Magyar Nyelvőr – 98. évfolyam – 1974.
Nyelvművelés - 1
Az elveszett alkotmány így kezdődik: Est valahát, a kanász kalibája felé terelé már A röfögő tábort, cifrán adtázva hol egyik, Hol másik karimás orrút, főleg pedig, ősi Furcsa szokása szerint, az urát tisztelve szitokkal, Jámbor földmivelők, honi kátyúkban felakadván, Marhabaráti doronggal üték a bűnös lovat, ökröt, Emlegeték Istent, Krisztust, a szenteket olykor . . . Vessük össze ezzel az éjszakának azt a képét, amelyet Toldi ötödik éneke idéz elénk: Elfeküdt már a nap túl a nádas réten, Nagy vörös palástját künn hagyá az égen, De az éj erőt vett, csakhamar bevonta. Az eget, a földet bakacsinba vonta . . . Nemcsak a szemlélet és ábrázolás módjának különbsége — a keserű realistáé és a kozmikus lebegésű költőié — tűnik fel, hanem a nyelv használatának, a szavak összeválogatásának, egybeillesztésének, sugalmazottságának különbsége is. A Toldi egyszerűsége, közvetlensége, vonzó tisztasága, fiatalosan zsúfolt, erjedően sűrű nyelv zavaros bőségéből szűrődött ki. Ezért is olyan telített: kristály tisztasága olyan forrásoké, amelyekben égi magasságokat s földmélyi sötétségeket megjárt vizek buggyannak felszínre. Illesszünk ide — csak úgy találomra — egy részletet a Buda halálából. Etele gyakorlatoztatja csapatait, így a király napról sergét töri napra; Néha meg álmából éjjel veri talpra, Esteli éhomra falatozván máskor, Megriad a kürtszó első harapáskor. De, ha nehéz munkán sanyarta eléggé, vagy pihenőt közben, becsüli vendéggé . . . Hol vagyunk már akár Az elveszett alkotmány forrón áradó bőségétől, akár a Toldi ösztönös biztonsággal megkeresett, megtalált és érvényesített könnyű rajzától! Tudatosan megvalósított tömörség ez, amelyben ritka virtuozitással ötvöződnek egybe népi és régi ízek, nyelvzene és képiesség, világos realizmus és nyelvi stilizáltság. Az aranyműves remeklése. Az idézett három példa eléggé érezteti talán, hogy Arany nyelve nemcsak dús, sokszínű tenyészet, de a legkülönfélébb rétegeket magába rendező tudatos művészet alkotása is. A Koszorú szerkesztője 1853-ban azt írta, hogy kétszer tanult meg magyarul. Ezt a számot még növelhetnénk is. Csak a történelmi távlat és Arany roppant méretű nyelvi összefoglalása, amellyel úgy élünk, mint természetes tulajdonunkkal, egyszerűsíti két nyelvrétegre azt, ami Arany élete folyamán Magyarországon az emberek nyelvén, de még inkább az irodalomban élt, forgott. A Bolond Istók második énekében ily módon sorolja fel a költő az ifjúsága idején egymásra halmozódó nyelvi rétegeket. Az első zsenge „Kis Tükör" modorban Nyolcéves gyermek dadogása volt. Haladva, Csokonait vette sorban.