Magyar Polgár, 1870. július-december (4. évfolyam, 76-175. szám)

1870-07-01 / 76. szám

feltételek: . . . IS frt — kr. Bvr« • ’ a _ ................................., " KigzedívT« . • • , " _ * Hw önként................. * * Magjelenik hetankint herometer: V,ii­n«P|8merdikné» Pénteken. Szerkesztőség és kiadó­ hivatal : Monostor utc*a L. Bányai ház alatt. MAGYAR POLITIKAI LAP: 76-ik szára n­egyedik évfolyam. Kolozsvári­, péntek julius I 1870 Hirdetési dijak: hapabo­ott sor ára 6 kr minden hirdetéstől 30 kr. ngyobb hirdetéseknél külön kedven­ménst is nyújt a kiadó-hivatal. f­iók kiadó-hivatalok: 1­986"n: Krémé, Sámuel. Snysdsn: Vokil János. Siamosgyvártt: Csauss testvérek. M vili b J- *« L. M.-Vásárhelytt: Wittichja«,ennél. KOLOZSVÁR, JUNIUS 30 Legújabb távirati tudósitások. Pest, junius 30. Lord Clarendon Lon­donban meghalt. — Izabella a spanyo­l az intézett proclamatioban tudatja, hogy a ron­ról Alfons herczeg javára lemondott. — Az országgyűlésnek az egyetemi törvényjavas­lat tárgyalására választott bizottsága üléseit őszig felfüggesztvén, addig a kolozsvári egyetem kérdése sem jön szóba. A „M. P.“ távirata a bécsi börzéról Junius 30. 5% Metaliqnes 100 frt. 60.10. — 5% nemzeti kölcsön 68.90. - 1860 diki államkölcsön 95.80. — Bankrészvény 728.— Hitelrészvény 264.80. — London 119.90. — Ezüst 117.75. — Cs. k. arany 6.73s/io­ — Napoleondor 20 fraDC 9.58. — Fö­ld t­ehermentesitési kötvények: Magyar 80.—. — Tem­esi 79.—. — Erdélyi 78.— Horvát 83.—. Egy égető kérdés bányászatunk érdekében. Abrudbánya, j­o. 23. 1870. Alkotmányos és valódi képviseleti rend-­­­szerrel biró országban, Tocqueville szerint:­­ a magános cselekvés szabadsága után leg­természetesebb az emberre nézve azon sza­badság, minél fogva erejét hozzá hasonlóké­val egyesítheti, s közösen munkálkodhatik. E közösen munkálkodás volt azon egyszerű eszköz, mely által a legnagyobb czélok éret­tek el, ezek voltak a szellemi kifejlődés leg­nagyobb előmozdítói, ezek által oly eszmék is életbe léptek, melyek más után soha sem lettek volna valósíthatók. Az ember — mint természeténél fogva társaságos állat — ösz­­tönszerűleg törekszik egyesületek alakításá­ra, mert az egyesület egy csomóba köti az elágazó elmék törekvéseit, s egy kijelölt czélra vezeti, és mert egy nagyobb gyüleke­zet által képviselt vélemény tisztább és sza­­batosabb alakot öltvén magára, kétségtelen döntő befolyást gyakorol a kitűzött czél el­­­­érésére. •­­ Az angolok III. György uralkodása óta törvényesen gyakorolják az egyesületi sza­badságot,s az amerikai egyesült államokban e joggal élés átment a szokásokba és erköl­csökbe, élannyira, hogy közmondássá vált, miszerint: ha három amerikai összejön, már egyesül és a három közül egyiket elnöknek választják. Magyarországon az első iparegye­sület csirája, Almási Balogh Pálnak a „Pesti Hírlap“ 1841. évi 2-ik számában egy „hasz­nos ismereteket terjesztő társasága iránt köz­lött felszólításában rejlett, mely annyi rész­vétre talált, hogy rövid időn megalakult. Az­óta mennyi jótékony és a szellemi kifejlődés érdekében nagy buzgalmat kifejtő egyesület alakult és ma is naponkint alakul az ipar minden ágában. Csak a bányaipar előmozdí­­l­­ás­ít és a bányaművelés észszerűbb kezelé­sét illetőleg nem történt semmi; nevezetesen a bányavidék e tekintetben egészen hátrama­radt, melynek következtében közérdekeink elhanyagolva, a bányaipar hanyatlásnak in­dulva, csaknem tönkre van téve. Van a bá-­­ nyamegyének három — a szellemi műveltség­re jótékonyan ható — casinoja, van egy se­reg kisebb nagyobb bányatársulata, de ezek­nek más a hivatásuk; lenne ugyan legalább névleg egy — úgy látszik, csak hivatalos kez- j­deményezés után működő — bányamegyei vá-­­­lasztr­ány, melynek — mint illetékes testület­nek — kötelessége lett volna sok esetben a fellépés, de ez csak tétlensége által teszen valamit. Il garde un mor­e silence! Ha valahol szükséges volt az egy czél­ra törekvés, az egyesülés, úgy bizonyára az a bányaiparra nézve szükséges. Alakítsunk tehát e bányavidéken „bányászati egye­sületet“, melynek czélja legyen Tocque-­­ villé szerint nevezetesen: vezetni a vélemén­y nyékét, de nem­ erőltetni javalni a törvén j nyékét, de nem hozni; ennek lenne feladata a bányaipar állapot hiányainak kipuhatolása, s szülő okainak eltávolítása; eszmecsere, jó tanács s példák általi terjesztése a józanabb és okszerűbb bányászkodásnak; a bányaipar minden ágában a lehető javítások megtétele, mert már is az iparnak­ minden ága oly len­dületet nyert a természeti tudományok és mi­tan haladása által, miszerint ama gépszerű eljárás, mely eddig nemzedékről-nemzedékre szállott, a bányászatnak haszonnal­ űzésére többé nem elegendő; legyen továbbá köte­lessége a felsőbb helyről jövő több visszás és gyakran káros következményű intézkedé­sek és rendszabályok életbeléptetését, felvi­lágosító kérelmezés által elhárítani, mert ha mindent csak hallgatással fogadunk, legyen az akármilyen káros, Qui nedit mot, con­tent elvnél fogva, életbeléptetik; legyen ez egyesület tárgyára nézve midig békességes, eszközeire nézve törvényszerű, s legyen vég­re olyan, mint Amerikában, hol az egyesü­letek csupán beszélnek és kérelmeznek. Egy ily egyesület nekünk bányaiparo­soknak oly életkérdés, mint a földmivelésnek a gazdasági egyesület, csak ez gondoskod­hatnék— mint érdekelt fél — lelkiismeretesen a bányavidék közös gazdasági és üzletérde­­keiről; ez a maga idejében teendő felvilágo­sító kérelmezése által sok viszszás intézke­désnek vehetné elejét. Csak egynéhány ese­tet vagyok bátor előszámlálni, melyekből ki­tűnjék, miszerint egy ily bányászati egyesü­let fellépése a maga idejében mennyi üdvös jót és sikerrel tehetett volna, mennyi kárt háríthatott volna el, s mennyi aggodalomtól mentett volna meg, oly esetekben, melyben sem a bányamegyei választmány, sem a bá­nyakapitányság, sem rendőri tekintetben a közigazgatás nem tett semmit. Ilyen a többek között a tavak és zúz­dák jelenlegi kivételes állapota, azok máig ,is függetlenek mindennemű hatóságtól. 1849 előtt az abrudbányai constitutio II. tit.­l-se art. szerint: „sub onere responsabili­­tatis“ azok gondozása a bányamester kö­telessége volt; de a kormány is elismerte a tavak és zúzdák nagy fontosságát akkor, mi­dőn az abrudbányai Homo Regiust az 1770. év június 1-én kiadott utasítás 27-ik pontjá­­ban a tavak és zúzdák felügyeletével is meg­bízza; most sem a bányakapitányság, sem a közigazgatás nem gondol velük semmit. En­nek következménye az, hogy a komái és szelistyei tavak már csaknem használhatla­­nok, a verespataki tavak is elhagyatva és minden szakértelem nélkül kezeltetnek, mely­­viszszás kezdetnek ismét következménye volt a folyó év május 3., 9. és 10-én Verespata­kon előfordult hajmeresztő esemény is, a mi­dőn csak a gondviselés őrzött meg egy — a nagy­bani szerencsétlenségnél is nagyobb — szerencsétlenségtől, tekintve a szűk — mint­egy 30 fok esésű — völgyet és az egy tö­megbe gyűlt víz rohamát, ha t. i. a tógát elszakad. A tény ez: az úgynevezett szákm­­nai tó biztosító rugóját — túlságos gazdálko­dási szempontból — a régi gát niveauján fe­lül emelték; a sok esőzés következtében a viz oly hirtelen gyűlt meg, hogy a gáton át­csapott és azt bontani kezdette; az elöljáró­ság— dicséretére legyen mondva — biztonsá­gi tekintetben megtett, mit hirtelen tehetett, t. i. a környék lakosságát házaikból kiköl­töztette, a tó zugóját lemélyitette; azonban a tógát meg van rongálva, s a veszély ez­­utánra sincs elhárítva. De hát nem ez az eset van a hires nagy tóval is? ott is min­den szakértői terv nélkül a tófenékről kihor­dott iszappal a tó gátját felemelték és utána a biztosító zugót, pedig átalánosan tudva van a szakértők mondása e tóról, t. i., hogy gátja „noli me tangere“ és mindezekről a kor­mány máig sincs értesítve sem bányászati, sem közbiztonsági tekintetben. Hát tett-e valaki lépést a bánya faárá­nak leszállítása tárgyában ? Lónyai pénzügy­­­ministernek e kedvelt lapokban is közölt ex­szenvedélytelen is arra, hogy belássa az általa okozott pusztításokat, sőt gyakran, saját jobb be­látásának daczára, azt a csalfaság, éles elme s ko­moly, önálló népjellem bizonyítékaként említi föl.“ Ti a gyanú és féltékenység e szellemét — mond­ja nekik az idegen — átviszitek a nyilvános élet minden cselekvényére. Midőn a méltóbbak törvény­hozó testü­leteitektöl visszariasztatoak, egy osztá­­l­­ya a jelölteknek áll elő, mely minden cselekvé­­­ye által meggyalázza institutióitokat « a nép vá­lasztását. Oly csapodátokká és ingadozókká tett titeket, hogy állhatatlanságtok példabszéddé vált, mert alig állitottatok magatoknak egy bálványt, azonnal lerántjátok s ezer darabra töritek­­; és pedig azért, mert minden jóltevötök­ö­s államhivatalnokban, mihelyt megjutalmazzátok őt, bizalmatlankodni kezdtek, mert meg van jutal­mazva, g azonnal törekesztek kisütni azt, hogy I vagy ti elismerésiekben igen jóakarók voltatok, vagy az ö érdemei igen csekélyek valának. A ki közületek magas állásra jut, az elnöktől le az I utolsó Írnokig, azon perezzel keltezheti bukását, mert minden kinyomtatott hazugság, eredjen bár a legelismertebb gazember tollából, biztosan szá­míthat bizalmatlanságtokra, ha szintén összeütkö­­­­zésbe is jó egy egész élet jelleme — és jó hí­rével. -------Hiszitek-e, hogy mindez helyes, vagy pedig arra szolgál, hogy akár a kormányzó, akár pedig a kormányzottak jelleme megszilárduljon?­­ — A felelet erre mindig ugyanaz: „Itt mindenki szabad. Mindenki magáért gondolkozik s mi nem egy könyen engedjük magnókat rászedetni. Ezért vagyunk oly bizalmatlanok.“ „Egy másik fő jellemvonás, — mondja to­vább szerzőnk — a „ravasz“ •­ üzérkedés iránti hajlandóság, mely sok szédelgést, sok durva bit poséjában ez van; „megállapittatott az elv miszerint a bányaipar ezentúl ne az egész, hanem csak a fatermésnek általa fölhaszná­landó részére eső kezelési és adóköltségeket viselje, s a fa öléért azon kívül mérsékelt faárt fizessen; ellenben a fatermésnek általa igénybe nem vett része szabadon értékesít­hető legyen, és mégis megfoghatatlan okok miatt a bánya faára évenkint hág. 1866-ban egy zúzda gerendely (Welte) ára 3 frt 96 kr volt, 1867-ben felhágott 7 frt 91 krra, jelenleg ennél is több; tehát a bányászat megfizeti drágán az egész fa árát, holott an­nak csak kis részét használja fel, a többi nagyobb része ott marad, és mint szolgalmi fa a volt jobbágyoknak kiadatik. De gondolt-e a bányamegyei választmány vagy akárki más azon fontos körülményre, hogy a kincstár és községek között az erdő­­kiszakítások tárgyában most folyó tárgyalások alkalmával fellépjen azon jogos igényükkel, miszerint a bányászat számára reservált erdők ezen egyezkedésekbe be ne foglaltassanak és az egyezkedési tárgyalásoknál érintetlenül ha­gyassanak; — vett-e tudomást róla, hogy a tisztán bányaerdőt az úgynevezett V u r s a t a topánfalvi erdőhivatal Szohodol községének oda ajánlotta? Továbbá: a mult évben a m. kir. pénz­ügyminiszter elrendelte, hogy a nyers arany — minden levonás nélkül — teljes értékben váltassák be; a gyula­fehérvári pénzverde ezt meg is tette, de az abrudbányai aranyváltó hivatal február 1-től october végéig, t. i. míg a hibás rendelkezés okozta félreértés kiderült 3­/1%-ok levonással tette. Ismét a m. kir. pénzügyminiszter azon örömmel fogadott intéz­kedést is megtette, hogy újévtől az aranyváltó hivataloknál — kívánságra — az arany és ezüst pénzt teljes agróval lehessen bankje­gyekre felváltani; de ezen rendelkezés is oly hibásan kell, mint az elübbeni, s következmé­nye az, hogy az abrudbányai aranyváltó hiva­tal jelenleg is 6 krajczárral vált ol­csóbban minden darab arany pénzt, mint a gyula­fehérvári pénzverde. Azt hiszem e pár példa elégséges bebi­zonyítására annak, hogy a maga idejében tett helyes és czélszerű intézkedés és kérelmezés­­ sok aggodalomtól és kártól mentette volna meg e bányavidéket, s elég bebizonyítására annak is, hogy egy oly közegre van szükség, mely ezeknek teljesítésére képes legyen. Egy bányászati egyesülettől függ bánya­iparunk egész jövendője, ezt nekünk kell kezdeményez­ni és létre­hozni; ha egy ily egyesület kérel­mez valamit, azt a kormány meg nem tagad­hatja, sőt ha életrevalóságot tud felmutatni, ■WW—fi—— A h­umor költőkirálya, Jr. Paine a franczia essayista, ki Dickens bí­rálói közül nézetünk szerint legmélyebben hatott be a költő szellemvilágába, a következő tételekbe foglalja össze szerzőnk összes regényeinek morá­lis tendentiáit: „legyetek jók és szeressétek egy­mást; csak a szív fölmelegüléseiben van a valódi boldogság; bízzátok a tudósokra a tudományt, a nemesekre a büszkeséget, a gazdagokra a fény­űzést; legyetek könyörületesek az alázatos nyomor iránt. A legcsekélyebb s legmegvetettebb lény is érhet annyit, mint ezer hatalmas és büszke ember. — — Higgjétek el, hogy nincs szebb emberi tu­lajdonság, mint az emberszeretet, szánalom és bo­csánat,­­ nincs szebb a világon, mint a bizalom, a gyöngédség és a könnyek. Élni, tenni, hatal­massá, tudóssá, kitűnővé tenni, kevés hasznos­sá lenni, nem elég, csak az élt, csak azt mond­hatjuk embernek, ki valaha sírt, megemlékezvén egy adott vagy elfogadott jótéteményről.“ E „resumé“ alkalmazható Dickens­nek nem csak regényeire, de talán még sokkal nagyobb mértékben azon utazási munkájára, melyben „Ame­rican Notes for general circulation“ czim alatt az egyesült államokban töltött félév tapasztalatait írja le. Elindulása előtt (1842. jan. 3) néhány nappal igy nyilatkozott egyik barátjá­­n**: n'fele előítéletekkel az amerikaiak iránt utazom keresztül az óceánon;­­ hiszem, hogy a közvetítő szemlélet nézeteimben meg fog erősíte­ni , hite nem egészen teljesült be. Dickens soh­­a egészségesebb érzékkel birt, s idézett szavai a.ezára­dokkal tlf°gulatlanabb volt, hogysem — mint egy idő óta oly sokan teszik — az ameri­ka­i«i»s­intókat Wak­u szeretettel idealizálta vagy­­ a föld minden államára nézve egyaránt érvényes „modell“ t alkotott volna. Azon rajon­­gásszerű kitüntetés, melylyel őt a yankee-k fogad­ták, a tiszteletére Új-Yorkban rendezett óriási tánczvigalom, bankettek, az amerikai lapoknak el­ragadtatástól áradozó nyilatkozatai stb. a legke­­vésbbé nem akadályozták őt, a kedély költőjét, az amerikai viszonyok és emberek kedélytelenségének csipős kárhoztatásában; nem bírták elhallgatására azon utálat forma érzet nyilatkozatainak, melyet az emberből géppé aljasodó amerikai látása ben­ne felkeltett, nem voltak képesek megakadályoz­ni azt, hogy az akkor még teljes világában fenn­állott rabszolgaságot előadásának egész erejével meg ne bélyegezze, s a rabszolgaság ellenségei­nek nyújtott hathatós támogatása által magának a történelem lapjain maradandó emléket ne biztosít­son. Az első lapon, munkájának rövid ajánlatá­ban már eloszlatá szerző azoknak reményeit, kik az előzmények után nem vártak egyebet Dickens­től az északamerikai társadalmi élet egyoldalú di­csőítésénél. „Én úgymond — e könyvet amerikai barátaimnak ajánlom, kik a fogadtatás után, mely­re mindenha büszkeséggel és hálával fogok visz­­szaemlékezni, ítéletemnek teljes szabadságot en­gedtek, s a kik, szeretvén hazájukat, el tudják viselni az igazságot, ha az jóakarattal és sértés nélkül közöltetik velük.“ Nem kevésbbé érdekesek a munka végéhez csatolt zárészrevételek, melyeknél jellemzőbbet szer­ző gondolkozás­módját illetőleg alig lehetne talál­ni.“ Sok hely van e könyvben — így i­ Dickens — melyeknél csak nehezen tudtam ellenállani a kisértésnek, hogy olvasóimat következtetésimmel ne terheljem. De én czélszerűbbnek tartom az egyszerű tényeket eléjök terjeszteni s az ítélést reájok bízni.-------Az amerikai népjellemnek egyik nagy hibája s számtalan bajnak kútfeje: a bizal­matlanságnak általánosan uralkodó szelleme. S az amerikai még képes evvel dicsekedni, ha elég *) Az angol „amartt“ síé értelme körülbelül igy ad­ható magyarul h­aiaa. szegést kiszépit; sok gazembernek hatalmat ad arra, hogy fejét magasabban hordozza, mint egy becsületes ember, habár akasztófát érdemelve, — de e ravaszság megtermelte gyümölcseit, mert né­hány év alatt a közhitelnek többet ártott, mint a­mennyire a legegyügyübb legmeggondolatlanabb becsületesség képes lett volna. Bátor vagyonbukot­­tak s szerencsés csalók nem ítéltetnek meg azon aranyszabály szerint, hogy „ne tedd másnak azt, a­mit magadnak nem akarsz.“ a kérdés csak az, ha vajon elég ravaszok voltak-e?­­ — E jel­lemvonások az idegen figyelmét egy pillanatig sem kerülhetik el. Azonban a gonosz elemnek még mé­lyebb és elágazottabbak gyökerei vannak az ame­rikai sajtóban. Építhetnek mindenütt iskolákat, ne­velhetnek húszezerenkint növendékeket és tanító­kat, lehetnek az egyházak terve, terjeszthető ki a mértékletesség uralmát, s gyarapodhatik óriási lép­tekkel az ismereteknek minden alakja: a­míg az amerikai hírlapsajtó jelen romlott állapotában ma­rad, erkölcsi haladás nem remélhető, évről évre mélyebben sülyed a közvélemény, veszt tekintélyé­ből a congressus és tanács s meggyaláztatik a függetlenségi harát nagy nagy hőseinek emléke elfajult gyermekeinek szelmei által.----------------­„Az amerikaiakra nézve bizonyára jobb vol­na, ha az anyagit kevésbbé, s az eszményit in­kább szeretnék, ha a szív vidámsága buzdításra, s a szép — ha nem is hajt közvetlen hasznot — több ápolásra találna. „Nincs okom remélem­ — ezek a zárészrevételek végszavai, — hogy könlyen az amerikai sajtó részéről kedvező fogadtatásban részesül.-------De nekem elég az öntudat, hogy e lapok tartalma az óceán túlpartján nem ragadja el egyetlen barátomat sem, a­ki e névre valóban érdemes.“-----------­így ítélt Dickens az északamerikai viszo­nyokról. S bárha azóta ott is sok minden jobbra fordult, bárha a rabszolgaság eltörlése az egyesült

Next