Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-12-08 / 85. szám

Első évi folyam. Előfizetési feltételek : Szerkesztőség és kiadó-hivatal , Csontegyház­ utca, 467. sz.P­OLITIKA Kolozsvárit, vasárnap, december 8.1861 85-ik szán Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedves­ményt is nyújt a kiad­ó -hi­va­tal. Fiók kiadó-hivatalok : Dééten: Brémer Sámuel. Enyeden : Vokál János. TordAnt Papp Lukács és fia. Biamolorv/irtt : Csauss testvérek. L L A P. a Ifj. Kossuth Lajos *) válasza kolozsvári választóihoz. Tisztelt választók! A jog és szabadság védelmében Nemzetünk­nek hosszú időn át vezéreket adott s jobb karját képezett Erdély első városát képviselhetni az or­szággyűlésen, oly megtiszteltetés, melyet még azok is gazdag polgári jutalomnak tekinthetnének, kik a haza iránt hasznos szolgálatokkal szereztek ma­guknak érdemeket. Tőlem, kit az erőszak zsenge gyermekkorom óta hontalanságra kárhoztatott, mindekkorig meg volt tagadva a szerencse, hazámnak csak a legki­sebb szolgálatot is tehetni. Ha mind e mellett Kolozsvár városa tisztelt választói engem szólítanak elő a távol alpesek rej­­tekéből, hogy a munkatért, melyet idegen földön, idegen állam szolgálatában elfoglalok, ama dicsőbb pályatérrel cseréljem fel, melyen­­ (mint felhívó levelükben magukat kifejezik) „édes atyám szelle­me a sokat szenvedett nemzet érzelmeit oly hiven tolmácsolta“, én azt, a mi e kitüntetésben szemé­lyes lehet, csak is a névnek, melyet viselek, s e névhez csatlakozó várakozásnak köszönhetem. De én azt gondolom tisztelt választók, hogy ha e kitüntetésben van is része a kegyeletes szán­déknak — vigaszt nyújtani atyámnak, ha lehet is része a bátorító jóakaratnak, mely az atyám iránti rokonszenvből egy serkentő sugárt nevének örökö­sére is átbocsát , a fenforgó körülmények mégis igen szembetűnővé teszik, hogy a kolozsvári vá­lasztásnak oly politikai értelme is van, mely min­den személyes tekintettől független. Kétségtelenné teszi ezt az, hogy én még a választás előtt táviratilag hozzám intézett kérdésre határozottan kijelentettem, miként én ugyan meg­­választatásomaat a legnagyobb megtiszteltetésnek te­kintem, s az minden bizonynyal egy politikai ma­nifestatio jelentőségével is bírna, de nevemmel örök­lött elveim meg nem engedik, hogy a jelen viszo­nyok közt képviselői állást elfogadjak. Ez elhatározásom tudva volt tisztelt választó­­im előtt, s ha mégis engem választottak meg, ezt csak oly czélból tehették, hogy nyilvánvalóvá le­gyen, miként az országgyűlési többség által köve­tett politika Kolozsvár városa választói többségének nézeteivel , alkotmányos érzelmeivel nincs öszhang­­zásban. Csak ez lehet a kolozsvári választás értelme. Egy ünnepélyes, határozott jellegű, de szorosan a törvényesség korlátai között tartott tiltakozás az, a jelen országgyűlésen érvényre — de szeretném hin­ni, csak­is mulékony érvényre — jutott politikai irány ellen, mely a mellett, hogy hazánk állami jö­vendőjét compromittálta, immár a belszabadságot is veszélyeztetni látszik. E tiltakozás értelmét még határozottabbá teszi azon körülmény, hogy Kolozsvár városa épp akkor tisztel meg — nevemért - választásával, midőn az iránt, kitől e nevet öröklöm, a kegyeletes megem­lékezés bűnnek kiáltatik ki, s a bizalom nyilatko­zata államfelforgató izgatás gyanánt vétetik üldö­zőbe. El lévén határozva nem fogadni el a meg­tisztelő ajándékot, melylyel megkináltatom, a füg­getlen hazafius érzelemnek minden személyes tekin­tetből kivetkőzött örömével üdvözlöm a kolozsvári véleménynyilvánulást, mint a nép lelkiismeretének egyik jelentékeny revelatióját, az időnek jelei között. És azt hiszem, nem egyedül, nem is kevesed magammal vagyok, ki azt ilyen gyanánt üdvözlöm, bármi megkisértetésekre látszassák is ez idő sze­rint kárhoztatva lenni a vélemény szabadsága Ha­zánkban... A közösügyi egyezmény által felavatott új ál­lamjognak a beligazgatásra is visszahatása nagyon korán , nagyon súlyosan kezd nyilatkozni. Azon viharra vonatkozom tisztelt választók, mely atyámnak rendeletileg notóriussá nyilatkozta­­tásával kezdődve még folyvást tart. Atzugott városokon, megyéken, hogy az or­szággyűlési terem szorosan erőt gyűjtve, rést üs­sön a megyei intézmény és falán, a mindent — még az érzelmeket is — fegyelmezni vágyó minis­­teri hatalom kényelme végett. És miután e réstörést „kalpagos király képe“ alakjában végrehajtotta (a mi parlamentárisnak ne­vezett kormánynál valóban igen váratlan jelenet), most sokszoros sajtóperek alakjában készül elnyom­­n­i a véleményszabadságot. A czél iránt, melyre e vihar intézve van, min­den kétséget eloszlatott az országgyűlési többség tisztelt vezérszónoka, midőn szokott egyenességé­vel kimondotta, hogy a legújabban alkotott „alkot­mányos“ törvények elleni izgatást meg kellett alta­*) E levelet mint mit jelentettük a ,M. Újságból* vettük át 8 ■ e a­ka­dályozni ; mert a mi törvény, azt tisztelni kell, 8­­ nem lehet megengedni, hogy gyűlöletet terjesztve­­ a fennálló törvényes állapot ellen — az izgatás még „gonoszabbá“ váljék. Nehéz időket él nemzetünk. Még nehezebbek­nek néz eb­be. Ha valaha, most van szükség reá, hogy minden honpolgár, ki a Haza sorsa iránt ér­dekkel viseltetik, tisztában legyen önmagával a jog és kötelesség, a szabad és nem szabad iránt. I s ne hagyja magát bár­mi nagy hangzatú szavak­­ által is, akár jogainak gyakorlatában, akár köte­­­­lességeinek teljesítésében zavarba hozatni. A legújabban alkotott törvények tekintélyének emelése végett, azok alkotmányos törvényeknek czímeztetnek. Nem minden törvény alkotmányos, s sőt vannak alkotmányellenes törvények is. Ezt a Benthamiták avult iskoláját kivéve, mely, mert csak hasznot ismer, jogot nem, az alkotmányellenességet képtelennek tartja—az államjogtan európai tekin-­­ télyei egyértelműleg elismerik, s akként értelme-­i­zik, hogy minden törvény alkotmányellenes, mely az alkotmány alapeszméjével ellenkezik. A magyar alkotmány szelleme a minden idegen avatkozástól ment önkormányzat, alapeszméje pedig az 1790: 10 dik törvény azon szavaiban van kifejezve, hogy Ma­gyarország semmi más országnak nem kötelezett sza­bad és független ország. A legújabban alkotott (közösügyi) törvények a magyar alkotmány ezen szellemével és alapeszméjével ellenkeznek; te­hát nem csak senki nem köteles azokat alkotmá­nyosoknak elismerni, sőt mindenkinek joga van azo­kat alkotmányelleneseknek tekinteni s nyilatkoz­tatni. Ez azonban semmit sem von le a törvény kötelező erejéből , bár­mennyit levonjon is erköl­csi becséből, s az ebben gyökerező ragaszkodás­ból. A törvény, legyen alkotmányos, legyen alkot­mányellenes, míg törvény, kötelez. De mire kötelez? azt mondják: tiszteletre. Én azt mondom: engedelmességre. A­ki mely­­ országban él, annak törvényei iránt engedelmesség­gel tartozik. De a­ki a törvény iránti tisztelet kö­vetelését az engedély­esség kötelességén túl akarva feszíteni, az a hatalom terére lépőé. A­ki e tiszte­­let nevében azt követeli, hogy alkotmányos polgár a rosznak ítélt törvényt ne vegye bírálat alá, s ne igyekezzék polgártársait a törvény kártékonyságá­ról, veszélyességéről meggyőzni, miszerint annak megváltoztatását eszközölhesse; a­ki ezt követeli, az sért törvényt, az sért alkotmányt, sérti: a véle­ményszabadság elidegeníthetlen emberi jogát— és lehetetlent is akar. — Lehet kényszeríteni az em­bert, hogy a póznára tűzött Gessler kalap előtt sü­veget emeljen, —de nem lehet kényszeríteni, hogy tisztelje. Hanem azt mondják , hogy ez gyűlöletet terjeszt a fennálló törvényes állapot iránt: ez izga­tás, s ezt meg kell akadályozni. Tanácsos e nagy szavakat igaz értékükre le­­­szállítani. Az izgatás nem oly dolog, melyet csak azért­­ mert izgatás, kárhoztatni akár okszerű, akár jogos­­ lenne.—Kárhozatossá csak az által válik, ha vagy czélja, vagy eszközei kárhozatosak.­­ A rosznak, kártékonynak, vagy éppen alkotmányellenesnek ítélt törvény megválasztatására intézett izgatás, míg törvényes korlátok közt mozog, nem bélyegezhető azzal, hogy gyűlöletessé teszi a törvényes állapotot. Tökélesen összefér az a törvény iránti engedelmes-­­ séggel, és alkotmányos jog is, és a békés hala-­­ dásnak feltétele is Nélküle vagy a holt múlt ural-­­ kodnék az élő jelen felett; vagy a hatalom erőszaka s a forradalom kénytelensége között hányatnék örök­ké a társadalom.­ A gyakorlati élet küzdhomokára hányatott száműzött észlelésének tett serleget nyújt az össze­hasonlító tapasztalás. Én rövid életemben sokáig éltem a szabad Angliában, hol normális körülmé­nyek közt éveket tölthet az ember, a­nélkül, hogy csak észre is venné, hogy kormány is van, mert ott a törvény, s csak is a törvény uralkodik. De ott senkinek sem jut eszébe a törvény iránti engedelmesség nevében követelni, hogy akármely új vagy régi törvény ne vétessék szabad bírálat alá, s nem kereszteltetik bűnnek a rosznak ítélt törvény megváltoztatására intézett izgatás.—A par­lament határoz, de a sajtó kíméletlen szigorral bon­­czolja a rosznak ítélt törvényt; — szövetkezések alakulnak ; pénz iratik alá az izgatásra ; szóno­kok járják végig a népes városokat; — óriás nép­­gyűlések hallatják a nép millióinak véleményét; — s mert ez mind szabad, sőt éppen azért, mert mind­ez szabad, a lázas izgalom közepette az így meg­támadott törvény iránti engedelmesség biztosan nyugszik az izgalmas szabadság karjain. A véleménynyilvánulás ezen szabadságának köszönheti Anglia minden reformját, s ennek kö­szönheti, hogy a világot rázó continentális forra­dalmak érintetlen hagyták, bár nem egy kártékony törvény nyomta a népnek vállait. Angliában tudja a hatalom, miképpen a bé­kés izgatás elnyomásának következése csak az le­­hetne, hogy a nép kétségbeesnék a nyomasztó tör-­­ vénynek békés utáni megváltoztatása iránt, s a kétségbeesés, a kétségbeesésnek eszközeihez szo­kott nyulni. Ezek így lévén, a kérdés csak az tisztelt vá­lasztók ! váljon törvényességi szempontból akár czéljában, akár eszközeiben kárhoztatható e azon véleménynyilvánulás, melyet a kormány megtá­madott. Eszközeiben nem lehet kárhoztatható, mert szorosan a vélemény-kijelentés korlátai közt tartot­ta magát, így tartva pedig a véleményszabadság sem a kormány tekintélyét nem sérti sem a köz­renddel nem ellenkezik. — Én Angliában láttam a monarchies elvet, a keresztény vallási folyvást megjelenő időszaki lapokban ostromoltatni ; — a követek házát romlott testületnek nyilatkoztatni ; — láttam a fővárost heteken át falragaszokkal elárasz­­tatni, melyekben a Hyde-család egyik tagja azt hirdette, hogy a trón őt illeti,­­ hogy Victoria ki­rályné bitorló; — láttam a tulajdon eszméjét com­munisticus tanokkal r­egtámadtatni ; de láttam azt is, hogy Angliában sem kormány, sem biró, Kent rendőrség nem bír hatalommal a véleményt — le­gyen az jó vagy rész — mig csak vélemény ma­rad, üldözőbe venni, vagy vétségnek nyilatkoztatni. A vélemény tökéletesen szabad, a a törvény mégis hatalmas, mint tán másutt sehol. Az üldözőbe vett izgatás eszközei tehát nem kárhozatosak, mert véleménynyilvánításra szorítkoz­nak. A czél pedig nem csak nem kárhoztatható, sőt a legtörvényszerűbb, melyet csak képzelni le­het, mert törvényeknek, a jog s a küzdés és szen­vedés által a nép szive szivével egybeforrott 1848 diki törvényeknek visszakövetelésében áll. A tényállás ez : Atyám a váczi levélben egész egyszerűség­gel felemlítette — most­atom az egész művelt vi­lág előtt — ismeretes véleményét, hogy az osztrák ház uralmát Magyarország függetlenségével s önál­lásával összeférhetlennek hiszi. De nemcsak gondosan kikerült minden szót, mely e vélemény mellett izgatásra volna magya­rázható, de sőt, ha izgatásról lehetne szólani, egye­nesen ezen vélemény ellen izgatott, mert maga je­lölte ki a módot, melylyel e vélemény megczáfol­­ható; és kimondotta, hogy ha az 1848 ki törvények helyreállittatnak s megtartatnak, a magyar nemzet kielégítettnek érzendi magát, bár mi legyen is atyám véleménye. És valóban úgy a váczi levélben, mint többi nyilatkozataiban soha sem az incompatibilitás szem­pontjából, hanem mindig az 1848-ki törvények szempontjából taglalgatta a közösügyi egyezményt, s ezek mellett izgatott, ha már izgatásról lehet szólani. Mi lenne az 1848-ki törvények helyreállításá­nak következése atyámra s reánk fiaira nézve, kik elveit szintoly benső meggyőződéssel, mint férfias határozottsággal magunkénak valljuk? megnyitná-e számunkra szeretett hazánk kapuját, vagy megörö­kítené hontalanságunkat? erről szólani nem e hely­re tartozik, de annyit jogosítva vagyok állítani, hogy midőn az, ki a függetlenségi nyilatkozatot in­dítványozta, az 1848-ki törvényekhezi ragazkodást ajánlja a nemzetnek, ezzel az önlegyőzésnek oly áldozatát tette a közvélemény jelen hangulatának oltárára, hogy elismerésre lehetett volna számítani azon országgyűlési többség részéről, mely az 1848- diki alkotmányhoz és Austria irányában a perso­nális unióhoz ragaszkodás programmjával lett meg­választva. Ez elismerés helyett atyám notóriussá lett decretálva, és elkövetkezett a ministeri mindenha­tóság hadjárata Eger városa, s Hevesmegye ellen, a mint tudva van. — Egyszerű bizalomszavazat esete forgott fenn, nem valamely gyakorlati hord­­erővel biró ellenzés, mely a kormányzat bármely kis kerekét is megszakasztotta volna, — s a kor­mány mégis nem tartózkodott törvényc­ivilii állapot­ba helyezni Heves vármegyét. A belügyminister azzal indokolta a képvise­lőház előtt ezen erőszakos eljárást, hogy Eger vá­rosa bizalmi nyilatkozatában, helyeslését fejezvén ki kivétel nélkül mindazok iránt, a­mik atyám külön­böző nyilatkozataiban foglaltattak, ez által azon következtetésre nyújtott alapot, hogy atyám incom­­patibilitási elvét is magáévá tette. Az események változatai közt egy nap el­mossa a másiknak emlékezetét. — Ha valaki a képviselő urak közül felolvastatta volna az igy kár­hoztatott Egri levelet, világossá lett volna a kép­viselőház előtt, hogy a belügyminiszer úr bokros foglalatosságai által akadályozva tán nem ért rá az egri levelet maga elolvasni, mert hivatalos védnyi­­latkozatának egyetlen egy szava sem egyezik meg a tényállásal. Eger városa, atyámnak saját lelkiismeretéből merített okai által meggyőzetve, megnyugvását je­lenté különben sajnálattal értett határozata iránt, hogy a jelen viszonyok közt a hazába vissza nem tér , — hanem politikai elveknek akár kivétellel, akár kivétel nélkül helyesléséről az egész levélben egyetlen egy árva szó sincs, — nem csak, de sőt az egyetlen politikai tárgyú kifejezés, mely az egész levélben fellelhető, annyiból áll, hogy Eger városa hite szerint „az 1848-ks törvényekben van letéve hazánk nagysága és jövője.“ Már pedig ép e törvények azok, melyek a végett alkottattak, hogy az osztrák­ ház uralkodása hazánk függetlenségével és önállásával összeegyez­tessék. És azon város, mely—jól vagy roszul mind­egy — ezen összeegyeztetésben hiszi letéve tenni hazánk nagyságát és jövőjét, — épp ezen város, s épp akkor, midőn e hitét fejezi ki, vádoltatik az­zal, hogy alapot nyújtott azon következtetésre, mi­szerint atyám incompatibilitási elvét magáévá tette. A dolog igen világos tisztelt választók! nem az incompatibilitási hitnek egyszerű kijelentése kel­tette fel a zugó vihart, — mert az értelemben nem történt semmi izgatás, — hanem felkeltette az 1848- diki törvényeket visszakövetelő közvélemény, mely atyám levelei után mind hangosabban és hango­sabban nyilatkozott. A 48-ki törvényeket nem kedvelik Bécsben, mint nem kedvelték 48-ban. A közösügyi egyez­mény politikai függésbe tette Bécstől, a magát függetlennek (mint törvény szerint kellene) még csak nem is nevező királyi miniszteriumot. A füg­gés kifelé­­(nem szeretem mondani felfelé) hatalom tüntetéssel szokta magát kárpótolni lefelé. Ürügy­et­­ kerestek, s jobb hiányában, atyám váczi levelét­­ vették ürügyül, hogy az 1848-as törvényekről lemondani nem akaró közvélemény eleven röptének szárnyát szegjék , mert érzik, hogy míg e közvéle­mény el nem némittatik, a közös ügyes államjog nem fog gyökeret verni a nép érzelmeiben. Nem is fog verni soha, még elnémitás mellett sem. Az elnémitás nem kiirtás. A nemzet egyete­mes szivének mint egyes emberének vannak szen­télyei, melyekhez nem fér a hatalom. A magyar nemzet soha sem fog megnyugodni a gondolatban, hogy az Árpádok hona az osztrák birodalom kiegészítő felévé sülyedjen alá. Lehetetlen, hogy meg­­nyughassék. Gyermekkorom óta kiszakítva a nép köré­ből, melyhez a bűnbóli eltávoztatás utolsó emléke kegyeletes bálával köt, távol hazámtól is elevenen lüktet mellemben a magyar nép szivéből egy ér­velés. Én érzem, hogy a magyar nemzet e lesülye­­désben meg nem nyughatik. S fájlalva a jelent, de bizva a jövendőben, remény­em, hogy sem ama nagy szavak, miknek valódi értékükre leszállítását megkisértettem, sem a hatalom komor tekintete, nem fogják nemzetemet megcsorbított jogai visszakövetelésétől elriasztani. A hontalanság és családi köröm befolyása alatt epedéssé magasult honszeretet érdekeltségével lelem az időknek biztató jelenségeit. Nem hiányzanak. A kormány hűtlenségi bűnrészeségnek kiál­totta ki az atyám iránti bizalmat , s Kolozsvár városa azzal felel, hogy atyám nevéért engem tisztel meg választásával. Az országgyűlés többsége helybenhagyásával pecsételi meg a proscriptiót, melyet a magyar kor­mány atyámra kimondott, s Pécs városa azzal felel,­­ hogy atyámat választja meg. A mi csekély személyemet illeti tisztelt vá­lasztók ! én Magyarország s nem az osztrák biro­­­­dalom polgárává születtem, és azzá lenni nem­­ is fogok. A­kiket e honpolgársági átalakítás a hazában ért, s küzdöttek ellene, a­mint lehetett, azok helye­sen cselekszenek, ha helyükön maradnak , mert maradhatnak a nélkül, hogy ez átváltoztatásba bele­nyugodni látszassanak. De ha én ez átváltoztatást kulcsnak fogad­nám el, mely számomra a bűn zárt ajtaját meg­­nyitja, polgári életem kiindulásául kellene a közös­ügyi törvényeket elfogadnom. Érjen jó, érjen bal­szerencse, én nem foga­dom el. Inkább a számkivetést. A képviselőház többsége ha nem forma szerint­­ is, de lényegben teljesítette atyám jóslatát a proscriptió felöl. Nekem ez országgyűlésen helyem nem lehet. Ha már volt volna is, elhagynám, elhagynám a

Next