Magyar Nyelvőr – 76. évfolyam – 1952.
Irodalom. Könyvekről - Sz. Kispál Magdolna: Új finnugor szövegek
Könyvekről ÚJ FINNUGOR SZÖVEGEK A finnugor nyelvtudománynak hazánkban a század eleje óta érezhető pangása több okra vezethető vissza, melyek közül különösen kettő bizonyult hatásában igen jelentősnek és következményeiben igen súlyosnak. Az egyik társadalmi, a másik szakmai jellegű. A társadalmi ok az, hogy a finnugor tudományok iránt nálunk soha nem volt tapasztalható valami nagy lelkesedés és rokonszenv, sem a nagyközönség, sem a hivatalos tudományosság részéről. A Sajnovics korában, a Demonstratioval (1770) kapcsolatban keletkezett és szinte szállóigévé vált Barcsai-féle tiltakozás: Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket Ki Lapponiából hurcolja nyelvünket! benne élt — ha talán nem is mindig tudatosan — a magyar közvéleményben az egész 19. század folyamán, s az ellenszenv a ,,halzsíros atyafiság"-gal szemben nem szűnt meg még a hazai finnugrisztika fénykorában, Budenz működése idején sem. Márpedig a tudománynak ahhoz, hogy igazán szerves része lehessen a nemzeti művelődésnek, és hogy igazán ki tudja fejteni alkotó lendületét — épp úgy szüksége van a széles tömegek érdeklődésére és rokonszenvére, mint az irodalomnak vagy a művészet bármely más ágának. A finnugor nyelvtudomány a társadalomnak ezt a buzdító érdeklődését a múltban fájdalmasan nélkülözte. A pangás szakmai oka pedig az volt, hogy a kutatóknak nem állt kellő mennyiségű és minőségű friss tanulmányozandó anyag a rendelkezésére, pedig — s ez különösen fájdalmassá tette a kérdést — ily anyag kutatóink "buzgalmából bőven állt volna rendelkezésre, ha kéziratos gyűjtésük közkinccsé válhatott volna. Mélyen átérezve a felelősséget, mely a mulasztás miatt a hazai tudományosságot és természetesen elsősorban a Magyar Tudományos Akadémiát terheli. Zsirai Miklós professzor ismételten fölemelte intő szavát e kéziratban rejtőző, nagybecsű tudományos anyag közkinccsé tételének érdekében. „Becsületbeli kötelességből — írta 1943-ban — és tudományos érdekből ki kell végre adnunk Regulynak éppen száz éve gyűjtött s úgy négy testes kötetre rúgó osztják hősénekeit, Pápay Józsefnek kb. ugyanilyen terjedelmű, tán még terjedelmesebb osztják szövegeit, nyelvtani és néprajzi följegyzéseit, a Reguly és Pápay szövegeiből, illetőleg szókészleti gyűjteményéből aránylag könnyen megszerkeszthető nagy osztják szótárt, Munkácsi Bernátnak a Vogul Népköltési Gyűjtemény III—IV. kötetéhez készített nyelvi és tárgyi magyarázatait várva várt nagyszabású vogul szótárát és votják szójegyzékét, Beke Ödönnek értékes cseremisz népköltészeti szövegeit és páratlanul gazdag cseremisz szótárát, Fokos (Fuchs) Dávidnak több, eddig jóformán egészen ismeretlen zűrjén nyelvjárásból való kitűnő szövegeit és zűrjén szótárát, végül Juhász Jenőnek hézagpótló moksamordvin szó jegyzékét." (Osztják hősénekek I. köt., IV. 1.) Az egyre sürgetőbben jelentkező igények kielégítésére az Akadémia végre megindította a Reguly-könyvtár c. kiadványsorozatot, melyben „az uráli népek között régebben gyűjtött, illetőleg majd ezentúl gyűjtendő nyelvi, néprajzi, történeti, régészeti és egyéb természetű" tudományos anyagot szándékozott közzétenni. De a sorozatból csupán az első kötet jelent meg 1944-ben. Az évszám érthetővé teszi, hogy a folytatás elakadt. Az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia azonban már az első ötéves terv kereteibe beillesztette a legfontosabb finnugor gyűjtések kiadását, s nagyvonalú tudománypolitikájának eredményeként már 1951-ben három rendkívül nagyértékű kötet hagyta el a sajtót: Reguly—Pápay