Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)
1867-09-18 / 52. szám
52-ik szám, hogy legközelebbről a piacz megszűnjék láda-raktár lenni. Rauchleitner Antal azon bk ellenében, mintha a jótékonyczélű hangversenyekből szándékosan vonná ki magát, kijelenti szerkesztőség linkhez intézett levelében, hogy nem való, ő kész örömmel működik közre, valahányszor felhívják reá. t. A honvédek javára rendezendő hangversenyben ifj gr. Bethlen János szavalni fog. Általános viszszatetszést szült nálunk is azon hír, hogy a kormány az aradi honvédgyűllést betiltotta. Mi szolgáltatott erre okot, részletesen még nem tudjuk, de annak idejében közölni fogjuk. Az ügyvédség gyakorlatának eddigi megszorítását ő Felsége a Királyhágón innen megszüntette, így sürgönyözték a múlt héten meg a „fl. Ztg.“-nak. Ugyan erről az „unio“ is hozott táviratot tegnap. *A Hancz György helybeli könyvkötet legközelebbről egyik — úgy látszik iparlovagból lett — segédje érzékenyen megkárositotta. A segéd neve — ha ugyan nem ál ez is — Marosfi Imre, ki gazdája távollétében feltörte szekrényét, s 400 forint készpénzt lopott el, melylyel nyomtalanul eltűnt. A kérdéses iparlovag országot világot látott, s sok fából faragott ember", születésre nézve lutheránus, ki részt vett a lengyel forradalomban, harczolt Olszországban, s úgy került hamis vándorkönyvvel Kolozsvárra. Személyes leírás a következő : Kisded termetű, kerek arcz, barna hajú, szeme sárgás, homloka magas, orra horgas, bajuszt és szakállat viselt, beszél ötféle nyelvet. Ajánljuk a rendőrhatóságok éber figyelmébe. Kolozsvár sz. k. városa törvényszékéhez megválasztottak tanácsosoknak általános szavazat többséggel: Bauer János, Frics Albert és Nagy Mihály ; a többire nézve új választás fog kitüzetni. Városi ügyvéd : Tamási Antal lett 400 szavazattal. *** Szentpéteri Imre a rom. kath. líceumi kö-és könyvnyomda igazgatója folyó hó 17-én meghalt. Tordáról a következő curiosam esetet írják lapunknak: Egy tordai csizmadiamester Sz. S. feleségével összevándorodván, elkeseredésében vigaszt hordói béltartalmában keresett, s annyira a mennyire leitta az életet. Ily állapotában látogatja meg aug. 26 án ügyvéde. Nem sokat kelle kérdezősködnie ; a gazda siralmas sorsát azon nyilatkozatával sorolja le, hogy másoldatlan szándéka addig inni, míg meghal. De hát — kérdi az ügyvéd — tett-e végrendeletet? s minthogy gyermekei nincsenek, felesége pedig gonosz, szerzeményeit kire hagyja? Azt hiszem, hogy én, ki magának örökösen jóltevője és barátja voltam, arra legérdemesebb vagyok. Az ügyvéd ur bölcs indítványa nagy tetszéssel fogadtatván, a mester urat asztal mellé ülteti s diktálja, hogy házát (körülbelöl 2 ezer frt), 6 hordó borát (300 veder), a határon levő 20 hold földeit, 3 darab száz száz forintos váltóit, 5 darab disznóit, szalonnáit, gabonáját, szóval minden felkelhető és fekvő javait magának (mivelhogy élt a gyanúperrel, hogy a csizmadia nem fog meghalni) nem „testáltatja“, hanem „ajándékoztatja.“ Ügyvéd úr reá emlékezvén az anglus proverbium-ra „cseléd mune, uuj mincsune-i rögtön dologhoz is látott, szekereket fogadott, s a 6 hordó bort, gabonát stb. ezen eleven halott szeme láttára azonnal fölrakatta , magához beszállásolta, zsebébe rakván a meglevő 100 forint készpénzt is. Ezek folytában t. ügyvéd úr nagy szivességet is tanúsított, mert nem fukarkodott a maga „már saját“ borából kegyes jótevőjét újabban meg újabban kínálgatni. A dáridó hétfőn, kedden mind a javában folyt. Szerdán (aug. 28-án) következett be a fölébredés és józan számlálás gyászos reggele. Feleségével kibékülve, elment ügyvédéhez s kérte, hogy tegnapelőtt imputatio alá nem jöhető esztelen tetteit számba nem véve, elvitt vagyonát s lehető írásait adná vissza. Mire ügyvéd ur úgy nyilatkozott, hogy azok viszszaadását tiltja a törvény. Beati possidentes! Ha egy neveletlen nyomom cseléd, vagy eléhezett napszámos másnak csekély értékű vagyonát elsikkasztja, szabadságát veszti s súlyos testi büntetéssel lakói meg. Ezen, magát czivilizált embernek s az elnyomott ártatlanság szent Ügye védőjének nevező egyéniség elitéltetését — ha a törvények végrehajtói e szót „bűnös“ a paragraphusok között talán nem kapnák meg—a közönségre bizom ! Miklós Miklós. A gyergyószent-miklósi kétosztályu nyilvános al-reáltanodában, a f. é. október 1- jén beállandó 186’/g diki tanév kezdetével, a második tanosztály is megnyilandván, erről az érdekeltek azon hozzáadással értesittetnek, hogy a tanintézetbe való beiratás és fölvétt vizsgálatokra, az azt megelőző szeptember 29 és 30-dik napjai vannak kitűzve. Az igazgatóság. *** (Necrolog.) Alsó Csernátoni idősbb Damokos Ferencz maga és fiai. Ferencz neje Vájna Rozália s gyermekei: Antal neje Sebestyén Irma és gyermekei: Gergely, László, Benedek és leányai : Borbála, Katalin, Bartha Imréné és gyermekei; Zsuzsánna Kósa Istvánné, Theresia Réz Farkasné és gyermekei ; Anna, Damokos Jánosné és fia ; mélyen megilletődött kebellel tudatják a feledhetlen nőnek, édes anyának, illetőleg nagyanyának.Kis-B orosnyói Tompa Theresiának élete 68-ik, boldog házassága 52-ik évében májtúltengéssel egybekötött epeláz 40 napig tartó betegségben folyó év September 8-án délután 4 órakor történt jobblétre átszenderültét. Az idvezültnek földi részei az alsó-csernátoni családi sírboltba fo ct újság túl a líkai hágón? — A codificatio ügyi bizottmány, — mint az „N“ ot értesítik —megalakult, ülnöke Dózsa Elek, jegyzője Horváth Lajos lett. — Gr. Eszterházy István bájos huga gr. Eszterházy Ilonát e helyén vezette oltárhoz Zichy Ernő Pozsonyban. — Türr Istvánnak Pesten fáklyászenét rendeztek. A tábornokot Szittár ügyvéd üdvözölte, kinek Türr olyan választ adott, melyre a jelen volt Deák-pártiak egy szív és lélekkel mondták el: „Jól beszélt!“ Volt olyan is azonban, kinek azonnal Salzburg jutott eszébe. Beszédéből még csak ki kapkodott szavakat ismerünk, de ha lehet, közölni fogjuk egészen, mert csak úgy ítélhetjük meg volt-e oka az ujjongásra, vagy korán sült el a fegyver itt is. — Lengyelországból gyanus hirek érkeznek. Bizonyos levelek, melyek Párisba Lengyel- ország aristocratico nemzeti pártjának zászlóvivőihez érkeztek, azt állítják, miszerint a salzburgi találkozás ideje alatt Czartorinszki Konstantin herczeg egy futárja érkezett meg Párisba, ki herczegi megbízója által a franczia fővárosbeli lengyel központi választmánynak fontos híreket juttatott tudomására. Kevéssel a futár megérkezése után a lengyel comité részéről Braniczki gróf—Napóleon herczeg személyes barátja — Párisba hivatott, s oda már meg is érkezett. Braniczki meghívását a lengyel emigratio hadi készületeivel hozzák kapcsolatba, mert a gróf a leggazdagabb lengyel főurakhoz tartozik, s a krími háború alkalmával is két lengyeltörök kozák ezredet állított fel és tartott el egészen sajátjából. Czartorinski Konstantin herczeget két hét múlva várják Krakóba és Lembergbe, hol is a conservativ lengyel pártban feltűnő mozgalom uralkodik ez idő szerint. — Bécsből sept. 13-ról távírják. A „Debatte“ egyik vezérczikke, Bécs városának Sobieski által történt felszabadítása évfordulati napja alkalmából, mondja. Az utóbbi események hangosan szólalnak fel a Lengyelország iránti tartozás beváltása mellett, de saját érdekünk is parancsolja. Austriának annak idején a szorongatott lengyel nemzet felszabadítására kell sietnie; a feltámadt Lengyelország Austriának legjobb, leghívebb szövetséges társa fog lenni a hatalmasan előözönlő panszlavizmus ellen. — A mexikói huszárezred parancsnoka, Berger Vilmos őrnagy, a „P. Napló“-t Gestemündében f. hó 11-től kelt távsürgönyben értesíti, miszerint ő Mautner törzsorvossal, Varjasy lovaskapitánynyal, Saalhauser, Rosenthal és Enzinger főhadnagyokkal, végül Kubinyi hadnagygyal és ezredének 200 legényével. Gestern Undébe megérkezett. A „N Fr Pr.“-ben kis „beküldött czikk leírja azon toilettet, melyben egy bécsi német-magyar officiosus lap Napoleon előtt megjelent, miután a tulajdonos hasztalan fáradozott, hogy a francziák császáránál kihallgatást nyerjen. A czimlap homloka, ide értve az előfizetési feltételeket, gazdag aranyszinben pompázott; a hasábokat vörös vonalak s kék arabeskek környezék. Kékvörös aranyszinnel ragyogva — igy lőnek a nagy Napoleonida elé terjesztve a nagy lap példányai. S a becsületrend szalagocskája? Még nem érkezett Bécs-Lipótvárosba. — A bécsi „Vorst. Ztg.“ tárczairója azonban még más két odavaló lapról is tud, melyek szintén ily módon adtak kifejezést a francziák iránt táplált rokonszenveknek. Erre vonatkozólag a „Schles. Ztg.“-nak azt írják Bécsből, hogy a szultán s Napóleon látogatása alkalmával csak úgy grassált a rendjelek után való kapkodás, éppen mint valamely járvány. Hihetlen, mit mindent meg nem kísérlettek ezúttal ezen emberek, hogy valami szalagocskát hajhászszanak föl, pedig különben nincs rá szükségük, s az a 600 Medzsid rend, melyet a szultán a napokban ide (Bécsbe) küldött, korántsem elégítheti ki a kérvényezőket. — Egy pesti német lap a következő tréfát beszél el. Egy magasabb állású ministériumbeli tisztviselőnél néhány nap előtt egy házi aszszony jelent meg, ki fiával magát bejelenteté, s ennek alkalmazását a következő szavakkal kéré : „Nagyságos uram, ez az én fiam , a mi üzletünkbe nem való, mert nagyon ostoba, azért szeretném, ha hivatalnok válnék belőle.“ Könnyen elképzelhető, hogy ily ajánlás nem igen használt a jó aszszonynak. — Kalocsán folyó hó 7-én temették el az orosz consult, ki az orosz emissariusok felfedezé Isén kétségbeesve, a Dunába ugrott. A pesti városkapitányság eszközlé, hogy a szerencsétlennek tisztességes eltakarittatása végett főtiszt. Josipovich ur, a g. kel. egyház papja a fővárosból Kalocsára siessen. A consul özvegyét s árváit a pesti hatóságok minden kigondolható gyámolitásban részesiték. — A levéltár, melyet néhai Miksa császár még mint osztrák főherczeg alapított Miramareban, s mely — mint az a boldogult finom műérzéke, s tudományos képzettségénél fogva máskint nem is gondolható — becses kincseket tartalmaz, a cs. kir. föudv. marsallhivatalnak adatott át, s Kuefstein gr. már átvette. E levéltár a többi közt állitólag a mexikói expeditióra vonatkozó okmányokon kívül, azon levelek másolatait is magában foglalja, melyek Miksa császár s Napoleon Lajos császár közt váltottak. Mintegy 2 hó előtt közlötték a lapok, hogy Koschwitz József, aranyozó Bécsben, zilált vagyonviszonyai következtében Bécsben felakasztá magát. E szerencsétlennek múlt héten halt meg Klosterneuburgban lakó nagynénje, ki őt és családját téve egyetemes örököseivé, minélfogva legkevesebb 50,000 frtnyi hagyaték ura leendett. Örökhagyó, ki évek óta siket s felette fukar volt, oly annyira, hogy életében soha sem segélyezte K. családját, úgy látszik nem értesült unokaöcscse gyászos kimultáról. — Gios Hugó, mint a 4 ik honv. zászlóalj utolsó őrnagya, következő nyilatkozatot küldte a „Hon“ nak a Winter átadta zászlót illetőleg: Mint a 4-ik zászlóaljnak Bem tábornagytól kinevezett utolsó őrnagya, nem emlékszem sehogy sem a nevezett lapban említett Erlinger és Winter nevekre. Ezek nem lehettek a 4-ik zászlóaljnak tisztjei, mert alálkrott minden akkor parancsnoksága alatt volt tisztek nevére jól emlékezik. Krascsenics vallomása, ki csakugyan a 4-dik honvédzászlóaljnak tisztje volt, annyiban igaz, hogy a zászlótartótól elvettem a zászlót, ki új ember volt és kevéssé ismertem, de megpillantottam a régi zászlótartót egy előttem menő szekeren, s hozzá lovagolván azt neki átnyújtottam azzal a parancsolattal, hogy fejtse le a rúdról és hozza utánam. Azzal előre lovagoltam Bem tábornok után, kivel Törökországba mentem. A zászlótartó a hegyeken keresztül nem jöhetett utánunk, s egy utánunk jött honvédtől hallottam, hogy hazájába visszatért és igy az emlitett zászlót a zászlótartó vihette magával. A 4-ik honvédzászlóalj zászlóján nem az a kép volt, melyet a pesti lapok emlitnek t. i. Pestmegye czimere, hanem az egyik oldalán sz. Mária képe, túlsó oldalon pedig Magyarország czimere a koronával. E zászlóhoz tartozott még két ezüstös arasznyi széles fehér selyem szalag, vagy zászlópántlika, következő hímzett felirással, az egyiken : „csatákban edzett dicső zászlóaljunk, a nép“—a másikon pedig: „szabadság kivívása legyen éltetőd.“ E szalagokat Marosvásárhely nemes hölgyei hímezték és kötötték a zászlóra, s alulirt, mint szent ereklyét mai napig őrzi. — Egy tolvaj a becsületesebbek közül. 1865 volt — mint Bécsből írják —midőn Kaletznek Lipót nagykereskedőnek könyvvivője, s vele i. e. 11,000 frt. eltűnt. A rendőri nyomozások sikertelenek maradtak. Eközben a czég részint e lopás, részint az 1859-diki válság következtében megbukott. Kaletznek vagyona romjaiból kifizetvén adósságait, koldusbotra jutott, így dolgozgatott nejével együtt más kereskedőházaknál, mígnem szemei elgyengülvén, keresetképtelenné vált. Ekkor egy bostoni köztiszteletű Kereskedőház levelet intézett bécsi levelezőjéhez, melyben ez utóbbit megbizá, hogy tudakozódjék K. után. Hosszas keresés után végre ráakadtak az öreg vak emberre. Levelező most azon meghagyást kapta, vegyen fel — a levél előmutatása mellett— egy bécsi bankártól 15.000 dollárt, s ez összeget kézbesítse a roppant szegénységgel küzdő kereskedőnek. — Az álnok könyvvivő ugyanis meggazdagodott, s igy akarta ismét jóvá tenni vétkét. ________ — 21 3 — _________________ igó hó Ién délután 2 órakor tétettek örök nyugalomba. POLITIKAI SZEMLE. A nap egyetlen érdekessége a genfi béke congressus, hol a világ legismeretesebb forradalmárai hirdetik a béke igéjét. A franczia félhivatalos lapok nem is a legnagyobb tisztelettel szólnak e gyülekezetről. A „France“ következőleg okoskodik: „Bizonyára igen szép beszédeket fognak tartani genfben a felebaráti szeretet, egyetértés és azon vonzalom felöl, melyet a rokonfajok gyakorolnak egymásra. Szavak, szavak, szavak mint Shakespeare mondja, egyéb semmi. A gyülekezet valódi czélja a meglevőnek felforgatása, eszköze a forradalom. A dolog régi rendjét fel kell forgatni, ez a genfi békeszerzők jelszava. Minő után ? A polgárháború, a népeik közt vívandó harczok árán, az elnyomott nemzetiségek felszabadítása, a monarchiák, s az elnyomáshoz eszközül szolgált intézmények megsemmisítése által. A békét biztosítani kell, még pedig a cosmopolita forradalom elveinek győzedelme által, mely forradalomnak úgy látszik Garibaldi lett a prófétája, biztosítani kell minden áron, habár a győzelem csak a legvéresebb harcrok árán, tűzzel és vassal lenne is kivívható“ stb. Másfelől a „Journal de Paris“ sem nagyon látszik elégültnek a genfi eseményekkel. A nevezett lap szerint az örök béke ideje még nem látszik elérkezettnek s legkevésbbé sem hiszi, hogy az ilyféle congressusok képesek lennének az örök béke birodalmát megalapítói. Most még csak annyit lehet remélni, hogy a háborúk hovatovább mint ritkábbakká fognak válni s kevésbbé fognak használni azoknak, kik azt jogtalan módon előidézték. „Azon kormányok, melyek megelőzőiknél eszélyesebbek és becsületesebbek voltak, mint pl. XVIII. Lajos, Lajos Fülöp és a második köztársaság kormányai, minden békecongressus és békeliga nélkül harmincz évi békét, a nyugalom és gyarapodás s igy mondhatni a csodák harmincz évét szerezték meg Európának, melyhez hasonló példára a nyugatrómai birodalom felosztása óta a történetben nem akadunk. Másfelől azonban Európa gondatlan és torzsalkodó kormányai örökös conjecturák közt tartják e világrészt, a midőn a háború elkerülhetlen “ . „Temps“ ellenben így nyilatkozik: „A békének és imokratiának Genfben összegyűlt barátai bizonyára nem lesznek képesek minden rész következményeit eltörölni azon önkénypolitikának, melyet Gorcsakoff herczeg és Bismarck gróf űznek. Összejöveteleknek egyedüli eredménye csak az lehet, hogy a németek, francziák, angolok, olaszok, spanyolok, svájcziak, egy szóval minden ország fiai, s ezek között sokán olyanok is, kiket jogosan tartanak a népek drága öveiknek, egyhangúlag protestálnak a népek nevében a háború ellen, kinyilatkoztatják vágyukat a testvéries egyetértés iránt, mely minden népeknek jelesebb fiait át meg áthatja. Ezen fellépés nem fogja eltéveszteni hatását s kellő világításban fogja feltüntetni azon ellentétet, mely a nagy európai államok kormányai s a népek tendentiái között van, mely utóbbiak czélja egy nagy terjedelmű, békés confoederatiót alkotni.“ Az „Étendard“ írja, hogy a congressus egyik ülésén egy belga azt indítványozta, hogy a hárorúszinti lobogót, mint a kényuralom jelvényét távolítsák el a díszítmények közül. Az indítvány azonban elvettetett. Miczkievitz Lászlónak, a genfi congressushoz „Lengyelország tiltakozásaa béke ellen“ czím alatt intézett emlékirata következőleg hangzik : „Ha a béke az emberiség eszményképe, úgy annak az igazságosságon kell alapulnia. Vájjon ma az igazság vagy igaztalanság uralkodik a világon ? Ha egy nép az önkény által el van nyomva, merészlik-e önök azt mondani, hogy a lázadás nem kötelesség ? s ha az idegen uralom alatt nyög, ki fogja megtagadni ama törvényszerű jogot, hogy fegyvert ragadhassanak? Oh! csak lenne fegyverünk ! Az önök tanai azonban távol attól, hogy nekünk azokat megszereznék, fájdalom oda irányulnak, miszerint azoktól is megfosszanak, akik minket segíthetnének. Önök kimondják, hogy a nagy katonai államok létezése össze nem egyeztethető a szabadsággal, s önök átalános lefegyverzést hirdetnek. Szépen van mondva! Azonban ha maga Francziaország, melyre itt különös tekintettel vannak, magát lefegyvereztetni engedné, azt hinnék-e önök, hogy a kérdés megoldásához közeledett s a polgárisodás ezáltal nyert?“ Vége így hangzik: „Valóban, nem a békéről kellene ma beszélni, hanem egy nagy keresztesháborúról az elnyomott nemzetek fölszabadítása s a kormányok eltörlése végett, melyek már nem alkalmasak a népek vezetésére. Amíg Lengyelország teljes nagyságában nincs visszaállítva a Kárpátoktól a Dnieperig, nem lesz Európában tartós béke. S Lengyelországot csak fegyverrel lehet visszaállítani. Ha önök bölcselmi és emberbaráti értelemben gyűltek össze, úgy Lengyelország joggal várhatja, hogy az ő nevét említsék legelőször és legutoljára, hogy az ő visszaállítása legyen a sarkpont, mely körül az önök tanácskozásai forogjanak, hogy önök megújítsák az anathemát a három osztozó hatalmasság ellen, hogy önök az orosz kormányt s a hozzá ragaszkodó oroszokat Európa közvéleményének átka alá vessék, hogy önök a valamennyi jóakaratú kormányok és népek részéről a gyors fegyvertény szükségességét hangsúlyozzák, miszerint Litvánia Oroszországtól elválasztassék s földje az idegen orthodoxoktól megtisztittassék, hogy önök továbbá szólítsák fel Németországot, hogy észszerűen járjon el Posent és Lengyel-Poroszországot illetőleg, hogy önök kijelentsék, miszerint a német nemzet csak akkor számíthat valamennyi ország hazafiainak és szabadelvűinek rokonszenvére, ha az Oroszországgal való közösségről lemond s Lengyelország jogát gyorsan és teljesen visszaszerezni engedi. Ha önök ezt nem teszik, úgy minden terveik már csirátokban meghiúsulnak, s az óhajtott béke csak hazadság lesz , mert ha nem sietnek keresztesháborút indítani Oroszország ellen, úgy ama veszélynek teszik ki magukat, hogy az oroszok tanyát ütnek Konstantinápolyban, Rómában, Genfben, Párisban és Londonban.“ A spanyol lázzadásnak teljesen vége a most kezdődnek a repressaliák. Mint az „Avenir national“-ban olvassuk, September 3-án Madridban miniszertanács tartatott, melyben a tengerészeti és pénzügyminister föl lettek szólítva, miszerint "100 ezer (!) szabadelvű spanyol deportatiojára tegyék meg a szükséges előkészületeket. E borzasztó számot a többi lapok levelezői is megerősítik. A tengerészeti miniszer azonnal megrendelte a szükséges hajókat, de a pénzügyminister kijelentette, miszerint az állam segélyforrásai annyira ki vannak merülve, hogy a 100,000 szabadelvű spanyol Fernando Poba és a Philippinikra való elszállítására szükséges pénzeszközöket nem szerezheti meg hamarjában. A roppant számot tehát leszállítják és egyelőre csak 12 millió reál erejéig fogják a szerencsétlen szabadsághősöket exportálni. • És még csak reménylenünk sem lehet, hogy ez intézkedés, mely az állam pénzereje szerint rak békákat legnemesbjeire, mely az emberiség legszentebb jogait tapodja lábbal, meg fogna változtattatok Európa uralkodóinak közönye ma már, úgy látszik, elérte legmagasabb hatványát! September 18