Magyar Nyelv – 100. évfolyam – 2004.
D. Mátai Mária: Jakab László, A Jókai-kódex mint nyelvi emlék szótárszerű feldolgozásban
Az „Előszó"-ban (11—2) tájékoztatást kapunk a könyv készítésének folyamatáról, céljáról, a kötet szerkezetéről stb. A sorozat első kötetét (1978.) nehezen lehetett használni: „a sokszorosítás ugyanis a lyukkártyás számítógép által hiányos betűkészlettel kinyomtatott anyagról egyetemünk akkori eszközeivel rosszul sikerült, így az adatok olvasása igen nehéz feladat" (11). A kódex szófaji megoszlását feldolgozó kötet pedig kevés példányban jelent meg (1980.). Napvilágra került viszont (1981-ben) P. BALÁZS JÁNOS munkájaként a kódex betűhű kiadása és latin megfelelője. Ezért Jakab László és munkatársai (Kiss Antal és Bölcskei András) úgy döntöttek, hogy az adatokat az új kiadás alapján újra rögzítik számítógépen, átdolgozzák, s újra kiadják (P. Balázs János pontos szövegközlését csak néhány helyen korrigálták: 11—2). A könyv két nagy részből áll: (A) az ábécérendes adattárból (15—376) és (B) az adattár sok szempontú rendezéséből (377—526). Az adattár felépítéséről, használatáról a „Jelmagyarázat" tájékoztat: megadja a kódok, számok jelentéseit. Az adattár a címszavakat (mai helyesírással) a 2. oszlopban, ábécérendben közli. A 3. oszlop a kódexbeli összes előfordulást adja meg, abban a grammatikai alakban és helyesírásban, ahogy az a kódexben található. Ezeknek az adatoknak a lelőhelyét az 1. oszlopban találjuk meg. Az adatokra vonatkozó információkat (a 4—11. oszlopban) számokkal rögzítették. Ezek helyesírási, szótörténeti, hangtani, szófajtani, jelentéstani és alaktani tudnivalókat tartalmaznak. E számok jelentését az eddigi kötetekben megszokott gyakorlat szerint adják meg, bár néhány korrekcióval is találkozhatunk a jelmagyarázatban (13—6): elhagyja például a szerző a 10. oszlop igeragozásra vonatkozó utolsó kódszámát (16), ami a Guary-kódexről szóló kötetben még megvolt: „37 . ják/jék (felt. m. többes sz. 3. személy; vitetnéjek)" (1994: 7). Helyes az elhagyás több okból is: az igemód jelölésének például a 9. oszlopban van a helye (15). Egyéb apróságra nem térek ki (vö. HAADER LEA ismertetését a Guary-kódexről, MNy. 1996: 482—6). Az adattárban tehát „az egyes jelenségeknek a forrásban előforduló összes adata megtalálható" (12), és valóban megnyugtató következtetéseket lehet levonni belőlük „nyelvtörténeti problémákra, a forrás nyelvjárására, a XIV. századi magyar nyelvre vonatkozóan" (12). A lelőhely pontos megadása (pl. 016/25 . oldalszám/sorszám) lehetővé teszi az adat könnyű visszakeresését, teljes szövegkörnyezetben való megismerését, s így azt is, hogy az olvasó esetleg máshogyan értékelje az illető adatot, mint amilyen minősítésre a könyvbeli kódszám utal. Azt olvassuk az előszóban, hogy „ha például egy szóalakról azt állítjuk, hogy a mai nyelvhez viszonyítva nyíltabb magánhangzó van benne, ezzel nem állítjuk azt, hogy ez a hang nyíltabbá válással keletkezett, csupán a tényre hívjuk fel a figyelmet" (12). Az, hogy a JókK.-beli (hang)állapotot tényként írjuk le, nagyon is helyénvaló, hiszen nyilván nem mondhatjuk azt, hogy „a mai nyelvhez viszonyítva" (ahol zártabb a magánhangzó, pl. jonhukkal) a kódexbeli hang „nyíltabbá válással keletkezett" |!] (ha ott nyíltabb, pl. yonhokkal; vö. 163). A példából azt is látjuk, hogy nemcsak a tő, hanem az egész szóalak minden magánhangzójára vonatkozóan megkapjuk az ilyen és hasonló információkat. Az 5. oszlop 6. számsora is hangtani jellemzőket ad meg (pl. „A mai alakhoz képest többlethang", miolta [245]), ezért a 9-es kódszám jelentésének megadásakor sem helyes azt mondani, hogy „9 . Nem hangtörvényszerű változás" (változás 1 14), hiszen itt is csak a mai alaktól való eltérésről, különbözésről van szó, nem pedig változásról. Ugyanitt (az 5. oszlop 6. számsorában) a 7-es szám a „Mai j-s diftongus helyett hosszú magánhangzó" létét jelöli például a bujdos szóban, ami a Jóki.-ben búdos(nak) hangalakú (vö. 495 is). A mai alakban azonban nem diftongus van, hanem a magánhangzó + mássalhangzó kapcsolata. A 6. oszlop a szavak szótását adja meg. Nagyon jó, hogy az igekötőket is hiánytalanul megtaláljuk a könyvben: nemcsak akkor lehet az igekötős igéket, igeneveket, főneveket meglelni, amikor az igekötők a maguk ábécérendi helyén, elöl állnak, hanem akkor is, ha a megfelelő szót követik, például a kimegy címszó alatt van: kymene és mentualaky{182). Sőt, a 7. oszlop 2. számsorában külön szám (a 4-es) is jelzi az igekötős összetételeket. Ez a 7. oszlop szótörténeti információkat is