Magyar Nyelv – 101. évfolyam – 2005.

1. szám - A Magyar Nyelvtudományi Társaság centenáriumi ünnepsége

MAGYAR NYELV Cs. ÉVF. 2005. MÁRCIUS 1.SZÁM A Magyar Nyelvtudományi Társaság centenáriumi ünnepsége A Magyar Nyelvtudományi Társaság 2004. december elsején ünnepelte alapításának századik évfordulóját Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia székházának máso­dik emeleti nagytermében. A jubileumi összejövetelt, amelyen a társasági tagok, vendégek és érdeklődök nagy számban jelentek meg, Benkő Loránd, a Társaság elnöke nyitotta meg. Az elnöki meg­nyitó után Reményik Sándornak „Az ige" című versét adta elő Magony Ágnes egyetemi hallgató. Ezután az Eötvös Loránd Tudományegyetem Zenei Tanszékének „Pro musica" vegyeskara adta elő Erdős Ákos karnagy vezényletével Hassler „Ünnepre jöttünk" és Kodály „Szép könyörgés" című szerzeményét. Az ünnepség művészi műsorának zárása­ként Ábrányi Emil „Magyar nyelv" című költeménye hangzott el Magony Ágnes előadá­sában. A művészi előadásokat a bevezető ünnepi beszédek követték. A Magyar Köztársa­ság elnökének, Mádl Ferencnek a centenárium alkalmából küldött köszöntő levelét Benkő Loránd olvasta föl. Majd Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke emelkedett szólásra, s az Akadémia nevében üdvözölte a Társaságot és a jelenlevőket. A sort Benkő Loránd társasági elnök „Tisztelet az alapítók emlékének" című előadása zárta. Ezután került sor a külföldi és hazai tudományos társaságok üdvözléseinek az el­mondására, illetőleg felolvasására. Az Észt Anyanyelvi Társaság (Emakeele Selts) nevében Tonu Seilenthal (Tartu), a Societas Uralo-Altaica nevében Eberhard Winkler ügyve­zető igazgató (Göttingen) tartott üdvözlő beszédet. A Finnugor Társaság (Suomalais-Ugrilainen Seura, Helsinki) nevében Ulla-Maija Kulonen köszöntő táviratot, Hasan Eren, a Török Nyelvtudományi Társaság volt elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia és a Ma­gyar Nyelvtudományi Társaság tiszteleti tagja (Ankara) pedig levelet küldött. A Magyar Néprajzi Társaság nevében Paládi-Kovács Attila elnök, a Magyar Irodalomtörténeti Tár­saság nevében Kovács Sándor Iván elnök, a Körösi Csomna Társaság nevében pedig Sár­közi Alice elnök asszony köszöntötte a jubiláló Társaságot. A Szemiotikai Társaság jókí­vánságait Voigt Vilmos elnök levélben tolmácsolta. A köszöntök elhangzása után Kiss Jenő főtitkár a Társaság történetéről tartott előadást „A Magyar Nyelvtudományi Társa­ság száz éve" címmel. Ezt követően Benkő Loránd méltató szavak kíséretében nevezte meg a Társaság új tiszteleti tagjait, s a közülük jelen levőknek átnyújtotta a tiszteleti tagsági oklevelet. A Tár­saság új tiszteleti tagjai: Andrea (András) Csillaghy és Danilo Gheno (Olaszország), Paul Kokla (Észtország), Péntek János (Kolozsvár, Románia), illetőleg Kósa László, Kovács Sándor Iván, Paládi-Kovács Attila (Magyarország). A Magyar Nyelvtudományi Társaság legrégebbi tíz tagját emléklappal tisztelte meg a centenárium alkalmából. Belépési idejük sorrendjében a következőkről van szó: Bartha Katalin, Deme László, Bottyánfy Éva, Elekfi László, Benkő Loránd, Vermes Stefánia.

Next