Magyar Nyelv – 59. évfolyam – 1963.
Moór Elemér: Léc, tégla, cserép
(vö. Odoin), s jelentése 'Reichtum, Glück'. Az utótag az ófelnémet wini szóval egyeztethető; jelentése az angolszászban is, az ófelnémetben is 'Freund' — tehát nincs köze a 'bor* jelentésű szóhoz. (SCHÖNFELD, Wörterbuch der altgermanischen Personen- und Völkernamen. Heidelberg, 1911. 36, 170.) KUBÍNYI LÁSZLÓ Paláta. Ez az értelmezés nélkül közölt, valami ételnevet jelentő szó (vö.: Nyr. IX, 73, innen NySz., II.) aligha lehet más, mint a következő éteknév: kései klasszikus görög (ion) szalád-rerj 'Kuchen, od. Marmelade von nüssen, Feigen u. a.' (MENGE) latin palatha 'eine Art Frucitmus' (GEORGES), 'gyümölcskenyér' (FINÁLY); középkori latin palathae,tae 'massae de ficis, dictae quia inter duos palos positae siccantur ad servandum' (DUC.); ,,palata : gebackin vyge' (értsd: gebackene Feige) 1420-ból (DIEFF., NovGloss.); palatka 'venecz terta fig, svalek, hlebeczfig' (értsd: fűzérfüge, fügekenyér) (BELLOSZT. 1740-ből) ] egyházi szláv, orosz paluta 'fűzérfüge' (GREZN., Mat., Lex. p., stb.). Az orosz paluta a TtaM.a származtatást nem tartja kifogástalannak VASMER (Greko — slavj. etjudy III [1909.], 139). MELICH JÁNOS Léc, tégla, cserép. 1. Léc szavunk származásáról tulajdonképp mit sem tudunk. A Szóf Sz. ennyit mond róla: „bizonyt. eredetű, a németből származtatták, de ez az egyeztetés jel.tanilag nem megnyugtató: vö. km. lette, afr. lice 'korlát', ha a k.-latin licia-nak, mely a fr. szó latinosítása van karó jelentése is, más még kevésbé valószínű német származtatása is van." Ezekből a megjegyzésekből is nyilvánvaló, hogy azok, akik ezzel a szóval eddig foglalkoztak, egyszerűen csak belelapoztak idegen nyelvek szótárainak l betűs szóanyagába, és azokkal a szavakkal próbálták a léc szót kapcsolatba hozni, amelyek hangsorilag valamennyire közel állottak hozzá. A talált szóalakok jelentéseivel pedig nyilván már nem sokat törődtek, mert ha esetleg lehet is korlátkészítéshez léceket is felhasználni, a korlát mégsem léc, de a 'karó' sem az, amire BÁRCZI — úgy látszik — bizonyos kételkedéssel még hivatkozott. Nem mondom, nem egyszer sikerült már ilyenféle keresgéléssel is nyomára jönni egyik-másik szavunk származásának. Ha azonban az átvett szó testében nyelvünk fejlődése során jelentősebb hangváltozások mentek végbe, és régi szóalakok esetleg nem maradtak ránk, akkor ezzel az eljárással nem mindig fog sikerülni egyik-másik homályos szavunk származásának nyomára jönni. Kinek jutna például eszébe a népnyelvi ihar szót a szláv javon szóból származtatni, ha e szavunknak a népnyelvből és a régiségből is nem ismernek számos olyan más alakváltozatát is, amelyek már elvezethetnek bennünket a szláv javon szóalakhoz? Különösen kényelmetlen, sőt nem egyszer bosszantó lehet a számunkra, ha valamilyen nyilván újabb keletű ipari készítmény elnevezésének eredetét nem tudjuk megmondani. Ilyen pedig léc szavunk is. Ezért a következőkben másféle módszerrel fogjuk megkísérelni, hogy léc szavunk származásának nyomára jöjjünk. Mégpedig annak a vizsgálatából kívánunk kiindulni, hogy kik és milyen célra használhatták fel a múltban leginkább ezt az ipari készítményt. 2. Lécen keskenyre fűrészelt deszka- vagy pallószálakat értünk. Ilyen lécekből különféle szerszámok számára nyelet szoktak faragni, de felhasználják kerítéskészítésre is, bár manapság már inkább drótkerítést csinálnak, a középkorban pedig a rácsos kerítés készítéséhez alighanem többnyire sajnálták volna a vasszöget, és ezért bizonyára inkább vesszőfonással készítették a szükséges kerítéseket. Ellenben a múltban is, a jelenben is elkerülhetetlen a léc használata a cserépfedél készítésénél. A legrégibb és legelterjedtebb tetőfedő anyag hazánkban a múltban a nád és a szalma volt, az Alföldön inkább az előbbi, a Dunántúl az utóbbi. Ezeket a tetőfedő