Magyar Nyelvőr – 33. évfolyam – 1904.
Értekezések - Simonyi Zsigmond: Jókai mint nyelvművész
fölélesztésében remekelt Vörösmarty és Arany, Jókainak csak a példát kellett követni s történeti regényeiben ő neki volt erre legtöbb alkalma. De ahhoz senki sem értett úgy, mint ő, hogy hogyan lehet a nép gazdag nyelvkincseiből nemcsak azt felhasználni, a mi saját gyermekéveiből maradt az író lelkében, hanem azt is elsajátítani, a mi más vidékek beszédében szép és megkapó. Jókai stílusában nemcsak a dunántúli népnyelv tükröződik, hanem majd époly mértékben az Alföldé s a székelységé.E nemzeti lélek egyetlen egy írónkban se nyilatkozik oly teljességgel, mint Jókaiban. A nyelvész sem olvashat Jókaitól új kötetet anélkül, hogy itt is ott is egy-egy új, előtte ismeretlen, de tartalmas és tetszetős szót ne találna. De Jókai stílusának zamatjában és kedvességében még sokkal nagyobb részük van a változatos magyaros frázisoknak, szólásoknak, fordulatoknak. Jókai valósággal remekel abban a művészetben, hogy a szólásoknak mindig új meg új színt, meg formát ad, mindig új meg új módon alkalmazza a helyzethez, a hangulathoz. E tekintetben csak Arany János fogható hozzá, akiről ismeretes, mennyire tudta az állandó szólásokat is egy-egy aprókar vonás változtatásával művészi czéljaihoz idomítani. Jókaiban azonban nem olyan tudatos e dolog, mint Aranyban. Aranyt a művészi szándék vezeti: Jókaiban a népnyelvi őserő, a nemzeti géniusz teremtő munkáját látjuk folytatódni. Vörösmartyn kívül nincs írónk, kinél annyira nyilvánvaló és szoros kapcsolatban volna az előadás hatásossága a nyelv jelességével, mint Jókainál. Mind a kettő elragad bennünket. Csakhogy Vörösmarty nyelve pompájával sokszor kápráztat és fáraszt, Jókaié ellenben kedves melegségével behízelgi magát szívünkbe. Ez az oka, hogy egy-egy könyvét, ha belefogunk, le nem teszszük, amíg végig nem olvastuk, még akkor is, ha az írónak képzelete lankad, vagy helyzeteit a lélektani lehetetlenség zavarja. Vannak ugyan Jókai nyelvének szeplői is, mert találkozunk nála nem egy idegenszerű szólásmóddal. De ezek nem afféle hírlapi germanizmusok, hanem rendszerint olyanok, amik az élőbeszédbe, a vidéki városok nyelvébe is bevették magukat. Ezeket tehát Jókai éppen azért alkalmazza, mert az élet nyelvén ír, azzal a közvetetlenséggel, melylyel íróink közül ő szólalt meg először s ezzel példát adott az egész mai irodalomnak. S valósággal szerencséje volt irodalmunknak és közművelődésünknek, hogy Jókai ismét természetessé és közérthetővé tette irodalmunk nyelvét.