­esküvel kapcsolatos fent idézett példákból tehát megállapítható egyrészt, hogy régi szokásként alkalmazták, másrészt, hogy — mivel hosszú szövegűek voltak — lassan, szóról szóra kellett azt mondani. 3. Az esküvés, eskütétel, esketés tehát a középkori bíráskodásnak is szerves része volt. Az említett adalékokon túl e mellett szól a Corpus Juria néhány szövegrésze is. Az első királyok törvényei, amelyek a bíráskodásról intézkednek, nem őriztek meg eskümintákat. Arra, hogy az eskü, esketés mégis tartozéka volt az akkori bíráskodásnak, az alábbiakból lehet következtetni. I. István I. törvénykönyvében említés történik az esküről, méghozzá a bíráskodással kapcsolatban, — igaz, hogy csak intelem formájában: ,,. . . causa digna judi­cari ad te venerit vei aliquis capitalis sententiae reus, noli impatienter portare vei cum jura mente firmare, illum punire. . ." (1/5, 3. §. Corp. Jur. I, 12).2 Ez még nem közvetlen bizonyíték az eskü alkalmazására, de annak I. István korabeli megléte mellett szól. Ha a bíráskodót óva inti is I. István az esküvéstől,­­ az érdekelt feleket és az esetleges tanúkat már akkor is esket­ték. István II. törvénykönyve már kimondottan hitszegésről, esk­ü­szegésről tesz említést: „Et nullatenus per aliquorum mendacia vei fal­sum testimonium, neque per perjuriam aut praemium, lex justa in aliquo depravetur." (II/2. 3. §. Corp. Jur. I, 22.) Ebből a szövegből a tanús­kodás mellett a meghiteltetés megléte vitán felül kiderül, ha h­i­t­s­z­e­g é­s formájában is ! Mindezeken túl ugyanennek a törvénykönyvnek egy 1 Ezekre az adatokra SZABÓ ISTVÁN professzor volt szíves a figyelmemet felhívni. Szerinte több száz ilyen latin nyelvű esküszöveg maradt fenn, magyar nyelvű ezidáig nem került elő.­­ Ezt és a következő törvényhelyeket a Magyar Törvénytár — Corpus Juris­ Hungarici.­­Bp., 1899. milleniumi emlékkiadásából idézem.

Next