Magyar Nyelvőr – 75. évfolyam – 1951.
Íróink nyelve - Mészöly Gedeon: Nyelvi magyarázatok költőink műveihez. 1. Csokonai „róna” szava
Stilisztikai mivoltukban nagyon megegyeznek egymással Csokonai és Ady abban, hogy mindketten szeretik az elvontságok megszemélyesítését, mégpedig szintén nagyon színes-dús formában, pl. Ady szimbólumai mind ezen alapulnak. Egy pár példa Csokonainál: „ágyadtól tömött seregben A sírig zsibongzanak A fájdalmak gyászleplekben S mind feléd mutattanak"; „egybegyűlt sóhajtásomnak ködjébe burkolva"; „forró sóhajtások, lelkemnek elszaggatott darabjai"; ,,de mit láttatsz a jövendő Tükörében kék remény, („ felrózsázott esztendő — ó, mennyből szállt tünemény"; „Piros rózsádnak rózsájára Ámor új új pecsétet nyom, Hószín kebled liliomára lehelte az én fátümöm". ..Hiegsége mint egy héjjá ne tépje úgy szivemet (Adynál: „ezernyi kétség-héjja Megint a szivemre hull"); „Hogy nyomorult sorsok vinnyéit az égig emeljék A más éreminek dúlt palotája felett" és rengeteg más. Így még egy pár: a harag rozsférge, a kába kétség, duza hetykeség, stb. Hasonló képformák Adynál: A lelke módon babonás vár; jön az Öröm hajója; hóhérok az eleven vágyak; illatos vánkosán a múltnak; a vágyak éhes csapata; Mámor -gályák utasa én; a tűzcsóvás felséges Öröm; lelke hollóinak károgása; gondolatmanók csodatánca; csónakom: a szenvedni-vágy; új kínok, titkok, vágyak vizén járok; fölhorgadó vágyak; beágyazott a villás vénség; Tűnődés: búberzsenyes csónak és sok más. Azonos képek és szólások. Csokonainál: a Dorottya II. könyvének 7 — 8. sora: Az unalom s bánat iromba szárnyakon Kirepül lekókkadt fővel az ablakon. Adynál: Vörös szárnyú nagyr vízi szekér Tör elő a vízen . . . Milyen vörös, iromba szárnya. — Csokonai November c. versében (H. —G. k. I. 1.: 73): „Jer barátom, minden unalmat űzzünk el Az új boron vidám beszélgetésünkkel . . . Az az orros kancsó megint jár közöttünk . . . És ha az elsőtől még kedved nem duzzad, A másik kancsót is körömhegyig húzzad". Adynál, a Fehér asztal búcsúztatójában: Szíves órák, duzzadt órák, komorabbak, hígabbak lesztek S a régi boros üvegek Nyújtóznak, mint vén sírkeresztek . . . Egypár szóazonosság: Bacchust Csokonai nyomán nevezi Ady „Liber atyjának". Csokonai-átvételnek látszik a vérpatak szó. Adynál: „Szememet vérpatakok befutják" — Csokonainál: „a vérpatakoknak bár nem hallik zaja". Csokonaitól eredő szavai: hullámlik, szállal, hárs. (Csokonainál a Kleist Tavaszában s az ahhoz csatolt jegyzetekben H. — G. kiadás I. 2. 690 és 692. Adynál: Az egyenes csillag, A föltámadás szomorúsága, Mag hó alatt c. versekben.) Csokonai a szirt szót régiesen mélyhanggal ragozza (durva bércek, szirtok), ugyanígy jár el Ady is több ízben a szirt szóval (pl. Boldogok, kik szirthoz hasonlítnak ... A szerelmetlenség istenéhez c. versében.) VI. Ez a kissé hosszúra nyúlt értekezés, mely teljességre mégsem tarthat számot, nemcsak azt célozta, hogy Csokonai nyelvének és stílusának rendkívüli méretű és jelentőségű, nevelő, előremozdító hatását mutassa be legnagyobb költőinkre. Az is szándékomban volt, hogy megéreztessem Csokonai nagyköltőségét, az ő egyenrangúságát legnagyobb költőinkkel. Nagyon rendjén jött, szinte fejlődéstörténeti szükségképiség volt, hogy a magyar nagyköltészet eddigi legtökéletesebb beteljesedése, Ady Endre, értékelte először egész, való érdeme szerint Csokonai költői lángelméjét. E sorok íróját az Ady Csokonait idéző versei és prózai írásai vezették a kora költőművészi fejlődési fokát annyira meghaladó nagy debreceni poéta igazi megértéséhez és őt megillető méltánylásához. NYELVI MAGYARÁZATOK KÖLTŐINK MŰVEIHEZ 1. Csokonai „róna" szava írta: Mészöly Gedeon Megbántanám, ha valakitől még kérdezni is merném, tudja-e, mi az a róna. Mintha csak azt kérdeném, tudja-e, ki az a Petőfi Sándor, a „szép alföld végtelen rónájá"-nak (A csárda romjai) hű fia, ki úgy érzi, hogy börtönéből szabadult fias lelke, „ha a rónák végtelenjét"látja (Az alföld). Hátha azt mondanám, hogy még debreceni is Csokonai Vitéz Mihály sem tudott arról, hogy a róna 'síkság'-ot jelentene, kiskunságit, nagykunságit, békésit, Hortobágy-mellékit? Vájjon csakugyan nem ismerte volna ezt a róná-t az a Csokonai, aki olyan büszkén szemlélte, hogy a karcagi kún a „szép térségre hal-