Magyar Nyelv – 116. évfolyam – 2020.
2020 / 4. szám - Hoffmann István: Adat és elmélet a Kárpát-medence korai ómagyar kori nyelvi viszonyainak vizsgálatában
Hoffmann István már említett Vinár, Csatár és Zsemlér nevét is ebbe a névcsoportba sorolja a szakirodalom. E szemantikai névtípus két tagját, a Taszár ~ Teszér és a Csatár ~ Czitór neveket Tóth Valéria elemezte teljes Kárpát-medencei adatolásra törekvően (2019). A nevek egyező szemantikai és morfológiai szerkezete ellenére meggyőző érveléssel azt állapította meg, hogy míg a Taszár ~ Teszér településnevek a magyarban szláv átvételek, addig a Csatár ~ Csitár neveknek a közszói alapja kerülhetett át a magyarba, így ez utóbbiak magyar névadókhoz köthetők. Ez az elemzés azt mutatja, hogy a névrekonstrukciós eljárásnak fontos összetevője az egyes neveknek az adott nyelv egész korabeli rendszeréhez - közszói és személynévi állományához - való viszonyítása is. Tisztázásra várna még az a kérdés is, hogy a magyarok mikor települtek be a Zsitva völgyébe, annak különböző térségeibe; erre azonban nyelvészeti eszközök segítségével sajnos nem tudunk választ adni. Erről a vidékről a legkorábbi néhány adat (a Taszár, Udvar településnevek és a Zsitva, Zsikva, Tormás víznevek) a Garamszentbenedeki alapítólevél 11. századi, 1075-re tehető rétegéből maradt ránk, ami a megtelepedés ügyében természetesen nem lehet irányadó. Az azonban a legtöbb esetben maguknak az adatoknak a nyelvi alakjából is kitűnik, hogy a szlávok által adott és használt nevek adaptálódtak-e a magyar nyelvbe: megállapítható, hogy a legtöbb név már első említésekor is ilyen (azaz magyaros hangszerkezetet tükröző) formában jelenik meg a forrásokban. Emögött többféle névszociológiai körülmény is meghúzódhat: jelezheti egyrészt a szlávmagyar együttélést s benne bizonyos mértékű kétnyelvűséget, de utalhat másrészt a szláv nyelvű népesség esetleges nyelvváltására, elmagyarosodására is. 6. Megválaszolásra vár még egy további kérdés is: mi a magyarázata annak, hogy a magyar és a szláv nyelvű népesség találkozása nyomán az itt vizsgált két térségben - a Bakonyalján és a Zsitva mentén - eltérő helynévmintázat alakult ki. Ennek hátterében több tényező is állhat: a folyamat időbeli különbsége, a két nyelvhasználói csoport számbeli eltérése, az érintkezés intenzitásának a mértéke stb. További térségek összevető vizsgálata némely részletet tovább pontosíthat ugyan, de pusztán a helynevek vallomása alapján ezekre a kérdésekre minden tekintetben megnyugtató válaszokat aligha kapunk. Ez pedig egyúttal a nyelv- és névtörténeti vizsgálatoknak a korlátait is megmutatja. Mivel ezek a problémák más tudományterületek művelőit - elsősorban a történészeket és a régészeket - is foglalkoztatják, újabb eredmények leginkább e diszciplínák közös munkája révén várhatók. Ehhez azonban nem elegendő a kutatók között régóta fennálló, hagyományos kommunikáció, sokkal inkább közös kutatási programokra van szükség. Megítélésem szerint ettől remélhető elsősorban a honfoglalás utáni évszázadok nyelvi-etnikai viszonyainak az eddigieket érdemben meghaladó megismerése. Mindez pedig a jelenleginél jóval biztosabb tudományos alapot jelentene a magyarság korábbi történetének újszerű megvilágítására is. Kulcsszók: történeti helynévkutatás, helynév-rekonstrukció, relatív helynévkronológia, magyar-szláv érintkezés a korai ómagyar korban.