Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-05-08 / 54. szám

Negyedik évi folyam. Előfizetési feltételek: gvre ............................. frt kr. jtálévrt . • • • Hav­­óként . . . Vogjob­i­tV. hetenkint három»tor­­y »» Arn­ap, Saerd&nés Pénteké­n s­zerkesztőség és kiadó­ hivatal: 6 .3­1 Monostor utcta L. B&nyai ház alatt.MA&TAE 54-ik szám Kolozsvári­, vasárnap május 8.k Hirdetési dijak. Ötször h&s&hozott sor Ara 6 kr Bélyegdij minden hirdetéstől 30 ikr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Fiók-kiadóhivatalok: Dóé,In: Krémer SAmuel. EnystUn: VokÁl JÁnos. Szamovsiv&rtt: Csausz testvérek. Ko­OMvikit .- Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhely tt. Wittich Józsefnél. POLITIKAI LAP. KOLOZSVÁR, MÁJUS 1 Legújabb távirati tudósítások. Bukarest máj. 6. Legközelebb meg fognak nyittatni a Galatz, Tekusch, Braila, Bezuv és Bukarest Jalom­itza közti vasútvo­nalak. Zágráb, máj. 6. A magyar képviselő­­ház elnökének felszólítása folytán, melyben a horvát képviselőknek a magyar ország­gyűlésen való jelenléte felette szükségesnek jeleztetik, a horvát tartománygyűlés elhatá­rozta a horvát képviselők elbocsátását a pes­ti országgyűlésre, mialatt a többi tartomány­­gyűlési képviselők az osztályokban fognak tovább működni. Törvény­hatóságaink jövője.­ ­ „A legnemesebb, a legderekabb érzel­mek megtörtek e rendszer alatt. A legtehet­ségesebb elmék meghajoltak egy pár siker­telen kísérlet után a szükségesség előtt, ha nem akartak alárendelt állomásokon tengőd­ni, pedig épen a szellemi tehetség válik min­den irányban annál veszélyesebbé, minél in­kább elszakad a jellemtől. Innen ered a hi­­vatalnokvilág kétnyelvűsége a hivatalos és magánéletben. Gyakran megrémültem a túl­zó elméleti radicalisms felelt, mely anynyi­­szor elárulja magát pongyolájában azon hi­vatalnokoknak, kik a hivatalos életben a rendszer, mint magától érthető szükségesség előtt meghajoltak. A jelentéktelenebb elmé­ket e rendszer természetesen egészen föl­­emészté. A tehetségesebb, eredetileg önálló emberben pedig befolyása alatt forma szerint két természet fejlődött ki: a hivatalos és a magántermészet, utóbbi gyakran nagyon is szeretetre méltóan és szabadelvűen....“ E rövid, de jellegző vonásokkal mutat­ja be az alkotmányosság egyik világhírű baj­noka, Gneist Rudolf az északnémet szö­­vetséggyűlés tagjaihoz intézett iratában * *­­) a porosz hivatalnokvilágot. S rajzában nincs egyetlen szó sem, a melyet el kellene hagy­ni annak, a ki hű képén dolgoznék azon hi­vatalnokosztálynak, mely hazánkban az utol­só évek alkotmányos kormányzata alatt ki­fejlődött. Ikertestvérek nem hasonlíthatnak jobban egymáshoz, mint az 1848 utáni po­rosz s az 1867 ev inneni magyarországi „Beamtenthum.“ Ugyanazon csúszó-mászó servilismus, ugyanoly jezsuitáskodó szenteskedés az egye­dül üdvözítő politikai hit Dalai-Lámá­i előtt, ugyanazon kétarczu szörnyetege az elvtelen *) Budget und Gesetz. 1867. 20 lap. félénkségnek, mely a hatalmasoknak halla­tára azoknak füleiben kellemesen csengő meggyőződést hazudik, s csak a boros vagy sörös kancsók mellett mer kifejezést adni úgynevezett valódi érzelmeinek. Cavaignac tábornokról mondák egykor, hogy ő teljesen hasonlít a vasszínre festett nádhoz. A mi hivatalnokosztályunk tagjairól is elmondhatnók ezt, azon nem csekély vál­toztatással, hogy ezek, mint a chameliton, tetszés szerint tudják változtatni színüket, s a nádhoz hasonlítanak színre nézve i­s ott, hol hajló eszközökre van szükség; a vasnak csak színét veszik fel ellenben oly környe­zet előtt, mely a nád tulajdonságai iránt ösz­­tönszerű utálatot érez lelkében. „Máskép leszen ezután“, e stereotip választ halljuk azoktól, kik nem tudják elég­gé tettetni az elmondottak észre nem vevé­­sét. S igazuk is van, feltéve, hogy a „más­kép“ alatt „roszszabbul“-t értenek. Mert annyi kétségtelen,­ hogy ha a kormány által közelebbről az országgyűlés elé terjesztett törvényhatóság­­s községrendezési javaslatok törvényerőre j­e­l­en alakjukban emelked­nek: ez egy csapással hatványozva leend mindazon rész, a­mit a kormány kisebb mérvű centralisationális törekvései eddig elő­idéztek. Molnár Antal: □ Az erdélyi telekkönyvi személyzet rendszeresítése és a helyszin­esi előmunkálatok gyorsítása iránt egy rendeletet bocsátott ki köze­lebbről az igazságügyminiszer. E szerint a telek­könyvi helyszínelési hivatalszemélyzet Erdélyben áll. 60 biztos, ugyanannyi első és másod­osztályú tollnok s a szükséges számú dijnokokból. A bizto­sok közül 12 mint főbiztos felügyelettel bizathatik meg a telekkönyvi igazgatóság által. 1871 jan 1 je után biztosnak csak az nevezhető ki, a ki a telekkönyvi vizsgát sikerrel letette, az eddig alkal­mazottak vagy újonnan kinevezendők is kötelez­tetvén annak 1871 márt. végéig letevésére. Bi­zottmányvezetőnek csak biztos, vagy első — a ki vélelesen arra képesített másod — osztálya tollnak rendelhető. Az összes személyzet a telekk. igazga­tóság felügyelete alatt áll. A helyszínelő hivatal­nők ismételt hanyagság vagy nagyobb rendetlen­ség esetében azonnal elbocsátható. Az elbocsátás felett az igazságügyminiszer határoz, rendeletének leérkeztéig jogában állván a telekk. igazgatóság­nak a kötelességszegő hivatalnokot felfüggeszteni. A helyszínelési személyzet alkalmazása a helyszí­nelés végével megszűnik, gondoskodván az igaz­­ságügyét arról, hogy a szorgalmasbak s szakava­­tottabbak a telekhivataloknál alkalmaztassanak, s a magukat különösebben kitüntetők jutalomdijak­ban részeltessenek. A városok­ s községeknek meg­engedtetik, hogy a helyszínelési előmunkálatokat (ideiglenes lajstrom, egyes telekjegyzőkönyvek ter­vezetei, betűsoros névjegyzék, térkép) egy helyszí­nelési hivatalnok felügyelete alatt általuk felfoga­dott egyénekkel készíttessék a fennálló helyszíne­lési utasítások határozatai szériát. Az elkészített előmunkálatokra nézve a felülvizsgálatot s hitele­sítést egy helyszínelési hivatalnok teljesíti, két köz­ségi választmányi tag vagy az elöljárók meghívá­sával. E munkálatok alapján a kirendelt hivatal­nok szerkeszti: a telekjegyzőkönyveket, névjegy­zéket s birtokrészlet-lajstromot. Ha valamely város vagy község az előmunkálatokat ily után óhajtja elkészíttetni, ebbeli kivonatát megbízottja megne­vezése mellett tudassa a kolozsvári telekk. igazga­tósággal, mely ennek folytán azonnal egy helyszi­­nelési hivatalnokot fog kirendelni, a kirendelést csak akkor tagadhatván meg, ha vagy a megbí­zott egyén képessége iránt alapos aggályok me­rülnek fel, vagy ha a jelentkező községek csekély száma miatt a kiküldendő helyszinelési hivatalnok elegendőkép elfoglalva nem lenne. Sepsi-Szent-György, 1870. április 29. E napnak is megvannak a maga szomorú emlékei történelmünkben, a szabadságért élni halni tudó hazafiak száma kettővel apadt, a vértanuké ugyan­annyival szaporodott, a hóhér undok műtété­vel elnyerte a dupla vérdíjjt, több közreműködő a hohe elismerést, emlékezzünk a szomorú időkre, és az idők mestereire. Erdély a gyászos emlékek, hősök és vérta­nuk sírhalmának is egy gazdag Múzeuma, e nem­­ben az elsők közé tartozunk, bár­mily irányban tekintsünk szét hazánkban, mindenütt imaszerű emlékek merülnek fel láthatárunk párkányzatán, egyik figyelmeztet a múltra, másik int a jövőre, a többi tanít honszerelemre, tiszteljük múltúnkat, szeressük hazánkat. Nincs e hazában tán egy arasznyi föld is, melyhez fájó, vagy lelket emelő emlékek ne lán­­czolnák a hazafi lelkét; nincs halom, nincs domb, völgy, bérez és rovaság, mely világ­rendítő ese­mények színhelyéül ne szolgált volna egykoron. Az események lánczolata végtelen, de a most még fenn­álló emlékeink száma véges, e kettő között nagy az aránytalanság; bírunk ugyan min­den időből élő tanúbizonyságokat, de bírhatnánk annál jóval többet is, ha több kegyelettel viselte­tünk az elmerült idők által gondozásunkra bízott emlékeink iránt, avagy versenyt tartván az idővel, azok számát az eseményeknek megfelelőleg, öreg­bítettük volna, de e tekintetben nincs mit érdemes felmutatnunk, sújthat bátran a hálátlanság vádja. Soha sem volt gazdagabb tényekben az idő, mint a közelmúltban, és hol vannak annak tanú­­jelei? tervben és kilátásban. A jogtipró hadak 20 nap alatt tudtak a „Czenken“ monumentumot rögtönzeni, a maszka Skáriátin elbukását tudta Segesvárnál megörökíteni, az osztrák Losenaut halhatlanná tenni, és mi, kik minden perezben tapodjuk azon szent földet, hol vérünk omlott a népek jogaiért, és hol áldott em­lékű honvédeink csontjai porladnak, 20 év alatt sem tudunk, mondhatni, semmit sem, tenni. Alig van helység, de nincs törvényhatóság, melynek területén a jogvédelem harcsában, neve­zetes esemény ne történt volna, az idő sebes lép­tekel halad, a szemtanúk száma minden nap apad, és eljön az idő nem­sokára, midőn nem lesz kö­zülünk senki, ki megtudná a serdülő nemzedék­nek mutatni, hol vivattak világhírű csatáink, és hol száguldoztak a Don és Ukrajnai kozák csor­dák, ébredjen fel tehát minde­n helység lakosságá­ban a becsérzet, s mig még nem késő, legalább elnevezett (Bem, Puchner, LüderS, Gedeon, Grot­­henhelm, stb.) halmok által jelölje ki azon helye­ket, melyek a döntőbb körülményeknek színhelyül szolgáltak, a halmok száma és neveinek pedig ad­jon a község jegyzőkönyvében méltó helyet, had legyen mi az ön erejében nem biró, csalá­­somba szender lilt hazafit ébredésre serkentse. Nemes­syepsi-Szent György város területén is feltalálható még ez idő szerént, két nevezetes sir­halom, egyik allatt nyugosznak a „Szépmezőn“ elvérzett honvédeink, másik allatt a kötél általi halálai kivégzett mártyrjaink, földi maradványai. Éppen ma 16 éve szomorú látvány színhe­lyéül szolgált az „Örkö“-alja bánpataki Váradi Józsefet életének 27 dik, és bibarczfalvi Bartalis Ferenczet életének 42-dik évében, kárörömmel dobá a hatalom hóhér markába, mindketten mag­halának azért, hogy éljenek, megöletének azért, mert hazájukat lángolón szerették. E sirhalmokat is a feledékenység sötét köde kezdte eltakarni, osztályrészök az, mi az élőhon­­védeké, a világ szeme elfordult azokról is, rólunk­­ is, a sírok ujjításra várnak, és kit illethet első­sorban amma szent kötelesség teljesítése annyira, mint a városi polgárságot? Bizonyára őket, övék a föld, hol a nemes porok hamvadnak, övék a jog is, hogy azok felett ihletséggel őrködjenek, lépjék tehát az enyészetnek indult sírokhoz egy lépéssel közelebb a nemes városig közönség, s ad­jon nemes érzéseinek cselekedetekben kifejezést, ne engedje a drága emlékeket saját földén, el­enyészni, mentse meg azt, mi még menthető, és fűzzön saját hire és nevéhez egy újabb hervadha­tatlan nefelejcset. Én csak szellemileg vethetek egy maroknyi földet a megtörpült sírokra, de él azon hit lelkem­ben, hogy a nemes városi polgárság, anyagilag fog ahoz járulni, s meg­adja azt a honvédnek és vértanúnak, mi meg­illeti őket még a halálban is. Felettetek pedig, hideg hantok alatt nyugvó hősök és vértanuk, lengjen örök béke! Álmatok legyen csöndes és zavartalan mind ama napig melyen a min­den halottat uj életre hivó égi szózatra felserkenve, uj eget és uj földet­­fogtok látni, melynek se évei se sírjai nem lesznek többé. Ha kicsidek valátok az életbe nagyok levétek a halálban. Bitai Baskó Lajos, 1848/s honvéd hadnagy. Egy fogoly honvéd naplója. Közli V. Nagy János. XVI. A betegek számára néhány magyar és zsidó háztól ételt, italt küldöttek ugyan, mi is megosztók velök, a mink volt. Egy h.­almási székely szolgáló pedig egész házi béréből több ízben kenyeret vett , e szerencsétlenek közt kiosztogatta. De minő se­gitség ez ama roppant nyomorhoz képest! A ki­nek volna is nehány krajczára, az örök uzsorás­­kodása miatt nem használhatta kellőleg. Ezek (ez időszerént az orláti oláhok voltak) kereskedést űz­tek a mi zsebünkre. A­helyett, hogy a küldönczöt — úgynevezett Freireitert — piaczra fárasszák, a káplár megegyezésével korán bevásárolják a szük­ségesebb czikkeket: kenyeret, pálinkát, gyümölcsöt stb. s a szegény fogolynak két áron adják el. A tejes asszonyokat, virsli árusokat elkergeték, az idegen gyümölcsárust kilökték, csak hogy kénysze­rítve legyünk az­ok áruit megvenni, vagy ha min­denáron hozatni akaránk, fáradságukért jutalmat kapniok, s ha nem kapnak venniök lehessen. A­­ foglyokat látogatni nem szabad. Ennek a kormányra nézve az a jó oldala van, hogy a titkokat nem hozzák be, az örökre nézve az, hogy a foglyok számára küldött ételt a kapunál elveszik, pajtása­ikkal megeszik, s a fogoly nevében megköszönik. Ha ki mégis bemenni kívánkozik, meglökdösik, le­­kurjongatják, elkergetik. Miért étel a kutyáknak “leadják — mind felkellene akasztani, hogy tudjé­lek a császár ellen rebellálni. És eféle szitkokat tábornokok, auditoroktól, tisztektől kezdve profosz, kádmár és közemberig a legelő magyar tiszt irá­nyában lehetett hallani. Ha panaszolva kért vala­mit a honvéd, vagy raportra kéredzett, nem érte- ek, beszélj németül vagy lengyelül, mondá a po­lák meg a muszka káplár. Ez a nappal története. És az éjszakáé? Baromé az ők sorsuk éjjel úgy mint nappal. Esőben és éjszakákon, mint az állatok össze­bújnak, párpájok egymás teste, takarójok szalma roncsalék, lehelleteikkel melegítik egymást, ott he­vernek, mint a férgek szennyesen porban és sze­métben. Pedig e honvédek között Erdély legjobb házainak gyermekei vannak: ifjú tanulók, lelké- s szék, írnokok, volt tisztviselők; kik jólétben, kénye-­­ lemben nőttek fel, s kiket nem kötél, nem zsold, de égő honszeretet vitt a szabadság zászlója alá; kikben ha az eltévedett, a bűnössé vált hazafi­­ megvetendő is, az ember mindenesetre becsülésre méltó. Annyi szép férfi, annyi harczias alak alig­­ volt egy nemzet hadsergében, mint a magyar né­hány hónapos hadseregében. Megadják ezt magok elleneink, meg a közöt­tünk forgott külföldiek. Pedig egy tizedrésze ha fel volt kellőleg szerelve, kiöltöztetve, pedig ágyu­­dörgés között születvén és nevekedvén belbecsére inkább, mint külső alakjára kellett és lehetett csak gondot fordítani. És most gúnynak és gyalázatnak tárgyai. Átokkal kel és nyugszik el a nap fejők felett. A hajnali harangszó kinfacsarta sóhajt, az est nyugodója panaszhangokat szakaszt ki keblük­ből. Az egyház orgonája *­ eltiport szabadságunk, meggyilkolt nemzetünk hattyúdalként zeng vissza a fogoly lelkében, s a mise szent melódiái közé hal­dokló honvédek jaja, éhséggel küzdők átkozódásai vegyülnek. A szerzet tagjai — tisztes jólelkű öreg atyák — naponta sorba járják őket, vigasztaló szavakat intézvén hozzájuk. Hiába. Elfásult szí­vükre nem hat a hit balzsama. A remény forrása kiszáradott, a szeretet melege kialudt keblekben. *) E zárdával templom van egybekapcsolva; az isten­tiszteletet a foglyok hallh­atják , láthatják. Kik csak szeretetlenséget, csak nyomást, csak szívtelenséget látnak maguk körül, hogy tehetné­nek egyebet. Az égnek — e vigasztalás hazájá­nak — kapujától kétségbeesetten fordul el meg­csalt tekintetük, ajkaikon káromkodássá változik a hiába mondott imádság. Isten és az igazság fel­séges képét pokol és zsarnokság fekete valója fog­lalák el lelkekben. Kik benned oly igen bíztunk, szem­ügyünkért oly híven küzdöttünk, miért ha­­gyál el minket, hatalmas Istenünk?! ily szavakat facsar ki keblükből a kin és szenvedés. A mi e zárdában, a történt a Bruckenthal kertben, a testgyakorló intézet és serház udvarán s még vagy négy helyem Négy ötszáz honvéd ült hetekig éllen, szolján, félmeztelen, térdig érő sár­ban s baromként szabad ég alatt. E volt sorsuk a fejérvári sánczok, udvarhely- és vásárhelyi stb. bör­tönök szenvedőinek, így fizették vissza a császáriak a magyar kormánynak foglyaik irányában tanúsított humánus bánását, így kezdé meg Ausztria ismét vissza nyerni népeinek elidegenített szivét s hajlamát. Szent hajlék te, börtöne hajdan a világosság­nak, most a szabadságnak levél tömlöczévé! Szent czélra építve, zsarnokságnak valál a nagyok ke­zében örökidök óta eszköze! Omoljanak szét köveid! Te rendeltetésednek nem feleltél meg! * ^ N. B. A fennebbiek jók lesznek a Haynau által tervezett Európa előtti önigazolás kiegé­szitáséhoz. Gr. Széchenyi István„Blick“-je. Közli K. Papp Miklós. III. Az osztrák kormányzat törvénykezési része, nemcsak a kormány crea­túrák által mint excel­­ ­­­ lentiád is — dicsőíttetett, hanem az egész világon legális és humánusnak ismertetett el. Váljon helyes vagy helytelen volt-e ez elismerés, az természetesen­­ egészen más kérdés, melyre ily ködös viszonyok kö­zött, Ausztriában nagyon nehéz volna teljesen igaz feleletet adni. Mi azonban e renomméet, kétségbe­vonhatatlan tény gyanánt akarjuk elfogadni, és hoz­zátesszük, hogy a bírák sehol sem voltak oly ke­véssé megvesztegethetők, mint Ausztriában. — ter­mészetes, hogy a polgári bíróság tagjairól beszélünk mert az auditori rabszolga söpredék más lapra tar­tozik — melyet annak idején oly lúggal fogunk te­­leirni, mely némelyik, jelenleg büszke férfiú kebe­­l­­ében bizonyára nem a legvidámabb recollectiokat,­­ és nem a legédesebb érzelmeket fogja felkelteni. Mit bizonyít azonban az osztrák polgári bírák­nak, általunk is elfogadott ezen renoumée-je ? Talán arra szolgál, hogy a polgári törvénykönyv hasonlít­­hatlan becsét kitüntethesse? Alig hisszük, sőt hatá­­­rozott „nem“-mel felelünk reá. Mert ezer eset által bebizonyíthatni, hogy a nevezett könyvben tulajdon­­képeni és határozott regulativa nem létezik, mely a bírónak minden körülmények között irányadóul szol­gálhatna, s ennélfogva tehát nem bizonyít egyebet annál, hogy a birák átalában nagy humanitással és erkölcsi értékkel bírnak, a­mi mindenesetre nagy szerencse ugyan, melyben azonban a törökök, a „polgári törvénykönyv“ teljes hiánya mellett is ré­szesülhetnek, és valóban részesülnek is, mert jó­szívű, érzékeny, jóakaratú emberek mindenütt talál­koznak, mit excellentiád bizonyosan tapasztalt, a legújabban „legombolyított“ időben, midőn Moham­med követői — hinné az ember — igen kereszté­­nyieseknek mutatkoznak, sokkal nagyobb mértékben és igazsággal, mint a szeretet ezen isteni mesteré­nek néhány nem egészen valódi, de magas állású,é­s fényes rangú tanítványa.

Next