Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)
1867-07-24 / 36. szám
Első évfolyam. Előfizetési feltételek. . . 8 írtaki. »» Negyedévre • • . . . „ « Uniónként . • • 80 » Megjelenik betonkint kétszer: Vasárnap és Szerdán. Szerkesztéség és kiadó-hivatal : Szentegyház-utcsa 467. sz. 36-ik szám. Kolozsvári szerda, julius 24.1867. Hirdetési dijak. Déésen : Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: Papp Lukács és fia. Szamosújvártt : Csausz testvérek. ALAP. A román lapok az emissariusok érdekében A bukaresti „Románul“ egész epével fordul a „Magyar Polgár“-ra, s ezeket mondja: „Két romániai emissariust keresnek Erdély minden szögletében, hogy elcsíphessék. E czélból rendeletet küldött a főkormányszék minden hatósághoz. A „Magyar Polgár“ ezt a hivatalos tudósítást július 7-ki 31-ik számában a következő megjegyzéssel kiséri : „Látni való, hogy ezek a bukaresti román komte küldönészei, akik régi kedvencz eszméjük a Daco-Románia érdekében izgatnak az egész országban“, azaz, hogy a „M. P.“ szerint az egész Erdély tele van daco-román izgatókkal. Jó lett volna, ha a „M. P.“ ezen illetlen denunciatio mellett felhívta volna a kormányt, hogy állítson minden román mellé egy-egy kémet, spiclit és rendőrt is; a Compillata XLII. szakaszánál fogva pedig kezdjék el a bebörtönözést a „M. P.“ egyszerű ajánlatára. A „M. P.“ a kormánynak még egyebet is ajánlhatott volna: „Küldessenek át a határon azon moldovai románok, kik mint vendégek vannak Zajzon, Kovászna, Tusnád és Borszéken stb. kik évenként 50—60 ezer aranyat hagynak ott; a bukaresti lókereskedőknek pedig ne engedjék meg, hogy az erdélyi urak udvarába járjanak, hogy igy ne érintkezhessenek valamiképpen a környékbeli románokkal is; s az erdélyi vasutat ne lehessen tovább nyújtani, hogy a moldo-románok csak bekötött szemmel és szoros felügyelet alatt mehessenek Pestre. A „M. P.“ bajlódjék előbb a Kossuth confoederatiojával, s azután tréfáljon a Vaco-Romániával.“ Ezt az utóbbi jó tanácsot a „Gazetta“ és az „Albina“ adja. íme egy csomó epéskedés, anélkül, hogy ok lenne reá. A leghatározottabban állíthatjuk, hogy lapunk megindulásától kezdve a legjobb indulattal viseltetett a románok iránt még akkor is, midőn a bukaresti lapok a legnagyobb mérvben izgattak hazánk alkotmánya helyreállítása ellen. Mikor és hol mondotta lapunk, hogy a moldovoroánokkal szemben szigorú legyen a kormány? Vájjon hazánkban mindig és minden körülmények között nem a legszivélyesebb vendégszeretetnek örvendettek Románia bojárjai ? Emlékezzünk hát egy kicsit a régiekről is. A román lapoknak fáj, hogy egy orosz érdekeknek szolgáló emissariust a kormány ártalmatlanná kíván tenni azáltal, hogy egyszerűen kiutasítja. Hát emlékezik-e a „Románul“, midőn a román kormány Cousa idejében lefoglaltatta a magyar fegyvereket? Emlékezik e Kosztangaliánál a szegény lengyel menekültekre, kiket a román kormány halomra lövetett ? Hát a Gál Sándor emissariusát hol fogták el ? 1864-ben a román kormány nem fogatta-e el Frigyesit, s nem utasította-e ki ? Hát Berzenczey László hányszor volt kiutasítva? Szóljunk-e azon szerencsétlen magyar ifjakról, kiket balsorsuk Románián kergetett keresztül a szabadság barettéreire? Felemlítsük-e Jászvásárt, hol az ideiglenes kormány a népre lövetett? És ki hibáztatta a román kormányt, hogy Románia semlegességét és unióját, ha kellett még vérrel is védelmezze? De most jut eszünkbe, hogy a román lapok határozottan tagadják, hogy a nép között bujtogató emissariusok járkálnának. Ezen a kérdésen már túl vagyunk. Candia mi el van fogva, s kiutasítása bizonyosan nem ok nélkül történik. A magyar kormány s közöttünk annak biztosa gróf Péchy, bizonyosan jobban tiszteli a törvényt, sem hogy igaztalan bánásmód s méltatlankodást engedne elkövettetni olyan mobbrománon, ki viszont tisztelni tudja a mi törvényeinket, de nyílt orosz agitatiót nem tűrhetünk el soha. A román lapok megütköznek a „M. P.“ egyszerű megjegyzésén, pedig csak a „Trombita“, „Reforma“ hallatlan czikkeit kellene jobban elolvasniuk, s azonnal tisztába lennének, hogy magyar lap soha nem aljaskodott úgy a románokkal szemben, mint e lapok teszik darab időtől fogva velünk. Maga az „Independanza romana“ azt írja, hogy a „Románul“ egy időtől fogva valóságos tábori tűzhelye jön a szomszéd ország (Erdély) elégedetleneinek. Ami Candianut illeti, jelenleg II.Enyeden van letartóztatva, s ott a legkíméletesebb bánásmódban részesült, s mint fogoly is több előzékenységgel találkozott a tisztség részéről, mint azon nehány magyar menekült Cousa alatt, kiknek neveit ezúttal elhallgatjuk. K Papp Miklós delmi kor férfiai közül támadt volna fel valaki, olyan imposant, olyan méltóságos alak állott előttünk. A főispán ideiglenes jegyzőül az 1801- diki tiszteletbeli főjegyző Halinágyi Sándort szólita fel, ki elfoglalván helyét, felolvastatott a főispáni ez ilia esküforma, mely ellen a bizottmánynak semmi kifogása nem lévén, követte a főispán esküje. Szép, megható jelenet volt. A megye legelső tisztviselője ünnepélyesen mondja el, hogy Isten ötét úgy segélje meg, amilyen igazán megtartja és megtartatja alkotmányos törvényeinket, nem tekintve semmi más érdeket, gazdag és szegénynek egyforma mértékkel méri az igazságot. Isten ötét ügy segélje meg! Ezután következett az elnöki megnyitó beszéd, melyre Halmágyi Sándor felelt, üdvözölve a főispánt, s benne a megye egyik régibb alkotmányos harczosát. Majd Macskási Pál emelt szót, mint 1861 ki főbíró, s az akkori tisztikar nevében megtette azt, a mit eddig nem tehetett, t.i ünnepélyes lemondását a megye előtt. A megye midőn ezt tudomásul véve, egyszersmind jegyzőkönyvileg elismerést szavazott meg a lelépett buzgó tisztikar férfiainak. A legfelsőbb s már ismert el- és feloszlató királyi leiratokat a megye örömmel vette szintén tudomásul, legalább ezt bizonyította az a harsány háromszoros „éljen“, mely a felolvasást követte. A megyei utasítás részletes tárgyalásába a gyűlés az idő rövidsége miatt ezúttal nem bocsátkozott, de felolvasása után Tisza László kijelente, hogy ennek folytán megtartja ugyan a megye tisztújítását, fentartja azonban magának a részletes tárgyalásnál észrevételeit megtenni. Mint említik, az idő elöhaladtsága okozta csupán, hogy az utasítás pontjait nem lehetett bonczkés alá venni; más oldalról a távolabb vidékről jöttek érdeke tekintetbe vételével a tisztújítás előzményei határoztanak el, hogy délután a választás egy részét meg lehessen tartani. A tisztválasztás tárgyalásánál nagyon élénk s érdekes vita fejlődött a keleli pénztárnokság, illetőleg a pénztárnok megválasztása felett, mely végre is úgy dőlt el, hogy a közóhajra a megye csakugyan a királyhágón túli megyék példájára be fogja választani pénztárnokát is. Ez igen helyes intézkedés is; kivált ha tudjuk, mennyi visszaélés történt a megyei pénzekkel (nem az adót értjük) s különösen ezek között az árvái letéteményekkel, melyek, ha a legjobb esetben az adóhivatalhoz deponáltattak, a szegény árváknak bizonyos percentet kellett ezért is fizetni. A másik élénk vita tárgyát a segédszolgabirák szükségessége képezi. A megye e közhajtásával szemben Simon Elek akart oppositiót képezni, vitatva, hogy a segédszolgabirákra „semmi, de éppen semmi szükség sincs.“ Azért mondjuk, hogy akart oppositiót képezni, mert valósággal nem sikerült a különben kenetteljes beszédet végig mondani, olyan vihar támadt ellene. A „nem jó“, „üljön le“, „eláll“-féle mennykövek végre olyan sűrűen kezdtek potyogni, hogy a szónok behúzta vitorláit, s tépett hajójával a „biztos hallgatás“ kikötőjébe vonult vissza. Simon Eleknek, ki a megye értelmisége között, ha nem is az első, de semmi esetre sem az utolsó helyet foglalja el, háládatlan kezd lenni a nyilvános szónoklás. A régi óvatos s tapintatos férfiúban közelebbről már két szép oratiót fojtott el a közvélemény , csak még egy harmadik kell, s egy lépésre fog állani Sadowától, pedig neki sincs gyorspuskája. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a megye kérlelhetlen igazságot szolgáltatott a mai gyűlés alatt egyik fia felett, kinek, midőn a bizottmányi tagok között felolvasták nevét, egy hatalmas „meghalt!“-tal adta tudtára, hogy az az út, mely a szebeni landtagra vezet, nem találkozhatik soha azzal, melyen a megyei zöldasztalhoz lehetne jutni. E meghalt, férfiút — ki elismert talentumaival szebb pályabért is nyerhetett volna — Tóth Sámuelnek hívják, ki 1861-ben még olyan kitűnő sikerrel forgatta a főjegyzői tollat. Délután megkezdődött a közigazgatósági tisztviselők választása, mely a következő névsort eredményezte : Főbírák: Macskási Pál (61-beli, négyen kívül minden szavazattal), ifj. Biró Pál. Alispánok : felsőkerületi : Gyarmathy Miklós, alsókerületi: Hosszú Theofil, (provisorista, román). Főjegyző: Halmágyi Sándor (61 -beli aljegyző , minden szavazattal). Aljegyző: Kozma Albert. Levéltárnok: Dorgó László. Szolgabírák : a felsőkerületben , a bácsi járásban Biró József, (61 -beli segédszolgab.); fejérdi járásban Gönczy Lajos, (prov.); almási járásban Nesztor János (román); b.-tunyadi jár. Kilyén Sámuel (61-beli segédszolgab.) ; bikali jár. Török Károly (prov; gyulai jár. Pap Miklós (prov. román). Alsókerület: örményi jár. Kászoni Ignácz (61-beli szolgb.); kolozsi jár. Bartha Albert (prov.); palatkai jár. Komizs Lajos (61-beli szolgb.); mocsi jár. Mózsa Samu (61-beli szolgb); nyúlási jár. Gyulai Ferencz (prov.); tekei jár. Schankenbank Károly. A mexikói tragoedia részletei. A „Newyork Herald“ levelezője, ki a városnak a juáristák általi bevételekor Queretaroban volt, jun. 2 ikáról Miksa császárra vonatkozólag lapjának érdekes tudósításokat nyújt. Álljanak itt soraiból a következők: „A talány, mely most mindenkit foglalkoztat, azon kérdés, vájjon megkimélik-e a császár életét? Jól értesült emberek mondják, hogy az elhatározás még pár hétre elhalasztatik s hogy az elnök, ha ugyan teheti, nem bántja a fogoly életét. Ha teheti — de az éppen a kérdés: mit tehet Juarez e tekintetben? Ha Mexikó és Vera Cruz a republicans hadsereg kezei között van, s ha a hadseregnél azon érzület marad uralkodónak, mely jelenleg lelkesíti, akkor Juareznek Miksa életének kímélése végett tett minden kísérlete nemcsak elnökségébe, de saját életébe is kerülne s jeladás lenne újabb fáradalomra, melynek élére Diaz, vagy valamelyik más tábornok állana. „Az egyedüli választás, melylyel a császár fébelövetését a mexikóiaknál ellensúlyozni lehet, azon terv, hogy a császárt a mexikói adósság felének kiűzetése, vagy valamely más váltságdíj mellett kell szabadon bocsátani. De ezen eszme is csak gyönge viszhangra talál. Miksa és tábornokainak késedelemnélküli fébelövetése az, mit a hadsereg s Chihuahua, Sinoloa és Sonora népessége kíván, mely mindig juanista volt s mely ezen kívánalomért verekedni is kész. Juarez mig egy oldalról nemcsak fegyelmezetlen hadsergének fellázadásától, de újabb forradalom kitörésétől is fél, más oldalról eljátsza az Egyesült államok rokonszenvét s az összes európai hatalmak ellenséges indulatját vonja magára. Az egyedüli kibúvó ajtó, a dolog azon időre halasztása, midőn vagy biztonságban érzi magát a hadseregtől, vagy az annyira erős lesz, hogy az Egyesült államok és Európa haragjával daczolhat. “ Miksa fogsága. Az idegen mindenütt kereshetné a Capuchina kolostort Querataroban s mégsem találná meg. Az egymást követő kirablások és rombolások rég elvették kolostori kinézését. Az előtt kétségenkívül nagy kiterjedésű és meglepő alakú építmény volt; ma már nem maradt meg belőle más, mint a sajátságos építészeti jellegű házak szakadozott sora. Ezen házak egyikébe hozattak Miksa és tábornokai. A kívülről való közlekedés nincs elzárva, s az őrök sincsenek megkettőztetve, mint sürgős végrehajtásoknál ez itt mindig szokásban van. Bizonyos megszorítások mellett barátaik látogatását is elfogadhatják. Az ilyen látogatók száma azonban igen jelentéktelen. Ha az ex-császár Miksa azon ragaszkodás mértékét illetőleg, melynek tárgyául magát képzelte, már előbb nem csalódott is, most csalódnia kellett. A mexikóiak közül, kik jólétének napjai alatt neki hízelegtek, most egy sem jön látogatására. Azon idegenek, kik iránta annyira édeklődnek, hogy még a mexikóiak gyűlöletét is elviselik, az egyedüliek, kik felőle maguknak tudósítást szereznek. Miksa közönyössége saját élete iránt. Miksa, sorsára vonatkozólag mindenről lemondott, s csak annyiban ragaszkodik életéhez, amenynyiben az idegen katonáinak életét biztosítja. Az ostrom vége előtt néhány nappal környezetéből többen azt gondolták, hogy készakarva keresi a halált. Egy napon tíz percnél tovább volt a plazán, mialatt a bombák oly nagy számmal pattantak szét körülte, hogy a légrázkódás következtében csaknem lebukott. Ezen elhatározását rögeszméjének tekinték. Szilárd meggyőződésem — mondá nekem Salm herczeg rész angolsággal — hogy halálát kereste; hiszem, hogy ezután, ha ugyanezen eszme még felébred benne, nem engem, hanem más tisztet választ kísérőjéül. A herczeg ezen tréfája elég alappal birt; a veszély, melynek Miksa akkor magát önszántából és minden szükség nélkül kitette, nem csekély volt. De senki sem vetheti szemére, hogy félt, mi megtörtént volna, ha az országot a franziákkal együtt elhagyja. Ma már senki sem mondhatja el, hogy pártját cserben hagyta, amit megtettek volna, ha Miramont és Marquezt bízza meg az ütközet kivívásával, miután előbb már segítségüket elfogadta. Becsülete meg van mentve, más pedig nem nyugtalanítja őt. Azt azonban nem lehet mondani, hogy azon esetre, ha életben marad, jövőre nézve nem lennének tervei. Miksa tervei, Miksa jelenlegi szándéka oda irányul, hogy néhány hónapra Havannába megy, míg mexikói ügyeit elrendezi, s azután visszavonul illiriai birtokaiba, hogy ott egy vagy két évig magánosságban éljen, mielőtt a közügyekben ismét részt venne. Néhány nap előtt megkérdezték, várjon véleményem szerint Miksát az Egyesült államokban nem bántalmaznák-e, ha ottan mint magánzó megjelennék? Azt feleltem, hogy a legnagyobb udvariassággal és tisztelettel fogadnák, feltéve, hogy más kedveltebb czím alatt s nem mint Mexikó császára jó oda. A kérdés azt sejteti, hogy a császár az Egyesült államokat meg szándékozta látogatni. Az excsászár a legszabadelvübben viseli magát német tisztei s azok irányában, kik ragaszkodásuk következtében vele egy sorsra jutottak s jó kedélyben van. Bármily szerények is jelenlegi lakszobái, még sem roszabbak azoknál, melyeket a cruzi ostrom utósó hat hete alatt elfoglalt, s jelenlegi tápláléka mindenesetre jobb, mint az akkori. A császárság tábornokai, Miramon, kinek haláláról újólag beszélnek, olyan ember, ki, ha Juarez főbe nem lövell, még háromszor négyszer képes a forradalom élére állani. Midőn öt három, vagy négy nap előtt azon házból, melyben elfogatása óta lakott, a Capuchinaba vezették, első dolga volt pompás ebédet rendelni, egy tuczet boros üveget felbontani s három barátnőjét elhozatni, kik neki az üvegeket kiüritni segítsenek. így tesz egy haldokló ! Miramon sebe könnyű, de éppen úgy el fogja torzítani őt, mint czinkostársát Marquezt. Ezen utóbbinak azonban keveset árt. Megsebesítve úgy, mint épen, mindig fut, s a természet által mostohaanyailag nevelt egyén marad. Miramon, kinek szabályos vonásai és szép arczzine van, s ki körszakált s barna hajat visel, eléggé, hit arra, hogy a megtörtént szerencsétlenséget, még ha már holnap vezetnék is a vesztőpadra, mélyen sajnálja. Méjia, a császári lovasság en-ckes tábornoka, és Miramon, ki amazzal a császári gyalogságot vezényelte, az egyedüli tisztek, kik felett a császár- Kolozsmegye tisztujitása. (Julius 22-kén.) Tisztujitásunk érdekes és élénk volt. A nagy számmal összegyűlt birtokosságot a megye szűk tanácskozási terme nem birta befogadni, s igy a lyceumi dalárda nagy termében tartatott meg a gyűlés. Alkotmányos szokás szerint a főispán b. Jósika Lajos excja meghivatván egy küldöttség által, nem sokára meg is jelent pompás dísz magyar ruhában. Mintha a feje