Magyar Nyelvőr – 97. évfolyam – 1973.

Íróink nyelve - 4

Kazinczy tehát ráduplázott a paródiára: nem fedezte föl, hogy paródiát parodizál. Csokonai a maga költészetének forrásaiul már ekkor, huszonegy évesen, a magyar költészet szinte minden valamirevaló íróját fölsorolta, Kazinczyt is — igaz, hogy Földi után, s az érzékeny és hiú széphalmi írónál a sorrend is számított. Kazinczy verse egész terjedelmében: JÖVENDÖLÉS Hony soit qui mai y pense Hős Mihályunk karvasára, (Csokonai) Vitéz. Patikaszag babérjára, Sustorogó Ódájára, Békegeres aposára, Tisztes Crimen Raptusára, Rossz órájú Gersonára, Tempefői bajnokjára, Amazon szűz vén lyányára, Matrónások Dorisára, Kérdéseknek kérdásáre, Füstölt gálád kis nagyjára, Esküszöm, te nem sokára Felhágsz, csak nézz e' példára, A' homoksík' Tátrájára, 'S Csombók Jankó 's Csombók Sára Száz szemet lát a' csudára. (KazLev. 15: 283-4) Maga a „Lantomtól búcsúvétel" 1817-ben jelent meg Domby Márton Csokonai-életrajzában, akire Csokonai-rajongása miatt Kazinczy éppúgy neheztelt, mint Mártonra. (Domby életrajza voltaképpen bevezetésül íródott Márton József 1816-i kiadásához, de „késvény tőle elmaradt.") 1816-ban ugyanis — mint volt róla szó — Márton József újból kiadta az előző, 1813-i kiadáshoz hasonló díszes zsebkiadásban Csokonai poétái munkáit két kötetben. Csokonai munkáinak „közönségsikere" a fanyalogva fogadott Dayka mellett s Domby magasztaló sorai csak olajat öntöttek Kazinczy lappangó indulataira. Meg is írta határozottan, mi ösztönözte az átdolgozások megírására: „Prof. Márton és Domby Urak hálánkat érdemlik, hogy a' mit Csokonay hagya, és a' mi ezekből nyomtatás alá mehet, kiadák. De ez homályt vet az ő nevére, nem fényt. A lelkes, bár nem-teremtő lelkű, 's midőn jók' társaságában volt, nagyon szeretetre-méltó, és igazán szerény Csokonay, méltó, hogy emlékezete a' Mesterség' barátjai közti szennyek nélkül maradjon fenn, 's Géniuszának valamelly barátja tégye, a mit Csokonay később bizonyosan meg tett volna, — adjon a' sokból keveset, de jót. Azon darabjaival, mellyeket én elejétől fogva leginkább kedveltem, egyedül kedveltem, itt teszek egy próbát némelly helyeit megváltoztatva." (Muzárion, IV. 1829: 61)