Magyar Nyelvőr – 143. évfolyam – 2019.
2019 / 1. szám - NYELV ÉS STÍLUS - Adamikné Jászó Anna: A stilisztikai kategóriákról
14 Adamikné Jászó Anna Gárdonyi Egri csillagok című regényében a várvédők „nyelvet” fognak, vagyis olyan anyanyelvi beszélőt (törököt), akiből információkat szedhetnek ki. Mikszáth Két választás Magyarországon című szatírájában a „száj” a párthű kortes. Ezalatt szépen gyülekeztek a „szájak”. Nem megy ez nagyon hamar, mert nem mindenkit találnak mindjárt otthon, s annak is úgy illik, hogy az ünneplő dukáját (a mesteremberek ünneplő dolmánya) húzza föl ilyen helyre, megfésülködjék, a port lekefélje a csizmájáról, aztán egy-két ismerőssel megáll az utcán is, kifúrná az oldalát, ha el nem mondhatná a kérdezősködésre, hogy hová megy: „Hát csak ide megyek a főispánhoz, egy kis tanácskozásra szólíttatván”. c) Egyes szám többes szám helyett: A Himnuszból: „Most rabló mongol nyilát | Zúgattad felettünk, | Majd töröktől rabigát | Vállainkra vettük”; „Mentek-e tatárra, mentek-e törökre” (Arany: Toldi), nyilván tatárokra, törökökre. d) Határozott számnév határozatlan helyett: „Megcsókolta száját, nem egyszer, de százszor” (Petőfi: János vitéz), nagyon sokszor csókolta meg. „Az egész út csárda volt. S rajta százezer pohár” (Vörösmarty, Csongor és Tünde). A szinekdoché hierarchikus viszonyon alapul, alá-fölé rendeltségen, azaz nemfaj, illetőleg rész-egész viszonyon, más gondolkodási alapja van, mint a metonímiának (a metonímia ok-okozati viszonyon, azaz szukcesszív viszonyon alapul). Ezért nem lehet a metonímia alfajának tekinteni, mint ahogy több külföldi és hazai szakkönyv teszi. A retorikák soha nem tekintették a metonímia alfajának, hanem önálló trópusnak, a négy mestertrópus egyikének. 4. A trópusok és a toposzok kapcsolata. Ismét fel kell idéznünk azt a tényt, hogy a stilisztika a retorika része volt, és ha visszahelyezzük a retorika rendszerébe, feltárul egy régi összefüggés, amely az idők folyamán elhalványult. A következő háttérismeretet kell tudnunk: a toposzok vagy érvforrások azok a helyek, ahonnan érveket meríthetünk (görög toposz, topos, latin locus, loci). A toposz ’hely’ az eredeti terminus; az érvforrás Quintilianusé. Szónoklattanában a fans ’forrás’ terminust használja, innen terjedt el (5, 10, 20). Speciális és általános érvforrásokat különböztetnek meg. A speciális érvforrások a beszédfajták érvforrásai, az általános érvforrások mindenütt felhasználhatók. A reneszánsz és a reformáció retorikái a toposzokhoz vagy locusokhoz kapcsolták a stíluseszközöket, jó példa erre Pécseli Király Imre latin nyelvű retorikája; első kiadása 1612-ben, harmadik kiadása 1639-ben jelent meg, magyar fordításban 2017-ben (részleteket közöl belőle Imre Mihály 2004, 265 kk.). Az általános érvforrásokat érvelési közhelyeknek, egyszerűbben toposzoknak, azaz helyeknek nevezzük. Walter Ong a retorikai logikát toposzlogikának nevezi a formális logikával szemben (1958: 196); azt írja, hogy a régi retorikusok azt gondolták, hogy az emberi agyban valóban léteznek olyan helyek, ahol ezek a logikai műveletek raktározva vannak, és ahonnan ezeket szükség szerint a felszín-