Magyar Nyelv – 105. évfolyam – 2009.
3. szám - Szemle - Szabó T. Annamária: A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus nyelvészeti előadásai
jut'), illetve a ma már más értelemben használt kifejezések (pl. bátor 'bár, ámbár' értelemben) kicserélése, magyarázata is szükségessé vált. Ennek alátámasztására gazdag példaanyagot vonultat fel. RIHMER ZOLTÁN pedig a mai magyar egyházi szaknyelvek „égetően szükséges sztenderdizációjáról", egységesítésre váró helyesírási kérdéseiről szól, hiszen „a magyar egyházi szaknyelv belső határtalanítása" számos nehézséggel jár ugyan, mégis mihamarabb meg kell oldani ezt a kérdést (374). A „Rendszernyelvészeti problémák" című zárófejezet egyik dolgozatában H. VARGA MÁRTA a ~(V)s és az -(j)Ú képzős melléknevek funkciómegoszlását vizsgálva megállapítja, hogy míg az -Q)Ú képző csak jelzős szintagmákhoz (pl. lila zakójú) vagy összetett főnevekhez (pl. bőrkötésű) járulva hoz létre szintaktikailag teljes értékű melléknevet, addig a -(V)s képzések alapszava egyszerű főnév is lehet (pl. zakós). Éppen ezért fontos, hogy csak a két szuffixum jelentésének szinonimitását, és nem maguknak a szuffixumoknak a szinonimitását vizsgáljuk. 4. A harmadik kötet két nagy cím köré szerveződik: a „Névtörténet-magyarságtörténet" névtani (helynevekkel és személynevekkel kapcsolatos) kérdésekkel foglalkozik, a „Területi és társadalmi nyelvváltozatok a történetiség fényében" című rész pedig a történeti dialektológia és szociolingvisztika tárgykörében készült tanulmányokat tartalmazza. A „Névtörténet - magyarságtörténet" című első rész bevezetőjeként HOFFMANN ISTVÁN tudománytörténeti vonatkozású összegző munkája áll. Ezt a földrajzi nevek tárgykörében írt dolgozatok követik. GYÖRFFY ERZSÉBET a történelmi Bihar megye és Baranya megye vízneveiről készülő összevető elemzéséről számol be. A kutatás az 1920-ig feljegyzett víznevekkel kapcsolatban a névadások hátterét, motivációját, típusait, keletkezési körülményeit, a vízneveknek egyéb helynevekkel való kapcsolatát vizsgálja, illetve általános szabályszerűségek feltárására, megadására is törekszik. RESZEGI KATALIN vizsgálatait hasonló célok vezetik, ő a hegynevek és más helynévfajták kapcsolatának összefüggéseit kutatja. BÉNYEI ÁGNES a helynevekben előforduló - képző ómagyar kori produktivitásáról ír. Habár kétségtelen az -i és a -j helynévképző közös eredete, ómagyar kori funkcionális megoszlásuk miatt mégis szükséges önálló képzőkként tárgyalni őket. A -j helynévképző funkcióban legfeljebb a korai ómagyar kor végéig volt aktív, s emiatt komoly kronológiai meghatározó értéke van. A -j képző korai létét bizonyítja, hogy a korai magyar világi névadásnak is részét képezte (pl. Gyulaj). A -_/', illetve -aj/-ej képző sok esetben palatális formában él tovább (pl. Tápaj - Tápé), eltűnését nagyban segíthette, hogy alakilag egybeesett a -j hiátustöltővel. Ezzel egy időben figyelhető meg az -i képző fokozatos számbeli előretörése. A személynévkutatás legújabb eredményeit ismertető dolgozatok között négy, egymással szorosan összefüggő munka (II. FODOR JÁNOS, KOZMA ISTVÁN, FARKAS TAMÁS és JUHÁSZ DEZSŐ tanulmánya) készült egy OTKA kutatási pályázathoz kapcsolódva, amely a XIX. századi magyarországi családnév-változatások levéltári anyagának feldolgozására irányult. N. FODOR JÁNOS a természetes családnévanyag lexikális-morfológiai osztályozási lehetőségeit mutatja be KÁZMÉR MIKLÓS „Régi magyar családnevek szótára. XIV-XVII. század" című munkája alapján. KOZMA ISTVÁN a XIX-XX. századi családnév-változtatások hátteréről, motivációiról, a téma kutatásának eddigi legjelentősebb állomásairól, eredményeiről ír, valamint összefoglalja a kutatás további lehetséges feladatait.