Magyar Nyelvőr – 119. évfolyam – 1995.
1. sz. - A Nyelvőr hírei - Kontra Miklós, Péntek János: Fülei Szántó Endre (1924–1995)
Fülei-Szántó professzor pazarló társadalomban élt, ami őt is elpazarolta. De számos mustármagot hullajtott a tövisek közé. Talán az a mag is kikel egyszer, amit a 625 éves pécsi egyetem születésnapi köszöntőjében mondott: „Azt hiszem, a XXI. század egyetemében kihagyhatatlan a tudás mellett a szeretet." Kontra Miklós * „Olyan az ember, mint a lehellet, napjai, mint az átfutó árnyék." 144. Zs. A Zsoltár sorait idézve, szomorú szívvel állunk drága barátunk, Fülei-Szántó Endre ravatalánál, reménytelenül keresve a szavakat a búcsúzáshoz. Reménytelenül, mert az annyiszor magasztalt anyanyelv is képtelennek bizonyul arra, hogy szavakba öntse a torkot szorító fájdalmat, a döbbenetet és a keserűséget, mégis elhangzó szavaink pedig szárnyaszegetten vergődnek az eltávozott után. „Minden búcsú elemészt egy darabot a szívből" — írta le , maga nem is olyan rég, nem a végső búcsúra gondolva, amikor a szívből már semmi nem marad. Amikor az élet, amelyet mind végtelen kalandnak hiszünk, véget ér. Drága barátunk életének fontos része volt Erdély, maga vállalta fiúi örökségként, és fontos része volt mesterségként is a nyelv és az anyanyelv. Magam éppen nyelvésztársai és erdélyi barátai nevében búcsúzom, mellőzve most az intézményeket, amelyeket hosszasan kellene sorolnom, hiszen az élet sodró áramai és terelőfalai sok intézménnyel kapcsolatba hozták. Az intézményekhez mégsem kötődött igazán, csak emberekhez, hajdani és későbbi mestereihez, tanítványaihoz, barátaihoz, talán — mint minden igazi tanár — mindig inkább a fiatalokhoz, a nyíltszívűekhez és a nyitott szelleműekhez. Hogy nem tekintette magát igazán céhbelinek, ahogy Ő mondta: „katexochen nyelvtudósának, az valószínűleg alkatának tulajdonítható és annak, hogy kerülő úton vagy a szokásossal éppen ellenkező irányból jutott el a nyelvészethez. A mély filozófiai képzettségű jogi és államtudományi doktor, abszolvált bölcsész és francia nyelvmester a századunkban egyetemmé előlépett börtönben újabb nyelveket tanult, majd szintén a kényszer tette nyelvtanárrá, hogy aztán a gyakorlat elméletét kutatva és körvonalazva jusson el a nyelvtudomány alapkérdéseihez. A nyelvoktatás tudósa és apostola volt, de jóval több is annál. Ahogy maga vázolta különös lingvisztikai útját: „... az idegen nyelvek oktatása, ismerete, a külföldi országokban vett »hangfürdők«. után közelítettem anyanyelvemhez." Ez a rendhagyó megközelítés saját, csak rá jellemző perspektívát kölcsönzött minden írásának. És olyan tág szakmai és szakmán túli kitekintést, ami másnak nem adatott meg. Reménytelen volna tematikailag besorolni, leltározni több mint háromszáz dolgozatát, könyveit, szépirodalmi munkáit. Ami számunkra lényeges és egyéni, csak Fülei-Szántó Endrére jellemző: a beszélő ember jelenléte írásaiban, az etikai szempont jelenléte, a szeretet jelenléte és állandó megnyilvánulása. Ki más írhatott volna le ilyen mondatokat? „Emberszeretetünk jegyei ott lebegnek a kimondott közlések dallamszerkezetében.. . Elválaszthatatlan a jellem, viselkedésünk etikai rezdülése a nyelvhasználattól. Nem ápolhatjuk jól nyelvünket, hanem ápoljuk személyiségünket is." Hitelesség, hűség, együttérzés, részvét és keresztényi szolidaritás — a XX. században ritka, romantikusnak mondott emberi erények. Ezek kapcsolták hozzánk erdélyiekhez is. Az apai dac után, hogy „ide többé nem teszem a lábam!", a fiúi dac, a fiú lázadása — intő jelek ellenére —, hogy vissza kell térni ősei bajlatott szülőföldjére. Nagyon erős volt és maradt a vágya, hogy Erdélybe jöjjön.