Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)
1869-04-28 / 50. szám
50-ik szám._____________ zár. A körjegyzőségre felszólittattakó: Csáky Albin, Schönborn Ervin, Zichy Lajos és Apponyi Sándor grófok. Elnök fölkéri a tagokat, hogy a 11 órakor tartandó misére és az országgyűlés megnyitására jelenjenek meg. Ezzel a gyűlés eloszlik, hogy d. n. 2 órakor folytattassék. A képviselőház Illése d. u. 2 órakor. Pribék Antal korelnök azon értesítéssel nyitja meg az ülést, hogy a király t. hó 2- án déli tizenkettedfél órakor fogadja a képviselőket. A mait ülésről szóló jegyzőkönyv hitelesítése után elnök bemutatja a trónbeszédet, mely azonnal felolvastatik. Jövő ülés hétfőn reggel 9 órakor lesz. A főrendi ház ülése d. u. 2 órakor. Dr. Orczy György korelnöknek Andrássy miniszterelnök a király egy leiratát nyujtá át felolvastatás végett. A leiratban Majláth György a felsőház elnökévé, Cziráky János pedig alelnökévé neveztetik ki. Majláth György elfoglalván az elnöki széket, hoszszabb beszédben körvonalazá azon fontos teendőket, melyek a törvényhozótestületre ez ülésszak alatt várnak. Simor János prímás üdvözli a főrendeket. Ezután fölolvastatik a trónbeszéd, melynek kinyomatása elrendeltetvén, kedden tárgyalás alá fog vétetni. Pest városa meghívja a főrendeket a József szobor leleplezésének ünnepélyére. Szapáry Antal egyhangúlag megválasztatik háznagynak. Elnök fölkéri a ház tagjait, hogy a kedden 11 órakor tartandó ülésre hozzák el az igazoló bizottság 18 és a naplóbiráló 28 tagjára szavazati czéduláikat. Ezután még a ház 8 jegyzőjére adattak be szavazatok. Az állam és határai. (Laboulaye után.) IV. A hűbériség nem fojtotta el teljesen a római eszméket; kezdettől óta néma reactio fejlődött ki a hódítók viszszaélései és erőszakosságai, később pedig a főurak zsarolásai ellen. Szép Fülöp uralkodása alatt a reactio győzedelmeskedik, a római jog felkéi a porból, s a jogtudósok a Digesták és Codex által aláásni kezdik a hűbéri szabadságokat. Eszményük a római állam, az egység és egyenlőség oly uralkodó alatt, kit csak Isten vonhat kérdőre. Egy hit, egy törvény, egy király: ez jelszavuk; a franczia király szerintük imperator saját országában, az ő előnyére alkalmazták ezen imperiális alapelvet: „quod principi piacuit, legis habet vigorem“, a király szava a törvény parancsa. Három századnál tovább tartott a hűbériség elleni harcz. Az elnyomott nép folyama alatt vitéz kitartásssal támogatta azokat, kik ügyét kezeikben tartották, de míg Angolországban a főurak, hogy megvédjék kiváltságaikat, szövetségre léptek az országgal, s nemzeti szokásokat használtak fel a szabadságok korlátolására : a franczia királyok megelégedtek avval, hogy a népnek, mely nekik segítséget nyújtott, az absolut hatalom által erejének legkisebb gyengítése nélkül megadható polgári garantiákat engedélyeztek. Szép Fülöp és utódai leigázták ugyan a főurakat s engedelmességre kényszeriték ezen alattvaló zsarnokokat, de csak azért, hogy Francziaország minden erejét kizárólag a maguk hasznára zsákmányolják ki. Az egyenlőség nyert ezáltal, de a szabadság nem. Igen hosszadalmas volna követni ezen szünetet nem ismerő küzdelmét a királyságnak a függetlenség régi szelleme ellen. Ügyesség, erő, cselszövény, fegyver, törvények, ítéletek, minden fel lön használva a souverainitas visszaszerzése, az Imperialismus épületének lassanként ismét felállítása végett. Alávetni a királynak a várakat, városokat és falvakat, kényszeríteni a legdölyfösebb férfiakat a közös bíró előtt meghajlásra, előkészíteni a törvényhozási egységet, nagyobbítani az administratiot, összpontosítani a kormányzást, ez volt állandó törekvése királyaink és tanácsosaiknak. Az uralkodók változnak, azonban a traditio ugyanaz marad; V Károly és XI Lajos, I Ferencz és IV Henrik, Richelieu és XIV Lajos ugyan egy eszmét, r®z egységnek az állam despotismusa által megvalósítását követnek. Az eszme nagy, az eszköz korlátot nem ismerő volt; megkérdhetjük magunktól, hova vezette Francziaországot ? Csodálni egészben véve királyaink művét, mint ezt sokáig téve a szabadelvű iskola, túlságos szeretetéről tanúskodnék az egyöntetűségnek. Mi elég drágán fizettük meg az absolut hatalom hibáit, hogy szabad legyen bírálat alá vonunk ezen több szabad politikát, mely miután mindent egyenlővé tett, a monarchiát sem tudta fenntartani. Nem lehet sajnálkoznunk a hűbéri nemesség bukásán. A főurak csak kiváltságaikat védelmezték, de a nemzeti jogokért semmit nem tettek, mígnem önzésük vesztüket idézte elő. A franczia nemességnek fényes emlékei vannak, de bár vitéz és lovagias volt, soha nem birt politicai szellemmel . Versalles-ba azért sietett, hogy itt, mint megtiszteltetést, gyakorolja a királyi szolgaságot. Ily után aristocraţia nem maradhat fönn. Ami a papságot illeti, ez más szerepet játszhatott volna, ha jobban ellenáll a királyság jogsértéseinek! A tizenötödik században, a hitszakadás nyomorai között a galliai egyház egészen élettől van áthatva; a basel i és constanz-i zsinatokon Európa csak a franczia főpapokat és tudósokat hallgatja; a párisi egyetem disze és védfala a kereszténységnek. Egy századdal később mindez ki van oltva. A concordatum megerősítette az egyház szolgaságát, mely oda esett viszsza, ahova Constantin helyeré. Az uralkodó védi, gazdagítja az egyházat, s szükség esetében az eretnekség ellen is segélyt nyújt neki; de ugyanakkor főnökeit is kinevezi s a püspökséget a kormányzat eszközeként használja fel. Tudjuk, mi az eredménye ezen egyenlőtlen szövetségnek. Az egyháznak ereje a közvéleményé is, melynek csak a szabadság adja meg értékét; az állam kezei közé juttattatni magát egyértelmű a lemondással. XIV Lajos uralkodása apológiája a monarchiának. Ha oly kormányzatot keresünk, mely Trajan és Hadriánéhoz hasonlítson, itt kell megállapodnunk. Az egység bevégzett tény, minden ellenállás le van győzve, a municipális vagy hűbéri jogoknak utolsó maradványai is elenyésztek, a parlament néma, a hitszakadás és eretnekség kiirtatott, a fejedelem pártolója a vallásnak, a tudományok és művészeteknek, más szóval a lelkiismeret és gondolat hatalma alatt áll. Az állam nem ismer többé határokat, a római rendszernek legszebb napjai visszatértek. Íme ezt bámulták atyáink, s közöttük elsősorban Voltaire, ki nem vezette volna a közvéleményt, ha nem bir a franczia szellemnek hibáival úgy, mint egyéb sajátságaival. Midőn a nagy királyról nevezé el a századot, alig tűnik szemébe néhány árny a fölkelésében oly igen fényes, hanyatlásakor anynyira szomorú nap fölött. Voltaire nem érzi azt, hogy Augusztus, XIV Lajos és mindazon fejedelmek, kik nagyságukat a szabadság romjain emelik föl, maguk után erélytelen nemzedékeket hagynak viszsza. Azon tékozlók közé tartoznak ők, kik elpusztítják őseik vagyonát, s örököseiknek csak a nyomort hagyományozzák. A király nagysága elpalástolja a kormányzat bűneit. Bossuet, e nagy szellem egész őszinteséggel írta meg „a szent írásból levont politica“ - jában a depotismus valódi dicsbeszédét. Találunk ugyan a szent sorok között a souverain-ekhez intézett bölcs tanácsadásokat is, de ezek elvégre is nem egyebek tanácsadásoknál. Bossuet szerint, ki összezavarja az anarchiát a szabadsággal, az alattvalóknak egyetlen jog, még a tulajdon sem képezi oly sajátját, mely nem eredne a hatalom kegyéből ; következőleg, az alattvalók nem is követelhetnek semmiféle garantiát. A fejedelem nem osztozkodik senkivel. A királyok felszentelt lények ; csak Isten büntetheti meg őket, ha visszaélnek a hatalommal, melyet az ég nekik adott. Az absolut hatalomnak ellensúlyozói egyedül a jámborság, az Isten félelme, az alattvalók engedetlensége isteni és emberi felségsértés egyaránt. A meaux-i püspök elmélete a szentesített szolgasági ily elvekből indul ki, akaratlanul is oda jut, hogy a rabszolgaságot jogos és méltányos állapotnak találja . Bossuet valóban eddig szállott alá! Egészen más alapon áll Feneion. Kormányzási terveiben, melyeket Larcy*) kellő világításba helyezett, cimitrkus reformokra találunk. Fene Ion nem tud kivetkőzni Mentor szerepéből, de bír politikai belátással, s érzi, hogy az absolut monarchia nem tarthatja fönn magát. Nem intéz ugyan támadást a fejedelem jogai ellen, azonban e jogokat korlátozva látja a nemzet régi szabadságai által, s ezokból viszszakivánja a municipális és tartományi szabadságot épen úgy, mint a nemzeti szabadságot. Végül — és itt jóval túlemelkedik kora színvonalán — független egyházat óhajt, mely szövetségese, nem pedig alattvalója legyen az államnak. Ha a bourgogne-i herczeg tovább élt volna, hogy tanítójának elveit érvényesíthesse: ki tudja, várjon a tizennyolczadik század elején nem lépett volna-e Francziaország békésen a szabadság útjára? Míg XIV Lajos megittasodott hatalmának érzetétől, Angolországot forradalmak hozták hullámzásba melyek az eszmék befolyása alatt a mieinktől egészen különbözőleg alakultak. A vallásreform politikai megújulást vont maga után; a vallásnak megváltoztatása még egyszer átalakulást idézett elő az államban. E kettős szellemi és politikai elemet tegyük tanulmányozásunk tárgyává. A reformatio új korszakot nyit meg a világon Visszatérése ez az egyéni elvnek, tiltakozás az absolut hatalom ellen, viseljen bár az fején tiatát vagy koronát. Az meglehet, hogy Luther maga sem tudta, hova fognak vezetni tanai ; hogy ö egyszerűen eredeti tisztaságát akará viszszaadni az egyháznak; hogy ő a szentírásban isteni könyvet látott, mely szabad tanácskérésre a szent lélek által megvilágosított hívüknek minugyanazon csalhatlan feleleteket adja. Luther nem első, és nem is utolsó azok közül, kiket magával sodort a vihar, melyet ők keltettek föl. Annyi bizonyos, hogy a witembergai szerzetes egy csapással megingatta a katholikus és monarchiai elvet, s viszszaadá az egyénnek az utolsó tevékenységi rugót, mely addig az egyház és államhoz tartozott. Akarva, vagy önkénytelenül, de megtörte a régi társadalom sorait, s Leibnitz méltán intézhette hozzá e magasztos szavakat : „Cui genus humánum sperasse reeentibus annis Debet, et ingenio liberiore frui.“ A respircatio fenekén, eléggé észre nem vétetve, a régi germán függetlenség rejlett. Minden kinek megadni lelkiismerete követésének, hite megválasztása s egyháza constituálásának jogát, ezt kívánták a protestánsok kezdettől fogva. Innen a polgáriengedelmesség vitatása s az államban azon szabadságnak, mely az egyház fölött uralkodott, érvényre emeléséig csak egy lépés van s e lépés könnyen meg is tétetett. Olyannyira a germán szellem felébredése volt ez, hogy a reformatio csak is német vágyá goth eredetű népeket hódíthatott meg. Akadály nélkül elterjedvén a scandináv népek között, győzedelmeskedet Anglia, Hollandia s Északnémetországban, hajótörést szenvedett a lengyelek s a latin eredetű népek között. Sőt Németországban sem nyerhetett diadalt a Rajna és Duna mentében, hol a rómaiak által letelepített régi celta törzsek képezték a népességnek germán kéreg alatt még felismerhető alapját. Nem terjesztem túlságosan ki a faj befolyását ; nem állítom, hogy valamely nemzetnek véralkata határozza meg egyedül, mily vallást fogadjon el; vannak protestánsok Franczia-, Olasz- és Spanyolországban is : én, a történelemmel kezemben, csak azt állítom hogy ott, hol a Protestantismus a régi germán elemre talált, ott ura jön a lelkeknek s mindent meghódított. A reformatio nyugtalanságba ejtette a fejedelmeket. Ahoz hasonló forradalom volt ez, amelyet a kereszténység vitt végbe a római birodalomban. A politikai organisatió, az állam és egyház közötti szoros szövetségen alapulván, minden részében recsegni kezdett, a lelkiismeret és gondolat megszabadult a souverain alól. Ezen fellázadt rabszolgák megbosszulták nem csak a szabadságot, de a császárságot is. Nem akartak engedni e hatalmas fuvallatnak, megkísérlették az új eszméknek martyrok vérében elfojtását; az üldözés forradalmat és háborút idézett elő. E belviszályok, e testvérek között folyt harczok, melyek egész Európát kimeríték, azon figyelemre méltó tényben végződtek, hogy a háborúk kidühöngése után mindkét felekezet egymás megsértése vagy megtérítésére erőtlen lévén, kénytelenen kölcsönös türelemhez folyamodni. Franczia és Németországban egyaránt meg kelle engedni a kisebbségnek vallása fenntartását; más szavakkal: az állam kényszerítve vala visszavonulni a lelkiismeret előtt, a többségnek tiszteletben kelle tartani a jogot. A vallás, szabadság, a modern társadalmaknak e lelke, gyökere egyszersmint minden más szabadságnak. Az emberi szellem nem osztható két részre ; ha az egyénnek joga van hinni joga van a gondokodás-, szólás- és cselekvésre is. Az alattvalók nem sajátjai többé a fejedelemnek; az állam létezik érettük s nem ők az államért. Ez az, amit XIV Lajos érezett; zsarnoki ösztöne nem csalta őt meg. A protestantismus negatiója volt az isteni jognak, meghazudtolása a monarchiai hagyományos politikának. A reformátusok elnyomása által biztosítani akarák mindenkorra az egységet, de a protestantismus hívei után a jansenistákkal találkoztak, és midőn a Port-Royalt is lerombolták, a bölcsészekkel állottak szemközt. A gondolat szabad volt, és kinevette a nagy királyt. M. A. főezője az „Esti Lap- szerkesztőjével, Fálffy Kerttel egyazon, tudni fogják, mennyire kell a jobboldal állítólagos „tíz vagy húsz óconservativ aristocratáját“ , nemz muszkavezető“-jét sokszorozni, hogy a szorzat a való igazságot megközelítse.* * * — 211 — Furcsaságok. (1) Sokat veszített az utolsó választások által a jobboldal, de egyet teljes mérvben és épségben megőrzött, a parlamentáris majoritásnak méltóságához tartozó vehemens magaviseletet, mohó türelmetlenséget. A képviselőház első összejövetele (ápril 22.) alkalmával Irányi Dániel beszéde ellenében tanúsított zajos közbekiáltásai, az ellenvéleményt lekiabáló, ép a tiszta társadalom tónusából kizökkent demonstratioja May szavait juttatók eszembe, a parlamentben ép úgy, mint a közéletben zajjal köszönt be az erőtlenség, mig a tehetség a nyugalom méltóságával foglalja el helyét. * Deáknak, Ghiczynek, Tiszának vagy Eötvösnek bizonyára nem telik kedvük a parlament illemszabályainak sértésében, s a tisztességből levetkezett pártszenvedély kihívó grassáltatásában. Jellemző, hogy a magát per excellentiam „intelligentia pártjának“ keresztelő jobboldal, s nem, mint a parlamenti életben rendesen szenvedélyes szélsőbal szolgáltatja a rajongó és kereskedő elemeket. Kár volt Henszlmann Imrének dr. Siklósy Károlyt kiszorítani. A baloldal gyakran meg fogja érezni, hogy a kormánypárton e jeles vízgyógyász hiányzik. * * * A jobboldal új physiognomiájától a következő contourvonásokat veti papírra a „Politikai Újdonságok“ vezérczikkezője: „Mint tudva van, a képviselőház jobboldalán tíz vagy husz óconservativ aristocrata is ül, sőt mi tagadás benne egy megtérni ígérkező „muszka vezető“ is belekerült az igaz próféták közé.“ Ha olvasóimnak azon nyílt titkot megsúgom, hogy a „P. Újdonságok“ ismert névtelen vezérczikA jobboldali journalistica nagy hűhóval hirdeti, hogy Kecskeméthy Aurél, az egykori Bach censor és Schmerlingianus lapszerkesztő az országgyűlés folyamára politikai folyóiratot indít, akay Aranyos krónikája“ — mert ez lesz folyóirat czime — már programmot is adott. Pedig az egyszer igazán eléggé tájékozó programm az iró_: „Kákay Aranyos“ neve. Krónikája minden jobboldalit megaranyoz 8 ^ den baloldali kákán csomót keres. * * * A magyar tudományos akadémia s a történelmi társaság leiratai, nemkülönben a lapunk tárczájában közlött „Kolozsvár történeti emlékei« czikkék nyomós érvekkel capacitálgatják városunk atyáit a híd- és magyarkapu és a Bethlen-bástya fentartására. Nem tudom, mennyire sikerült indokolásaiknak városunk atyáinak véleményét meghódítói a magyarkapu sorsa ennek daczára sem nyugtalanít Alkotmányos életünk harmadik évében két kétfejű pléhsas terjeszti szét Kolozsvár városára a magyarkapu csúcsairól védszárnyait. Úgy látom Kolozsvár augurjai jólszava szerint e nemes madarakat a mai nemzedék turuljait nem szabad a magyarkapuról elpusztítni. E sasok árnyékán végmenedékre talál a magyarkapu az esetben is, ha Römer, Ipolyi és Horváth Mihály összes archeológiai históriai és testhetikai érveik sem elég oltalom városi dicsőségünk emlékeinek az irtó fejsze ellen. * * * Egy éve múlt,hogy Greguss Ágost a magyar tudományos akadémiának ülésében Brassai Samunak „a módszerről“ szóló értekezését felolvasá. A köztetszéssel fogadott értekezés máig sem lelt az akadémia czikkhiányban szenvedő philosophiai füzeteiben helyet. Hogy miért nem? Brassainak az akadémia máig sem juttató tudomására. A körülmények s a tények magyarázata kellő tájékozással pózol az elmaradt hivatalos tudósításért. B. Eötvös és Lónyay Menyhért nemcsak az akadémia elnökei ez idő szerint, de tagjai egyszersmind a közös ügyesség jóvoltából uralkodó jobboldali ministeriumnak. Brassai értekezéséhez, mely a szürke theoria mezején kívül a mi ministeriumunk gyakran zöld praxisának rétjeit is bekalandozza, a kormány emberei, mint ilyenek is tartanak számot. Brassai a többi közt azt a gyakorlati utasítást adja methodologiájának alkalmazott részében, hogy a gyakorlati életben s a tudományban egyaránt járatlanokat, inkább ministeri hivatalnoknak, mint tanítónak kell alkalmazni. S a ministerium Brassai letartóztatott methodologiáját követi kinevezéseiben. * * * A „Magyar Polgár“ utolsó számában közölt miniszertitkári kinevezések erősbítik a fennebbi hypothesist. Legalább e kinevezéseknél is irányadók a Brassai melhhodologia nézetei. * * Ezt a levélkét egy műveit katholikus paptól vettem. „Tisztelt uram! A „M. Polgár“ 48-ik számának „Furcsaságok“ rovata, bár rövid, de sokat mondó mutatványt adott a „Magyar Állam“ „Csalánjaiból.“ A „M. Polgár“ több ízben a clerus közlönyének nevezte a „Magyar Állam“ ot. Egy nagy író megjegyzése szerint a styl az embernek képmása (le style cest hommé); a „M. P.“ olvasói elött úgy áll a „M. Állam“, mint a magyar clerus képmása. Ha helyes lenne lapja olvasóinak a magyar clerusról a fennebbiek által természetesen ily irányban támasztott nézete, pirulnék, de mint igazat, nem iparkodnám megdönteni. De e nézet ferde, fogalomzavar által keltett. A „Magyar Állam“ ultramontán lap, de nem a magyar clerus közlönye; egyes főpapok által támogatott azonban sem eszméiben, sem modorában nem a miénk. A mi közlönyeink az „Autonomia“ és a „Religio“, ezekért nincs okunk pirulni, s ezeket nincs indokunk megtagadni. Hogy mint vélekedik a „M®' gyár Állam“ ról a magyar papság, uraságod legjobban megítélheti a „Religio“ és „Autonomia ide mellékelt számaiból. Szolgája,.......... hittudor. E levélre, melyet az iró nevének visszatartásával közlünk, nincs sok szavunk. Nagyra becsüljük a magyar clerus önérzetét, mely félve óvakodik még az árnyéktól is,mely a „Magyar Állam kevés tiszteletet gerjesztő alakjával solidaritásba hozhatná. A „Magyar Polgár“ nem is törekedett erre. Clericalis közlönynek neveztük bár a „M. Állandót, mivel főpapi befolyás kelté életre, s a magyar alpapság elnyomására, servilismusban tartására irányuló főpapi absolutisticus érdekeknek szolgál, de soba se mutattuk be, mint az alpapság szövetségesét. E részben .......... bittndor ur nagyot tévedett, s ha lapunk mult s jelen évi folyamaim^ * * Április 28