Magyar Nyelvőr – 1. évfolyam – 1872.

Petőfi „János vitézének” nyelve. Szarvas

János, ezt magam döngetem. A keserves voltát, rugaszkodj' utána. A sírok torka. Látta, hogy kardjával nem bo­l­d­o­g ú­t." A szómetszésben pajzánkodó nyelvújítás hatá­sáról az egészben csak három szó beszél az árny, gyö­nyör és r­é­m­e­s, a többször járt árnyék s gyönyörű­séggel szemben, míg a mérföld némi etymologiai bor­zogatás mutatkozásáról tanúskodik. A szóvonzati sajátságok, melyekben az irodalmi nyelv majd lehető, majd meg nem engedhető eltérést mutat, a következők: „Átmente a vizet. Kire ismert János ebbe a bányába, (a jobban divatba hozott őt ismerte föl benne mellett). Annak irányán sietett. Örömtől ittas. Szeme pillája, nyaka csigája, szeme világa." Használja azonban e mellett az illat terhes, s a nem he­lyeselhető agyveleje, szemsugara újdivatos szószerke­zetet is. A különböző ragokkal s viszonyszókkal járó különböző jelentményű igékből csak ezeket említjük fel: „Kinézett a kukoriczaföldre — Szomorún nézett ki (a hold) az őszi homályból. Alig birta már lankadó lába — Nem birha­t­o­m kedves Iluskámat — Lehányta volna, ha birt volna vele — Nem fogok birni senkit e világon. Ekképen jutottak át Lengyelországba — így jutott ő mostoha anyjára — Valami jutott eszébe — A túlpartra jutott. Az én Jancsimnak helyén állt a szive — Egész örömem annyiból állott — Szavának állott — Szeme előtt álla. Jancsinak sem kellett több — Nem kell kend­nek juhászt fogadnia — Te kellesz mi nekü­­n­k.. Nem telt benne gyönyörűsége — Már sokszor telt a hold. Egy szobát rendelj nékem, m­e­l­y­b­e­n hátralevő n­a­p­j­a­i­m­at éljem — Ej­ósággal lehetetlen élne­m — Örökös tavasz pompájában élnek — Halált nem ismerve é­l­nek boldogságnak. Tarthatnék-e számot isten­ö­n kegyelmére — Fenyegetésem z­a­b­o­l­á­n tartja — Haza tart mátkád. Hegy tetején jára — Furcsa dolgok j­á­r­t­a­k Jancsi elméjében — Járták a káromlások. A ván, vén-es mondatrövidítések s a conjuctiós mellék­mondatok gyéren találhatók s ezekből is legtöbb az időmon­dat; helyeket nagyobb részt a népies szellemű nominális ki­fejezés vagy fő mondatok foglalják el. I­d­ő. „L­á­t­á­s­o­d meg-

Next