Magyar Nyelv – 70. évfolyam – 1974.
Szilágyi Ferenc: A tájszógyűjtő Csokonai
leghíresebb hadvezérének, Isháq ibn Kundágiqnak jelentős szerepét a kor mozgalmas eseményeiben. E név viselője gyakran szerepel az al-Hazari jelzővel is az arab krónikákban. Viselője tehát kazár zsoldos volt. Erre mutat egyébként apjának török neve, a Kundágiq is. Világos ugyanis, hogy itt a kazár künda méltóságnévről van szó, amely a török -cik kicsinyítő képzővel van ellátva. A krónikákban használt névalak, a Kundágiq a Kündácik török névnek az araboknál használatos formáját tükrözi, amely pontosan megfelel az arab hangtörténet tanulságainak. Az arab Kundágiq-ban ugyanis a török k megmaradt a rákövetkező a palatalizáló hatása miatt. Az á az arabban jól ismert helyettesítése a török á-nek. Ugyancsak közönséges a török c-nek az itt található arab képviselete, a g is. Szabályos a szóvégi q is a török eredeti о-jának helyén, minthogy az arabok az örmény és a bizánci k-t is g-val helyettesítették, tekintve hogy saját k-juk aspirált hang volt. Természetes végül az u is a török eredeti íi-jének helyén. Az arabban ugyanis minden korban u helyettesítette az idegen nyelvi ü-t. A magyar kende és kündü formák mögött tehát végső fokon egy eredeti kündü forma áll. Vokalizmusa előre, illetőleg hátra ható hasonulással jól magyarázható. Talán ugyanezt mondhatjuk el azonban a kazár kündü-ről is, amennyiben — s ezt én is így vélem — kündü-t kell olvasnunk a kézirati k.n.d.r helyett. Érdekes, hogy a künda méltóságnév kicsinyítő képzős formában maradt fenn a Kündácik névben. Hasonló példát a magyar régiségből is ismerünk: Gyencsa nevét, amelyben a török gabyu méltóságnév kazár dzsevu - dzsevü formájához járult a magyar -csa kicsinyítő képző. Feltehető, hogy ebben az esetben a jövendő méltóság viselő, az örökös nevének gyermekkori kicsinyítéséről van szó. Egészen más lapra tartoznak a „kis" jelzővel összetett török méltóságnevek, amelyekről (pl. a kis kagánról) kimutatható, hogy nem fiatal vagy gyermekkorú méltóság viselőket jelöltek, hanem — mint meghatározott családokban öröklődő címek — felnőtt és idősebb embereket is. CZEGLÉDY KÁROLY A táj szó gyűjtő Csokonai (A költő születésének 200. évfordulójára) 1. Csokonai szókincséről, annak népnyelvi gazdagságáról sokan sokat írtak, anélkül, hogy megpróbálták volna helyhez kötni stílusának nyelvjárási elemeit. Általában a Tiszántúlt, közelebbről debreceni anyanyelvjárását tekintették legfőbb népnyelvi forrásának, s legföljebb csak utaltak ,,A tavasz" című Kleist-fordításának nevezetes Élőbeszédére, ahol a magyar írónak feladatává teszi, hogy „forgolódjék a felföldi, duna- és tiszamelléki s erdélyi magyarokkal . . . figyelmezzék a mesteremberekre . . . ereszkedjék le a paraszt, tudatlan, együgyű — de nála meglehet jobb magyar — községhez, aljnéphez ..." (1. HARSÁNYI ISTVÁN és DR. GULYÁS JÓZSEF, Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Budapest, é. n. I. 628). Ugyanitt értekezik a „provinciális" szókról, s fordításának betűrendes szómagyarázataiban külön feltünteti a Tisza, a Duna melléki vagy felföldi tájszavakat (i. i. h. 689 — 93.). Néhol a 1 A következőkben Csokonait e kiadás kötetei alapján idézem. 2 Magyar Nyelv LXX.