Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-12-08 / 145. szám

Harmadik évi folyam. 145 ik szám Előfizetői feltételek: Kolozsvári­, szereda December 8. 18 Évre • Félévre , fínegyedárre livonként Hirdetési dijak: Ötatör hasábozott »or­­ra 6 kr. Bályog-díj minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­­ményt is nyújt a k­i­adó­hi­vata­l. Mi'jjjelonik hetenkint EAronidzor: V n A r n * p, Szerdán ás Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor ntext. L. Hányni ti Az uluit. mfiTM L»»!TMP­OLITIKAI LAP. Fiókkiadó-hivatalok: Decsen: Krémer Sámuel, Enyeden: Vokál János. Szam­olujvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit; Stein J. és Demjén L. M. - Vásárhelyit .* Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, DECEMBER 7. Legújabb távirati tudósítások. Pest, dec. d. Egy itteni pénzintézetnél 9000 írt értésű hamis váltók találtattak ifj. gróf Káro­lyi István, h. Orczy Elek s b. Simonyi Lajos ne­vébe kiállítva. A váltóbarossita, ki grófi czip­et vi- 8 t, egyszersmint országgyűlési képviselő, megszö­kött. — Az országgyűlés dec. 30 án rövid időre el fog napoltatni. Páris, dec. 6. Az Ollivier Sagris part egy programmot adott ki, melynek főpontjai ezek: a községi autón vala kifejlesztése, a választó tör­vény revesiója, a hirlapbélyeg eltörlése, a sajtó­ügyi esküdtszék felállítása és a béke politikája. „Törökvilág Magyarországon,“ Pest, decemb. 5 én. (Br.) Nem Jókay Mór ily czim alatt ismert regénye, hanem a gyönyörű financiá­lis gazdálkodásról, irok melynek symptomái a képviselők házában e héten folyt vita alkalmá­val tűntek fel előttem egész gyönyörűségük­ben. A jobboldal jus­tusa­inak muzulmáni készsége par ordre de grand mufti — Lónyai Heine satyrikus soraira emlékeztetett: „Der Mutti niest, es niest das Vorgemach Und alle niesen ihm in gleichem Tempo nach.“ Ismerik a „M. Polgár“ olvasói az 1848: III. t.-cz 37. §. és 1848: IV. t.-cz. C. § sait, melyekkel az inaugurált parlamenti, felelős alkotmányforma az ország pénzügyei ellenőrzésének jogát biztosító a képviselők házának. Az 1848: III. t.-cz. 37. §. szerint: „A ministerium az ország jövedelmeinek és szük­ségeinek s a múltra nézve az általa kezelt jövedelmekrül­ számadását országgyűlési meg­vizsgálás , illetőleg jóváhagyás végett, éven­­kint az alsó táblánál bemutatni köteles.“ Az 1848: IV. t.-cz 6. §. értelmében: „Az évi Ülés­ev Utolsó évről í »vó m­a dánnak, és következő évi költségvetésnek a ministe­­rium által leendő előterjesztése s az iránti határozatnak meghozatala előtt be nem re­­kesztethetik, sem az országgyűlés fel nem oszlathatik.“ Lónyai úr, financziáink nagy mupt­ija eddigien oly szigorúan alkalmazkodott a 48- diki törvény felsorolt szabványaihoz, hogy ime nemsokára negyedik gazdálkodási évé­nek budgetjét szavaztatja , a parlamentnek mind­máig szépséges felelősség mellett lefolyt fárkodásának első évéről: az 1867-kitől sem állott elő a beszámolásra. A pontos számolás helyett beérte a róka szerepével, mely a szájában sajtot tartó varjú szépségeit addig magasztalgatta, m ig ez szá­jából a sajtot a róka jól speculáló éhének nagy gyönyörére elbocsájta. Valahányszor új budget megszavazása jött szóba, Lónyai úr a mult évről be nem számolt ugyan, de nem is fukarkodott Magyarország anyagi gyö­nyörűségeinek magasztalásában. Há a jobbol­dalnak elandalitott varjai nagy bölcsen meg­­nyiták szájukat, hogy „szavazzunk“ hang­jukkal a Lónyai-rókat elbűvöljék, s a fi­­nánczügyér mindannyiszor étvágygerjesztő sajtként takarita el az elejtett misliókat, — qualia lassum pervellunt stomadium — a kö­­zösügyi gazdálkodás feneketlen bendőjébe. El végre Lónyai úr is megszégyenlette (nem tudom ravasz magát-e, vagy a rava­szul felültetett pártját), lelkiismeretét meg­szállotta a scrupulus és a jövő évi budget előterjesztésekor nagy halmaz számadást vá­gott a ház asztalára. Természetes, hogy párt­ja emberei egytől egyig el voltak e szám­halmaztól ragadtatva, mint a közmondásos paraszt a tisztelendő ur­ama gyönyörű be­szédétől, melynek szóhalmazát nagyon szép­nek találta, mert nem tudta megérteni. Az elragadt párt a ház legkitűnőbb pénzembereiből ki­küld tizenötöt, keressék meg az Ariadne fonalat abban a számtömkelegben, melylyel a pénzügyér úr szolgált az új bud­­getet szavazandó ház tájékoztatására. A tizenötös bizottmány a ház színe-java, kereken kijelenti, hogy a számok nagy töm­kelegén képtelen eligazodni, és egy főszám­­vevőszék felállítását sürgeti, hogy erre bi­­zattassék Lónyai számainak revisioja. Lónyai azonban, kinek harmadfól évi sáfárkodása idején egyszer sem jutott eszébe a törvény által elrendelt beszámolás, a pénz­ügyér, ki gazdálkodási kényelméért Várady Gábornak a főszámvevőszékről előterjesztett javaslatát mind­máig visszatartó az ország­gyűlési tárgyalástól, egyszerre a törvényre es­­küdözik, s előterjesztésének maguk a Deák­­part kitűnőségei által lehetlennek nyilvánított bizottsági revisioját követeli. Lónyai ur nem restelli magát a legne­­vetségesb positurába helyezni, midőn oly tör­vény leh­­etlen kivitelét követeli, melynek IfcOCtO KOlCICZCttSCgCl­UIU1 cuuigiLu ívj juvu kivonta magát, s midőn a parlament ellen­őrzési jogának biztosítékául alkotott tör­vényt, e jog kijátszására használja panaceaul. Különben a­mit a pénzügyőr pártjának nagyjai lehetlennek nyilvánítottak, annak ki­viteli lehetőségét feltalálta a mufti apró em­bereinek egyik jus­tusa. Justh ur a parla­menti ellenőrzés káposztáját, s Lónyai ké­nyelmes, gazdanélküli sáfár­kodásának kecs­kéjét egy páratlan indítvány leleményével kí­vánta megmenteni. Justh ur indítványa értelmében egy he­tes bizottmány gyors arithmetikai vizs­gálata alapján adná meg a ház Lónyai ur milliókról szóló számadásainak az absoluto­­riumot. Ez arithmetikai vizsgálat pedig nem egyéb, mint összehasonlítása Lónyai ki­mitottam. Uram engedje hadd beszéljek Mondja mit nyer azzal, ha egy szegény nyomorult asz­szonyt, a kit a grófi levegő örökre beteggé ten, megvet? Egy asszonyt, a­ki senkit se bánt ! Mit nyer azzal, ha egy tehetetlen öreg embert, azért mert az fér­fi létére idáig hagyta menni a dolgot — elitél? Láttam hogy bánt ön vele, hallottam mit beszéltek! Ne féljen, én ott vagyok mindenütt. Láttam hogy bánik ön nővéreimmel. Nincs önnek hozzájuk egy nyájas szava! Miért? Szegények vagyunk? Igaz. De ők mit tehetnek arról? Ne szóljon ön uram — kiáltott hevesen, látva hogy szavába akarok vágni — ön még csak a kis uj­ját se nyújtotta ki, hogy ebből a mai szégyenből kihúzzon bennünket. Adott­ egyetlen tanácsot? Nem. Ön sohasem tudott őszinte lenni. Mondta-e valamikor, hogy nem jó uton járunk? Önnek na­gyon nehéz lett volna e bátorság. Eközben az ajtó Csöndesen megnyilt s főnö­köm lépett be szelíd mosolylyal. — Nem tudok aludni én sem — gondoltam bejövök. A nagy füst, zaj szinte kábulttá tettek. Hát neked mi bajod Lázár — szólt az apa — hi­szen te sírsz. Titkár úr mi ez? szólt erős hangon, élesen reám szögezvén tekintetét. Történt itt va­lami? Lázári------------­Lázár nem volt már bent. Ma sem tudom hogy váltunk el egymástól, főnököm mikor távozott, de arra emlékszem örök­ké, hogy életemben ez volt a legkínosabb éj­szakám ! A szegény Lázár beszéde felvidított, de meg kell vallanom mégis nem haragot vagy gyűlöletet kutatási számainak, az előirányzott ösz­­­szegek tételeivel. Ah­hoz, hogy a pénzügyér "kim­utatási számai a valóságnak megfelelő­­ek-e, Justh úr szerint, az ellenőrzési vizsgá­latnak mi köze sincs. A képviselő úr, úgy látszik, azon városi asszonyságtól tanulta a gazdálkodást, ki reggelenként szorgalmasan elkészítő piaczra induló gazdasszonya bevá­sárlási listáját, a tojások, zsemlyék, répák, a petrezselyem s egyéb konyhai kellékek bud­­getjeit áruk szerint fillérre felszámitó, s na­gyon megnyugodott konyhavitele gazdálko­dásában, mert szakácsnéja soh­a sem költött többet a neki átadott összegnél. Hogy arra költötte-e a bezsebelő szakácsnő a pénzt, a­mire az utasítás szerint költenie kellett, s hogy csakugyan bevásárolta-e a tojást, lisz­tet, petrezselymet, répát sat., melynek árát felszedte, arról teljesen megfeledkezett a tisz­tán mathematice számító jó házi­aszszony. Persze, hogy a mathematicai számítását nagy­szerűen kijátszotta a szakácsnő materiá­lis calculusa. Nem álltam, hogy Lónyai pénzügyőr úr az idézett adoma szakácsnéja módjára gaz­dálkodik, de bizonyos, hogy a Justh-féle in­dítvány egy mákszemmel sem okosabb a vá­rosi asszonyság gazdálkodásánál. Vagy mentsük fel a pénzügyért telje­sen az ellenőrzés alól, vagy ellenőrizzük úgy, hogy eljárásunkkal ne váljunk a józan gaz­dálkodás gúnyolóivá. Mert akár híven, akár hűtlenül gazdál­kodott a pénzügyőr, a Justh-féle vizsgálat eredménye egy lesz: az előirányzat tételei megegyeznek a kiadási tételekkel. Csak az­zal a különbséggel, hogy a hit gazdálkodás­nál a kiadási tételek megfelelnek a valóság­nak, a hűtlennél ellent mondanak annak. De épen avval, valók-e a pénzügyér kimutatott tételei vagy nem? Tehát rendben gazdálkodott-e vagy nem? mit sem törődik a Justh indítványozta arithmetikai vizsgálat, mely nem egyéb, üres teketóriánál.­­S a többség határozattá emelte Justh indítványát, supnyai wzeszcjj'ch­it kapuronvé­nál hagyta a saját kebeléből kikü­dött 15 ös bizottságot, s gúnyt ű­zött a törvényből, s az ország vagyona ellenőrzéséből, mi az önkor­mányzat fő biztositéka. S még az 1848 IV. t. ez. 6-ik §-ára mer e párt hivatkozni. A fentebb idéztem a törvényre, mely az országgyűlés feloszlása előtt, „az utolsó évről számadást s az irán­ti h­a­tár­z­a­tot“ követel, de a határzat mi­­némű­sége felett betűvel sem rendelkezik, csak szellemével, mely a h­atárzattól azt kívánja hogy a felelősség elvének kifejezése s ne kigúnyolása legyen. Külömben helyesen van ez így. Csak vesse el a majoritás az ellenzék minden indítványát, s vigye továbbra is az államnak drágán fizetett bájjal kent szekerét saját érettem iránta: tudtam hogy mint beteges ember ingerült kedélyű, s az igazból mindenkor többet ki szokott mondani, mint azt a szokásos illem megengedné: azonban öreg főnökömnek egy két szava, melyekre épen nem voltam érdemes — egész kábulttá tön. Kölesnek tartottam mindig, a ki nyugalmát nem veszti el soha; jószivünek, bár bölcseségét nem szerettem, s mint nagyon nyu­godt embertől egy kissé féltem is — magam sem tudom miért — de igazán, nem tudom, nem tudom mit mondott. Jobb lesz ha eszemben se tartom . . I gaz ficzkó, valahány koldus van, mind alattomos ’L. valamelyik leányom — lehetetlen . . . Fánni, Erzsi, Ida — magam is vettem észre valamit, s Lázár bizonyosan — szegény jó fiam . Az isten tudja mi mindent mormoghatott össze főnököm, annyi igaz, hogy mindig szemmel tartott és nem volt hozzám bizalommal. E körül­mény sok maró, égető szót adhatott a fölvert szenvedély ajkaira. Soha nem érzett mérvben támadta meg agya­mat a forróság, mint a fuldokló: levegő után kap­kodtam, kiabáltam, nevettem, s a legkeserűbb ter­vek kivitelét vettem czélba. Hála a jó Istennek elmúlt időt írok, a­mi ma nem éget­tár; kiverem fejemből ama szeren­csétlen idő egy egy megújulni akaró emlékét,­­és megbocsátottam mindent, ők is más szemmel At­­nak immár, nem alattomosnak, nem érzéketle°Dek, de olyannak a ki minden időben átálljam, s aljas dolognak tartottam felszólítás nélkül más ügyeibe, bajaiba avatkozni. Félénk, óvatos termé­szetű voltam, meglehet egy kissé nem is nagyon baklövéseinek útján előre, a Magyarország fináncziaiban felvirult Törökvilág nemsokára megtenni édes gyümölcseit. Ez a közösügyes államrendszer olyan, mint az akasztófa kötele, mely a horgára ke­­t a tét­­­e­n­n tar­tja, az igaz, de úgy, hogy agyon is fojtja. — Ad notam kötél. A lokiisiaknál mindenkinek, ki indítványt tett kötéllel nyakán kellett a közgyűlés előtt megjelennie. Ha a gyűlés az indítványt elvető, a kötelet is meg­­szokitatá a szerencsétlen nyakán. Nem lenne e az uralkodó fojtogató rendszerhez illő e szokást a magyar képviselők házába is be­hozni. A kisebbség legalább nem alkalmat­lankodnék annyi indítványnyal, mely úgyis csak mindég az agyonfojtás nem irigylendő sorsában részesül. Mit szól propozitióm­­hoz mi le redacteurs? I.] szégyenpénzek. A muszkavezetők és Bach még Schmerling alatt érdemeket szerzett dicső fér­fiak kényelmes nyugdíjban részesülnek. Múlt évben, mikor az országgyűlés e nyugdíjakat megszavazta, egyszersmind kijelentette, hogy óhajtja látni a nyug­díjasok névsorát. Most két kötetben jelent meg a nyugdíjasok névsora. Az első kötet csak egy kis füzet, s ebben vannak a mi dicső hazafiaink. Az összes urak nyugdija 1 millió 651,099 frt 28 krra rúg. Ebből mi fizetünk 436,654 frt 10 krt, a mivel igen pompás nyugdijban lehetne részesíteni szabad­­ságharctunk bajnokait. B. Augusz hazafi nyugdija 5250 frt; gr. Forgách Antal hazafi, ki kancellár is volt Schmerling alatt, a most a muszkák által feldúlt Losoncz város országgyűlési képviselője, hon­fiúi fáradozásaiért 11,600 frtot kap évenkint; Pri­­vitzer kancellár és hazafi kap 6,600 irtot; gróf Zi­chy Hermann, szintén kancellár és még nagyobb hazafi, kap 8400 ftot; gr. Majláth Antal volt kan­cellár hazafi kap 8400 forintot; kitű­nő hazánkfia és nálunk Erdélyben kimondhatlanul kedves emlékű gr. Nádasdi Ferenczünk 8000 ft mellett érdeli nap­jait; legkevésbbé sem méltatlan és szintén erdélyi volt kancellár, b. Reichenstein 6000 frt segítségé­vel gondolkodik a mult jó időkről. Valamennyien a mienkek! Azonban nem kell gondolni, hogy de­rék honfiaink e csekélységből tengetik évről évre napjaikat, ők ezenkívül is miodogájan vagyonos —c­,J. Hajb 3» jé volna e pópa népnevelésre ! A lakat. — Elbeszélés. — írta: Tolnai Lajos. Kényes volt a kérdés, nem felelhettem reá egyenesen. Tapasztaltam már többször, hogy a nyomorúság napjaiban semmi sem esik roszabbul, mint őszinte igaz tanács. Az ilyen beszéd a­he­lyett hogy vigasztalna: lealáz, megszégyenit, a vérig sért. — Lázár úr — mondám — ön jól tudja hogy én sohase kutattam körülményeiket, én nem ismerem az ösök családját, ily esetben — — Jól Vien uram hagyja, értem én a többit — s elfordult. Tudja mit? szólt háttal állva ne­kem — ön egy szívtelen ember. Arczomba szökött a vér, s éreztem hfogy a nyaka felé kaptam. Visszafordult, s véghétellen gúnyosan nézett reám­, szemeiben annyi metsző lesújtó valami Csil­logott, hogy zavarodva tántorogtam hátrább. Néztünk egymásra és hallgattunk. Nem tud­tam mitévő legyek. Sértő szava mint arczul égette egész valómat, tennem vagy szólnom tel­lett valamit, s nyelvem kezeim mintha le lettek volna kötve. — Kevés rokonszenvet mutat ön irántunk .— szólalt meg Lázár szelidebben majdnem zokog­va. Csalódtam önben. Nagyon hamar kitártam szi­vemet, nem kellett volna. Azt hittem egy érző szív lépett be hajlékunkba, a­kinek ha fölfejtem helyzetünket, segíteni fog, nem kaczag ki a csú­­folódókkal, a magában nem vet meg. Koszul szá­m A kolozsvári munkások egyletének bizottmánya f. hó 4. 6. a 7 kén újból ülésezett az iparosok olvasóegyletének helységében. A negyediki ülésben Herman Ottó, az iparosok megjelent el­nökének Kraemer Ferencznek a munkásegylet kö­szönetét tolmácsolá a helyiségek szíves átengedé­séért, majd a Mátrai féle alapszabályjavaslat került tárgysorozatra, s ez képezte a 6. s 7-iki tanács­kozásnak élénken megvitatott tárgyát. Az alapsza­bályjavaslatnak elfogadott általános része a következő : A kolozsvári munkások egyletének alap­szabályai. Átalános határzatok. 1. §. Czél. A kolozsvári munkások egyletének czélja a emberszerető, ebből eredt minden bajom minden­kivel, az akkori is­m­velők. E forduló­pontnál könnyen letehetném tolla­mat, mert a mi a szegény lakatra Lázárra, s a jó grófnéra vonatkozik röviden egybe tudnám fog­lalni, de azt gondolom nem ártok vele se magam­nak se másnak, ha mégis rendet tartok, s úgy megyek végig az eseményeken. (Folytatása következik.) Magyar zenészek a párisi világ­tárlaton. (Mutatvány özv. De Girandeaune szül. Te­­leky Emma grófnőnek „Antonia és Attila Hatodik Könyve“ czimü müvéből.) Magyar lisztet, magyar bort, magyar dohányt és márványt „­becsülhetett tehát a’ külföld; de magyar ihlet tű­zröl semmi szídalma nem leen­­dett ha a’ világtájat egy zugában nem hirdeti ezt a’ zene hatalmas hangja. Ott hol Patikádra, dicső zenekara ütötte fel tanyáját, ott lengett há­ziak szelleme, könyben nyilvánult néha a szám­olt hadvezér képén, vagy zajos kitörésben a' fl megilletödött magyar közönségnél; a’ haza bánat­­ja, öröme, harczias felgerjedése és győzelme vagy balesete mind elvonult a’ hallgató előtt. Ott kel­­tek fel rendre dicső hőseink csak most elhamvadt sirjai, vagy régen megmobosodott hantjaikból. Szép melletti lelkesedés, tűz és erő, a’ zenében szabályt nem ismerő ihletés lélek, mely költői hatalmánál fogva előteremti mit más nehezen megtanul, ezen magyar szellemet beszivott művészekben. A’ mit-

Next