Hencsei Pál (szerk.): A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 2000 (Budapest, 2001)

3. A MOA tevékenysége 2000-ben

születésének (március 13.) 115. évfordulójáról és megkoszorúzták szellemi olimpiai bajnokunknak az iskola falán elhelyezett emléktábláját. Március 17-én a Bozsik József iskola olimpiatörténeti házi vetélkedőt tartott 7 csapat részvételével. Az izgalmas versenyt a 6. A osztály nyerte a 6.­­ és a 8. osztály előtt. Március 23-án újabb szellemi olimpiai vetélkedőre került sor a Bozsik József iskolában. A Komáromból, Koppánymonostorról, Almásfüzitőről érkezett 3 fős csapatok először a Bozsik József portréját ábrázoló olajfestmény előtt hajtottak fejet és meghallgatták Kovács László igazgató megemlékezését a százszoros válogatott labdarúgónkról. Az izgalmas játékos feladatokat tartalmazó vetélkedőt a házigazdák nyerték. Március 20-24 között Gerevich emléknapokat szerveztek az alattyáni Gerevich Aladár általános iskolában. A rendezvénysorozat keretében - többek között - sor került Borovitz Tamás olimpiatörténeti kiállítására, a jászberényi, jászalsószentgyörgyi, jászteleki iskolák részvételével lebonyolított kézilabda és labdarúgó tornára, olimpia témájú rajzversenyre, játékos családi vetélkedőre. A záróünnepségen Csőke József olimpiai videó-összeállítása után az iskola tanulói adtak műsort a Gerevich Napot jelenlétével megtisztelő Gerevich György, a névadó fia, Varga János birkózó olimpiai bajnok, a MOA, a helyi önkormányzat, valamint a testvériskolák képviselői előtt. Végül a résztvevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit Gerevich Aladár emlékfalán. Március 27-én tartotta a Csík Ferenc általános iskola és gimnázium a hagyományos Csík Napot. Az ünnepi műsor keretében került sor a Csík Díjak átadására, Csőke József és az iskola médiás osztályai által készített videó-interjúkra, valamint Csík Ferenc emlékfalának megkoszorúzására. Az ünnepségen a névadó lánya, az ISM, a MOB, a MOA, a kerületi önkormányzat, valamint az olimpiai iskolák képviselői mellett részt vettek Csák Ibolya, Novák Ilonka, Ránkyné Németh Angéla, Lemhényi Dezső, Zsivótzky Gyula, Gedővári Imre, Mizsér Jenő olimpiai bajnokok, illetve Földessy Ödön, Rudasné Antal Márta és Kiss Antal olimpiai érmesek is. Március 27-31 között rendezték meg a mezőkövesdi Mező Ferenc általános iskolában a Mező-hetet és annak zárásaként a Mező Napot. Kettős évforduló - az iskola 20 éves fennállásának és a 15 éve történt névadásának - megünneplésére került sor a rendezvénysorozat keretében. Sportversenyek, szellemi vetélkedő, a Sportmúzeum és Borovitz Tamás magángyűjteményének olimpiatörténeti kiállításai, Mező Ferenc emléktáblájának megkoszorúzása, a névadó portréjának leleplezése, olimpiai vitrin avatása és nem utolsósorban 8 olimpiai iskola vetélkedője tette emlékezetessé a kettős évfordulót. Az érdekes feladatokból álló vetélkedő végeredményének sorrendje a következő volt: Bozsik József, Mező Ferenc, Gerevich Aladár, Csanádi Árpád, Csík Ferenc, Hajós Alfréd (Gödöllő), Hajós Alfréd (Zugló), Kemény Ferenc általános iskola. A Mező Napon részt vettek a névadó lányai, dr. Nagy Imre öttusa olimpiai bajnok, a MOA, a megyei és a helyi önkormányzat képviselői. A Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve 2000. 101

Next