Magyar Nyelvőr – 96. évfolyam – 1972.
2. szám - Íróink nyelve - Szilágyi Ferenc: Csokonai: Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban
Fejér megyéből származik.) A kéziratos akadémiai nagyszótár cédulaanyagában is találunk hasonló példákat a régebbi irodalomból. Sok vadkan van erdejében, Majd zeng a vadászattól harasztja — olvassuk a Veszprém megyei Fábián Gábor Ossian-fordításában, 1833-ban. A szintén dunántúli Rákosi Jenő egyik színművében pedig ezt találjuk: A szentnek éber álma visió, A bujdosó rablónak a haraszt. Világos, hogy itt a haraszt nem 'avar, száraz lomb' jelentésben fordul elő, hanem 'erdő'-t, 'csalitos hely'-et jelent. Csokonai tudatos gyűjtője volt a tájszavaknak, gyűjtött Márton József szótáraihoz is anyagot; a tájszavakra különösen dunántúli útján figyelt föl, s nemcsak lejegyezte (a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában megvan egy ilyen tájszójegyzéke), hanem többnyire stilizáló célzattal műveiben föl is használta őket. Ilyen dunántúli tájszó például a Dorottya szövegében a banyajposz ('pöfeteg gomba'), a gilva ('fán növő gombaféle'), a kráfli ('fánkféle sütemény'), a paszit ('keresztelői vendégség'), a sterc ('morzsatészta') stb. A haraszt szót Debrecenből is ismerte, 'száraz levél, bokor, avar' jelentésben, hiszen ifjúkori állatmeséjében, A bagoly és a kócsagban is előfordul: „Még alig ért ama kedves róna mellé, mely a szigetre vezet, s azonnal egy vadásztarisznyára talált a haraszt között" (HG. 2: 409). Somogyban fölfigyelt a szó sajátságos, dunántúli jelentésére, s mindjárt alkalmazta is: tehát némiképp stilizáló szándékkal, „couleur locale"-ként került az első somogyi iskoláról szóló vers nyelvébe ez a somogyi tájszó. Hogy a harasztnak 'tölgy' jelentését a Dunántúlon, Somogyban ismerhette meg a költő, arra egy érdekes epizódot idézhetünk. Csire István, Csurgó krónikása jegyezte föl szájhagyomány alapján a következő érdekes kis adatot, éppen Csokonai csurgói osztályának év végi vizsgájáról: „A költészeti osztály vizsgája alkalmával, rögtönzött versírásra, a gróf ezt a tételt adta föl: »Somogy vármegye derék tartomány.« Midőn már huzamosabban írogattak a fiúk s faragták a rímeket, az egyik az írást abbahagyva, fölegyenesedék. A gróf hozzálépve kérdezé: »No fiam, talán már készen is vagy?« »Mindjárt készen leszek, viszonzá az ifjú, csak erre az utolsó szóra »harasztra nem találok alkalmas kádenciát.« Mi az, mi az? mondja oda szólva Csokonai. Nem talál kádenciát válaszolja a gróf succurat et domine ! (segítsen neki az úr) Csokonai végig fut a soron s »írjad« monda, »hol a liget a bocskort önmaga szabja«. Célzott arra, hogy abban az időben a somogyi szegény nép, nyáron hárs vagy szil háncsból font bocskorban járt, melyet a liget ingyen adott. Az ifjú aztán felolvasta versét, mely annyira megtetszett a grófnak, hogy öt darab aranyat nyomott az ifjú markába. Igazán grófi ajándék abban a pénzszegény időben, a szegény tanulónak pedig fejedelmi kincs volt. Ez ifjú neve volt Gál Antal" (Vázlat Csurgó múltjából. Csurgó, 1907. 136). Nos, a Csire által a szájhagyomány alapján emlékezetből idézett vizsgavers némi eltéréssel, de lényegében ugyanazzal a szöveggel megtalálható a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában, Gaál Antal egykori versgyakorlat-füzetében .