Magyar Nyelvőr – 34. évfolyam – 1905.

Magyarázatok, helyreigazítások - A magyarral egyező görög szólások. Vértesy Dezső

NyK. legújabb füzetében, 35,113 stb.). A XI. - XII. században, körülbelül a HB. koráig, noha az a hangot o betűvel írták, bizonyos szókban a betűt találunk a mai a hang helyén. Ebből a megkülön­böztetésből joggal következteti Melich, hogy az ilyen szókban nem a, hanem illabiális á hangot ejtettek akkor, s ezt még az illető szóknak idegen nyelvekbeli megfelelőivel, görög és más betű­s válto­zatokkal is bizonyítja stb. Később, a 13. században (itt-ott már előbb) ezeket a szókat is o-val írták, tehát akkor már ajakhangú a-val ejtették, nem többé a-val. Végre, a 14. századtól kezdve, ismét a-val írták őket, mióta t. i. az ajakhangú a-t a mai módon jelöl­ték. — Melich érdekes példái közül megemlítjük a következőket: Balatin, bolatin 1055. Tih. oki. (a­szl. blathns) — bolotin Anon. — végre Balaton, azah 1055. (vö. török asü stb.) — később ozou — végre azou, aszó. Fancel 1055. (személynév,­­ olasz Fancello, tkp. a. m. fan­ciullo, gyermek) —­ a Váradi reg. Fansol (olv. Fáncsal), de már Fonsol, Fonchol is (helynév) — utóbb Fanchal, Fancsal, asscun, ahchyn Oki., achscin HB. (oszét a/sin) — később ohzyn, oxun stb. — végül azzun, asszony. Melich sok más p­éldát is nagy készülettel tárgyal, de már az itt idézettekből is láthatni, milyen fontos ez a hangtörténeti adalék. KOVÁCS MÁRTON: A magyarral egyező görög szólások. Tolnai Vilmos a Nyr. 34.166. lapján az orránál fogva vezet valakit szólás eredetét vilá­gítja meg, s idézi a magyar szólásmód egyik ősét az antik görögből. Helyes a hivatkozás, de nem a legalkalmasabbat van megválasztva a példa, mellyel a görög s a magyar szólás egyezését bizonyítja. Hivatkozik a. is Lukianos Hermotimos 68-ra (p. 810). Az idézett hely így szól: ooBev xtóXoas'. as Tqz ptvaq s^xsa&at 6cp' éxaaitnv. Szó sincs róla, ugyanegy szólás a miénkkel! De van a magyar szólásnak ennél még közelebbi rokona is, amely szó szerint egyezik vele. Luki­anos 9smv v.a~ko~{o­.; 6: C/Hpaq xoti Atqq 3. (p. 218): Sou [tiv xai závo OUTOS JE SecnwtTjq ca-­ xai. CQEI as xai ysoei rrjg Qivaq, cpaaiv, s'Xxcov, xai ao ezy auxoj sve­ a av Tj^tai aot . . Azért idézem teljesen, mert a görög a szólásnak parafrázisát is nyújtja: vikit teljesen a hatalmamba kerítek. Ez a magyar szólás szószerinti mása; a Tolnai idézete csonka formában adja a szólást. Tolnai adatait még kiegészíthetem azzal, hogy a szólás párja megvan a mai görög népnyelvben is: aspro­ Ttvá azo­rfi­zio-Tj. Ez a Lukianos szólásának egyenes utódja, s mutatja, hogy Lukianos is a népnyelvből vette a szólást. Az újgörög irodalmi nyelv nem ismeri. Ugyancsak az újgörög népnyelv szolgáltatja egy másik, az orról alkotott képletes szólásunk mását. A magyar »mindenbe bele­dugja az orrát« tökéletes párja a görög [Botosi Ttavtoo TY]v JXÓTYJV too; így is: yavsi z. x. etc. Egyezik vele különben a szólás kép­letes voltát tekintve a finn is­ nenata; a német is: er steckt seine Nase in alles.

Next