Magyar Nyelvőr – 119. évfolyam – 1995.
2. szám - A Nyelvőr postája - Pásztor Emil: Egy magyar nyelvtörténeti múzeum iránt való jámbor szándék
Leghíresebb nyelvemlékeinket eredetiben nem lehet idehozni, de fali tablókon megjelenhetnének felnagyított másolataik, így lehetne közel hozni a látogatókhoz a Tihanyi apátság alapítólevelének, Anonymus gesztájának latin szövegbeli magyar szavait, azután a Halotti beszéd és könyörgés, az Ómagyar Mária-siralom már összefüggő magyar szövegét. Mindezek Árpád-házi királyaink korának magyar nyelvét őrzik. Nyelvünk történeti útján tovább haladva következhetne magyar nyelvű kódexeink egy-egy lapjának bemutatása, névtelen vagy neves íróikra is emlékeztetve. Folytatnák a sort a magyar nyelvű könyvnyomtatás első és nevezetes emlékei a XVI—XVII. századból. Helyet kapnának a múzeumban a legrégibb magyar bibliafordítások, továbbá legrégibb nyelvtanaink a Sylvester Jánosétól kezdve. Oda képzelem Dévai Bíró Mátyás 1549-ből fennmaradt helyesírási tankönyvének, azután Szenczi Molnár Albert 1604. évi latin—magyar és magyar—latin szótárának néhány kinagyított lapját. Arcképpel vagy könyvcímlappal állíthatna emléket a múzeum a magyar nyelvtörténet olyan régi nagyjainak, mint például Geleji Katona István, Apáczai Csere János, Földi János, Gyarmathi Sámuel és Baróti Szabó Dávid. Ott szeretnénk látni a múzeumban legjelentősebb íróink nagyításban bemutatott kézírását, névaláírását. Közelebb kerül hozzánk, mai emberekhez Balassi Bálint, Pázmány Péter, Mikes Kelemen, Csokonai, Kazinczy, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Mikszáth, sőt Ady Endre, Babits, Kosztolányi, Móricz Zsigmond, Németh László és Illyés Gyula is, ha látjuk, hogyan jelent meg egyéniségük kézírásukban. Műveikből a magyar nyelvre vonatkozó szép idézeteket lehetne kiemelni a vitrinek fölé, hiszen íróink jó néhánya - például Kazinczy, Vörösmarty, Arany János, Kosztolányi Dezső - a magyar nyelvnek is tudós művelője volt, Okvetlenül be kell mutatnia ennek a múzeumnak a nagy magyar nyelvtudósok arcképeit, közöttük Kazinczy híres nyelvész kortársainak: Révai Miklósnak és Verseghy Ferencnek a képét, de a későbbiekét is Bárczi Gézáig, Szabó T. Attiláig és Lőrincze Lajosig. (Itt jegyzem meg, hogy a nyelvtörténet fogalmába természetesen a nyelvművelés történetét is beleértem, tehát ennek a múzeumnak Szarvas Gábor, Simonyi Zsigmond, Nagy -K. Béla, Tompa József és mások életművére is kell emlékeztetnie.) A magyar nyelv különféle szótárait és a magyar nyelvi folyóiratok néhány számát is fel kellene sorakoztatni történeti rendben. Sok múzeumlátogató még soha életében nem látta például a Petőfi-szótárt vagy a Magyar Nyelvőr című folyóiratot, hát legalább itt vegyenek tudomást ezeknek a létezéséről. Megfelelő vezetéssel ez a múzeum igen jól elősegíthetné az oda látogató diákcsoportok anyanyelvi nevelését. Feladata lenne a múzeumnak, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelvtudomány olyan nagy jelentőségű alkotásaira, mint A mai magyar nyelv rendszere, a Nyelvművelő kézikönyv és A magyar helyesírás szabályai. (Az utóbbiról kevesen tudják, hogy ez a legnagyobb példányszámban megjelent és közkézen forgó magyar nyelvtudományi mű.) Nyelvtudományunk jelenlegi „műhelyeire" és intézményeire is utaljon valamelyik tárla. Nemzeti értékeink megismertetésében és a magyarságtudat fejlesztésében igen fontos szerepet tölthetne be ez a magyar nyelvtörténeti múzeum. Hatását növelni lehetne azzal, ha a múzeum anyagáról olcsón megvásárolható képes füzetet is kiadnának. Jó lenne, ha ebben a múzeumban majd állandó jelleggel árusítanák az újabban megjelent magyar nyelvi szakkönyveket és folyóiratokat. Nem hiszem, hogy például az Édes Anyanyelvünk legújabb számaiból havonta több száz példányt is meg ne vennének az odalátogató hazai és határainkon kívüli magyarok. Úgy gondolom, sokan csak azért nem olvassák az Édes Anyanyelvünket és a Magyar Nyelvőrt, mert még soha nem is látták ezeket a folyóiratokat, vagy ha látták is, nem tudják, hogyan lehet ezekhez hozzájutni.