Magyar Nyelvőr – 81. évfolyam – 1957.
T. Lovas Rózsa. Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság
a nyelvfejlődés felelős, rögtön elfeledteti a debreceni tájszóval kaskának nevezett kosárka, melyben torkosság és finom művészi ízlés szeszélyéből egymás mellé került két kívánatos csemege : a nyári perc szülte friss eper s a kétezer év érlelte, ódon zamatú anakreoni dalokat tartalmazó könyvecske. A szerelem s az öt érzék öröme mellett Anakreon kellő danái képviselik a szellem gyönyörét. A dana szó ma már régiesen hat, pedig Csokonai korában ugyancsak új volt: akkortájt keletkezhetett valamelyik nyelvújító tollán (1803-ban szótározták először, vö. Bárczi, SzósSz.). Jelzője, a kellő szó még elavultabb, ma már csak bizonyos szókapcsolatokban él (pl. kellő mértékben, kellő határozottsággal). Csokonai idejében azonban még széltében használták a kell igének ezt az -ő melléknévi igenévképzős származékát,ami kell, tetsző, kellemes értelemben. Ezzel teljes is a kevés vonással megrajzolt, egyszerű kép. De milyen választékos, raffináltan művészi ez a mértéktartó egyszerűség! A rímtelen negyedfeles jambusok sima és vidám ritmusa, a szövegnek már említett zeneisége szépen simul a költő mondanivalójához. S hogy ezt a mondanivalót még jobban aláhúzza, a világos szerkezetű, hibátlanul tagolt, emfázis nélküli kijelentő mondatok után két kérdést intéz az olvasóhoz, mely egyszersmind ujjongó felkiáltás: egy fiatal szív köszönti a boldogságot. Ezt az utolsó három sort Csokonai több eszközzel is elkülöníti magától az idilli képtől. Nem csupán az új versszak jelzi ezt az elkülönülést, hanem a hangvétel megváltozása is. A dallam nem olyan színesen csengő, nem olyan játékos, észrevehetően súlyosabb lesz, mert áradó érzelmet hordoz. Az utolsó előtti sor első jambusának anapesztussal való felcserélése (gyönyörűt) a ritmus jellegén is változtat. Mert bármilyen könnyű játék is az öröm ingerlően szép mozzanataiból összeszőtt boldogság, végül mégis kiváltja a mély, telt sóhajtást. T. Lovas Rózsa