Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1906-06-28 / 26. szám
Rózsa Ferencz, Glazer Gyula Sifter Károly, Holczapfel, Fülöp Lajos 40—40 fill. Antal Dezső, Nagy Lajos őrmester, Udvardi Károlyné, Kis József, Horváth Jenő, Virth József 80—80 fill. Bognár Jenő, Benkő Lajos, Hermán János, Medvesi József 60—60 fill. Locsmándi Ferencz, Pranger György, Lepez József, Saly János Gál József, Kovács Gyula, Szalai Ignácz, Tóth Károly, Biacs János,Dr. Kassai Győző,Németh Kálmán,Németh, Szűcs Imre Schilka János, Schowarcz Lajos, Hamburger Sándor, Szili József 40—40 fill. Krausz Henrich 43 fill. Hallek Rezső, Seffer József, Weltner Ödön, ,Harth Ferencz, Horváth Imre 20—20 fill. Sinkó István 10 hll. Vasúti menetrend. Érvényes 1906. május 1-től. Zalaegerszegről indul Czelldömölk-Budapest felé: reggel 5 óra 50 perez, délelőtt 9 óra 29 perez, délután 4 óra 43 perez. Csáktornya felé : reggel 4 óra 58 perez, este 5 óra 51 perez. Zalaszentivánra indul: reggel 6 óra 10 perez. Csatlakozás Kanizsa-Szombathely felé. Délben 12 óra 09 perez. Csatlakozás Kanizsa-Szombathely felé. Délután 2 óra 33 perez. Csatlakozás Kanizsa Szombathely felé. Délután 5 óra 9 perez. Csatlakozás Szombathely felé. Este 8 óra 40 perc. Csatlakozás Kanizsa felé. Zalaegerszegre érkezik Budapest- Czelldömölk felől: reggel 8 óra 43 percz, délután 5 óra 46 percz, este 9 óra 13 percz. Csáktornya felől: reggel 9 óra 20 percz, este 8 óra 34 perczkor. Zalaszentivánról érkezik Zalaegerszegre : reggel 7 óra 57 percz, délután 2 óra 12 percz, délután 4 óra 42 percz, este 7 óra 52 perczkor. Távoliak. Tulipán szövetség ! Szíveskedjék lépéseket tenni, hogy a tenger osztrák árucikkek, rongyok mellett legalább magát a magyar jelvényt ne az osztrákoktól vásároljuk. Absurdum in absurdo ím. jumus Különfélék. II. József a magyarokról. II. József császár, ki a magyar korona erkölcsi súlyától félve, kalapos király maradt, 1788 ban igy beszélt jó tulajdonságaink mellett élhetetlenségünkrőlJárjunk be minden országot a földtekén és mondja meg valaki, hogy van-e a világon még egy olyan ország, amelynek minden terménye oly kitűnő mint a magyarsági terményünk? Úgy látszik, hogy a föld ebben az országban egybegyűjté jótéteményét, hogy megmutassa mindazt ebben az egy országban, amit más birodalmakban csak egyes részletekben adott meg. A föld ott mindent bőségben szolgáltat: a legbőségesebb gabonát, a leggazdagabb állattenyésztést, aranyat, ezüstöt, rezet, ólmot, vasat; és mindent, ami az ember boldogságához szükséges. És mindez a legkitűnőbb minőségű, jobb mint bárhol másutt az egész világon. Lakosai pompás növésű sudár emberek, erősek, harcziasok, egyszóval legjobb fajtájaik. És daczára mindezen természeti adományainak, minden ipari és kereskedelmi tevékenység nélkül sínylődik ez a nemzet" — Mi is mondtuk, irtuk ezt eleget, pedig mi nem vagyunk olyan nagy bölcsek mint II. József. De hiába beszél a magyarnak még a császár is! Rákóczi Zsigmond a magyar iparért. Hogy már a régi időben állandó gondoskodását képezte Erdély fejedelmeinek a magyar ipar védelme, megtudjuk egykori iratokból, melyek ránk maradtak. Igy például Rákóczi György Kolozsvár szőcs-és céhmestereit a magyar ipar virágzása czéljából következőkép védelmezte a külföldi haszonleséssel szemben: „Vannak — úgymond —idegenek, akik jól ismerik a plozaváriak e kiváltságu kedvezménylevelét s mégis titkon és tolvaj után mindenféle bőrt megvesznek, elfogadnak s Erdélyből kivisznek az ide való szőcsök nagy kárára; szigorúan meghagyta azért minden fő-, al-és várispánnak, 30 adós vámszedőknek, városok s falu bíráinak, minden kalmároknak és kereskedőknek, hogy szigorúan ügyeljenek arra, hogy semmi sorsú és állapotú ember, igy juh, bárány és más bőrt az országból ki ne vigyen, aki megkísérli, vétessék el tőle sorából azoknak, akiknek Vésére történt, kiváltságaik értelmében az őket megillető részt szolgáltassák át". Amit mi ezideig nem tettünk meg, ime látjuk, hogy az 1600-as években megtették bölcs belátásu vezetőink s rendeletekben tiltották el, hogy az idegenek olcsó pénzen iparosaink elől összevásárolják a nyersanyagot és feldolgozva, drága pénzért hozzák vissza a nyakunkra. A ciirkuszban is lehet tanulni: például azt, hogy milyen nagy fontosságú a testnevelés ügye, a testi ügyesség, általában a gyakorlati életnek megfelelő tudás. A czirku az igazgató közbe-közbe egy-egy in sós vagy anekdotaszerű jelenetet ad elő a közönségnek. Elmondta pl. hogy egyszer csónakázott egy tudós tanárral. Beszélgetés közben kérdi a tudós tanár: Te talán iskolában sem jártál? — Nem. Hát akkor irni sem —Nem én. Nó hát, látod, ha nem tudsz tudsz. Írni, elveszítettél egy harmadrészt az életedből. Akkor te még olvasni sem tudsz barátom ? ! — Nem tudok olvasni. Nó barátom akkor életednek felét vesztetted el, hiszen még Horátiust sem ismered. Hanem azt hiszem én, hogy te az algebrát sem ismered, számolni sem tudsz. — Ahoz már igazán nem értek. Hát akkor igazán elvesztetted életednek háromnegyed részét. Ezenközben Csónak felborul , mind a ketten a vízbe czuppannak. a A tudatlan menekül, a tanár a víztől tikácsol. Visszaszól a tudatlan. Gyere pajtás utánam. De nem lehet ám felel a tanár. Hát nem úszni? kérdi a tudatlan. Nem,felel a tanár tudsz No, ha úszni nem tudsz, akkor az egész életedet elvesztetted, mondja a tudatlan , a partra úszott. A tudós tanár pedig alámerült. A növény A nagy tudós Daivin idegéletéről, második fia, Károly, sikerrel kutat azon az úton, melyet nagyeszű atyja megkezdett és az utolsó években főleg a növényvilágra terelte minden figyelmét. Utolsó munkája „A növények szellemi életéről" méltó feltűnést kelt a tudósvilágban. Ahol szellemi élet van, ott lehet beszélni. Agyról eddig nem igen beszéltek a növényekkel kapcsolatban, de hogy idegzete van némely növényi fajnak, kétségkívül biztos. Állattal táplálkozó növények már régebben ismeretesek, de nemcsak hogy elnyelik az állatokat, hanem meg is emésztik őket. Csak azt nem tudták, hogy puszta véletlen-e, vagy hogy állati tápálókra szükségük van-e az ilyfajta növényeknek. Hogy ezt megállapíthassák, kísérletet tettek meg nem emészthető kis kaviccsal, vagy üvegdarabokkal és a növény erre érzéketlen maradt. Tehát neemcsak megemészti, de föl is ismeri a rá nézve szükséges állatot. Ha ez a tétel áll, és bizonyossá válik, akkor a növényélet is egész kis birodalmát tárja föl a természetnek. A Szerk. levele. Adófizető Névtelennek. Hét év óta abban a megnyugtató hitben vagyok, hogy a Magyar Pajzzsal járó fáradtságot, költséget és áldozatot majd csak megfizeti egyszer az idő. A kamatot elengedem. S ha a tőke elmarad, azt sem bánom. Még mindig megmarad fizettségül az a tudat, hogy a társadalmi s talán egyébféle életnek is nagy tanácstermében a gondolatok és vélemények tisztázásához, javulásához hozzájárulok egy-egy mondattal. Már ez a tudat is megnyugtat. De ön ismeretlen uram, ki ábrándít. Vagy talán fizet ? Nyilván fizetés ez. „Adófizető" aláírással, névtelenül küldött, rövid de velős levelében nem kevesebbel, mint aval tisztel meg, hogy „lutaságaimat a múzeumba kell tenni s kényszerzubbonyt neki!" Szól pedig ez a tisztviselők sorsáról irt czikkek miatt S kérdi, hogy: „Hát a földművelőnek, iparosnak, kereskedőnek s a munkásnak ki emeli a bérét?"— Ne gondolja, hogy csak az Úristen. Ők maguk. Úgy veszem észre, ön úgy értelmezi a tisztviselők érdekében írt czisiket, hogy a többi osztályt aztán kutyába sem veszem. Pedig saját maga sem hiszi el magáról, hogy jobban rokonszenvezne a mint én. Véletlenül azt is tudom, földművelővel, hogy a földművesnek más tekintetben nyomasztó sorsa van a többi osztályokkal szemben. Jövedelmének egyötöd részét fizeti adóba. Biztosan tudom, ön nem fizet ennyit. Pedig: „Adófizető." De azokban a czikkekben nem erről volt szó. S milyen hálás lehetek, hogy az iparosok érdekének tekintetbe vételére is felhívja a figyelmemet! A kereskedőt is védelmezni kell, s főképen nagyra kell becsülni, ha az saját érdeke mellett buzgón szívén viseli a nemzeti érdeket is. Tudtommal ezt sem hanyagoltam el soha. S a munkások! oh! ön ez iránt is fel akarja kelteni az érdeklődésemet.. Ok nélkül való. Mert én jobban tudom mint én, hogy a nemzet testében más elemek tehetik a vért, a velőt s az észt, de mindezek semmit sem érnek sőt absurdum, ha nincsen csont és hus. A munkás elem alkotja a nemzet testben a hust és a csontot. Higyje meg, legalább is tízszerte jobban becsalom a munkást, mint ön Nem, akit úgy hívnak, hanem aki az. Magamat is azért becsülöm. S látja, milyen elfogult önző maga barátom sem:itt igazságtalan, durva lelkű és rosszívű ember. Ha a tisztviselő érdekében szólok, már föltételezi, hogy a többit nem pártolom. Magáról vesz példát, aminthogy világosan kicsinylőleg is szól a tisztviselőről. Pedig érzelmi és alanyi dolgokról semmi sincs azokban a czikkekben. Ön nem olvasta, vagy nem értette meg. Ártatlan jámbor dologra rá akarja húzni a kényszerzubbonyt. Világosan csak arról van ott szó, hogy a mai szakadatlanul emelkedő drágaság legborzasztóbban a tisztviselőt sújtja. A többi osztály védekezhetik vele szemben. A tisztviselő nem. Bizonyítgatnom is kell újra? Mert azt kérdezi, hogy hát a földművelő bérét ki emeli? Hát ő maga. Ezelőt 40 krajczárért adott egy pár csirkét, most 80 krajczárért adja. Ha az élet kétszerte nehezebb, ő kétszer annyi pénzt szerez a csirkével. Ha ezt nem érti ? Neki nem muszáj eladnia. Jó laskalevest eszik belőle. A tisztviselőnek muszáj megvennie, különben éhen hal, mert tetszik tudni, a városi előnyöket nem ebédelhetjük meg, sem az irodalmi és művészeti körnek fényes hangversenyét, sem a színházat, sem a czirkuszt, a legfényesebb villámvilágítás sem szünteti meg a haskorgást , s a holdvilágba is hiába mártjuk a ganyiczát, legfeljebb a sip utczai feketevizü mocsárt nyalogathatnék mi boldog városi tisztviselők. Hát még mit nem ért? Mert azt is kérdi, hogy ki emeli a bérét az iparosnak, a kereskedőnek, a munkásnak ? Hát ők maguk. Tessék csak megnézni. A földműves 40 frtért adott el eddig egy borjút. Ugyanezt most 80-ért adja. Ha a timár segédjének 10 frt. volt a bére, most nem dolgozik 20 frt.-on alul. Nem tetszik tudni ki emeli a bért? Így ha eddig a marhabőr kicsáváztatása 4 frtba került, most 8 frtba kerül. Ha tehát a timár 30 frtért adta a kereskedőnek a bőrt, most 60 frtért adja. A kereskedőnek pedig tisztán a saját tészévétől függ, hogy a 30 krajezáros csizmatalpat 60 krajezárért adja. S igy az iparosnál 1 frt. 20 krajezár egy talpalás, mert „felszökött a csizmatalp" . Láthatja, tehát hogy némileg mindezek, saját magok gondoskodhatnak a bérek emeléséről. De nem igy ám a tisztviselő. S mai napság legkivált az úgynevezett munkásosztály, eléggé gondoskodik bérének az emeléséről, de bizonyára mondom, inkább csak az a rész, mely kevésbé illetékes erre a szép névre, csak az a rész az, mely nagy mértékben, vagyis mértéktelenül emeli a bérét — egészen az elkényesztetésig. S alig csalódom, ha azt mondom, hogy ímen egyik forrása az általános veszedelemnek, a drágaságnak. Azt, ugye nem kell Önnek magyaráznom, mi az a sztrájk. Úgy sejtem jobban tudja nálam ön annak eredetét, származását, eszközeit, lefolyását, s czélját. Ami veszedelmet eredményezett, a drágaságot, azt úgyszólván csak útközben cselekedte, mint a katonaló, amelyik már háború előtt letapossa a határverést. A czél még odább van. Értjük egymást „Adófizető" úr? Hát ez már megint miféle bolond beszéd? Adófizető úr! Hát név ez, vagy rend, rang, czim, osztály, kenyérkereset, foglalkozás? vagy mi az istennyila? Hiszen mindnyájan adófizetők vagyunk. Igy vagy amúgy. Még a szolga is csak formálisan nem fizet, de valóban fizet. Önnél tekintélyt jelent ez másokkal szemben, keltést? vagy mi a menykőt? vagy szánalomra Ördög vigye a bogarát. De van Adófizető úrnak egy harmadik megjegyzése is. Rosszul esik, hogy a tisztviselők között némelyeknek heti 16—18 óráért évenként négy-ötezer korona is jár. Kitűnő pehlokrata lehetne ön; az értelmetleneket fel tudná bőszíteni, hogy 16—18 óráig menjenek ők is hivatalba s követeljenek ők is ötezer koronát. Holott ön nagyon jól tudja, hogy vezéri szavának nincs igazsága. Ön Adófizető úr az úgynevezett intelligencziához tartozni látszik, csupán írásának a külső kanyargós alakjáról, no meg a velejéről látszik, hogy egy kissé görbe lelkű és sötét indulatú. — Megmondom, miért nincs igazsága. Először is azt a hivatalosan kimondott heti 16-18 órát a valóságban megkétszerezzük s néha megháromszorozzuk s csak azután jön a 4—5 ezer korona. Másodszor, hogy teljesen ismeretes adatot hozzak fel, nézze csak, igen sok pályán 3—4 évig tanulnak, aztán felszabadulnak, s csakhamar önálló, Adófizető urak lesznek. Közöttünk pedig igen sokan 20—25 évig viaskodtunk, amíg egy kis adófizetői méltóságra vergődhetünk. Ha ez sem eléggé érthető, mondok egy más