Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)
1870-05-08 / 54. szám
Negyedik évi folyam. Előfizetési feltételek: gvre ............................. frt kr. jtálévrt . • • • Havóként . . . VogjobitV. hetenkint három»tory »» Arnap, Saerd&nés Péntekén szerkesztőség és kiadó hivatal: 6 .31 Monostor utcta L. B&nyai ház alatt.MA&TAE 54-ik szám Kolozsvári, vasárnap május 8.k Hirdetési dijak. Ötször h&s&hozott sor Ara 6 kr Bélyegdij minden hirdetéstől 30 ikr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadóhivatal. Fiók-kiadóhivatalok: Dóé,In: Krémer SAmuel. EnystUn: VokÁl JÁnos. Szamovsiv&rtt: Csausz testvérek. KoOMvikit .- Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhely tt. Wittich Józsefnél. POLITIKAI LAP. KOLOZSVÁR, MÁJUS 1 Legújabb távirati tudósítások. Bukarest máj. 6. Legközelebb meg fognak nyittatni a Galatz, Tekusch, Braila, Bezuv és Bukarest Jalomitza közti vasútvonalak. Zágráb, máj. 6. A magyar képviselőház elnökének felszólítása folytán, melyben a horvát képviselőknek a magyar országgyűlésen való jelenléte felette szükségesnek jeleztetik, a horvát tartománygyűlés elhatározta a horvát képviselők elbocsátását a pesti országgyűlésre, mialatt a többi tartománygyűlési képviselők az osztályokban fognak tovább működni. Törvényhatóságaink jövője. „A legnemesebb, a legderekabb érzelmek megtörtek e rendszer alatt. A legtehetségesebb elmék meghajoltak egy pár sikertelen kísérlet után a szükségesség előtt, ha nem akartak alárendelt állomásokon tengődni, pedig épen a szellemi tehetség válik minden irányban annál veszélyesebbé, minél inkább elszakad a jellemtől. Innen ered a hivatalnokvilág kétnyelvűsége a hivatalos és magánéletben. Gyakran megrémültem a túlzó elméleti radicalisms felelt, mely anynyiszor elárulja magát pongyolájában azon hivatalnokoknak, kik a hivatalos életben a rendszer, mint magától érthető szükségesség előtt meghajoltak. A jelentéktelenebb elméket e rendszer természetesen egészen fölemészté. A tehetségesebb, eredetileg önálló emberben pedig befolyása alatt forma szerint két természet fejlődött ki: a hivatalos és a magántermészet, utóbbi gyakran nagyon is szeretetre méltóan és szabadelvűen....“ E rövid, de jellegző vonásokkal mutatja be az alkotmányosság egyik világhírű bajnoka, Gneist Rudolf az északnémet szövetséggyűlés tagjaihoz intézett iratában * *) a porosz hivatalnokvilágot. S rajzában nincs egyetlen szó sem, a melyet el kellene hagyni annak, a ki hű képén dolgoznék azon hivatalnokosztálynak, mely hazánkban az utolsó évek alkotmányos kormányzata alatt kifejlődött. Ikertestvérek nem hasonlíthatnak jobban egymáshoz, mint az 1848 utáni porosz s az 1867 ev inneni magyarországi „Beamtenthum.“ Ugyanazon csúszó-mászó servilismus, ugyanoly jezsuitáskodó szenteskedés az egyedül üdvözítő politikai hit Dalai-Lámái előtt, ugyanazon kétarczu szörnyetege az elvtelen *) Budget und Gesetz. 1867. 20 lap. félénkségnek, mely a hatalmasoknak hallatára azoknak füleiben kellemesen csengő meggyőződést hazudik, s csak a boros vagy sörös kancsók mellett mer kifejezést adni úgynevezett valódi érzelmeinek. Cavaignac tábornokról mondák egykor, hogy ő teljesen hasonlít a vasszínre festett nádhoz. A mi hivatalnokosztályunk tagjairól is elmondhatnók ezt, azon nem csekély változtatással, hogy ezek, mint a chameliton, tetszés szerint tudják változtatni színüket, s a nádhoz hasonlítanak színre nézve is ott, hol hajló eszközökre van szükség; a vasnak csak színét veszik fel ellenben oly környezet előtt, mely a nád tulajdonságai iránt ösztönszerű utálatot érez lelkében. „Máskép leszen ezután“, e stereotip választ halljuk azoktól, kik nem tudják eléggé tettetni az elmondottak észre nem vevését. S igazuk is van, feltéve, hogy a „máskép“ alatt „roszszabbul“-t értenek. Mert annyi kétségtelen, hogy ha a kormány által közelebbről az országgyűlés elé terjesztett törvényhatóságs községrendezési javaslatok törvényerőre jelen alakjukban emelkednek: ez egy csapással hatványozva leend mindazon rész, amit a kormány kisebb mérvű centralisationális törekvései eddig előidéztek. Molnár Antal: □ Az erdélyi telekkönyvi személyzet rendszeresítése és a helyszinesi előmunkálatok gyorsítása iránt egy rendeletet bocsátott ki közelebbről az igazságügyminiszer. E szerint a telekkönyvi helyszínelési hivatalszemélyzet Erdélyben áll. 60 biztos, ugyanannyi első és másodosztályú tollnok s a szükséges számú dijnokokból. A biztosok közül 12 mint főbiztos felügyelettel bizathatik meg a telekkönyvi igazgatóság által. 1871 jan 1 je után biztosnak csak az nevezhető ki, a ki a telekkönyvi vizsgát sikerrel letette, az eddig alkalmazottak vagy újonnan kinevezendők is köteleztetvén annak 1871 márt. végéig letevésére. Bizottmányvezetőnek csak biztos, vagy első — a ki vélelesen arra képesített másod — osztálya tollnak rendelhető. Az összes személyzet a telekk. igazgatóság felügyelete alatt áll. A helyszínelő hivatalnők ismételt hanyagság vagy nagyobb rendetlenség esetében azonnal elbocsátható. Az elbocsátás felett az igazságügyminiszer határoz, rendeletének leérkeztéig jogában állván a telekk. igazgatóságnak a kötelességszegő hivatalnokot felfüggeszteni. A helyszínelési személyzet alkalmazása a helyszínelés végével megszűnik, gondoskodván az igazságügyét arról, hogy a szorgalmasbak s szakavatottabbak a telekhivataloknál alkalmaztassanak, s a magukat különösebben kitüntetők jutalomdijakban részeltessenek. A városok s községeknek megengedtetik, hogy a helyszínelési előmunkálatokat (ideiglenes lajstrom, egyes telekjegyzőkönyvek tervezetei, betűsoros névjegyzék, térkép) egy helyszínelési hivatalnok felügyelete alatt általuk felfogadott egyénekkel készíttessék a fennálló helyszínelési utasítások határozatai szériát. Az elkészített előmunkálatokra nézve a felülvizsgálatot s hitelesítést egy helyszínelési hivatalnok teljesíti, két községi választmányi tag vagy az elöljárók meghívásával. E munkálatok alapján a kirendelt hivatalnok szerkeszti: a telekjegyzőkönyveket, névjegyzéket s birtokrészlet-lajstromot. Ha valamely város vagy község az előmunkálatokat ily után óhajtja elkészíttetni, ebbeli kivonatát megbízottja megnevezése mellett tudassa a kolozsvári telekk. igazgatósággal, mely ennek folytán azonnal egy helyszinelési hivatalnokot fog kirendelni, a kirendelést csak akkor tagadhatván meg, ha vagy a megbízott egyén képessége iránt alapos aggályok merülnek fel, vagy ha a jelentkező községek csekély száma miatt a kiküldendő helyszinelési hivatalnok elegendőkép elfoglalva nem lenne. Sepsi-Szent-György, 1870. április 29. E napnak is megvannak a maga szomorú emlékei történelmünkben, a szabadságért élni halni tudó hazafiak száma kettővel apadt, a vértanuké ugyanannyival szaporodott, a hóhér undok műtétével elnyerte a dupla vérdíjjt, több közreműködő a hohe elismerést, emlékezzünk a szomorú időkre, és az idők mestereire. Erdély a gyászos emlékek, hősök és vértanuk sírhalmának is egy gazdag Múzeuma, e nemben az elsők közé tartozunk, bármily irányban tekintsünk szét hazánkban, mindenütt imaszerű emlékek merülnek fel láthatárunk párkányzatán, egyik figyelmeztet a múltra, másik int a jövőre, a többi tanít honszerelemre, tiszteljük múltúnkat, szeressük hazánkat. Nincs e hazában tán egy arasznyi föld is, melyhez fájó, vagy lelket emelő emlékek ne lánczolnák a hazafi lelkét; nincs halom, nincs domb, völgy, bérez és rovaság, mely világrendítő események színhelyéül ne szolgált volna egykoron. Az események lánczolata végtelen, de a most még fennálló emlékeink száma véges, e kettő között nagy az aránytalanság; bírunk ugyan minden időből élő tanúbizonyságokat, de bírhatnánk annál jóval többet is, ha több kegyelettel viseltetünk az elmerült idők által gondozásunkra bízott emlékeink iránt, avagy versenyt tartván az idővel, azok számát az eseményeknek megfelelőleg, öregbítettük volna, de e tekintetben nincs mit érdemes felmutatnunk, sújthat bátran a hálátlanság vádja. Soha sem volt gazdagabb tényekben az idő, mint a közelmúltban, és hol vannak annak tanújelei? tervben és kilátásban. A jogtipró hadak 20 nap alatt tudtak a „Czenken“ monumentumot rögtönzeni, a maszka Skáriátin elbukását tudta Segesvárnál megörökíteni, az osztrák Losenaut halhatlanná tenni, és mi, kik minden perezben tapodjuk azon szent földet, hol vérünk omlott a népek jogaiért, és hol áldott emlékű honvédeink csontjai porladnak, 20 év alatt sem tudunk, mondhatni, semmit sem, tenni. Alig van helység, de nincs törvényhatóság, melynek területén a jogvédelem harcsában, nevezetes esemény ne történt volna, az idő sebes léptekel halad, a szemtanúk száma minden nap apad, és eljön az idő nemsokára, midőn nem lesz közülünk senki, ki megtudná a serdülő nemzedéknek mutatni, hol vivattak világhírű csatáink, és hol száguldoztak a Don és Ukrajnai kozák csordák, ébredjen fel tehát minden helység lakosságában a becsérzet, s mig még nem késő, legalább elnevezett (Bem, Puchner, LüderS, Gedeon, Grothenhelm, stb.) halmok által jelölje ki azon helyeket, melyek a döntőbb körülményeknek színhelyül szolgáltak, a halmok száma és neveinek pedig adjon a község jegyzőkönyvében méltó helyet, had legyen mi az ön erejében nem biró, csalásomba szender lilt hazafit ébredésre serkentse. Nemessyepsi-Szent György város területén is feltalálható még ez idő szerént, két nevezetes sirhalom, egyik allatt nyugosznak a „Szépmezőn“ elvérzett honvédeink, másik allatt a kötél általi halálai kivégzett mártyrjaink, földi maradványai. Éppen ma 16 éve szomorú látvány színhelyéül szolgált az „Örkö“-alja bánpataki Váradi Józsefet életének 27 dik, és bibarczfalvi Bartalis Ferenczet életének 42-dik évében, kárörömmel dobá a hatalom hóhér markába, mindketten maghalának azért, hogy éljenek, megöletének azért, mert hazájukat lángolón szerették. E sirhalmokat is a feledékenység sötét köde kezdte eltakarni, osztályrészök az, mi az élőhonvédeké, a világ szeme elfordult azokról is, rólunk is, a sírok ujjításra várnak, és kit illethet elsősorban amma szent kötelesség teljesítése annyira, mint a városi polgárságot? Bizonyára őket, övék a föld, hol a nemes porok hamvadnak, övék a jog is, hogy azok felett ihletséggel őrködjenek, lépjék tehát az enyészetnek indult sírokhoz egy lépéssel közelebb a nemes városig közönség, s adjon nemes érzéseinek cselekedetekben kifejezést, ne engedje a drága emlékeket saját földén, elenyészni, mentse meg azt, mi még menthető, és fűzzön saját hire és nevéhez egy újabb hervadhatatlan nefelejcset. Én csak szellemileg vethetek egy maroknyi földet a megtörpült sírokra, de él azon hit lelkemben, hogy a nemes városi polgárság, anyagilag fog ahoz járulni, s megadja azt a honvédnek és vértanúnak, mi megilleti őket még a halálban is. Felettetek pedig, hideg hantok alatt nyugvó hősök és vértanuk, lengjen örök béke! Álmatok legyen csöndes és zavartalan mind ama napig melyen a minden halottat uj életre hivó égi szózatra felserkenve, uj eget és uj földetfogtok látni, melynek se évei se sírjai nem lesznek többé. Ha kicsidek valátok az életbe nagyok levétek a halálban. Bitai Baskó Lajos, 1848/s honvéd hadnagy. Egy fogoly honvéd naplója. Közli V. Nagy János. XVI. A betegek számára néhány magyar és zsidó háztól ételt, italt küldöttek ugyan, mi is megosztók velök, a mink volt. Egy h.almási székely szolgáló pedig egész házi béréből több ízben kenyeret vett , e szerencsétlenek közt kiosztogatta. De minő segitség ez ama roppant nyomorhoz képest! A kinek volna is nehány krajczára, az örök uzsoráskodása miatt nem használhatta kellőleg. Ezek (ez időszerént az orláti oláhok voltak) kereskedést űztek a mi zsebünkre. Ahelyett, hogy a küldönczöt — úgynevezett Freireitert — piaczra fárasszák, a káplár megegyezésével korán bevásárolják a szükségesebb czikkeket: kenyeret, pálinkát, gyümölcsöt stb. s a szegény fogolynak két áron adják el. A tejes asszonyokat, virsli árusokat elkergeték, az idegen gyümölcsárust kilökték, csak hogy kényszerítve legyünk azok áruit megvenni, vagy ha mindenáron hozatni akaránk, fáradságukért jutalmat kapniok, s ha nem kapnak venniök lehessen. A foglyokat látogatni nem szabad. Ennek a kormányra nézve az a jó oldala van, hogy a titkokat nem hozzák be, az örökre nézve az, hogy a foglyok számára küldött ételt a kapunál elveszik, pajtásaikkal megeszik, s a fogoly nevében megköszönik. Ha ki mégis bemenni kívánkozik, meglökdösik, lekurjongatják, elkergetik. Miért étel a kutyáknak “leadják — mind felkellene akasztani, hogy tudjélek a császár ellen rebellálni. És eféle szitkokat tábornokok, auditoroktól, tisztektől kezdve profosz, kádmár és közemberig a legelő magyar tiszt irányában lehetett hallani. Ha panaszolva kért valamit a honvéd, vagy raportra kéredzett, nem érte- ek, beszélj németül vagy lengyelül, mondá a polák meg a muszka káplár. Ez a nappal története. És az éjszakáé? Baromé az ők sorsuk éjjel úgy mint nappal. Esőben és éjszakákon, mint az állatok összebújnak, párpájok egymás teste, takarójok szalma roncsalék, lehelleteikkel melegítik egymást, ott hevernek, mint a férgek szennyesen porban és szemétben. Pedig e honvédek között Erdély legjobb házainak gyermekei vannak: ifjú tanulók, lelké- s szék, írnokok, volt tisztviselők; kik jólétben, kénye- lemben nőttek fel, s kiket nem kötél, nem zsold, de égő honszeretet vitt a szabadság zászlója alá; kikben ha az eltévedett, a bűnössé vált hazafi megvetendő is, az ember mindenesetre becsülésre méltó. Annyi szép férfi, annyi harczias alak alig volt egy nemzet hadsergében, mint a magyar néhány hónapos hadseregében. Megadják ezt magok elleneink, meg a közöttünk forgott külföldiek. Pedig egy tizedrésze ha fel volt kellőleg szerelve, kiöltöztetve, pedig ágyudörgés között születvén és nevekedvén belbecsére inkább, mint külső alakjára kellett és lehetett csak gondot fordítani. És most gúnynak és gyalázatnak tárgyai. Átokkal kel és nyugszik el a nap fejők felett. A hajnali harangszó kinfacsarta sóhajt, az est nyugodója panaszhangokat szakaszt ki keblükből. Az egyház orgonája * eltiport szabadságunk, meggyilkolt nemzetünk hattyúdalként zeng vissza a fogoly lelkében, s a mise szent melódiái közé haldokló honvédek jaja, éhséggel küzdők átkozódásai vegyülnek. A szerzet tagjai — tisztes jólelkű öreg atyák — naponta sorba járják őket, vigasztaló szavakat intézvén hozzájuk. Hiába. Elfásult szívükre nem hat a hit balzsama. A remény forrása kiszáradott, a szeretet melege kialudt keblekben. *) E zárdával templom van egybekapcsolva; az istentiszteletet a foglyok hallhatják , láthatják. Kik csak szeretetlenséget, csak nyomást, csak szívtelenséget látnak maguk körül, hogy tehetnének egyebet. Az égnek — e vigasztalás hazájának — kapujától kétségbeesetten fordul el megcsalt tekintetük, ajkaikon káromkodássá változik a hiába mondott imádság. Isten és az igazság felséges képét pokol és zsarnokság fekete valója foglalák el lelkekben. Kik benned oly igen bíztunk, szemügyünkért oly híven küzdöttünk, miért hagyál el minket, hatalmas Istenünk?! ily szavakat facsar ki keblükből a kin és szenvedés. A mi e zárdában, a történt a Bruckenthal kertben, a testgyakorló intézet és serház udvarán s még vagy négy helyem Négy ötszáz honvéd ült hetekig éllen, szolján, félmeztelen, térdig érő sárban s baromként szabad ég alatt. E volt sorsuk a fejérvári sánczok, udvarhely- és vásárhelyi stb. börtönök szenvedőinek, így fizették vissza a császáriak a magyar kormánynak foglyaik irányában tanúsított humánus bánását, így kezdé meg Ausztria ismét vissza nyerni népeinek elidegenített szivét s hajlamát. Szent hajlék te, börtöne hajdan a világosságnak, most a szabadságnak levél tömlöczévé! Szent czélra építve, zsarnokságnak valál a nagyok kezében örökidök óta eszköze! Omoljanak szét köveid! Te rendeltetésednek nem feleltél meg! * ^ N. B. A fennebbiek jók lesznek a Haynau által tervezett Európa előtti önigazolás kiegészitáséhoz. Gr. Széchenyi István„Blick“-je. Közli K. Papp Miklós. III. Az osztrák kormányzat törvénykezési része, nemcsak a kormány creatúrák által mint excel lentiád is — dicsőíttetett, hanem az egész világon legális és humánusnak ismertetett el. Váljon helyes vagy helytelen volt-e ez elismerés, az természetesen egészen más kérdés, melyre ily ködös viszonyok között, Ausztriában nagyon nehéz volna teljesen igaz feleletet adni. Mi azonban e renomméet, kétségbevonhatatlan tény gyanánt akarjuk elfogadni, és hozzátesszük, hogy a bírák sehol sem voltak oly kevéssé megvesztegethetők, mint Ausztriában. — természetes, hogy a polgári bíróság tagjairól beszélünk mert az auditori rabszolga söpredék más lapra tartozik — melyet annak idején oly lúggal fogunk teleirni, mely némelyik, jelenleg büszke férfiú kebelében bizonyára nem a legvidámabb recollectiokat, és nem a legédesebb érzelmeket fogja felkelteni. Mit bizonyít azonban az osztrák polgári bíráknak, általunk is elfogadott ezen renoumée-je ? Talán arra szolgál, hogy a polgári törvénykönyv hasonlíthatlan becsét kitüntethesse? Alig hisszük, sőt határozott „nem“-mel felelünk reá. Mert ezer eset által bebizonyíthatni, hogy a nevezett könyvben tulajdonképeni és határozott regulativa nem létezik, mely a bírónak minden körülmények között irányadóul szolgálhatna, s ennélfogva tehát nem bizonyít egyebet annál, hogy a birák átalában nagy humanitással és erkölcsi értékkel bírnak, ami mindenesetre nagy szerencse ugyan, melyben azonban a törökök, a „polgári törvénykönyv“ teljes hiánya mellett is részesülhetnek, és valóban részesülnek is, mert jószívű, érzékeny, jóakaratú emberek mindenütt találkoznak, mit excellentiád bizonyosan tapasztalt, a legújabban „legombolyított“ időben, midőn Mohammed követői — hinné az ember — igen keresztényieseknek mutatkoznak, sokkal nagyobb mértékben és igazsággal, mint a szeretet ezen isteni mesterének néhány nem egészen valódi, de magas állású,és fényes rangú tanítványa.