Magyar Nyelv – 101. évfolyam – 2005.

2. szám - Szenga Toru: A jen szó és ami körülötte van

A jen szó és ami körülötte van 203­­ tunk, amikor a japán kormány életbe léptetett egy új pénzegységet, amelynek neve azóta a yen betűképpel rendelkezik a latin betűket használó nyelvek zömében. A yen betűkép­ben és az ehhez hasonló alakváltozatokban - köztük a magyar jen-ben is - a japán írás-és hangtörténet egy érdekes aspektusa rejtőzik. Az alábbiakban arra a kérdésre keresünk választ, hogy a japán pénzegység neve a latin ábécét használó nyelvek zömében miért rendelkezik jen vagy yen betűképpel, mikor a szó japán kiejtése [en], és ennél fogva a latin betűs átírásának is en­nek kellene lennie bármelyik szerint is a jelenleg Japánban használatos két- vagy háromféle átírási rendszer közül. (A japán nyelvi adatok - ha külön nem jelezzük - a Hyojunshiki [standard stílusú] átírási rendszer szerint, azaz az ún. shusei Hebonshiki [módosított Hepburn-stílusú] átírásban szerepelnek, és utánuk - ha szükséges - a magyaros átírású alak áll. A kúpos ékezet helyett vízszinteset használunk, és szükség esetén a ye, wi, we és wo betűkapcsolatokat is alkalmazzuk, amelyek jelenleg nem használatosak a szóban forgó rendszerben. Nem japánul íródott - latin betűs - sza­vak természetesen eredeti alakban szerepelnek dőlt betűvel.) Amikor a japán szavak latin betűs átírásáról beszélünk, arra gondolunk, hogy japán szavakat, esetleg mondatokat írnak le latin betűkkel, ami gyakorlatilag igen korlátozot­tan, mindenekelőtt helynevek, személynevek, lakcímek, tulajdonnevek stb. eseteiben fi­gyelhető meg a külföldiek előtt. Az viszont más kérdés - bár szorosan összefügghet ezzel -, hogy egy-egy szó jövevényszóként bekerülvén az idegen nyelvekbe milyen betűképpel fog rendelkezni. Ezt a kettőt azonban néha nehéz szétválasztani, hiszen gyakorta az utóbbi betűkép az előbbiből eredhet. Ay'e/7-féle betűkép keletkezési körülményeinek jobb megértése végett először tekintsük át a japán hang- és írástörténet számunkra fontos állo­másait, majd térjünk rá a latin betűs átírás problematikájának azon aspektusára, amely a gen betűkép születésével kapcsolatos. Cikkünk végén pedig sort kerítünk a japán nevek magyar helyesírásának kérdésére is, különös tekintettel erre a szóra. 2. Induljunk ki az ún. Ötven szótag (hang) táblázatából (Gojuonzu), amely manap­ság a japán hangrendszer és a kana írásrendszer oktatásában a latin ábécéhez hasonló szerepet tölt be. Ez egy 50 cellás táblázat, és körülbelül ezer éves múlttal rendelkezik, de eredetileg nem a japán nyelv hangrendszerének összefoglalásaként jött létre, hanem a kí­nai írásjegyek (kanji-k) vagy a szanszkrit hangalakjainak lejegyzése céljából, vagy inkább mind a kettő irányából tevődött össze (l. részletesen MABUCHI KAZUO, Gojyonzu no hanashi, Tokió, 1993.). Nagy vonalakban néhány szót kell ejtenünk az összesen 10 sort és 5 oszlopot kitevő kana „ábécé"-nek - amely tehát elvileg összesen ötven kanajelből áll - az a-, a ya-, valamint a wa-sorú kanajeleiről és azok hangértékéről, mivel ezek kérdé­sünk szempontjából nem közömbösek. Időben visszamegyünk a Heian-korra, amikorra a magánhangzók száma az előző időkhöz képest csökkent, és a IX. század második felére öt lett, amennyi jelenleg is: a-sor: T [a], -Y [i], ty [u], ^c[e], ^"[o], ^a-sor: "^[ja], -^[ju], ti [je], 3 [jo]; wa-sor: yfwa], -^[wi], - i[we],­­z[wo]. Tehát ezekben az idők­ben 13 (összesen 48) szótaggal, illetve szótagjellel számolhatunk. (Ami a két üresen ha­gyott helyet illeti, esetleg az a­ sorban található i-t, valamint ut-t lehet ismételten beiktat­ni.) Erre az időszakra vonatkozik az összesen 48 kanajelből álló „Ametsuchi no kotoba" néven ismert vers, amely a X. század közepére készült el a kanajelek tanulásának meg­könnyítése végett. Azzal kapcsolatban, hogy ebben az 7. jel kétszer fordul elő, OK­UMURA TERUZANE (1792-1845) és mások­­ a man 'yogana-k (azaz olyan kínai írásje­gyek, amelyekkel japán szótagokat jegyeztek le fonetikusan) elemzései alapján­­ kiderí­tették, hogy a két azonos kanajel mögött két egymástól eltérő hangérték rejtőzik: az e és a je (OKUMURA TERUZANE, Kogen e­e ben. OYA TORU, Kogen ee ben shoho. Tokió, 1977. 1; TSUKISHIMA HIROSHI, Rekishiteki kanazukai. Tokió, 1986. 108-11). Korábban

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék