Magyar Polgár, 1871. július-december (5. évfolyam, 146-297. szám)

1871-12-29 / 295. szám

A „Magyar 1 »olain­— előfizetési feltételei. Ecés 2 évre . . 16 Félévre ... » J* “ Negyedévre 4 frt —­ kr. Egy hóra 1 frt 50 kr. ■ Egyes szám ár» 7 kr. “Hirdetéseket a legjutányosb áron elfogad A M. Polgár kiadóhivatala. KOLOZSVÁR, DECZEMBER 28. Az első folyamodásu bíróságok kinevezése. Jogszolgáltatásunk történetében pár nap múl­va új korszak kezdődik, melyről nem lehetünk meg tisztában ha váljon az anyira tönkre jutott Intelünk s az annyira példássá vált hanyag és részrehajló igazságszolgáltatásunk jobb állapotba való helyezésé­­re lesz-e befolyással, vagy roszabb időket hoz nya­kunkra, mint a­minőket e téren a múltban leéltünk . Nem szükség itt ecsetelni a jelenlegi j°ostol­­eáltatási állapotaink mostohaságát; azt sem szükség mondanunk, hogy az absolutisms czélja ezen­­ország an­yagi és szellemi tönkretevése volt, az azután be­állott időszakban jogszolgáltatásunk terén anyi czer­talán változás hozatott be egymás után, hogy hite­lünk s ezzel együtt az ipar és kereskedelem is a legnagyobb s legkárosabb csapásokat szenvedtek. Az első folyamodású bíróságok rendezésére szorítkozó törvényünk, azon alapon melyre az fek­tetve van — nincs hivatva jogszolgáltatásunk újjá teremtésében jótékony részt venni; nevezett törvény jó oldalai mellett oly árnyoldalakkal is bir, melyek méltán aggodalmat támasztottak az iránt, ha váljon a bírói hatalom, mely életünk és vagyonunkkal ren­delkezik, illetékes kezekbe tétetik-e le, avagy azt olyanok fogják gyakorolni, kik jogszolgál­tatásunk tekintélyén csak csorbát tudnak ejteni, de annak emelése sem szándékukban sem hatalmukban nincs. Aggodalmunk nem volt alaptalan, mert az igazságügyi miniszternek a bírák kinevezésére vonat­kozó joga soha sem volt képes minket meggyőzni arról, miszerint a kormány e téren centrálisaim nem akar; nem győzhetett meg minket arról, hogy bíráink valóban olyanok lesznek, milyeneknek tör­vény szerint a bíráknak lenniök kell. Mert a bird függetlenség szép gondolat! De jelen idő szerint jogszolgáltatásunk terén csak fogalomnak marad, mert bírói függetlenségről ott, hol a miniszter az egész ország jogszolgáltatása felett szemöldökeivel , intézkedik s egy-egy intése ezer kezet és fejet hoz • mozgásba — szó­ sem lehet, hol lefelé független­ség követeltetik, felfele pedig a legnagyobb függés létezik, bírói függetlenséget említeni — gúny. A kinevezési jog helytelenségét már nem kell mely az első folyamodásu bíróságok összes személy­zetét — az alügyészekét kivéve — meghozza, bő anyagot nyújt nekünk meggyőződni arról, hogy az igazságügyi miniszternek vindi­ált kinevezési jog nincs illetékes kezekbe letéve, s a kinevezési jog fenntartása a kormány kezében csak ennek czéljai elérésére, hatalma gyarapítására megerősítésére szol­gál, de nem arra egyszersmint, hogy a jogszolgálta­tás oly állapotba helyeztessék, hogy az által a haza polgárai vagyona és becsülete megóva legyen minden jogtalan csonkításuk ellen, hogy az igazság ne csak fogalom legyen, de jogszolgáltatásunk terén egyes esetekben lássuk azt megtestesülve is. Az első folyamodású bíróságok bírái s más állomásainak betöltésénél a képesség, jellem és mun­kásság jöhetett csak tekintetbe. Ezt különben a törvény is szépen megírja. A kinevezési jog a tör­vény ezen részét arctul csapva intézkedik tetszése szerint, még­pedig korlátlan hatalommal, mert nincs fórum, melyhez fellebbezésnek volna helye ezen egy­oldalú intézkedések ellen.­­Az~igazságügyi miniszter ezen állomások­ be­­töltésénél a qualificatiót, jellemet es f0lc tetszése szerint magyarázta ki az k g­y esetben mi tekintettel sem volt-- fe­_­szorításai, besúgásai, több hatással bizonyit­­nevezéseknél, mint a legfényesebb bizony Vágy az­ az a mitől féltünk, az az a mi bekövetke­zett, a miniszternek vindi­ált kinevezési­­­g ! Oly férfiak mellőztettek, kikben a­­bizalo is egyesülve a qualificatió, jellem és munkásság t­kintetében mi kívánni való seim mara^ j éret­tunk fiatal csaknem gyermek suhanczoka itél­ és vagyon felett, kikben a komoly megfontolás, te mit csak fiatalságuknál fog.. ^ W» Oly mértékben, mint azt a bírói állás meg ! A minisztérium tehát nem * de*£pár lényei által anyira kürtött qualificatió után, sem a jellem és munkásságra nem tekintett, a job­b PáQY sajtónak a miniszterben helyezett ezen re bizodalma a hivatalos közlöny által ki van gúny • Biráink kinevezését mindazáltal nem mondhatjuk mind a legszerencsétlenebbnek egalább Er­­délyM né­ve nem, mert kinevezett biráink sorában élt .írfiakat is látunk, kikben teljes tettetike* nyerhetünk az iránt, hogy jogszolgáltatásunk tekin­­télyének emelésére munkálkodni nemcsak akarnak, de arra képesek is. Egyes törvényszékek kinevezései iránt (p.­­.• a kolozsvári) teljes megnyugvással lehetünk, mer a bírói hatalom erős kezekbe tétetett le; de ezt nem a miniszternek, hanem az erélyes elnököknek kös­d­­hetjük, kik saját törvényszékeik tekintélye fenntartá­sa iránt minden követ megmozdítottak. Lelkünkből kívánjuk, hogy jogszolgáltatásunk terén beállott ezen új korszak kedvező eredményeket tudjon felmutatni, de ha számba vesszük a személy­zet számát, a munka­halmazt és azt is, hogy néhol e csekély számot kitevő tagok azon tulajdonokkal nin­csenek felruházva, melyek állásukhoz mérten meg­kívántatnak — az eredmény kedvező volta iránt ag­godalmunk igen alaposnak bizonyul. Moldován Gergely: Uj „Erdélyi Muzeum.“ Egy bölcs czigány. (Emlékül János napjára.) Tenapelőtt János napján Sámi László barátom­nál egy önkéntes iskolamester nevenapját tartottuk meg. Csak hárman voltunk, Sámi László, Sáminé asz­­szony és én. Itt felolvastuk a mi iskolamesterünk, a mi közös barátunk humoros levelét, melyben egy bölcs czigány polgártársunk halálát írja le. Mind Sáminé asszony, mint Sámi barátom megígérték, hogy a vén bölcs „Czámpi“-ról meg fognak emlékezni, íme ma már be is váltották ígéretüket. Czámpi hal­hatatlanná van téve. Ritka koldus, ki ilyen necro­­loggal dicsekedhetik. Sokan irigyelhetik tőle. De be­széljenek a szép emléksorok ' Jónál. ^ * Tegnap este nevednapját ünnepeltük, csak hár­man voltunk de olyanok, kik igazán szeretünk. •­­. .^ozz^nk ^ leveledben tudatod velünk a Czám­pi halálát, Dimitru és a 87 éves bába hogylétét. Hiszem, hogy igen sokan vannak, kik ezen híreidet gunymosolylyal fogadnák ; — mi — tiszteljük és sze­retjük benned ezt a magasztos hóbortot, mely foly­tonosan arra késztet, hogy az elhagyottakat — sze­rencsétleneket s nyomorultakat segítsd, ápold, táp­láld és magad körül gyújtsd. Engedd, hogy névnapi ajándékul azon felső­­hajtásodnak tegyek eleget hogy: Czámpi meghalt, ezt nem tudja senki, nem érdekel senkit, pedig ő is betöltötte hivatását s halálával megmutatta, hogy bá­tor és bölcs férfiú volt. . legyen a te kívánságod szerint. Halála hírét tudni fogják s az ő viselt dolgait érdekkel olvassák. Ki volt ez az általunk emlegetett és sajnált (M. G.) A „Pátria“ legújabb száma futó pil­lantást vet a román journalistákra, s úgy találja, hogy a román journalisták kötelességüket egyátalá­­ban nem teljesítik. A román lapok által követett irály a komolyan gondolkozóra felette aggasztó, az általuk folytatott harcz nem az elvek harcza, hanem a személyeskedésé; törekvésük nem az, hogy a he­lyes elvek tisztázása körül felhozott szóváltások foly­tán a román nemzet szellemi életét kedvezőbb álla­potra juttassák, ők arra törekednek, hogy egymást személyileg tönkretegyék. A „Patria“ felteszi a kér­dést: vájjon ezen harc, örvendeni fog-e annak ide­jében egy tiszteletre méltó győzelemnek, vájjon a ro­mán nemzet húz-e hasznot ezen tusákból? Nem. Ha körültekintünk, úgy fogjuk tapasztalni, hogy Európa minden nemzetein és az intelligentia vezsr­i úri, fl­igmerni a népszokásokat is, hogy ez­által le­hetségessé tétessék a nép javának előmozdítása. Az elvek harcza égi áldás, a személyeskedésé átok, az az érett észről, ez pedig a gyermekes ész­járásról tesz bizonyságot. A „Patria“ komolyan felhívja a román lapo­kat irályuk megváltoztatására. Tanácsolja, hogy a személyi kérdés szoríttassék ki a lapok hasábjairól, legyen a harcz az elvek tisztességes harcza, ez által a nép java nagy mértékben elő fog mozdíttatni. A „Gazat­ a Transilvaniei“ legújabb száma tele van panaszszal és sóhajtással a megyei választások iránt. Természetes, hogy a „G.“ újólag megragadja az alkalmat kifejezést adni ama nyo­morult állapotnak, melyben a román nemzet poli­tikailag sínylődik s természetes az is hogy a ma­gyar nemzet ily formán a jelen alkalommal sem marad szárazon, mint olyan, mely a román nemzetet minden javaiból kifosztota s koldusbotot nyomott a kezébe. A román napja le­tűnt — írja a „G.“— a magyar nemeseké még ragyog; a román nemesek jogaikat el­veszték, a magyar nemesekéi még fenn-Czámpi ? — Elmondom. Az Egyiptomból bevándorolt barna faj egyik­­kitünő tagja. Bölcsességéről ítélve — ki tudja melyik nagy Fáraó nemzetség ágról sza­kadt ivadéka. Gyakran neveztelek tréfából czigány vajdának, de e faj iránti előszeretetedet én is melegen osztom. Te azt a falut, hová a gondviselés helyezett, e vándor faj­jal megnépesítetted; megmutattad, hogyan kell az er­­dőt irtani, ásót, kapát, kaszát mire használjanak,­ — adtál nekik dolgot, s jutalmul hajlékot — dohányt, malaczot. A szorgalmasabbak kunyhót építettek, té­len elláttad fával, s ha éheztek máséval. Jó taná­csaiddal addig biztattad, mig e kóbor, vidám és henyeségről ismert csapat megtelepült és szorgalmas emberekké vált. De Czámpi kiváltságos egyéniség volt. Ötét az az egész falu szerette, s azt hiszem, hogy emléke még sokáig kedves leend. Neki is ki­jutott az élet bajaiból, de az ő vál­lát a gond nem nyomta, elgondolta az ő egyszerű eszével, hogy a­min változtatni nem lehet — abba bele kell nyugodni. Vidám kedélye soha be nem borult, az életet mindig a nap fényesebb oldaláról nézte. A sok poronty — hideg — szegénység s a gyakran felmerülő házi perpatvar, neki nem volt alkalmatlanságára, a 11 élő gyermek nem volt te­her, mert Czámpi bízott a jó emberekben és főkép­pen bízott saját magában, sok mindenféle pénzszerző mesterséghez értett, jó ötleteivel mulattatta a társa­ságot, s midőn a mezőn nem dolgozhatott, a nyaká­ba vette a falut, elment és tánczolt saját füttye vagy danolása mellett, a szász, tót, román-magyar és czigány tánczot oly mulatságosan tudta utánozni és parodizálni hogy a néző, elébb mosolyogva s midőn a vén czigány bele lelkesült s taglejtésének szabad tért engedett, kitörő jó kedvvel nézte, s a vén bohócznak nagyon szívesen adott pénzt, dohányt s elemózsiát, ez elégülten tele tarisnyával tért haza s azon tudattal, mely méltán büszkévé tehette hogy becsületes uton-módon fel tudja tartani nagy család­ját, s a faluban mindig szívesen látott vendég lesz. Czámpi soha nem kért,­­ önkényt adtak, ő meg­szolgált érte, a jutalom fáradságának gyümölcse volt; de nem jól mondom, hisz ő nem ismerte a fárad­ságot. Pár évvel ezelőtt nálad voltam, midőn este aratóid haza jöttek, kedves leányod kérésemre bemu­tatta vagyis inkább megmutatta nekem Czámpit, ma­gas, erőteljes férfiú, összbevegyült kondor haja gaz­dag bár nem sima fürtökben bob­ta el fejét, széles karimájú kopott kalapja mellett óriási mezei virág­­bokréta díszlett, a leányoktól kapta a miért egész nap mulattatta őket, bő ing, foltos, de tiszta gatya s bocskor volt öltözete. Arczát az idő redői helyett, az ifjúság gondtalan majd­nem gyermekies ártatlan mosolya ékítette. Kérésünkre rögtön dallolt és tánczolt élénk mozdulatain semmi fáradság nem látszott — pedig épen annyit dolgozott mint a többi, sőt töb­bet, mert az evés és pihenés ideje alatt az arató társaságot mulattatta. Az aratási ünnepély hőse ő volt, megkoszorúzták, leöntötték, ő semmit nem vett rész néven, sőt boldog volt, hogy az ő rovására má­sok mulatnak. .. , /A napinak három fia már közös katona, a 7 kisebb fiúra is hasonló sors vár, szép, erős, ép és deh termetnek mind. Egy leánya is van. Gyerme­keinek a neve nem Ferkó, Zsiga, Jancsi stb. ő mint olyan nem mindennapihoz illik, eredetiségét itt is megtartotta. Midőn a népszámlálók kunyhójába men­tek, s gyermeke, nevét kérdezték, a hivatalnokoknak szemük szájok megállt, meglepetésekben. CzámpiX rőkmiuDtányilt°Tlyzn mind a­ permek nevét, 7, ok miután ilyent, még nem hallottak, sőt nem is álmodtak, csodájukban nem tudták le­írni Az etrvik fia Csokonai Vitéz Mihály, Veselényi, Bánffy stb Szebrhyogavt­riek nevét elfelejtette“’ -a emt.­nek,’kik rók, vagy, olyan emberek nevét adta nekik, kikről tisztelettel hallott beszélni, a fia megverte, s te megbotránkozva kérdezted tőle: „hát Czámpi, midolog — azt hallot­tam, hogy a fifed megvert;“ — ő nyugodtan vala-egy, az 1871 deczember 10-ére összehívott ér­tekezlet megbízott azzal, hogy egy nyilatkozat közzé­tétele által körvonalazzam úgy czélunkat mint azon irányt, melyet a megyeszervezés előestéjén és annak keresztülvitelénél követni elhatározniuk. E megbízás­ból kifolyólag van szerencsém önökkel tudatni, hogy­­ azon párt, melynek megbízásából nyilatkozom, szükségesnek tartja kijelenteni, hogy tisztán csak a szék belügyeinek helyes irányú vezetése czéljából a­la­kult meg, s távol tartja magát e tekintetben minden országos irányú politikai pártárnyalattól, miből kö­vetkezik, hogy: nevezett párt sem jobboldali sem baloldali, hanem magalakult azon egyénileg különbö­ző pártokhoz tartozó férfiakból, kik jelen állapotunk­kal nem minden tekintetben vannak megelégedve, szólta: — „igen, most a fiam az erősebb é ver meg — mig én voltam az erősebb én vertem meg ötöt.“ Ebbe bele nyugodott, — a világ folyását még is né­mi figyelemmel kísérhette, látta hogy meg nem vál­toztathatja, nem zúgolódott, kényelmesebbnek tar­totta — tűrni. Egyszer ismét szemére vetette, hogy a felesé­gétől külön él. De Czámpin nem fogtál ki, moso­lyogva válaszolta „hiszen a nagy urak is így szok­­tak élni — mi is megpróbáljuk.“ Azonban felesége hamar visszament, mert Czámpi nem volt goromba. Czámpit a papok talán vallástalannak monda­nák. (» a természet törvényeit követte, nem bántott senkit, — a tiz parancsolat ellen, bár nem tanulta, soha nem vétett. Azt mondják, hogy a halál próbálja meg embert. Ritka tud vele bátran szembe nézni, a Czámpi egyszerű de valódi bölcsessége atelsi rendelkezéseiből is­­kitűnik. Feleségét és 4 két az erdőbe küldte hogy hozzanak fát a tűzre, ké két kisebbik fiát a szomszédba küldte melegedni, egyiket hozzád küldte azon üzenettel, hogy csináltass neki koporsót, temettesd el és a siralmasok közt í­gy jelen. Mig a család távol volt, levetkezett kuny­­­ja közepére lefeküdt a hátára és csendesen elaltu­l Ezt csak tiszta lelkiismeretű gyöngéd, nemes és nagy szívű ember tehette. Eltávolította szeretetteit, hogy az utolsó fáj­dalmas küzdelmet ne lássák, s az örök álomra e­l­készítette magát csöndesen, nyugodtan­­ gondoskodót a hátrahagyott özvegy és árvák vigasztalására — hiszen utolsó kérése az volt, hogy te jelenj meg kö­zöttük ! Aludjék csendesen, legyen a föld könnyű fe­lette ! Majd tavaszszal ültetek néhány bokrot s viré­­got sírjára, hogy a madarak, pillangók és méhek gyakran meglátogassák! * •­­ !. Azt mondod, hogy Dunstru, az erdő vad­ja, * Román lapok szemléje. _____— említi meg a címT Azt term^etelmi körülmények vájjon a magya elöbb a román nemesek jo között és mikor ^ 1 ^általában a nemesek, mint jglS, ffbirS in'1 a liblei a‘m “““f felett. Orbán Balázs beszéde a decz. 20-iki ország­­gyűlésben. T ház' Az előrehaladás minden őszinte ba­­,fia mélyen elszomorodhatik, midőn Magyarország költségvetésünk vizsgálata által költött tar­aság, b‘87 e költségvetés nem más mint nemzeti kultúránkról kiállított szegénységi bizonyítvány, nem más mint a kor közműveltségi követelményeinek sötét gúnytáb­­lája, s valójában nem lehet a visszahanyatlás el­csüggesztő jeléül nem tekintenünk azt, hogy orszá­gunknak mindenre, még oktalan fényűzésre is van pénze csak arra nincsen mi lételének főbiztosítéka, közműveltségének terjesztésére. S kérdem, hogy ne csibbenjen-e meg az előretörektvés embere a midőn költségvetésünk összehasonlító ízlelésénél azt­ látja, ho­gy ez idén mindenik ministérium költségvetése, a tavalyihoz képest százezrekkel és milliókkal szapo­rodott, a midőn közoktatási költségvetésünk még a tavalyival szemben is kevesebbletet mutat fel. Országunk kiadásai minden évben óriási mérv­ben öregbednek úgy hogy csak 1868 óta 28 millió emelkedés van évi költségvetésünkben, s bár hazánk 155 és 2, millió évi jövedelmet mutat fel, mi köz­oktatásunkra ennek mégis csak 2 százalékát népne­­velésünkre csak­­/2 százalékát juttatjuk mintegy ala­mizsnaként, s midőn országunk, a Magyarország le­igázására, és megsemmisítésére csinált államadóssá­gok kamatjaihoz 57 millióval járul, akkor a nép­­nevelésre alig tudja ez összegnek 62-ed részét adni, mi által a költségvetési előirányzat megvizsgálására hivatottt pénzügyi bizottság, és a különvéleményt benyújtott ellenzék azon sysipusi munkára van kár­hoztatva, hogy az ország erejét túlhaladó államkölt­ségvetésnél épen a hazánkra nézve gyümölcsöző köz­oktatási s más szellemi előhaladásunkat eszközlő be­fektetésektől vonja el a költséget, mivel a hazánkra meddő közös kiadások óriási rovatait érintenie nem lehet nem szabad. Itt tűnik fel Magyarországnak a közös ügyes alkotmányosdi által teremtett nyomasztó és öngyilkoló kényszer állapota, hogy gazdálkodni csak úgy tudunk ha nemzeti életünk egy-egy éltető üterét metszük el, míg a főarteriák nemzetünk élet­erejét hazánkból mind elvezetik, mert azok nem a nemzettest táplálására és izmosítására, hanem azok jóllétének emelésére szolgálnak, kik Magyarország három százados nyomorán hizlalódtak eddig is . Én tehát, ez állapotot megvallom kétségbeej­tek »Mik­e, tert mi. gjljWiflLBqrt Jj&fc velés mily szánandó állapotban van; én kimutatá­sát láttam annak, hogy hazánk 5000 községének nincsen iskolája. Ez már magában is lesújtó statis­­tikai adat, de én még ennél is elszomorítóbbnak lá­tom közműveltségi állapotainkat. Mert e téren való észleleteim azon fájdalmas meggyőződést érlelték meg bennem, hogy Magyarország 18000-nyi közsé­ge közt, nincsen 5000 olyan, melyben az igények­nek megfelelő népiskola lenne, mert én népiskolának nem nevezem az olyakat, melyekben külön fizetés nélkül alkalmazott kántorok, rektorok és daszkálók tanítanak, kik legtöbb esetben arra nem képesitvék, de még ha képesitvék lennének is, az életfentartási küzdelemre lévén utalva idővel nem rendelkeznek ; már pedig oly község hol rendszeresített és minősí­tett külön tanító van bár­mily nyomorult fizetéssel is, alkalmazva 5000-nél nincs több Magyarországon. És ez nem csak faluhelyen van így, hanem így van nagyrészt városainkban is, melyeknek mű­veltségünk góczpontjának kellene lenni. Felveszem például Erdély legnagyobb, leggazdagabb és legmű­veltebb városát Brassót, hol az 5387 iskolaköteles gyermekből csak 2200 jár iskolába, 3200 nem, s még leverőbb jároskörülmény, hogy Brassó magyar ajkú lakosságának 1200 tanköteles gyermeke közül mind­össze csak 118 jár rosszul felszerelt s ezeket áll befogadni tudó felekezeti iskolákba min­ionnl több nő fel iskola nélkül. Brassó magyar ajku"é­­pessége mindent elkövetett, hogy e szellemi sűrt­ségén községi iskolaállitása által legyen felfolyamodására g ittegyúr minisztérium e­ ;9•­delte a községi iskolák felállítását; de az csak ren­delet maradt mert Brassó nemes tanácsa mindenne­bánális kifogásokkal másfél év óta gátolja az udvr intézkedés létrejövetelét. Ily formán van ez minde­nütt, a felekezeti türelmetlenség és ultramontaniz­mus nyílt harczot folytat a korszellem által kara­csolólag követelt népnevelés ellen s kormányunknak nincsen erélye, a sötétség ez izgatásaival szemben ** népevelési üdvös törvénynek tekintélyt szerezni - h nincsen is rendelkezhető alapja, hogy azoknak ’ de 3 delvényét végrehajtsa, és igy hagy mindent a slendriánba. 3 ré8' . T Ma inkább a11’ valaha, azon bib­liai czélzat, hogy „azon nemzet, melynek nincsen tu­dománya, elvész.“ Avagy merné-e valaki tatradni, hogy Francziaország közelebbi leveretése és miala ’­tatása leginkább a népnevelés szánalmas elhi­l­­ásából eredt és abból, hogy amaz államban a Líu a militarismusra volt fektetve. A népek­ // l.n,ée.iMl nev lehet Mm j, ?»TM A népek abból okulást mentenek, s azon ne! ^a “18 mely a történelem intő példáin nem okul Uw! • dig nagyon talányos. Én t. hát fájdalmasan *2* döm meg jelen évi költségvetésünkből, hogy mi kik­nek leginkább szükségünk lesz rala, Francziao­rszág szerencsétlenségein nem okultunk, hisz nálunk még most is minden a véderő fejlesztésére fordíttatik s népnevelésünk a mellett századrendü kérdéssé tör­v­­e, szóval, mi most is csak katonai és nem művelt­ségi állam akarunk lenni. T. hát! Én nevelésügyünk ily mellőzésében ily szégyenteljes alárendeltségében oly veszélyeket látok, melyek nemzetünk megaláztatását, hazánk ve­­szélyeztetését vonhatják maguk után, azért határo­zottan roszalnom kell a nevelésügy körül mutatkozó filléreskedést; mi egy gomb- vagy hajtóka-cserére milliókat dobunk ki, míg szellemi életünktől elvon­juk a szükséges táplálékot, mi nemzeti kultúránk­­nak, meg a kolostorokban szabott, de ma már na­gyon elrongyolódott mezét toldozzuk, foldozzuk, pe­dig az már oly­avult, hogy a foltot nem tartja, azt a kor igényeinek megfelelőleg, egészen új mezbe kell öltöztetnünk, ha nem akarjuk, hogy Európa mivelt népei közt szellemkoldusokként jelenjünk meg. Azért én nemcsak egész készséggel fogadom el a miniszeri előirányzatot tárgyalási alapul, hanem fölhívom a kormányt, hogy találjon módot arra, miszerint az az elodázhatlan igényeknek megfelelő mérvben szaporít­­tassék. E tekintetben én azt hiszem, hogy ha a kor­mányt a szükséges k­örzete áthatja, fog fedezési módot találni, talán lehetne, a múltkor oly könnye­dén megszavazott 30 millió kölcsönből egy pár mil­liót e szent és valójában hazafias czélra fordítani, annyival inkább, mert akkor annak egészben való szükségessége úgy se volt indokolva. Én nevelés­ügyünknek felemelését életkérdésnek tekintem ha, kelvadományaiból tengődik .addig én a 800,°°0 szurony által egyátalában biztosítva nem látom Magyarországot. (Élénk helyeslés balfelől) De­cember 29 Udvarhelyszék választó­polgárai­hoz!

Next