Magyar Nyelvőr – 136. évfolyam – 2012.
2012 / 1. szám - Nyomárkay István: A közép-kelet-európai nyelvek szellemi rokonsága
Nyomárkay István valószínűség szerint az angol nyelvi elemek fogják meghatározni. Erre néhány példán kívül nem térek ki, mivel úgy vélem, hogy a nyelvi kölcsönhatások jelen állapotának és jövőbeni kilátásainak megértéséhez mindenekelőtt a múlt ismeretére van szükség. A „szellemi rokonság” kifejezést Hadrovics Lászlótól kölcsönöztem, aki 1989-ben terjedelmes tanulmányban, saját kutatási anyaga alapján foglalkozott a magyar nyelv kelet-közép-európai szellemi rokonságával. E rokonság jeleinek, sőt bizonyítékainak a következőkben a teljesen vagy lényegében hasonló világképen alapuló szavakat és kifejezéseket tekintem. Az európai, közelebbről a közép-európai (vagy közép-kelet-európai) nyelvek szókincsében szinte lépten-nyomon tetten érhető mai „szellemi rokonság” azonban jóval korábbi és mélyebb gyökerű, mint azt az említett és hozzájuk hasonló példák dokumentálják. Ha a magyar nyelvet mint a kiterjedt rokonság egyik tagját nézzük, ez visszanyúlik a középkorra, amikor számtalan latin, germán és szláv szót vettünk át az eleink által eladdig ismeretlen vagy kevéssé ismert eszközök, tárgyak, intézmények, foglalkozások és elvont fogalmak megnevezésére is. Majd körülbelül a 14. századtól azt látjuk, hogy nyelvünk a maga szűkebb közép-kelet-európai környezetében átvevő nyelvből fokozatosan átadó nyelvvé vált, így a közvetlen szomszédainkkal való folyamatos érintkezés során sok magyar vagy magyar mintára alkotott, illetve magyar közvetítésű szó és kifejezés került a horvátba, a románba, a szlovákba, a szerbbe, a szlovénba is. Úgy tűnik azonban, hogy az európai nyelvekben az 1990 utáni változások óta a tudományok maguk, valamint a tudományos kapcsolatok is újjáformálódnak, az egyes tudományágak művelői közötti eszmecserék intenzívebbé válnak. Ennek az átalakulásnak az eredményeként jöttek létre olyan kutatási területek, illetve diszciplínák, mint az europeisztika vagy eurológia. Az Európa-tudomány a kultúrákról, a történelemről, a jogról, a gazdaságról és a nyelvekről való ismereteket öleli fel. Egyik ága az eurolingvisztika, amelynek tárgya a nemrég elhunyt Norbert Reiter tömör meghatározása szerint az európai nyelvek közös vonásainak kutatása (Hinrichs [ed.] 2010: 3). E kutatás lényege (Hinrichs szerint szíve [„Herzstück”], i. m. 7) az európai nyelvszövetség modellálása. Ezt a gondolatot - ha nem is pontosan ebben a megfogalmazásban - Hadrovics László már 1989-ben felvetette (Hadrovics 1989: 7-46). A közép-kelet-európai nyelvek „szellemi rokonsága” - ha a legkorábbi érintkezések folyamán kialakult kölcsönhatás elemi szükséglet által előidézett eredményeitől most eltekintünk - a nemzeti megújulást megelőző korszaktól válik egyre kifejezettebbé, noha ezt a kort, amint Hadrovics László mondja, „nyelvi szempontból [...] más és más problémák jellemzik” (Hadrovics 1989: 20). Az egyes nyelvek és a kölcsönhatások mértékének különbözősége, valamint a politikai széttagoltság következtében közép-kelet-európai nyelvi tudatról vagy világképről a 18. század harmadik harmadáig, a nemzeti mozgalmak kibontakozásának kezdetéig nem is beszélhetünk. A rokon célok érdekében megtett hasonló, sőt egymással szellemileg összefüggő lépések később, a közös cél, az anyanyelv megújítása folytán váltak érzékelhetővé, konkrét megnyilatkozásai és eredményei pedig kutathatókká, hiszen mindegyik 19. század eleji nemzeti mozgalommegegyezik abban.