Magyar Nyelvőr – 87. évfolyam – 1963.

2. szám - Íróink nyelve - Lukácsy Sándor–J. Soltész Katalin: Petőfi szavai nyomában

meg programját: „Eddig toldoztunk, foltoztunk, s ez hiába való vesződség volt, mely elavult köntösünket legfölebb csak tarkábbá tette, de tartósabbá nem; nekünk egészen új ruha kell ..." De várjunk egy kicsit, mielőtt elhitetjük magunkkal, hogy így, ilyen petőfiesen szólni csak Petőfi tudott. Hátha másnak is járhatott ilyen Petőfiformán a tolla. Járt bizony ! Például Herczeg Viktoré. A márciusi ifjúságnak erről az elfeledett tagjáról keveset tudunk. Szinnyei nagy életrajzi lexikona csak annyit jegyez föl róla, hogy 1846-ban megjelent két kis kötet költői munkája, 48-ban egy röpirata, aztán elesett valamelyik csatamezőn. Aki szorgalmasan végigolvassa a forradalom radikális lapjait, találkozhatik még néhány okos, bátor,, lendületes cikkével. Ez minden. Versei, beszélyei gyengécske próbák, a cikkekből és különösen a Forradalmi káté című röpiratból azonban egy hősi lélek vonzó arca tekint ránk, és sejteni kezdjük, hogy a korai és ismeretlen halál, mely a kiontott vér rokonságával köti őt Petőfihez, nem akármilyen tehetséget ragadott el. Nos, Herczeg Viktor Forradalmi kátéjában a következő kérdéseket és feleleteket olvashatjuk: „Mit értünk nemzeti újjászületés alatt? — A haza beteg testének meggyógyítását értjük. — Mikép eszközölhető e gyógyítás? — Csak gyökeres módszer által ... — Hát foltozó rendszer által nem eszközölhető ez? — Nem, mert a kopott, rongyos öltöny, bármi szépen foltoztassék is ki, jó öltönnyé és tartóssá sohasem válik." Íme, Petőfi képes beszéde ! És valami hasonlót találunk egy másik röpiratban is, amely Népügy címmel 1847-ben, az országgyűlés megnyitása előtt jelent meg, Párizsban, ismeretlen szerzőtől: „De mire is kellenek ezen uj időkben a régi, korhadt státusformák? az ócska gallér lenne uj ruhán." Ugyanez idő tájt másutt is felbukkan a foltozgatás : Török János Ütött az óra ! című cikkében, mely a Magyar Gazda 1848. márc. 16-i számában jelent meg: „Palástoló szerek, foltozgató politika, halogatási rendszer s századot követelő fokozatos concessiók többé nem használnak, nem elegendők s nem kellenek". Azt mondhatnák: Herczeg Viktor, Török János meg a Népügy szerzője Petőfitől kölcsönözte a hasonlatot, hisz írásaik azután láttak napvilágot,, hogy a Fiatal Magyarország vezére a maga radikalizmusának költői kifejezését megalkotta. De ez a föltevés elesik, mert sem az Aranyhoz írt levél, sem az Előszó nem került akkor a nyilvánosság elé. Aztán meg . . . vannak korábbi adatok is. Nagy Ignác egyik életképében (Szegény, ne igyál) ez a mondat üti meg a szemünket: hazánk „politikai orvosai azt állítják, hogy mindenét meg kell javítani, mert különben elmarad a haladó század háta mögött, és azért mindenekelőtt a magyar lábát kezdték talpalni és fejelni . . ." A szemlélet módja, a képes beszéd anyaga azonos Petőfiével, s akár arra gyanakodhatunk, hátha innen vette a költő a bocskor ötletét. Nagy Ignác írása ugyanis az Életképek 1847. jan. 9-i számában jelent meg, s nem valószínű, hogy elkerülte volna Petőfi szemét. De nyomozzunk tovább, visszafelé. Irinyi József 1846-ban Német-, francia- és angolországi úti jegyzetek címmel érdekes könyvet adott ki. Ennek második kötetében, a 101. és 102. lapon a következő fejtegetést találjuk: „A helyhatóságok sokféle folta öltöny egy jó köntös, a parlamentáris kormány helyett. És valóban, igen józan, igen okos dolog volt a rongyos öltönyt foltozgatni, s megfoltozván, még más nem volt, el nem dobni, hogy még az se legyen; de ne feledjük, miszerint a foltos öltöny csak akkor és annyiban jó..