Magyar Nyelv – 69. évfolyam – 1973.
Balassa László: A stiláris ambivalencia
4. Vizsgáljuk meg most, miféle nyelvi eszközök fejezik ki az ambivalens érzelmeket. Hermione-nak ez a szenvedélyes kitörése: többszörösen összetett, szövevényes mondat. Ennél egyszerűbb nyelvi megoldást találunk Kármán József ,,Fanni hagyományai" című szentimentális regényének (1794.) III. fejezetében. Itt egy serdülő lánynak még nem konkrét személyhez fűződő szerelmi ábrándozását festi a szerző: „Valamely édes, nehéz, titkos, nem tudom mely érzés fekszik kifejtetlen, homályosan melyem rejtekébe! Ha az éj titkokkal teljes árnyéka beteríti a földet, midőn a természet elszenderedett és ünnepel, — akkor támadnak fel leghatalmasabban érzései . . . Oly édes, bájoló érzés — és mégis fájdalmas. Az örömtől dobog szívem — és mégis könnyel telik szemem. Megfoghatatlan magának is az ember! Makacs, akaratos szív! kigázol keresztül érzéseid zűrzavarján? . . ." Az ambivalens érzelem itt az általam kiemelt két ellentétes mondatpárban nyilatkozik meg. Még tömörebb Kármán kortársának, Csokonai Vitéz Mihálynak ez a két verssora: ,,Ah! mézzel elegy keserűség! És kínnal teljes gyönyörűség!" (Édes keserűség). A költőnek elegendő három szó (mézzel elegy keserűség) az ambivalens megállapításhoz. Ez — nyelvtani formáját tekintve — kettős szószerkezet. A második sor hasonló szerkesztésű; művészi variációja az elsőnek. Korunkban még bonyolultabbá váltak az egyén és a társadalom kapcsolatai, ezért századunk irodalmában gyakoribbak az ellentmondásos érzelmi megnyilatkozások. Kivált Ady Endre költeményei vallanak nagy benső feszültségről. Vegyük példának „Sírás az Élet fa alatt" című versét: „Lentről nézem és terebélyed, Piros csodákkal rakott Élet. Nem áhított így soha senki, Nem tud téged más így szeretni. Véremmel hívlak, csallak, várlak. Véremmel gyűlöllek, imádlak." Íme a gyötrelmes kettősség: Ady forrón áhítja a gyönyörök teljességét, de önemésztő haraggal látja, hogy csak másoknak virulnak „az Élet-fa piros csodái." 5. Csokonai idézett verscímével (Édes keserűség) és Ady föntebb kiemelt ellentétes stílusértékű kettős állítmányával eljutottunk az ambivalens érzelmeknek eddig látott legegyszerűbb nyelvi kifejezéseihez. Ezekben egy pozitív és egy negatív festői erejű szó kapcsolódik össze szószerkezetté. Kérdés, fokozható-e még ezen a téren a nyelvi tömörítés? Képes-e a nyelv arra, hogy egyetlen szóval kétféle, mégpedig ellentétes érzelmi hangoltságot fejezzen ki? — Erre a kérdésre „igen"-nel válaszolhatunk. A jelenség vizsgálatára Csokonai Vitéz Mihály, Charles Baudelaire, Ady Endre és József Attila egy-egy verse nyújt alkalmat. A példamondatok elemzése előtt azonban helyénvalónak látszik egy módszertani meggondolás. A stilisztikai ambivalencia meglehetősen bonyolult jelenség; ennek pozitív és negatív összetevője nem mindig világlik ki a szövegösszefüggésből. 3 Magyar Nyelv LXIX. 2.