Magyar Paizs, 1917 (18. évfolyam, 1-31. szám)

1917-01-01 / 1. szám

XVIII. év. Előfizetési ár: Egy évre K 6'04 Fél évre K 3.04 Negyedre K 1.54 Egyes szám 8 fillér. Zalaegerszeg, 89*7 január 1. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS. Munkatársak:­­■'if****** MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER. szám, Hirdetések díja: megegyezés szerint. Nyiltév sora 1 K Szerkesztőség kiadóhivatal és Wlasics­ u. 8. sz. LENGYEL FERENC BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. Koronázás. A magyar nemzet üdvözölte IV. Károlyt és hitvesét, a koronázás szent ünnepén. Eljenriadalom töltötte be útját. Sokat szenvedett, mindenre kész r­ete tárult felé — egyetlen udvar­g,hajlongás nélkül, itt minden nyftilkíszat őszinte és minden érzés aranytisztaságu. A magyar nemzet tisztelettel hódol a királyának, bár­milyen lenne is. De szeretetet csak annak kínál, akit szivébe fogadott. IV. Károly király és Zita királyné be­­­vonult a magyar nép lelkébe. Nagy hisz a trón, szédítő érték a hatalom, de ezeknél is nagyobb érték, amit semmi törvény nem biztosíthat uralkodónak. Ezt az egyéniség szerzi és a nemzet önként és boldogan kínálja. Első Ferenc József a szivünkön is mumUuvU, IV . ivtiltjij' ti bZl V UUIVOCK­ is lakik. A néplélek az ösztönével találja meg azok lelkét, akiknek szeretetet ád. S adja nemesen és lelkesedőn s hozzáfűz reményeket, de nem feltételeket. A magyar nemzet im szeretettel a lelkében sorakozik uj uralkodója mögött egy uj korszakba való indu­lásra. Fegyverzete a legnemesebb arzenálból való. Fiai a széleken vért ontanak és vért adnak, hazáért és királyért, abban a tudatban, hogy IV. Károly alatt e két szentség épp oly kevéssé kerülhet kollizióba, mint nem kerülhetett Ferencz József alatt. De akik a harcvonalakon belül élnek, a gyilkos fegyvereknél is éle­sebbeket és értékesebbeket tesznek az ifjú királyi pár trónusa elé. A­mi szépre, nagyra és boldogítóra az emberiséget hivatottá teszi, a nagy tehetségek, szent akarások és munka­bíró erők a magyar nemzet kebelében megtalálhatók, a nemzet és a monar­chia virulására felhasználhatók. Erős és büszke nemzet tette törvényes jog alapján IV. Károlyt a magyarok­­ királyává. Gondolhat bár­mily merészet és nagyot, —e nemzet képességeivel meg ver­sít­hatja. Akarhat bármi szépet és jó . a szépért és jóért rajongó m­aglyar nemzet lelke­sedve melléje áll és szolgálja őt és céljait. Ragyogó keretben emeli felségét a nagyok gazdagsága. Dicső történel­mün­k elmúlt pompája föléledt, hogy hirdesse, milyen nagy hatalom Szent István koronája és minő ragyogás az élete annak, akinek fejét díszíti. Nem Szép pettyes! De ha még csak gránáttölcsér volna rajta, az nem volna baj, hisz az ilyesmi csak „in Status nascendi“ a keletkezés pillanatában kellemetlen. (Ezt a a definíciót alighanem a kémiában tanultam. (Ej, hogy még nem felejtettem el. De csodál­kozom én ezen!) Van azonban ezen hegyen két undok géppuska s egy előretolt a állás, amelyből néhány „duplazsoldos Iván“ (Így hívja a baka az olyan bolondos muszkát, aki ha kell, ha nem kell csak puskázik. Az ilyen szerintük talán többet kap mint a többi, mert ingyen csak nem teszi!) Ennek a sziklás kúpnak jó volna néhány rossz órát szerezni! Ez a vélemény az utolsó időben mindinkább általános lett. Végre a magasabb parancsnokságok is beleegyeztek a büntető expedícióba. Meg­jött a parancs. Minden század három önként vállalkozó „vaddisznót“ ad s így összeverődött vagy 30 olyan gyerek, akik egy teli pokol ördögnek is nekimennének, hát még néhány árva muszkának! Igaz ugyan, hogy a pokol előtt talán nincs nyolcsoros drót, de ezen viszont egy kis jóakarattal lehet segíteni. Ez a jóakarat pontosan három órakor munkába is lépett. Hivatalos nyelven nehéz tüzérségnek hívják s csak úgy dörgött, recsegett, csattogott a hegy a gránátoktól. Megint alaposan meg­változtattuk odaát a geográfiát. Parasztház nagyságú sziklák néma csodálkozással gurultak alá a völgybe, kisebb társaik üres pompázás a magyar pompa, nem kérkedés kincsekkel, hanem jel­zése a belső nagy jelentőségnek és nemzeti értéknek. De a történelmi pompa mögött meghúzódik a fekete nyomor is, a kínos küzdés a lét nehéz föltételeivel. IV. Károly király és Zita királyné egy trónra léptek, melynek talapzatát a Tiborczok hűsége tartja. A nyomor is, a szenvedés is komoly hűséggel tekint az ifjúságra, mint ígéretre, mely üdvösségével és minden nemesre fogékonyságával beragyogja a magyar nemzet jövőjét. Isten tartsa az erő és szépség ifjú pompájában Magyarország királyát, feleségét. A legszebb koronázási ajándék várta őket: a koronázást megillető hódolat mellett a egyéniségeknek szóló szeretet,királyi Uj király, uj idők. Ismét egy év, a háború egy éve lett a múlté. A m­­ülte, m­elyben eltakarva Van iimióka, ami volt: gondolat, érzés és cselekedet, szerencse és balsors, elviselt bánat és elmúlt öröm. És előttünk van a jövő, tele hittel, tele reménnyel. Ifjú a király, tetterősnek kell lenni­e a nemzetnek, úgy érezzük ma, uj idők fordulóján. Levél a háborúból. Kárpátok, 1916. december hó. Mostanában sok szó esik erre mifelénk a békéről! Távmondatba jött, hogy felaján­lottuk az ellenfeleinknek, hogy hajlandók vagyunk leszokni a háborúskodásról, ha ők is megígérik ezt nekünk. Tetszik a honvédeknek ez a gondolat, szörnyen s sűrűn emlegetik az összes mennybélieket, akiknek szerintük befolyásuk lenne fent­­említett áldásos állapot előidézésében. Vannak vélemények melyeknek a magva az, hogy jó lenne a béketárgyalásoknál is életbeléptetni a „gyorsított eljárást“ Ez úgy nézne ki, hogy a világ összes diplomatáit valami szép vadregényes helyre, mondjuk ide , a drót elé összegyüjtenénk s ott tanácskozzanak! Grey úr ülne a középen! Hátha így gyorsabban dűlőre jutnának. Ha azonban itt se tudnának megegyezni, akkor nem is lesz soha békesség a földön. Egyenlőre azonban háború van még, s nehogy a muszkák azt gondolják, hogy mi csupa békekedvből már le is szereltünk, néhány „csattanós“ argumentummal cáfol­tunk rá sejtelmükre. Van itt szemben velünk egy roppant barátságtalan kopár, sziklás hegy. „Sziklás kúp“ a neve, mert neve van itt mindennek. (Még az se legyen!) Ez a hegy úgy tele van gránáttölcsérre­, hogy több talán rá se férne. És kár is bántani, így a legszebb, pedig gomolygó fekete füstoszlopok társa­ságában repültek a szürke téli mennybolt felé, muszka hogy teestükben próbára tegyék a koponyák keménységét. A drót­bakok bolondos kalimpálással repültek a levegőbe. Nagyon jó munka volt s alkalmas arra, hogy rábeszélje a muszkákat, hogy ne zavarják a fiuk kirándulását. Persze a muszka tüzérség azt hitte, hogy itt támadás készül s alapos shrapnellzáport zúdított ránk. De ez nem akadályozott meg minket abban, hogy néma gyönyörű­séggel figyeljük a „Schwere“ áldásos tevékenykedését. Egyszerre izgatott moraj szalad végig az állásban figyelő honvéd­családon: „ott mennek ki“. Kúszva, sziklá­­tól­ sziklához ugorva halad fel a kis csapat a hegyre. Saját tüzérségünk már nem lő, csak néhány muszka puska csattog élesen felülről, de ez nem tartóztatja fel őket. Nem sokan lehetnek már az előretolt állásban. Már ott is vannak az állás előtt — beugranak! Bravó, morogja a zászlóalj­parancsnok, sugárzik az arca a büszkeség­től. Hiába a somogyi vér nem vált még vízzé.­­ De jobbról, balról futólépésben jön a muszka erősítés ellentámadásra. A fiuk elvégezvén dolgukat, jönnek lefelé. Ropogó sortü­zek csattognak utánuk. Dolgozza a muszka a gyorstüzet. Későn van már, itt vannak a drótunk előtti kis erdőben. Most egyenkint futva közelednek s lihegve ugranak be az árokba, ahol teli kulacs

Next