Magyar Nyelv – 101. évfolyam – 2005.

2. szám - Szenga Toru: A jen szó és ami körülötte van

A jen szó és ami körülötte van 205­­ rendelkezünk biztos adatokkal, de vélhetően az 1700 utáni időszakban zajlott le (HASHI­MOTO i. m. 1966. 350-2, TOYAMA a XVIII. század közepére teszi: i. m. 239). Az alábbi táblázat összefoglalja az eddig elmondottakat. 1. táblázat (HASHIMOTO i. m. 1966. 254, TOYAMA i. m. 176 nyomán) Egyúttal megjegyezzük, hogy ezen általában elfogadott nézettel szemben - amely mindenekelőtt az alább említendő portugál anyagok tanúságára támaszkodik - egyes ku­tatók az a-sora e hangváltozásaival ([e] , [je] , [e]) kapcsolatban olyan véleményt jut­tatnak kifejezésre, miszerint fonémaként az /e/ változatlanul tovább élt és él (YANAGIDA SEIJI, Muromachi jidai no kokugo 24-32; 1. még HLZUME SHÜJI, Kinsei makki on'in sakusha no edogo bőin kansatsu. In: Tökyö daigaku kokugo kenkyüshitsu sösetsu hya­kushünen kinen kokugo kenkyü ronshü. Tokió, 1998. 647). 3. Ennyi hang- és írástörténeti áttekintés után térjünk rá magára a jen szóra. A jen-t most egy kínai írásjeggyel (kanji-­al, R) szokás jelölni, amelyet két kanajellel (e+n) is lehet rögzíteni. A II. világháború előtt ugyan ezt az alakot is használták, amely valószínűleg Japánban kelt életre és nincs meg a kínaiban (HODA YOSHIFUMI, Kindai nihongo to kanji. In: Kanji keza. SATO KIYOJI szerk., 8. kötet, Tokió, 1988. 8), de 1949-ig hivatalosan egy eredeti, bonyolultabb írásjegy (HI) volt használatos, melyet a kínaiban most is alkalmaznak. 1946 előtt a történeti kanahasználat (rekishiteki kanazukai) volt ér­vényben, miszerint a kérdéses szó első kanajelére nem az a-sorú e-jelet, hanem a wa-sorú 3L (&) e-jelet alkalmazták, amelynek hangértéke - ahogy fent láttuk - a we-n és majd a je-n áz e-vé vált, és amely manapság nem használatos. Való igaz, hogy erre a szóra és általában a kínai eredetű szavakra elvileg nem kanajelek, hanem a kínai írásjegyek hasz­nálatosak, de nem elhanyagolható kérdés volt az írástudók számára az, hogy eredetileg hogyan olvastak egy-egy kínai írásjegyet különösen akkor, amikor a hangfejlődések kö­vetkeztében kusza helyzet teremtődött a kanahasználatban. Ismeretes, hogy MOTOORI NORINAGA (1730-1801.) volt az, aki ezen a téren nagy eredményt ért el, és a kínai írás­jegyekre úgymond lerakta helyes kanahasználat alapköveit, amelyeket a későbbi tudósok még jobban csiszolgattak. A „Mojigoe no kanazukai" (1776.) című munkájában - amellyel szemben mai szemmel nézve némi kifogások merülnek fel - foglalkozott ezzel a kérdés­sel, és a jen kínai írásjegyet a wen csoportjába sorolta (In: MOTOORI NORINAGA zenshu. 5. kötet, Tokió, 1970. 355). Megemlítendő, hogy a történeti kanahasználat - beleértve a sion kanazukai-t is, amelyen Motoori munkálkodott -, amely a Meidzsi-kor óta egészen 1946-ig volt érvényben, körülbelül a X. századi állapotot tükröző kanahasználaton alapult. Heian-kor Kamakura-kor Muromachi-kor Edo-kor a-sorú e [e] 1 (>*-) \ ya-sovúye lL [je] ^ 1— [je] [je] > [e] / wa-sorú we [we] 7 [we] ha-sorú he ^[(f)e]—

Next