Magyar Nyelv – 89. évfolyam – 1993.

2. szám - Kisebb közlemények - Dobóné Berencsi Margit: Impresszionista és expresszionista vonások Szabó Lőrinc „Föld, erdő, isten” című kötetében

A „Föld, erdő, isten" világa sokszor megtelik szubjektív hangulattal, egymásba kuszá­lódott, érzéki érzetek sűrűjével. Észrevehetően megszaporodnak a kötetben a szinesztétikus képek, amelyeket igen gyakran — a mindent átlelkesítő — megszemélyesítésekkel kombinál a költő. Ezek arról is tanúskodnak, hogy Szabó Lőrinc teljes föloldódással érzékeli a termé­szetet, ám expresszionisztikusan rögzíti a pillanatnyi élményeket, benyomásokat. Különösen gyakoriak a látási, hallási és a tapintási élményt közvetítő szinesztéziák. Illúziót keltő érzettompítást azonban ritkán találunk bennük. Az érzéki hatás erős, éles, határozott. Legszembetűnőbb a szinesztéziáknak a költő mohó vágyára, érzékelésének intenzitására utaló funkciója: Örömmel szívtam ajkad illatát (VIII.) szemeid éles / villanya / lelkemig fénylik (XII). Zá­ral­ dombok / olvatag / éneke én vagyok: I . . . visszhang vagyok én: magam / visszhangja, rugalmas / színek kacagása (XII); Ő édesítette / agyamat hajnali rétek szagával; (I): zenében úszik minden, mit a szem lát, / hogy e forró és nedves ragyogásban / levedlik rólunk az ember magánya (II.); a kilátóról kék, zöld, piros és arany foltokat ittak fel­­ szomjas szemeink. (XI.). Az álszinesztéziák is szervesen beépülnek a kötet egészébe. Bonyolult lelkiállapotok, többnyire disszonáns érzések érzékletes kifejezői. Csak elvétve idézik az idillt, a harmóniát. Igen gyakran a befelé forduló költő magányát, vergődését, reménytelenségét érzékeltetik. Intellektuális funkcióban ritkán találkozunk velük, itt sokkal inkább emocionális jellegük dominál, s a dac és a vád / fekete céltalansága után / a megértés napfénye homlokom. (XIII.); .. . örök szomorúság borzong benned. (XVII.); a visszhang . . . nem akarta napfényes / örömmel visszamondani neved. (XIX); A sápadt csüggedés fegyencei vagyunk. (XXX.); s nehéz harag höm­pölyög nap­ szemében. (XVI.); Engem gúnyol e szikrázó derű (XXIII.); Az impresszionizmus és az expresszionizmus közös hatását mutatják a kötet színnevei. Ezek részben megegyeznek a jól ismert impresszionista színsorral. A költő közülük leggyak­rabban használta a következőket: arany, fekete, kék, vörös, fehér, zöld. A többi szín előfordulá­suk csekély száma miatt elhanyagolható: például a barna és a szürke. A látás öröme, a hangulatiság uralja a színkezelést. A színnevek csaknem kizárólagos minőségjelzői funkciója is dekoratív hatásukat erősíti. De Szabó Lőrinc éles, határozott kontúrokkal dolgozik. Elmosódott, halvány színekkel alig, még árnyalatokkal is ritkán. A két leggyakoribb szín, az arany és a fekete a kötet centrális szerepű fogalmait szimbolizálja. Tágabb értelemben egymás antonimáinak is felfoghatók. Az arany az elérhetetlen messzeség, a felfokozott vágyak, az öröm, a szépség, a testi gyönyör érzékeltetésére szolgál, a fekete viszont a valóság, a félelmetes természeti és társadalmi erők, a nyers ösztönök jelképeként szerepel. Elvontan bár, mégis az utóbbi színben tömörült a költőben felhalmozódott feszültség, szorongás és elégedetlenség. A kitörni készülő indulat több helyen is az expresszionista Kalibán nyitányát jelzi: Légy hű isteneidhez, s rád mosolyog arany / szemével — ... Uránia! (XXXVI.); Arany szigetekről tért vissza a kedvesem, / .. . hajában hét arany csillagot hozott nekem. (VII.); testvéri csókod égő / arany kardokat mártott ereimbe. (VIII.); darazsak arany pontjai / szikráznak virágról virágra. (XXVII.); ... csak dolgozzanak / a fekete fejszék: a porba hullt / tagokból vér nem dől. (XXX.); köröskörül tanácstalanul nyargaltak a fekete folyamok / és félelmükben megrepedtek a tavak tükrei (XXXI.); torzonborz, fekete állat, iszonyú karokkal, iszonyú / fekete medvekarokkal / fetrengtem a jajgató füvön. . . (XXXIV.) A kötet egésze és nagyon sok verse nemcsak tartalmilag, de színkezelésében és nyelvi megoldásaiban is kontraszt hatásra épült. Ehhez elsősorban a színeket felidéző (de nem megnevező) szavakat használja fel a költő. Különösen sokszor szerepelnek a világos tónusok­ra, az éles vagy vakító fényjelenségekre utaló kifejezések: fény, fénylik, ragyog, szikrázik, ég, lobog, csillog stb. Feltűnően gyakran alkalmazza a felsorolt igék melléknévi igeneves szárma­zékait is. Ezeket bátran tekinthetjük kulcsszavaknak. Az erős fényeffektusokat többnyire változatos hangjelenségek kísérik. Együttes hatásuk a világossági fokozatok erősítésére szolgál. Egyszerre felhőkig harsant a Tűz (XXXT), zengett a nap és gyémántokat szikrázott a

Next