Magyar Nyelv – 115. évfolyam – 2019.
2019 / 2. szám - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Baksa Péter: „A Dunának szőke habján”
Kisebb közlemények Kisfaludy Károly, Tét jeles szülöttje, a magyar romantika atyja Mohács című elégiájában a rabságba hurcoltak útját látja a nagy folyóban: „Hány szűz fonnyada el zsurlónk buja karjain ekkor, / S a Duna szőke vizén hány rabok úsztak alá.” Kisfaludy Károly felfedezettje, Czuczor Gergely, aki bizonyára sokszor átkelt a Dunán, sőt Komáromban tanítva naponta láthatta a Nagy-Dunát, valószínűleg a mindennapi beszédből vagy élő népdalból vette a szőke jelzőt. Szeretőhöz menetel című dalának regénye így fohászkodik: „Csillámlik a szőke Duna messzérül, / Talán ki is öntött teli medrébül, / Szőke Duna, hej, ne öntsd el utamat, / Mert gödörbe vezethetném lovamat.” Megjegyzem: Tompa Mihály 1841-ben született, 1844-ben kiegészített Dalfüzérében megjelenik a népdalváltozat („Deres a fű, édes lovam ne egyél, / Még ma engem a rózsámhoz elvigyél”), de egy népdal is ezzel a képpel: „Ég a Tisza, ég a szőke Duna..." De prózai példát is találunk. Széchenyi István Hitel című munkájában így ír: „bátran mondhatni: egy keresztény nemzetnek vize sincs olly szomorú állapotban, mint a jó szőke Duna." Jósika Miklós: A csehek Magyarországban című regényében, amikor Mátyást királlyá választották: „Alant a Duna eltűnt, nem csillámlottak szőke habjai, s tutajok rajta: kemény, egyenetlen jégkéreg köté a partokat össze.” Ady Endre Az Értől az óceánig című költeménye jut eszünkbe, amikor Vörösmarty Mihály gnómájának bölcselkedő sorait olvassuk: „Láttad-e folytában özönét a szőke Dunának: / Kis forrásból jő, s végre hajókat emel.”* Valószínű, hogy a mindennapi beszédben is a szőke jelzőt használták. Az 1840-es években a győri akadémián tanuló Vas Gereben Csarnok címen kéziratos lapot adott ki; ebben is vannak versek, versecskék: Fűzfurulyák dalai. Az 1844. év tavaszutó számában olvasható a Jogász jeligével megjelenő költemény: „A Dunának szőke habján / Dúl a szörnyű fergeteg. / Ott a parton, a tanyában / Egy halász, hal, nagy beteg.” A 19. század vége, a 20. század eleje is még „szőke Dunát” lát. Tóth Lőrinc így kezdi Aranyhajú Janka című költeményét: „Hol kettős Dunának / Zúgnak árjai / S szélesen csapongnak / Szőke habjai, // Ott nyílik virágim / Legkedvesebbike, / Oly szelídszerényen, / Mint az estike.” Milyen Dunát láthatott a Svábhegyről Jókai? Mikszáth szerint: „Míg lassan, egykedvűen folydogált medrében a szőke Duna, jobbról-balról mellette rohamosan nőtt a két város, már be se lehetett látni vége hosszát a tündér panorámával meghizlalt szemnek a Svábhegyről. S amint a város nagyobbodott, úgy emelkedett az ország anyagiakban és szellemiekben” (Jókai Mór élete és kora). A csallóközi születésű Erdős Renée (1879-1956), aki Érsekfélen született, de gyermekkorát Győrött, a vizek városában töltötte, Új sarj című önéletrajzi regényében a Rábca töltésén sétálva töprengett: „szerette volna tudni, milyen vize van a Rábcának. Azt tudta, hogy a Duna vize szőke". Még Juhász Gyula is ragaszkodik a hagyományhoz, Marcus Aurelius című versében — a császár Pannóniában, a Dunakanyarban jegyezte le bölcs gondolatait - ezeket a sorokat írja: „A szőke bús magyar víz hajlatánál, / Hol én ma holdvilágnál messze nézek, / Mélázott árván ama régi császár / És meditált felőled, távol élet.”* Meglepetéssel olvastam Borsos Miklós (1922-től 1947-ig Győrött élt) Viszszanéztem félutamból című önéletírásában a következő sorokat: „Győrben még a dunai dereglyék is törökvilágbeli formában ékeskedtek a partokon. A Rába zöld vize, a Duna