Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1871-02-09 / 32. szám

V­ílik évfolyam. Biöfir.rttól» kedvét»’« «», ívre ...........................16 frt — ki, félévre...........................6 „ 60 , íV'j-sdívT« . , . . 4 „ 50 , .«voakónt......................1 » 50 , Mi.gjoleuik minden uap iunepi • napokat kivéve. Szerkesztöseg «& kiadó-hivatal. Morogtornto» a L. HAr.yai h&* alatt. —----------- - - 32-ik w.Arn Kolozsvárit, csütörtök február 9.1871 Hirdetési dijak. Ötször halkbozott sor ára 6 kr Bélyegdij minden hirdetésből 30 kr. h nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a k­iad­ó - hi­v­atal­i *ok­ kladio-hn­vasatoi. Tordán: Ketezár éa Harmathnál. i.­­.eint: izremer faimue., Ínyeden: Vokál János. Ssemosajvám: Csausz testvérek. Kolozsvárt. •• Stein J. és Semjén L. M.-Vásárhelyit: Wittich Jézt­étnél. POLITIKAI KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 8. Fővárosi levelek. XII. Pest, febr. 6. 1871. Kedves barátom! Eötvös temetéséről jövök; de ha azt kérded: mit láttam, azt felelem reá: ezer meg ezer embert, nehány gyászlobogót a né­hai lakása elött, egyebet semmit. Valóban somon látványossággal nem volt ö­szekötve a halhatatlan költő és bölcsész temetése; ő akarta ezt így. Előre megtiltott minden szertartást. A helybeli lelkész tartá a beszentelést a cs alád lakásán, hova — a helyiség szűk volta miatt—c^ats a legkitűnőbb egyéniségek, mint hallom, ő felsége személyese, József főherczeg, gr. Beust, Haynald érsek, Peitler püspök stb. férhettek be; de kívül a nagy Erzsé­­bet tér s az ahhoz vezető utczák tömve voltak az elhunyt tisztelőivel, az országgyűlés két háza, a tudományos intézetek, egyesületek stb. sorakozott hosszú emberfalai s a tanuló nép hullámzó tömege által. Mindezek némán állottak vagy sétáltak le s föl, a mennyire a tolongásban lehetett, mintegy 1 óra hosszig; aztán mindenki szétoszlott, a teme­tésnek vége volt. Mi ugyan jobb szerettük volna, ha valami nyílt, közhelyen, a valóban általános részvétnek valaki hangot s az egésznek alakot adott volna; de hisz a megboldogult igy akarta; lesz majd emlékbeszéd is később elég s elvégre a fáj­da­lom úgy is alaktalan. Ő a pacsirta vagy csalogány zajtalan halálát akarta, s mint mondják, utolsó óráiban a vigasz­talást csakis fennkölt lelke vallásos érzelmeiben kereste és találta. A valódi temetés különben holnap lesz az Eötvös család egykori ősi birtokán Ercsiben, mely jelenleg a br. Sina család tulajdona. Ide kísérik ki a család és a testületi küldöttségek a megboldo­gult brit porait. * * * A világ önző. Már a beszentelés alatt folyt az üzlet Eötvös arczképeivel. „Egy Eötvös 2 kr.“ — kiáltja az árusnő. „Rut kép a lelkem“ — mond­ja egy vásárló suhancz. „Bizony olcsó húsnak hig a leve“ felel amaz. Nem shakespeari tragikomi­kum?... Vanitatum vanitas ! * * • Hát még a ministerség? Arról is rég beszél­nek már. Akarnák, de nem merik Csengerit (s ta­lán ha akarnák is, ez maga nem akarja­ a kálvi­nistát ! (Apage satanas ! — kiáltja pater Kritelius keresztet vetve). Beszélnek Sennyeiről, Bartalról, gr. Zichy Nándorról, s végre talán legvalószínűb­ben Zichy Antalról. Ha arról van szó, hogy a nagy világ előtt ki képviselje az ország miveltségét, akkor összefog­hatnak e jó urakból hatot is, hogy Eötvöst he­lyettesítse; de ha csak közoktatási miniszerről len­ne szó, erre lehet embert kapni; kár, hogy cul­­tusminister kell,... ebben van a fennakadás. A 48-iki első minisztériumból nincs többé életben csak két ember Kossuth és Deák. A jelesek e gyors apadása nyomasztólag hat a ke­délyekre, úgy hogy Eötvös halála a farsangi ked­vet nagyban apasztotta, sőt a francia események iránti érdekeltséget is háttérbe tolta pár napon. Nehezen hisszük, hogy a redout teremben is meg­jelenjen az idén többé az a roppant zajgó tömeg a bár jellegtelen, de mégis pezsgőnek látszó élet­kor, mely a febr. 1 i korcsolya párban szerepelt. Nem tudjuk más hogy van véle, de nekünk legalább ezek a mi kedélytelen nyilt báláink, nem tetszenek s a czifra külsőségek daczára émelyítők­nek látszanak. Öszegyül 2—3000 ember czifrábbnál czifrább — most már természetesen franczia­ rutiákban. Ta­­podja, rontja, lökdösi egymást 6—7 óra hoszan; a táncz csak robot, a csárdás egy helyben ugráló medvetáncz,­ és nevezik ezt tánczmulatságnak. Nincs itt a kedélynek, a tréfának, játsziságnak semmi szerepe. E nyüzsgő, életuntnak látszó tömeg a microscóp alá tett csöp viz­szalag tömegéhez hasonlít. Valóban nagy érdeme volna társas köreinkre nézve annak, ki a régi magyar tánczjátékokat ta­nulmányozva, újított alakban meghonosítaná; az „egeres,“ „süveges,“„párna táncz,“ „szenes töke“ stb. mennyi élénkséget és kedélyt öntöttek régeb­ben társas köreinkben,­ mely ma nincsen sehol. Ez is egy jele a decadencenak, ez is egy jele annak, hogy még ifjan megvénülünk! P. Szathmári Károly. Uj „Erdélyi Muzeum.“ Könyvismertetés. Keresztény Magvető, szerkesztik és kiadják Ferencz József és Kovácsi Antal. Az V-dik kötet IV dik füzete Farkas Sándor arcz­­képével 241—339 l. Kolozsvárt a rom. kath. lyce­­um nyomdájában 1870. Ára 2 frt. Avval egyidő­­ben megjelentek ugyanott: Channing Ellery Vilmos válogatott művei, angol eredetiből fordí­tották és kiadják az unitárius tanárok. 1—184­8 ad rétü lap. Ára 1 frt 20 kr. A mint az olvasó láthatja, itt egy régi válla­lat leli folytatását, melynek egyik becse tán a régi­ség is. Magyar lelkesedésünk könnyen, hamar és sokat kezd; de szintoly könynyen hagyja is fél­ben, kivált ha nem minden megy kedvünkre. Tisztesség tehát az oly vállalatok teremtőinek és fenntartóinak, a kik jót és szépet alkotnak s azt erős karokkal hosszasan tartják fenn. A magyar szalma tűz féle nem hizelgő vélemények jóvátéte­lére ezek vannak hivatva. Az ismertetés alatti vállalat a régiség mellett beltartalmi gyarapodás tekintetében is javára van irodalmunknak. Eleinte egyházi beszédek s igény­telen unitáriusok szerény életrajzai közlésére volt köze szorítkozva, a második, harmadik kötetnél már nagyobbszerű élet- és korrajzokra, nevelés és oktatásügyi kérdésekre e felett az egyházi történe­lemre terjedett ki; a negyedik, ötödik, még tovább ment, s munkakörébe vette a vallásos életen kívül a társadalmi reformok és nemzeti irodalom nagy­­érdekeinek szolgálatát. Utóbbi tekintetben két nevezetes mozzanatot képez a Farkas Sándor és kora cz.mű poli­tikai és irodalomtörténeti tanulmá­n Jakab Elek­től, mi az ismertetés alatti füzet fő czikke és a C­ha­nn­i­ng értekezései u. m. 1) Az önmivelésről fordítva Simén Domokos, 2) A jelen korszak­­ról fordítva Ferencz József, 3) A munkás osztályok eredetéről ford. Benczédi Gerge­ly; 41 Észrevételek a nemzeti irodalomról ford. U­z­o­n­i Tábor 5) A nevelésről ford. Kovácsi Anta unitárius tanároktól, melyek egy egészen uj eszme­világ határait tárják fel a magyar olvasó közön­ség előtt. Farkas Sándor élete és munkássága 1820— 1842-re esik, tehát azon korra, midőn Erdély egy hosszú álomból ébredni kezdett volt. Ez országot a három alkotmányrészes nemze­tiség és négy bevett vallási rendszer, tehát a mint­­ a merészebbek, akkor magukat kifejezték — saját­­ hétföbűne a bécsi centralizáló absolutismus és germanizatió martalékjává tette volt. E tervnek még nagyobb mérvben kivitele szándékát az ország jobbjai észrevették, ellene felszólaltak, irni, beszél­ni, izgatni kezdettek, s a betegségnek csakhamar egy két crisise állott elé. Wesselényi Miklós, Kendeffi, Kemény Dénes, Süsz Károly és Farkas Sándor voltak, a­kik a küzdelmet a politikai téren megkezdették. A nemzet fölébresztése újjászületé­sének nagy munkája minden téren a törvény engedte minden eszközökkel elkezdődött. Az elsők érdemeit az irodalom immár több ízben méltányolta. Farkas Sándor mellett most szinte 30 év után, emelkedett az első méltányló szózat. S pedig a férfi azt már rég kiérdemelte. Ő csaknem szűkölködve kezdette közszolgá­latát a kir. főkormányszéknél, olvasás és az iroda­lom vezérférfiaival volt ismeretsége kifejtette benne a hazafias érzést és szabadság­szeretetet; azért mellőzték, előhaladnia nem lehetett, irodalmi kísér­leteket tett, hogy sorsán javítson; az sem sikerült, kiadóra nem akadt m­unkás hike nem tudott pihen­ni. Szűk körében közjóra c­élzó számos kis társu­latot alkotott, magától elvont filléreiből szép magyar könyvtárt szerzett, könyveit, tanársát, lelke nemes hevét közölte minden vele érintkezőkkel; a nemzeti irodalom­nak és szabadelveknek, szóval, írásban, tettel szenvedélyes védője, barátja és terjesztője volt; végre takarékossága által kivitte, hogy 1830- ban Európába és É.-Am­­rikába utazni mehetett,­­ ismeretekkel rakodtan tért vissza hazájába 1832. elején; ekkor kiadta monumentális utazását s indít­ványozta és megalkotni segítette a Casinót, a­ vívó iskolát, a „Vasárnapi Újságot,“ kezdeményezte­ az Erdélyi Múzeumot stb.,­­ a magyar akadémiától ny­tott kétszáz arany jutalmat visszaajándékozta, a®, unitáriusoknak szép jövendőjü alapítványt tett, v élete utát szép, jó és hasznos tettek jelölik meg, halála halhatatlanságának záloga, mert nemzetének lelkében tettes emléke örökre élni fog. E nemes életnek sikeres és sikeretlen küzde­lemben váltakozó folyása nagy részletességgel, ere­deti adatok alapján, meleg tárgyszeretettel és rész­­rehajtatlanul van gyönyörködtető és tanulságos raj­za adva. E mű Jakab Eleknek és a Magvetőnek egyiránt becsületére válik: ebben irodalmi törté­nelmünk határa nemcsak nagyszámú eredeti ada­tot talál, sőt annak némely ága szép és meglepő kész részletekkel gazdagszik. író az olvasónak szeme­­láttára szakítja le ama fátyolt, mely Farkas Sán­dor egyéniségét, mint kora egyik fő szereplőjét eddig eltakarta s mintegy kézenfogva vezeti ki őt az ismeretlenség ama homályából, hová saját szerénysége temette vala. . . Az idő azonban az érdem igaz birája. A kép Bécsben készült és va­lóban művészi. Ha Augustinovics Pálnak a Magve­tő IV-ik kötetében megjelent s a helybeli kath. lyceumban készült arczképével egybehasonlítjuk: bámulás lep meg a mi lytographiának szomoritó hátramaradottságán. Channing műveit olvassa el az olvasó, azok megérdemlik, azoknál a magyar irodalom je­lesebbet nem mutat fel. Éa E. Amerika e nagy emberének és írójának a Kriza János mesteri tol­lával rajzolt életéből kivánok itt némelyeket el­mondani. Channing, 1780­-ban született, anyai nagy­­apja egyik aláírója az észak-amerikai szabadálla­mok függetlenségi nyilatkozatának, atyja jeles jog­tudós volt, kit maga Washington megszokott láto­gatni körútjaiban; már gyerekkorában kitűnt mély jogérzettel párosult szivjósága, felháboritá minden bántalom, minden apró zsarnokoskodás a mit nagyobb s vásott társai a kisebbeken és gyöngéken elkö­vettek, védé őket s megdorgálá amazokat, de oly gyöngéd modorban, mely fájdalmat inkább mint haragot fejezett ki; a verés és korbácsolás sértette; midőn a katonákat verték, méltatlankodva tört ki: miféle dolog az, megverni egy embert! Ezért őt társai „békebiró“-nak, kis „P­ipin-k­irályának nevezték. A játék elöl elvonulva, gondolkodással és olvasással szerette tölteni idejét, különösen a természettudományokat és mennyiségtant szerette; tanulmányozta Locke, Berkeley, Reid, Humm, Prist­­ley és főleg Price műveit; tanulmányait röviden e két szóba vonta össze: szeretet, igazság! me­lyek iránt oly nagy volt tisztelete, hogy egész éle­tén át nagy betűvel irta; éles előadása ismeretes volt már ifjúkorában, pályadíjt gyakran nyert; egy iskolatársa azt jegyzi fel róla, hogy „oly tisz­ szemle. * ni. (én.) Francziaországban a helyzet még nem tisztult annyira, hogy a bekövetkező tények prog­­nosm­át adhatnék. A párisi és bordeauxi kormány frac­iók még nem jutottak teljes megegyezésre a választások iránt, s úgy látszik, hogy a bordeauxi delegatio által kiadott választási rendeletnek — me­lyet holnap közlünk — egyik pontja szolgáltatja az eltérés okát. Az illető pont szerint a megválaszt­­hatóságból kirekesztetnek mindazoknak a családok­nak a tagjai, a­melyek 1789 óta Francziaország­­ban uralkodtak, tehát nemcsak a Napoleonidák, Bourbonok hanem az Orleanisták is, s a­mily ta­­­­gadhatatlan az, hogy az utóbbi névnek nagy pártja­­ van — úgy az is következik, hogy e feltétlen ki­zárás súrlódásokra kell hogy vezessen, melyek an­nál élesebbek lesznek, minél kétségtelenebb az, hogy­­­ a pro és contra az ország legnagyobb tehetségeit állítja egymással szembe. Egy Thiers mindenesetre sokkal többet nyom a latban, sem hogy mellőz­hetni lehetne. E calamitással szemben a bordeauxi kormány delegatio már megtette lépéseit s egyik tagját Párisba küldötte a végre, hogy az egyetér­tést eszközölje. Az okmány, mely az eltérést con­­­­statálja Cremieux, Gambetta, Glais-Bizoin és Fou­r­richon által íratott alá. Egy meglepő momentuma e vajúdásnak az, hogy Bismarck eddigelé semmi intézkedést nem tett az iránt, hogy az annexióra czélba vett Elsass és Lothriegia a constituanteból kizárassanak, már pe­dig ez nem csak hogy telik Bismarcktól, hanem mingi is."; I Ml ■ t—Bp—HMJR . eddigi eljárásából úgyszólván következett. E bonyo­­dalmak között Gambetta és vele a republicans párt minden törekvésüket arra fordítják, hogy a nem­zet barátvágyát felébreszszék, s a fegyverszünetet ily irányban felhasználják. Ily értelemben a nyilatkozatok, felhívásoknak egy egész sora fekszik előttünk, így Trévelas és Riccard a „Gironde“ hasábjain egy kiáltványt tesznek közzé, melyben Francziaország győzelmét a civilizatió győzelmével azonosítják s fegyverhez szólítják polgártársaikat. A Bordeauxban jelenlevő Elsasaiak a kormányhoz intézett feliratukban tilta­koznak minden oly egyezmény ellen, a­mely vala­mely országrész elszakítását vonhatná maga után. Garibaldi, a­ki e pillanatban seregét a demarcati­­onális vonal mögé vonja, elfogadta a követjelöltsé­get Nizza részéről, s a vogesi hadsereghez intézett napiparancsában új küzdelmeket helyez kilátásba. Nem is kell bizonyítgatni, hogy a franczia ügyek jelen fejlődése teljesen kezeti Európa figyel­mét, ugyannyira, hogy forrásaink majdnem kivé­tel nélkül és kiz­á­rólagosan csak Francziaországgal foglalkoznak. Egy Londonból február 5 -én kelt sürgöny szerint az „Observer“ megerősíti, hogy a béke­feltételek között egy franczia gyarmat — Pondichery Keletindiában — is benfoglaltatik, azonban nem azért, hogy Poroszország ott is állást foglaljon, hanem azért, hogy a maga idejében e gyarmatért Helgoland szigetét beccserélje. Már ez is újból mutatja, hogy ebben az ököljogban van valami rendszer is, egy oly rendszer, a­mely jó előre meg volt alapítva. Táviratok a külföldről. Brüssel, febr. 6. Azon bír, hogy a párisi kormány a bordeauxi filiale­t megszűntnek nyilvá­nította, a ma érkezett párisi „Jouru. offic.“ febr. 1-ei száma által igazolva van. Bordeauxból jelen- s­tik: Gambetta még nem mer a párisi kormány­nyal nyíltan szakítani, annál kevésbé a dél Fran­cziaország forradalmi comité határozatait sanctio­­nálni. F. Ka­r dikán Ausztria, Spanyolország és Itália képviselői kijelentették, hogy egy jóléti bi­zottság alakítása esetére kényszeritve lesznek Bor­­deauxból távozni. Jules Simon helyzete a legkí­nosabb. « Bécs, febr. 6.»A „N. fr. Pr.“-nek jelentik Páriából febr. 2 áról: Rochefort egy új lapot ad ki „Le mot d’ordre“ czim alatt. Trochu megválasztását a nemzeti gyűlésbe elutasította s késznek nyilatkozott Bordeauxba men­ni s felelősség mellett ott működni. A „comité liberal republicaine“ egy kibékülési jelölt névsort ajánl, 11 tagjával az ideiglenes kormánynak, 5 tengernagygyal, 2 tábornok, 7 író (köztök Thiers és Ricord,) 2 bankár (Rotschild Alfons és Mallet,) 3 vasúti igazgató, 2 hírlapíró, 5 maire és egy volt maira (Cochin,) végre Victor Hugó, Louis Blanc és Edgar Quinet vel. Bordeaux, febr. 6. Tegnap tüntetés volt. A Préfet kinyilatkoztatta a küldöttségnek, hogy a belügyér hn maradt programjához: „Fegyverre! az urnákhoz!“ Azonnal a haditanácsban volt el­foglalva azon eszközök feletti tanácskozással, me­lyek által a fegyverszünet felhasználandó lenne. Csiksomlyó január 31. 1871. Úgy hiszem az erdélyi olvasó közönséget érdekelni fogja a csiksomlyói főgymnasium sorsa melyben annyi jeles fia e hazának nyerte első kiképeztetését, s melyet jelenleg, nagyjaink vétkes közönyössége miatt nagy veszély fenyeget. Tudva van, hogy Csiksomlyón a régibb idő­ben egy elemi, és egy algymnasialis tanintézet volt, melyet a tanárok főgymnasiáimá óhajtván átváltoztatni, e czélra országos koldulás indíttatott meg, melynek csak annyi eredménye lett, hogy egy tanító képezde, és a 7-ik gymnasialis osztály nyittatott meg.­­ A koldulás által begyült vágyai­nak kezelése egy bizotmányra ruháztatott, mely évenként számoltató gyűlést szokott tartani. Az ez évi nagy gyűlés 83.500. ft. o. é. vagyoni állást mutatott ki, de mivel ezen vagyon kamataiból a 8-ik osztályt felállítani nem lehetett, és mivel a tanító-képezde jelenlegi primitiv állapota miatt fel­adatának sehogy sem felelhet meg , anak czélszerű berendezhetése végett az alapot kezelő bizottmány kénytelen volt az erdélyi úgynevezett rom. catholica commissióhoz folyamadni, hogy a­mennyiben a mi iskolai alapunk az említett berendezési és kiegészí­tési költségeket fedezni nem tudja, az erdélyi tanulmányi alapból segélyezessék; de nagyon csalódtunk, midőn jogos kérésünk teljesedését reméltük, mert a méltóságos commissiótól azon választ nyertük, hogy a tanulmányi alap az eltörlött jezsuita rend vagyonából alakult, hogy ezen alap tulajdonképpen csak azon iskolák vagyona, melye­ket Erdélyben a jezsuiták alapítottak hogy a szer­zett gymnasiumokat ezen vagyonból rendes java­dalmazás nem illeti, és hogy a csiksomlyói gym­nasium dotatiója „a koldulási jog.“ Nem lehet felháborodott hazafius érzelmünket, melyek erőt vettek rajtunk, midőn ezen újbólii kol­dulási jogra utaló válasz felolvastatott, leírni. Ily válaszra a bizottmány nem tehetett mást, mint újból visszaírni, s kifejezni, hogy alig va­gyunk képesek felháborgatott érzelmeinknek kellő szavakat kölcsönözni akkor, midőn legfontosabb legátérthetőbb indokaink mellett, melyekkel a csik­somlyói iskolák közművelődési és nevelészeti szük­ségességét kimutattuk, a méltóságos comissió által legigazabb érdekeinket oly közönyösen mellőztetni, sőt kigúnyoltatni látjuk; megmondottuk, hogy a tanulmányi alap közös birtoka a katholicus status­nak, s azért az nemcsak azon iskolák vagyona, melyeket Erdélyben a jezsuiták alapítottak, hanem a többi erdélyi cathol középtanodáké is, és hogy az úgynevezett szerzetesi gymnasiumokat ezen vagyonból rendes javadalmazás nem illetné, annál kevésbé lehet állítani, minél bizonyosabb az, hogy a válaszban felhozott jezsuita gymnáeiumok mel­lett ugyanazon helyeken a lelkészi állomások is a jezsuiták massájából ruháztattak volt be, azért is a legsértőbb aránytalanság lenne ugyanCSak a jezsuitái vagyon beosztásánál azon helyek gymnasiá­ta és­ oly nemes jellemmel soha sem volt egye­sülve". Vágya és természete a lelkészi pályára von­zotta, a Francziaországban léte alatt tapasztalt hi­tetlenség bírta arra, hogy a keresztyén vallás bizo­­nyitékai körül vizsgálódjék, s ekkor vette észre, mire van teremtve; szive — úgymond — a ke­­resztyénség nagy czéljait oly érdekkel ragadta meg, mely haláláig növekedett. 1800-a innen kezdett fellépni unitárius nézeteivel, s nyíltan állíta, hogy soha sem volt bármily értelemben trinitárius. Utol­jára Bostonban volt pap, hivei egy valóságos pró­fétai embert láttak benne, megható hallgatóit a nyilt, őszinte, hathatós modor, melylyel a keresztyén igaz­ságokat az életre alkalmazta; nem mysticus érzel­­gés, nem fellengző, de a mellett me­­g erkölcsi ér­tekezések által hatott, hanem a szentírás és lelki­ismeret kútfejéből a világos érveket használta, ne­mes életet élve; nevelni, képezni a népet, jó isko­lák, művelődési egyletek felállítása által, ez volt lelkipásztori főgondja; ő határozottan uni­tárius nézetű, de nem volt felekezetieskedő. A fele­­kezetesség szellemét kerülni kell mint a poklot, ő volt jelszava. Az unitárizmust előlépésnek tartotta a keresztyén vallás tisztultabb ismerete felé, de egy perczig sem árnyalta be lelkét az a gondolat, hogy annak valamely csodájába veszteg maradjon. Krisztus közönséges egyháza a keresztyénség volt előtte a legtökéletesebb ideál. Beszédei 1819-e egy­szerre több kiadásban járták be Amerikát és An­gliát. Köz­­ebbről válogatott művei csak rövid időn 20,000 példányban keltek el. Népszerűsége oly nagy Angliában mint Amerikában Midőn lord Morpeth Amerikába utaazott, leánya e szavak­kal búcsúzott el tőle: „két dolgot irigyelek: látni fogod a Niagara vízesését és Chaaninget!“ 1742 a történt halála nagy veszteség volt az egyházra hó­nára, s az emberiségre nézve......... Mind­két mű megérdemli a művelt közönség teljes figyelmét. Farkas Sándor élete egy szép ma­gyar jellemmel s egy korszak érdekes történetével, —Chanoing művei a két ismert új,egy bá­mulatos és tiszteletreméltó gondolkodó fejével is­mertet meg. Melegen ajánljuk mindenkinek. Ennél szebb könyvek alig díszítik a magyar könyv­tárakat. ___

Next