Magyar Nyelv – 70. évfolyam – 1974.

Szilágyi Ferenc: A tájszógyűjtő Csokonai

adat is megerősítette azt az egyéb mozzanatokból leszűrt következtetésem, hogy az említett verset nem Csokonai, hanem a Fejér megyei, zámolyi szüle­tésű Nagy István írta. (A „Currens de lepore" mindeddig Csokonai műveként szerepelt a kiadásokban.) — A MTsz. a 'lakoma, vendégség, mulatság' jelentésű tom-ot Somogyból, Baranyából és a Duna—Tisza közéről, Kiskunhalasról adatolja. (A Duna—Tisza közére dunántúli telepesek is vihették.) A MTsz. egyik somogyi adata KASSAI Józseftől ered. Szókönyvében ezt találjuk: „Somogybann Tor­ helyett mondatik Tom, minden vendégségnek jelentésére" (V. 136). Mint RUZSICZKY is rámutatott (KazTájsz. 378 — 9), GÁLDI LÁSZLÓ a tom-ot Kaziinczynak a régiségből fölújított szavai között említette (Szótk­. 318); ezzel szemben RUZSICZKY úgy vélte, hogy: ,,Kass.-nak az MTsz.-tól is igazolt adata alapján . . . bízvást föltehető, hogy egyes nyelvjárásokban Kazinczy korában is élt" (378). E nyelvjárásokat közelebbről nem lokalizálta, csupán annyit mondott, hogy: „a tom szót Kazinczy korában csak egyes vidékeken használhatták. Kazinczy a saját nyelvjárásából nem ismerhette". (s. h.). Szerintünk dunántúli tájszó volt már akkor is, s ezt KASSAI, Csokonai, a zámolyi Nagy István, s a szintén Fejér megyei Egyed Antal, továbbá Fábián Gábor adata mellett megerősítik a Fejér megyei MÁRTON JÓZSEF szótári adatai is: ő is bizonyára saját nyelvjárása alapján szótározta a tom­ ot. Az ugyancsak Fejér megyei VÖRÖSMARTY által szerkesztett Tzs. — talán tekintettel Kazinczy fordítására is — 1838-ban még fölvette a szót 'der Schmaus, die Gasterey, der Jubel' értelmezéssel, később azonban eltűnt az irodalom nyelvéből. — A „Currens de lepore" bizonytalanabb eredetű 1795-i adata után első, pontosan helyhez köthető adatunk Csokonaitól van a szóra, s így föl­jegyzésének nyelv­járástörténeti értéke is van. 5. A felsorolt szavakon kívül van még két be nem sorolható kifejezés Csokonai szójegyzékében. A­r­r­a­b­é. — Csokonai táj szó jegyzékén e kifejezés így van értelmezve: „Zselitz". Nyilvánvalóan a Kaposvár környéki somogysági Zselicségre utal az értelmezés, s a falunév itt föltehetően nem a nyelvi fordulat használatának, illetőleg lejegyzésének helyére vonatkozik, hanem a helyhatározóval jelölt irányra. Nagybajomban vagy Csökölyben, ahol Csokonai föltehetően tájszó­jegyzékét összeállította, az Arra­bé kifejezés a keletre eső Zselicségre utalha­tott. Érdekes helyi irány-, illetőleg helymegjelölést rögzített tehát a költő ezzel a határozós kifejezéssel, éppúgy, mint a szójegyzéken közvetlenül utána következő Túl a vizén esetében. Túl a vizén. — Csokonai így adta meg e kifejezés értelmét: „[Túl] a Dráván". A Belső-Somogyiak szempontjából a legközelebbi nagyobb folyóvíz a megye déli határát alkotó Dráva volt. Természetesnek vehetjük, hogy Belső-Somogyban — Nagybajomban vagy Csökölyben — ezt az irány meg­jelölést használták a Dráván túli területekre vonatkoztatva. — Talán itt említhető az a szinonimapár, amelyet SZAITZ LEÓ idéz: „Tiszán­­. Tunnan. Dunánt. Túl." (Fráz. 155.) Akárcsak az Arra­bé kifejezés esetében, ezúttal is érdekes helyi irány megjelölést rögzített a költő. Nem vettem föl tárgyalásomba a szójegyzék bizonytalan olvasatú s értel­­mezetlen 6. szavát, valamint homályos 11. és 39. adatát. 6. Csokonainak mintegy félszáz somogyi tájszót tartalmazó 1798-i szó­jegyzéke nemcsak azért fontos számunkra, mert új oldaláról mutatja be a debreceni költőt, hanem megvan munkájának nyelvjárástörténeti értéke is.

Next