Magyar Nyelv – 101. évfolyam – 2005.
2. szám - Szenga Toru: A jen szó és ami körülötte van
204 Senga Toru e kétféle ejtés jelölésére - ekkor még nem születtek meg a kanajelek - olyan man 'yoganakat használtak, amelyekkel meg tudták különböztetni a kiejtést. Az egyik csoportjukhoz tartozott az e a másikhoz pedig a je man 'yogana, így utólag az Ötven szótag táblázatában az előbbi az a-sorba, az utóbbi pedig a ya-sorba helyezhető. Az e csak szókezdő, a je pedig nem szókezdő helyzetben is előfordulhatott. Ez az állapot megközelítőleg egy évszázadig tartott, amíg a X. század közepe után az e és a je össze nem keveredett egymással vélhetően az utóbbi javára. (A X. században végbement hangfejlődést részletesen tárgyalja OGURA HAJIME tanulmánya: 'E' to 'ye' no görgü katei: Kokugogaku 52. 2001/1: 1-15.) Erre az időszakra vonatkozik az „Iroha uta" vers, amely összesen 47 kanajelből állt. A XI. század második felétől az o és no közti megkülönböztetés is megszűnt, valószínűleg az utóbbi javára. A XII. század végétől a körülbelül másfél évszázadig tartó Kamakura-korban pedig a wi és i között, valamint a we és je között is végbement a keveredés, mind a két esetben az utóbbi javára. (Ebben a vonatkozásban meg kell említenünk legalább három alapvető írást HASHIMOTO SHINKICHI tollából, aki nagy érdemet szerzett a japán nyelv történetének kutatásaiban. Kodai kokugo noe no kana ni tsuite. In: Uo., Moji oyobi kanazukai no kenkyu. Tokió, 1949. 192-225. Kokugo no onsetsu közo to bein no tokusei. In: UO., Kokugo on'in no kenkyu. Tokió, 1950. 202-28. Gendai hyojungo no 'e' onsetsu no gurai. In: Uo., Kokugo on'inshi. Tokió, 1966. 313-52. L. még OKUMURA MITSUO, Kodai no on'in; TOYAMA EIJI, Kindai no on'in. In: On'inshi, mojishi. [Koza kokugoshi, 2. kötet] Szerk. NAKADA NORIO. Tokió, 1972. 98-102, 135-6, 176-81; MABUCHI KAZUO, Kokugo on Minron. Tokió, 1971. 48-60; CHRISTOPHER SEELEY, A History of Writing in Japan. Leiden, 1991. 104-15.) A helyzetet még bonyolultabbá tette a Heian-korban tért hódító jelenség, amely hagyo tenko néven ismert a szakirodalomban. Arról van szó ugyanis, hogy a ha-sor (ha, hi, fu, he, ho; az akkori kiejtés szerint: )pa, (pi, (pu, (fie, (po) nem szóeleji (azaz szóközepi és szóvégi) helyzetben összekeveredett a wa-sorral (wa, wi, u, we, wo). Például a 'gondolni' jelentésű igének, az omou-nak (a történeti kanahasználat szerint az o+mo+fu-nak) a ragozása eleinte következő ejtésű volt: omocpa, omocpi, omocpit, omocpe. Ezek a hagyó tenko következtében omowa, omowi, omou, omowe, majd a weije és a wifi hangfejlődés miatt omowa, omoi, omou, omoje ejtésűek lettek. Ugyanis a !u/?/ kanajel az W-vel és a `fow/'-vel, a & fu pedig az 0 w-val, valamint a ^he a Jlw-vel és a z.ye-vel keveredtek össze. Ezért például a kanajelekkel jelölt yu+we ('ok') ejtésben juje-re változott, így ezzel az a helyzet állt elő, hogy ezt a szót a kanajelekkel yu+we-r\Qk, yu+ye-nek és yu+he-nek is lehetett jelölni, hiszen ekkorra egyazon hangértékkel rendelkezett a háromféle kanajel {&we, x,ye,^he), s ezeket így csak alakváltozatnak tekintették a korabeli tollforgatók (ONO SUSUMU, Kanazukai no rekishi. In: Moji [Iwanami koza Nihongo 8. kötet]. Tokió, 1977. 303-51. még HASHIMOTO i. m. 1966. 30-45; MABUCHI i. m. 1971. 77-82; TSUKISHIMA i. m. 8-19). A je ejtés azonban, amelyre továbbra is háromféle kana jelölésmód volt, az Edokorban e-re változott, amikor a wo ejtés o-ra való változása is lezajlott. A kana „ábécé" kérdéses három sorára nézve tehát hangértékük tekintetében mindössze 9-féle (a, i, u, e, o; ja, i,ju, e, jo; wa, i, u, e, o) lett a szótagok száma, bár a 12-féle kanajel (a, i, u, e, o; ya, i, yu, e, yo; wa, wi, u, we, wo) megmaradt egészen addig, amíg 1946-ban be nem vezették az új kanahasználatot, amely a wa-sorból a wi és a we kanajeleket eltörölte, a wo-t pedig megtartotta, tehát 47-ről 45-re csökkent a kanajelek száma, ha nem vesszük figyelembe az egyetlen, csak mássalhangzót jelölő n kanajelet. Előfordult tehát néha, hogy egyes szavak kiejtése és a leírt kanajelekkel rögzített hangsor nem fedte egymást, vagyis a kana íráskép elavult hangállapotot tükrözött, bár helyesírásilag elfogadott volt. Arra vonatkozóan, hogy a jele hangváltozás pontosabban mikor ment végbe az Edo-korban, nem