Magyar Nyelv – 63. évfolyam – 1967.
Szó- és szólásmagyarázatok - 2
ahogyan ma is hangzanak. Ezen a területen rétegnyelvi jelenségre is bukkanunk. Több régi latin jövevényszó ugyanis mai köznyelvünkből hiányzik, illetőleg latinos idegen szóként él, mert egykor rétegnyelvi, iskolai, felekezeti stb. használatú volt, így magyarázom a GYARMATHI SÁMUEL Vocabulariumában (1816.) minden helyzetben S-sel szereplő ilyen szavakat, mint Sákramentom, Protzessus stb. Sákramentom ma is a szó reformátusok használta alakja, nyilván mert teljesen meghonosodott szóként él tovább. A neki megfelelő katolikus szó: szentség, régi népénekben szakramentum is. GYARMATHI tanúsága azért is fontos szempontunkból, mert 1794-ben megjelent nyelvtanának nyilatkozata szerint latin szöveget ő is sz-szel olvasott (WALDAPFEL, i. h. 240). WALDAPFEL adatai szerint a latin 5-nek .sz-szel való ejtését említi 1682-ben PERESZLÉNYI PÁL, 1794-ben GYARMATHI SÁMUEL, 1795-ben a Debreceni Grammatika. A teljesebb kép megrajzolásához ismernünk kellene a katolikus és protestáns iskolákban és a magyarországi egyházi latinban dívó olvasás- és ejtésmódot. Nagyon valószínű például, hogy a bencések, ciszterciek és premontreiek iskoláiban a XIX. század elejétől kezdve csak szezés járta. Ezek a rendek a török időben nálunk elpusztultak, csak a XVIII. század folyamán kezdenek újjáéledni, jó ideig osztrák, cseh, morva és sziléziai rendtagokból (KARÁCSONYI JÁNOS, Magyarország egyháztörténete 324 — 7). A XIX. század elején már csupa magyar rendtaggal rendelkeznek. Ezek a magyarok, akiknek száma csak fokozatosan vált többséggé, a közösen mondott latin imádságokban minden bizonynyal az idegenek szere kiejtését sajátították el, és iskoláikban is így tanítottak. Egyébként is valószínűtlen, hogy az Európában szokásos sz-e ző latin ejtés ne hatott volna a külföldi egyetemeken tanuló katolikus és protestáns magyar diákokra. Az 1800 körül jövevényszavainkban is nekilendülő sz-e ző ejtés megrajzolásához (vö. WALDAPFEL, i. h. 240) szükség lenne az olyanféle egyházi latin szavak tüzetes vizsgálatára is, mint amilyen a confessor. Erről röviden most ennyit: A kódexekbeli konfessor ejtés helyett például Negyedes Pál ,,Győri Püspökség-béli Egyházi Pap" 1801-ben megjelent Lelki Kalauzában a Mindenszentek Litániájában és egyéb imádságokban mindenütt konfeszszort találunk. A múlt század utolsó évtizedeiben a Sopron megyei Babóton kézzel írt népi eredetű és nyelvezetű búcsúvezető könyv litániája szintén mindig konfeszor- ír a szokásos fordítás: hitvalló helyett. Ezek után érthető, hogy 1823-ban már a nép nyelvéből jegyeztek fel a Répce mellékén sz-ező alakokat, mint a szerbusz, persze, szuktilis (TudGyűjt. 1823. X. 66). Megjegyzendő, hogy a MTsz. csak egyetlen, 1889-ből való adatot ismert a szerbusz-ra Fehér megyéből. A persze szóra meg a SzótSz. első adata 1867-ből, BALLAGI szótárából való. A szuktilis szót a MTsz. szubtilis, szuptilis, szuktilis, szuktélos, szuptíros változatokban közli Zala, Vas és Komárom megyéből, Székesfehérvárról, Mezőtúrról és az Érmellékről. Magam szűktilosan alakban és 'szűken, alig elégségesen' jelentésben a Vas megyei Csöngéről ismerem. Itt a latin s olyan megfelelését látjuk, amely mai latinos szavainknál is szokásos: a szövegen megmaradt s-ezész. (Lásd erről KÁLMÁN, i. h. 284.) — Szokatlan a meghonosodott szóként ugyanekkor jelentkező szerbusz köszöntés szóvégi szezése. Oka az lehet, hogy, mint alább kiderül, korábban latin mondatban szerepelt, tehát benne a szövegen is sz-et ejtettek. 2. E bevezetés után térjünk vissza a szerbusz-hoz. Úgy látom, hogy a servus 'szolga' szó szerbusz üdvözlő szóvá fejlődése népünk körében történt, úgy látszik, a dunántúli nép körében. A feudális korszak levélzáró üdvözlése jellegzetesen az alázatos jobbágya vagy szolgája. Emellett a gazdagabb nemesség körében lábra kapott, főként francia és német mintára, az alázatos szolgája köszöntés is. Ez tovább harapózott a kisnemesség világába. A XIX. század elején már köznemesek is gyakran köszönnek így, illetőleg a latinul tudó része servus humillimus-szal is. Lehet, hogy a latin formula sem magyarországi fordítás, hanem kiejtésével együtt idegenből való átvétel. A Tudományos Gyűjtős