Magyar Nyelv – 105. évfolyam – 2009.

4. szám - Társasági ügyek - Elekfi László: Ruzsiczky Éva nyolvancéves

is visszatért szóképzési kérdésekre a „Kontrastive Studien" című magyar akadémiai kiad­ványban. Egy másik értékes terméke volt az ő nyelvtani kutatásainak az -e/-ő végű igenevek kötőhangzós többeséről készített tanulmánya (Magyar Nyelvőr 1955: 280-98), melyben kimutatja, hogy a melléknévvé vált igenevekre jellemző az -ak, -ek többes, a valódi igene­vek és a főnevesült alakok többesei kötőhang nélküliek. Ez fontos forrása lett a „Magyar ragozási szótár"-nak is. A nyelvtan két kötetének megjelenése után Éva részt vett a már 1958-ban tervezett nyelvművelő kézikönyv munkálataiban. A nyelvművelő közönségszolgálati levelezésből pedig Ferenczy Gézával kötetet is szerkesztett „Nyelvművelő levelek" címen. Ez 1965-ben jelent meg (alcíme: „Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából"), Lő­rincze Lajos irányításával és előszavával. Ferenczy mindjárt első levelében nyelvünk „rom­lásáról" ír (e szót idézőjelbe téve), válaszul egy levélírónak arra a kérésére, hogy vessünk véget nyelvünk bomlásának. Másutt Ferenczy amellett áll ki, hogy a nyelvjárás nem romlott nyelv. Ruzsiczkynak csak 19 levelét tartalmazza ez a kötet, míg Ferenczytől származik a 450 levélnek kb. kétötöde, a többi a magyar nyelvi osztály más munkatársainak válaszle­vele. Éva fő munkája inkább az anyag válogatása és elrendezése volt, szem előtt tartva Lőrincze álláspontját, hogy a laikus nyelvművelőkkel, nyelvédőkkel szemben tudományos alapon álló tanácsokat adjon a nyelvhasználatra nézve. Ünnepelt kedves tagtársunk közben a másik szakját, a németet is ápolta. Amikor az Értelmező Szótár szerkesztősége fölvette a kapcsolatot a Kelet-Németországban készülő hasonló vállalkozás (Wörterbuch der deutschen Gegenwartssprache) szerkesztőségével, ő a berlini Ising házaspárral került ismeretségbe, akik nyelvtannal, szociolingvisztikával is foglalkoztak, így az ő nyelvtani munkássága sem maradt folytatás nélkül. Lefordította Isiny Erika írását: „A német nyelvtani irodalom a felvilágosodás koráig". Megjelent a Filológiai Közlönyben 1962-ben, különnyomatban is. Ez a német barátság két év múlva átmeneti törésre is vezetett Ruzsiczky Éva pályájá­ban, mert egyházi kapcsolata is volt. A határnál lecsaptak a vámőrök egy rejtett hangfelvé­telre. Az akkori állampárt elérte azt, hogy őt mint a szocializmus ellenségét a Nyelvtudomá­nyi Intézet nyílt pártnapon megbélyegezze, eltávolítsa az Intézetből, az Akadémia pedig a megszerzett kandidátusi címtől is megfossza. Lőrincze is jónak látta őt törölni a „Nyelv­művelő kézikönyv" szerzői közül, megírt cikkeit másoknak osztotta szét átdolgozásra. Nevét csak a belső címlapon láthatjuk, egyetlen cikk sem őrzi a monogramját. Néhány évig a Ma­gyar Nemzeti Múzeumnál kapott munkát. 1968-ban, Kádár János római látogatása után némileg enyhült az egyházakra és a val­lásra nehezedő politikai nyomás. Erre Évát is rehabilitálták az Intézetben és az Akadémián. Egy ideig részt vett a magyar nyelvészeti irodalom bibliográfiájának összeállításában, me­lyet akkor Vértes O. András irányított. Majd O. Nagy Gábor hirtelen halála után őrá bízták a magyar szinonimaszótár szerkesztését. E szótárnak két tervezett változata közül a rövideb­bet látta hamar megvalósíthatónak, mely a hétkötetes középszótár értelmezésein alapszik. Meg is írta a szinonimaszótár előtörténetét és szerkesztési elveit az 1978-ban megjelent szótár bevezetésében. A hamar népszerűvé vált „Magyar szinonimaszótár" több kiadást megért, utoljára 1999-ben jelent meg. Közben ő írásban és szóban is válaszolt a szótárát bíráló - néha jogos, máskor inkább értetlen­­ megjegyzésekre. 1974-ben a Nyelvtudományi Intézet átköltözött Pestről a Vár-beli Szentháromság ut­cába. Ruzsiczky Éva Juhász Józseffel került egy szobába, aki O. Nagy Gábornak másik

Next