Magyar Nyelvőr – 90. évfolyam – 1966.
Zsoldos Jenő: Szótörténeti jegyzetek
Egyéb változatot feltüntető példamondataink: 1705: Petenádi által, úgy elmenetele után is küldött staphéta által levelét vettük" (Archiák. 1: 370) stb.; 1706: „Gyöngyösi posta küldje Dózsára P. H. Staphaeta" (Rákóczi Tár 2: 153); 1707: „Dunántúl egy bizonyos Staphetát Tekéntetes Bezerédi Imre Brigadéros Úrhoz expediáltatni parancsolt ő Fölsége" (uo. 1: 34). 1709: „kétfelé invitáltam jó securitással staffoetaimot még ezelőtt harmad nappal" (uo. 2: 240). Szodoma almái. Nemrégiben e legendamotívum legkorábbi magyar irodalmi előfordulását egy XVII. század elején írt verses szövegből idéztem (Nyr. 89: 390). Mivel a szemre szép, de egyetlen érintésre hamuvá széthulló gyümölcs képe Csokonai (Scheiber Sándor: Nyr. 79: 461), Arany és Madách (Tolnai Vilmos: EPhK. 48: 87) költészetében is felbukkan, nem érdektelen számon tartanunk hazai múltjának állomásait. Scheiber Sándor kimutatta, hogy a legendaelem legrégibb forráshelye a görög nyelvű „Salamon bölcsessége" című pszeudepigrafikus munka (X. 7.) az i. e. II. századból (Nyr. 77: 139). A Szodoma almáinak magyar története is ezzel az irodalmi művel kezdődik. Heltai Gáspár munkatársaival 1552-ben adta ki a könyv magyar fordítását. Benne a Szodomáról szóló fejezet jelzett mondata így hangzik: „puszta földec még mortis fűsteleg, a gonosságnac bizonsagára, á, termőfackal egyetembe, melyec erőtlen gyűmölchet teremnec." Idézetünk gyümölcs szavához fűződik a következő értelmező jegyzet: „(Gyűmőlehet) ezec & Holt tenger mellet való almác, melyec kővűl igen fiópec, de belől rakuac hamuval, mint kyiác a historikosoc" (A bölcs Salomon királnak könyvei. 4. Salomonnak bölcsessége PhG). A kép öröklődik. Tyukodi Márton nagykőrösi prédikátor hasonlatul alkalmazza egy beszédében: 1641: ,,a' szépség a' jó erkölts nélkül nem egyéb, hanem tsak meg-fejérittet koporsa, . . . Sodomna almája, melly tekintetre igen szép, de belől hamuval és büdösséggel rakva" (A tiszta életű Joseph patriarcha életének . . . magyarázatja 145). Világszabadság. Horváth János e Petőfi forradalmi radikalizmusához kapcsolódó szóról így nyilatkozik: „Maga a fogalom kétségkívül megvolt P. előtt is, de a szónak, mi ily esetben fontos, mert valósággal jelszó-értékű, tudtommal még nem adta urát senki sem. Én sem tudom. P.előttről nem ismerem" (Petőfi Sándor 1926- 540). Tolnai Vilmos hasonló nézetet vall. A fogalom forrását a franciában jelöli meg, a szó eredetének kérdését pedig általánosított vélekedés alapján, de némileg pejoratív hangsúllyal így rögzíti: „Célzatosan egy szót szokás tulajdonítani Petőfinek, a világszabadságot, de ez is megvan előtte a franciában: liberté du monde" (A nyelvújítás 172). A fogalom valóban már ismert volt Petőfi előtt, de nemcsak a franciában, hanem a magyarban is. Meglétére ez a jelzős szerkezet utal: „Francziaország nem fog hódítóháborút vinni, ellenben minden erejét, egész rugalmasságát áldozza fel a világ szabadságáért" (Nemzeti Újság 1840. 279). Magát az összetételt „Az egy gondolat bánt engemet . . ." megírása előtt már Kossuth szókincsében megtaláljuk. A költemény keletkezésének időpontja: 1846 decembere. Kossuth viszont 1846. január 16-án megjelent, „Védvám vagy szabadkereskedés?" című vezércikkében használja a szót. A fogalom tartalmának megvalósítását biztosító feltételeket még a meszszeségben látja: „haszontalanságnak tartom a felett vitatkozni, elvontan véve a védrendszer jobb e, vagy pedig a szabad kereskedés ? ” Ámbár ha kivetkőzve pillanatokra az élet benyomásairól, s platonicus világrespublikált egyenlőségi szerkezéséről metaphysicálva kellene véleményt mondanom: feltétlenül a szabadság mellett nyilatkoznám, melyet mindenben, tehát a kereskedésben is az emberfaj isteni rendeltetésének hiszek és vallok; ám de miután az általános világszabadságérti fohászok áldozatfüstje Isten zsámolyához még föl nem hathat, a maroknyi élet vas napjaiban arany ábrándokra nincsen időm" (Hetilap 1846. 100).