Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-02 / 1. szám

. Vagy pedig oly szappan buborék, a­mely külön­féle szép színekben pompázik, végre pedig sem­mibe szétpattan ? Avagy talán oly vígjáték az, amelyben utóvégre egyre megy, akár valaki becsületes ember, akár pedig gazember szerepét játszotta? Vagy pedig mégis más valami a mi hivatásunk, a mi sorsunk és vezet minket valami maradandóhoz valami örökkévalóhoz? Az év első napja talán legalkalmasabb arra, hogy ezen kérdésekre mindegyikünk találja és adja meg önmagának a kellő, helyes feleletet, mert ettől függ az, hogy úgy az egyesekre, mint az összességre a bazíra nézve legyen boldog az ujéa ! Cselkó József. A magyar gazdasági független­ség olyan, mint a szegény em­­­­ber, meg a takarója : addig­­ nyujtózkodhatik, amig — —­­ Ausztria engedi... M­A­G­Y­A­R P­A­I­Z­S­ A magyar asszony. — Ez a czikk kis­akitott részecskéje egy 1896-beli millenáris előadásnak, abból az alkalomból, hogy a zalai asszonyok január 4-én ünnepélyt rendeznek a Csány­tzobor javára s evvel igazi feleségként segítség is állnak sőt demonstrálnak a nemzeti függetlenség eszméje mel­­­­lett. (­ Szemelvények a magyar történelemből — Aranyos-­­ vidék 1896. június 11, 23. szám.) . . . Megemlékezem végül még egy érdekes­­ thémáról, a magyar férfiúnak kiegészítő ré­széről, a sziv leggyönyörűségesebb foglalko­­­­zásáról, a magyar nőről. A keleti népeknél az asszony a férfiúnak rabszolgája, a nyuga­tiaknál zsarnoka. A magyarnak mindig fele­sége volt az asszony. S ez egyetlen egy­­ szóban érvényesítette már a szabadság, egyenlőség és testvériség fogalmát. A keleti­­­­nél több sem elég. A rengeteg hun biroda­lom­nak széthullását alighanem ez a rendszer okozta. A sok asszony közül egyiknek a szereplése dönthette meg Attila országát, aki­­ a háztartásra már fölösleges volna. Mert a hunok többnejűek voltak. Attila házasságra lép egy germán féle asszonnyal is, s a világ­hódító hős, ki a catalauni ütközetből is ép oroszlánként jő haza, itthon menyegzője éj­szakáján meghal. S ha minden igaz ok nélkül halt volna is meg, fiai különböző vérből valók voltak s igy a szétvonás és országbomlás annál könnyebb volt. Szent István udvarában is politizál a német asszony. Vazult megvakítja s a nagy királyt el akarja tenni láb alól — saját neje (mert a feleség fogalom ide nem talál.). Hogy­­ Mátyás király halálában része volna egy­­ másik külföldi politikusnak — Beatrixnak — s azt csak mondják. Szapolyai király fiának nem a szemét, a szivét szúrják ki királyság helyett egy német kisasszonnyal. A magyar asszonynak és feleségnek más szerepe van. Ő maga a szeretet megteste­sülése és nem a ravasz politikának cselszövő eszköze, ő erkölcsös gyermekeknek szelid nevelője, erős fiaknak édes anyja , hős fér­jének hű felesége. E hármas szerepében az­­ anya képviseli a családot, az iskolát, a nemzetet. A magyar asszony igy politizál s nagy része van igy az államfentartásban. Hármas szerepében össz­e van forrva férje urával, mint két testben egy lélek. Bár­melyiknek bántódását megs­nyli a másik is. Dobozi belemártotta gyilkoló kardját ked­ves felesége szivébe s kioltotta az életét mert neki is nemsokára meg kelle halnia; a ma­gyar asszony pedig nem lehet sem rabszol­gája, sem zsarnoka senkinek, legkevésbé kótya­vetyén vett tárgya egy idegennek. A magyar férfiúnak segítő és védőangyala a nő. Ezenkívül gyöngeségeiért is lovagias­sággal tartozik neki a férfi. Talán harmadik­­­ok az a láthatatlan szeretet, ao­i erősebb mindennél, s ami hősebbé teszi a férfiút­­ mindennél. Blink bán megölte a királynét, Gertrudist, a németet, csak azért, mert­ ez nem tudta­­ halála előtt megérteni, hogy a magyarnak­­ egy felesége van s ez tisztább, szentebb és­­ sérthetetlenebb még a királyi háznál is. Szomorú lanton dalolnak bús nótát a dal­nokok Zach­ Klára esetéről is, mert e­nnek a nemzetiségét véres pusztítással irtotta ki a király az országból azért, mert Zách Bódog is karddal tört a királyi házra, mert egy idegen kóborló, a királyi háznak egyik ven­dége csárdának nézte a - országot s a királyi házat, — és csapiárosnak nézte ... de nem mondom tovább. Nem tűrhette ezt Zách Feliciák­. S megbűnhődött ezért Zach Feliciíín har­mad negyed íziglen. Szomorú dolog volt ez. Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat s tartsa meg erkölcsi tisztasá­gában a nemze­tet és a királyi házat ugy, amint Zách F­licián és Bánk bán tanítja . . . Borbély György: Az egyszerűség az erény díszí­tésére szolgál! Járjatok egy­szerű szövetből készült ruhába, de amelyiknek értéket ad az, hogy hazai munkáskezek készi­tettek. 1907. január 2. Gyorsírók harcza. (IX.) Válass a mag­yar gy­orsirisomról legutóbb irt két bírálatra (7III.) A steno tachygrafi in kívül van még a német gyo­mirási irodalomban olyan gyorsírás, mely vegyesen fokozatosnak Ilyen Arendi Lipót m­ind­ható. (szül. 1817 decz. 1-én és megh. 1882 decz. 22 év) gyorsírása. Magy­arra alkalmazta: Dohnányi Frigyes pozsonyi gymn. tanár. Ez a gyorsírás a mássalhangzói jegyeknek (kivéve az »r« jegyét, vagyis a pontot) szintén 6 féle nagyságát különbözteti meg, de ezen különböző nagyságok m ts t-t más mássalhangzó jelölésébe használtatnak, de használja ez a gyorsírás ugyan ezeket­­ többféle nagyságban, a rövid­ és hosszú ma­gánhangzók közti megkülönböztetésre is. A mély hangzású d, o, u, gömbölyű a magas e, i egyenes és az ö, ü mindkettőből összetett vonás. A magánhangzók írása kivétel nélkü­l mindig egy­formán történik, de a mássalhangzók jegyei sok­féleképpen változnak, s más és más formát öltenek. A mássalhangzók jegyeit öt főcsoportra osztja, melyet a magyarban kiegészít egy mellékcsoport (ty, ny, ly, gy). Ezen jegyek megválasztása éppen ne­m mondható szerencsésnek, mert a "ty" olyan, mint a „t", az „ny", mint az „n", az „ly", mint az ..1", a ,gy", mint a „g" jegye, azzal a csekély különbséggel, hogy a ,,ty" „ny" és ,"ly" jegye a közepén kis­é meggörbült, a „gy" jegye pedig — mint magát kifejezi, — a fejénél kissé öblösebb. Az öt főcsoportban­­ egy— négy mássalhangzót oszt be, melyeknek jegye csupán nagysága, vagy helyzete által különbözik. Pl. a „t" — csoportban van a „t, d, v, (w) és j" mássalhangzó jegye, mely a fölülről lefelé jövő egyenes vonalból áll. A t-é egyfokú, a d-é és v (w)-é kétfokú, a j é négyfokú. Ebben a rendszerben a négyfokú jegy olyan hosszú, mint a közönséges írásban az „f, jegye, vagyis betölti az összes írási közöket. Gyorsírásban ilyen hosszú jegy már mellőzendő. A­ >,d" jegye mindig a sor felett, a „v" (w) jegye mindig a sor alatt írandó, mely által különböznek egymástól. Van még az „n", „g" „b" és „sz" csoport. Az „u" csoportba tartozik, az „nf 1, m, s (sch); a „g" csoportba, a „g, k, ch, c, és qu; a „b" csoportba a ,,b, f, p, h"; az „sz" cso­portba, az „sz, cs, (tsch) z és zs". A beosztás mindegyiknél olyan, mint a „t" csoportnál. A mássalhangzók főjegyei abban mindnyájan megegyeznek, hogy alsó végük egyenesen bot alakjában végződik, csupán felső részükön külön­böznek egymástól. (Kivéve a „r" jegyét.) Erre azért van szüksége, mert az „a", „o" és „ut"-t öblösítéssel jelöli éppen úgy, mint a Gabelsberger-Markovits-féle gyorsírás a „to", „tó", „tö" és „tő" t. Az Arends-rendszer ezt nem mondja öblösí­tésnek, mert az „a", „o" és „u”, jegye hasonlít a felülről nyílt félkörhöz; az „a"-é kisebb, az t ,,o"-é nagyobb és az „u"-é még nagyobb, melye­­­ket a mássalhangzók jegyeibe olvasztja. Az „a,,,í" és ,,ú"-t öblösítéssel és a reá következő mássalhangzó nagysága által jelöli kom­binálva. A rövid magánhangzóknál a szavak közepén a reá következő mássalhangzónak fél fokkal kisebb jele h­atik. Az „e"-t rövid, az ni"-t hosszú kötővonallal, az „ö" — „ő" — „ü" és „ű"t, valamint a ma­gánhangzói torlódásokat mindig saját jegyükkel, írja ki, mi által írása hosszabb, s nehézkesebb. J • Különösen áll ez az ö, ő, u, ú, ü és ű-nél. A mássalhangzói torlódásokat az által jelöli,­­ hogy az illető mássalhangzó jegyét hurokkal­­ látja el. Ezt csupán a „r"-nél nem teheti, mert­­ erre ez nem alkalmas; ez az oka, h­gy a „rr" t : szabatosan jelölni nem képes.­­ A mássalhangzók jegyei sokféleképpen változ­­­nak, mihez járul az ugyanazon jegynek 6 féle nagysága s mindig külön-külön jelentése. A v.stagitást rendszeréből teljesen kiküszöbölte. ' ' Ezen gyorsirási rendszernek részletesebb kriti­kai ismertetésébe nem bocsátkozom, mert a tervezettnél úgy is hosszabbra nyúlt czikkem. A fenntebbieket röviden csak azért említettem fel, hogy e tekintetben is kimutassam czikkíró állí­tásának a helytelenségét. Mert nem csak a steno stachygrafia,­ hanem az Arends-féle gyorsírás is fokozatos, csakhogy e kettő között is igen lényegesek a különbségek, úgy hogy ezeket sem lehet hasonlóknak mondani. Annál kevésbbé hasonlít ezekhez, vagy bármely más, eddig ismert gyorsíráshoz magyar gyors­írásom Czikkíró többi kifogása csekély értékű és jelen­tőségű, de azért röviden ezekre is reflektálok. Mindennek a világon, mely a tanítás és tanulás körébe tartozik, arra kell­­ törekednie, hogy az illető tananyag minél könnyebben elsajátítható legyen. Minden rendszer­alkotónak ez képezi leg­főbb gondját, mit csak akkor érhet el, ha szabályalyai általánosak, könnyen megérthetők, világosak, — szabatosak, — semmi kétséget fenn nem hagynak s kerülik a kivételeket, rend­hagyásokat és ezeknek ismét sokféleképpen módositól uja­bb kivételeket. Czikkíró, — ugy látszik — e tekintetben is kivétel, mert neki a könnyen megtanulható rend­szer nem ideálja. E téren egészen egyedül áll. Attól ne féljen, hogy a legtökéletesebb gyors­irási rendszer is valami igen könnyű lehessen, mert hiszen száz és száz szabályt és röviditési elvet foglal minden gyorsirási rendszer magá­ban. Még jó szerencse, ha mindenre kiterjeszkedik a szerző s nem keletkeznek kételyek s többféle írásmódok stb. Míg mindezeket a kezdő­­­­ meg­tanulja, s gyakorlatilag is jól alkalmazza, ahhoz bizony elég szép, megfelelő idő kívántatik. Per­sze sok függ a tehetségtől is. Azután jön még a gyakorlati téren való tökéletes kiképzés, a kellő rutin megszerzése, mely még a tehetségesebbek­nél is hosszabb időt vesz igénybe. Éppen ez a baj, hogy kev és veszi magának mind­ezeket irányadóul, s megelékszik avval, hogy egyik­másik gyorsíráshoz konyít valamit, de nem ismeri tökéletesen sem a rendszer elméleti szabályait, sem meg nem szerezte a kellő rutint, s el nem sajátította a szabatos írást. Ezek megszerzése nélkül pedig senki nem tarthatja magát gyorsírónak, s nem jogosult ahhoz kritikailag hozzászólni, mert csak az ilyen perfekt gyorsíró képes arra, — ha egyébként teljesen elfogulatlan, — hogy az elméletileg és gyakor­latilag értékeset, a kevésbbé értékestől, értéktelentől megkülönböztesse, s véleménye vagy ér­demlegesen nyomjon a latban. Ha valahol ugy a gyorsirási rendszerek hasonlításánál méltán elmondhatjuk, hogy a össze­véle­­ mények non numerantur sed ponderantur. (Sulyuk és nem a számuk határoz). Biro­ur azt is kifogásolja, hogy munkámban sok mássalhangzói torlódást vettem fel, mely

Next