Magyar Polgár, 1872. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)
1872-03-09 / 56. szám
KOLOZSVÁR, MÁRCZ. 8. 1872. Alólirtak felkérjük a Királyhágón túlról a baloldali egyetemes gyűlésre Pestre jövő elvtársainkat, szíveskedjenek márczius tizenegyedikén, délelőtt 9 órakor a központi baloldali kör helyiségében (Váczi-utcza 1-sősz.) barátságos értekezletre megjelenni. Pesten, márczius 7-én 1872. Makrai László. Pap Lajos, Orbán Balázs, Tisza László. Hogy gazdálkodik a mi kormányunk az idő és munkaerővel? A végrehajtó bírói intézmény azon az alapon, melyre a kormány bölcsesége felépítette, maholnap tarthatatlan lesz, s magában e törvényben előforduló több zavaros, kétértelmű kifejezések iránt a minisztériumtól felvilágosításokat kérnek mindenfelől. Ezen intézmény —az indokok szerint —jobbára azért állíttatott fel, hogy az állam által drágán megfizetett tisztviselők ne vesztegessék idejüket oly teendőkkel, melyeknek költségei hordozása a perlekedő feleket illeti. A pesti törvényszék azonban megkeresi a kolozsvári kir. törvényszéket egy végzése kézbesittetése tárgyában. A megkeresett törvényszék a végrehajtó által kézbesitteti a végzést a félnek, de a fél, mert alperes, a végrehajtót megillető 20 krt nem fizeti meg, mert erre nem köteles A végre bíró tehát beadja ily értelemben a törvényszékhez jelentését kérvén azt arra, hogy a 20 kr. kézbesítési díjt fizettesse ki a kolozsvári kir. törvényszék tehát át ir a pesti törvényszékhez, hogy a Pesten lakó felperestől a 20 krt vegye be és juttassa át; a pesti törvényszék behajtja a 20 krt, átküldi a kolozsvári kir. törvényszékhez — ez pedig a 20 krt kiadja nyugta mellett a végr. biztosnak. Íme tehát a czélba vett idő megtakarítás, 20 krért két törvényszék kétszer correspondeál, a személyzete kétszer jó mozgásban. Ilyen példa pedig minden isten adta nap előfordul. Szép kilátások jövőre ! Az idő úgy látszik pénz mindenütt, csak nállunk nem. A hivatalnok drága idejét igy fecsérelhetik el, s a perlekedő felek nem képesek megmagyarázni maguknak, hogy a guttába késhetik az ő ügyök? Az egyszerű 20 kr. igy növi ki magát Háltunk az elvesztegetett időben egy arannyá! & G A pártok. ív. (Folytatás.) De térjünk vissza feladatunkra, hiszen tán lesznek embereink ezután, s a jajgatás úgy sem segít, a dolgon A fejedelem maga észrevette, hogy a kormánypárt őt is megcsalta, a az országot is elkeserítette, 1834-ben összehiva az országgyűlést, de minthogy a gubernium nem állott törvényes alapon (összes személyzete helyettesekből állott) a rendek pedig egy ilyen guberniummal tanácskozni nem akartak (az 1791-beli XI. sz. szerint a Gubernium, kir. tábla személyzete tagja volt az országgyűlésnek, s az elnökséget — ha jelen volt — a gubernátor folytatta) s a kormánypárt tagitni nem akart, az országgyűlést eloszlatták a nélkül, hogy magát constituálhatta volna, s folyt a kormányzás kivételesen, mint addig. TAR_CZA. Metz-vidéki népdalok. Paul de Saint-Victor után.Véletlenül egy könyvhöz jutottam, mit az remények miatt nagy érdekeltséggel olvastam el. z egy gyűjtemény a „Metz-vidéki népdalok“-ból, Metz vidékéről, melyet a német invasio pillanatraszakasztott, — s melyet elrablói győzelmük, érzéketlen diplomatái pedig a Carolingok őskorául levont jogok alapján követeltek el tőlünk. Kis könyv is elég volna fondorlatuk megczáfolására. Mond meg nekem mit dalolsz, s én megmondom, ‘Orcy ki vagy,« idézhetnek e példabeszédet csekély áltoztatással. Valóban, a népdal a hazai föld nyomrában születik; ez annak bennső szava, őszinte elkesedése. A nép kebeléből buzognak e mestercéetlen és természetes dalok assonance rímeikkel, őa századok óta szállongnak a gulyások, falusiak, ajkák s mindazok szájain, kik közvetlen a föld , erxd®tére mutatnak Ezek szövődnek a lalász evezőjéhez a mosónő sulykák a fonot egy ruzsalyához; ezek zöngenek a szántóvető lépteiben, midőn ökreit csattogtatja a kemény barázdán s mintha föld és lakos együtt működtek volna megtermtésükben. A madár zengését, a fa susogását-a forrás csörgedezését-, a falu harangja pedig tápli csengését vegyité beléjök. Egy fajnak egész elke egyesül s felolvad hol vig, hol szomorú efzéinjeikben. Bennök él, bennök lélekzik az egész, 1837-ben másodszor hivták össze az országgyűlést, mikor sikerült gubernátort, s más Cardinalis hivatalnokokat választani, s a sérelmeket kidolgozni, de bizazok orvosolatlan maradtak. 1841-ben megint összehívták az országgyűlést azon királyi előterjesztvénynyel, miszerint az urbén tartozások szabályozására hozzanak törvényt, de az alkotmányosok most sem akarnak tovább menni, míg az alkotmányon ejtett sérelmek nem orvosoltatnak, noha beismerték, hogy sürgős szükség az úrbéri viszonyok rendezése; azt hitték, hogy a negatív kényszerítni fogja a kormányt az alkotmánynak betűszerénti helyreállítására. Csalódtak, de hibáztak is, mert ha akkor egy méltányos úrbéri törvényt alkottak volna, tán az 1848-beli borzasztóságoknak egy része elmaradt volna,hogy Magyarországon a volt úrbéres osztályt csak egy részben bujtogathatták fel, azt mi az ott már életbe lépett humánus úrbéri törvénynek tulajdonítjuk.) 1846 ban megint összehívják az országgyűlést csak is a végre, hogy úrbéri törvényt alkossam De mit tesz a kormánypárt? azt hogy éppen három annyi királyi hivatalost (regalista) csödit egybe, mint a képviselők összesen, — azon kívül vesztegető biztost küldnek Bécsből az L. M. személyében, ki a képviselők gyarlabjait pénzzel és ijesztéssel a kormánypártjára hajtsa; — azonban Bécsben megirják az egész úrbéri törvényt, oly embertelen törvényt, hogy attól—mikor elkészült — maga a kormány is megijedt, s azt annálfogva soha sem is exequaltatta. Hiában küzdöttek az ország békéjét és igazságot szívükön hordozó alkotmányosok, hiában magyarázták, hogy az a törvény roszabb a semmi törvénynél, mert a semmi törvény mellett legalább remélt az ember egy igazságos törvényt, de az előterjesztett törvény előbb-utóbb kitörésre kényszeríti az úrbéres osztályt. Mindez mit sem ért, mert a méltóságos kir. hivatalok csordája, s az L. M. által elcsábított—úgynevezett— lustákon követek elébb lekaczagták, azután agyonszavazták az embert, így gazdálkodott Erdélyben a kormánypárt. Ide tehetjük a sok ide tehető közül azt is, hogy az alkotmányosok tapasztalván, hogy az erdélyi közjog csak gyermekség, a kormány szeme előtt, rég óhajtották a reumót Magyarországgal, de a kormánypártiak ezen eszme ellen hadat viseltek, s ha valaki — valami — lenni akart, tartozott azt a politikai hitvallást elfogadni: „hogy mi gazdagok vagyunk, nekünk tömérdek sónk, aranyunk, ezüstünk, s más kincseink vannak, mik ha vannak is Magyarországnak, de koránt sem oly gazdagon, mint nekünk, s annálfogva, mi csak veszthetnénk az unióban, azt azonban bölcsen elhallgatták, hogy mindazok a kincsek csak nállunk vannak, de mind az nem a miénk. Elhallgatták a valódi okot is, azt i, hogy Bécsben ezen egyesülést — mi egy erős magyar államiságra vezethetne — nem akarják, s megtörténnék az is, hogy erdélyi uraink legnagyobb része — kik itt mégis valamik — füst és pára lenne a magyarországi fényes aristokratia mellett. A kormánypárt tehát ellensége volt a legüdvösebb intézménynek is. Azon kezdők értekezletünket, hogy nálunk a pártkérdés: nemzetünk és államiságunk életkérdése, s azt hiszem eléggé kimutattam, hogy a korábban idegennek, később kormánypártnak nevezhető párt öntudatosan vagy öntudatlan mindig oly után járt, mi a nemzet és alkotmánya megsemmisítésére vezetendett, és hogy a korábban nemzetinek, később alkotmánypártnak nevezhető párt hívei buzgóságának, folytonos küzdelmének, sőt önfeláldozásának köszönhető, hogy legalább jogunk a magyar államiságra 1867-ig fenmaradt. Lássuk már különben állunk-e a pártokkal? Minthogy előadásunknak eddig egy kis történelmi színezetet adtunk, tartsuk meg azt ezután is Az 1847-ki országgyűlésre választott követeknek a megyék utasításba adák, hogy az ország kormányzata vitessék vissza az ország államjogaira, vagy más szókkal: tisztittessék meg a bécsi urak gyámságától. Az ige 1848-ba testté is vált, s igy az alkotmánypárt negyedfél százados küzdelmeit teljes győzelem koszorúzá. Úgy de az idegen párt behivá a muszkát a pozsonyi conventiculumba (a muszka ugyan minden áron bejött volna, akár hívják vala, akár nem, mert az absolut kormányzás és az Isten kegyelméből származott jogok elvét meg kellett mentenie, de tény az, hogy behívták és bevezették) s Görgei elárulá a hazát és nemzetet. Hogy ezen bűn kívülről származott, az igaz; de az is igaz, hogy a kormánypárt férfiai és asszonyai abban bűnrészesek ; de így történt az minden más megtámadásokkal is, mik országunkat érték. A rémuralom alatt, mint már haszontalan férgeket, eldobák a kormánypártiakat is; kivételt csak a három próbás honárulók képeztek, s ezek bűneik jutalmául zsiros hivatalokat s más kitüntetéseket nyertek; egy kissé rettegtek ugyan a nemzet részéről elveendő jutalomtól, de hála a Deák-párt alakulásának és többségének: a megérdemlett jutalom be nem következett; nemcsak, de nagy nyugdíjakban részesedének, vagy pedig a sokat szenvedett és érdemes honfiak hátranyomásával az alkotmányos (?) kormányzat alatt is hivatalokra emeltettek. A rémuralom egyesitette vala a pártokat, s kivévén a három próbás árulókat, csak egy párt vala, s ez vala egy jobb jövendő remény pártja. 1861-ben s még azután egy pár évig nem vala pártszakadás, s a nemzetnek csak egy programmja vala: „helyreállítása a törvényes viszonynak nemzet és király között, de egy hajszárnyit sem engedés az ország független államiságát biztosító új jogokból.“ Ezzel szemben a tényleges hatalom a birodalom egységét tűze ki programmal, s a magyar korona államjogai restitutioja helyett csak conces-siókra ajánlkozott. Ezen alternatívák két pártra szakiták az országgyűlést, s az a párt, amit jobboldalnak, vagy vezéréről Deák-pártnak nevezünk, elszakada a nemzeti párttól; az 1861-beli programmot megtagadó, s a helyett felállitá a gyávaság politikáját, s ahhoz képest kitűző programmal: „jobb valamit megmenteni, mint mindent elveszteni“; s hogy — hite szerint — valamit megmentsen, elveté nemcsak a hajszált, hanem az egész fejet is minden hajszálával együtt, elveté államjogunkat, mit őseink századokon át oly híven oltalmazának; az országot nemcsak államiságától foszták meg, de még nevét is megváltoztaták, eddig ugyanis Magyarország minden ínség mellett is „magyar Magyarország“ volt, ma pedig „osztrák Magyarország*, és wen nevezet meg is felel az új állapotnak, s ezt azon jó urak jól tudják, mert Magyarországnak kül-, had-, pénzügye közösítve van az osztrákéival, tényleg mindez osztrák felsőség és parancsnokság alá van vetve, s rendelkeznek azok felett mások országunk érdekei ellen. Ugyanazon párt, nehogy valakit megbántson, vagy az összbirodalom hitelét — mi már éppen nem volt — veszélyeztesse, a mások által — leginkább a mi megsemmisítésünk költségére — fölvett roppant adósságnak tömérdek millióit Magyarország népei nyakába hárintá, s oly nagy adóztatást teve szükségessé, hogy ma minden executio mellett adóhátralékunk több év milliónál; e mellett az 1848—49-ben igazán az ország szükségére részint kölcsön vett, részint a nemzet becsületével biztosított magyar bankjegyek visszafizetését, illetőleg beváltását még szóba sem hozó, nehogy a bécsi urakat és asszonyokat az ily ódiumokkal megbántsa, s honvédeinknek még erkölcsi elégtételt sem ada. És még azt mondják, hogy mindent megnyertünk! Tóth László. (Folytatása köv.) mint mérhetlen tenger a mélyeiől feltörő kagylók zajgísában. E lotharingi dalok tehát ép oly francsiák, mint akár a champagneiak. Nyelvezetük tisztán, átlátszóan, könyedén és sebesen foly a forrásból: semmi német vegyülék sem zavarja menetét. Még a népnyelv is átlátszóan, világosan marad a vidéken. Tályszólamaiban tökéletesen föl lehet ismerni az anyahoni szószármazást, mint csermely tükre alatt a gyökeret, melynek levelei fölismét beárnyalják. — Nem kevésbé francziák azok értelemben és jellemben. Hasonlítsátok csak öszsze a szomszéd német népdalokkal: mintha holdsugártól napsugár alá vonulnánk. Semmi rejtelmes epedés, semmi nyoma a bágyadt ábrándozásnak, beteges érzelgésnek , hanem jó vidám érzés, éber lelkesedés, eleven pajzánság, élénk kedély. Más okmányok hiányában e dalok lennének Lotharingia oklevelei, bizonyítékai az eredeti franczia törzs és nemzeti törvényesség iránt. Fussuk át ezeket hirtelen. Mint minden franczia dalban, úgy ezekben is a nő játsza a főszerepet s főleg itt tűnik föl a maga teljes vidorságában Valódi ősi galliai nőket szerepeltetnek a lányok e lotharingi dalokban: vakmerők, vidámok, készek a tettre, vitára; fellobbanók, csintalanok. Nem fonják az igaz szerelmet epedően, hanem öszszekötik, vagy szétmetszik határozott kézmozdulattal. Nincs semmi rokonság köztük s a német balladák halvány szüzei közt, kik csillagra és kedvesük kék szemére ugyanazon lágy pillantást vetik. A Metz-vidéki nő éles nyelvét s körmeit használja fegyverül csábitója ellen. Halljátok csak a „Tréfás Pásztornő“-t, mint gúnyolódik a szép urfival, ki nála alkalmatlankodik a mezőn : — Mond meg Anna falvad nevét énnekem. — Csak tanuld meg uram s igy megtudod tán. — Mit keressz itt ezen a zöld ligeten? — Egy bolondot s meg is találtam nálám! — Oh pásztornő, férjed mily boldog lehet' — Úgy van, ő nem szerencsétlen valóban — Oh hogyha te megszeretnél engemet! — Jobban forgatsd hát magad a manóban! Hanem ily éles gúnyolódás után az uracs se volt rest a szúrós feleletben a hízelgésben. De a megcsörgetett Lajos-aranyok s pompázó ékszerek nem szediték el a pásztornőt. A kisértőnek dugába dől minden fogása. Kifáradva az ízetlenség- s hízelgésben, egy szerencsétlen s elcsüggedt szerelmes szerepét veszi fel: — Halálom óráját érzem, nincs meszsze. — Én meg férjem viszszajöveteléét. — Nem ő-é az a tisztásban odate? — De bizony ő, csak távozzál el innét! Különben itt van egy másik pásztornő, ki a bárányát elragadó farkas után kiált, annak ígérve szivét, ki megmenti a ruhát : Alant vonul el egy lovag, Hobzú kardja fénylik szépen, Háromszor fordul az erdőn, S a bárány megmentve, épen. De a gonosz leány megmásítja Ígéretét egy pajzán ingerkedéssel: Uram, rendkívül köszönöm Fáradságát, indulatját. Ha majd megnyitjuk a juhot, Átadom önnek a gyapját. Épen ily ravasz, de kissé megragadóbb a „Hajósnő kit egy udvarló pénzzel akar elcsábitani, mialatt átszálltja a vizen. Elfogadja a pénzt s odaadást színlel. De midőn a parthoz ére, A szép gyorsan viszszatére, S szólt hajóján a nőalak: — Isten veled, áthoztalak. Ha még vizre szállok, tudd meg.. Csolnakodban fullasztlak meg. — Nem boszulsz meg, vittek téged Elhagyom e mesterséget. Aranyoddal, ezüstöddel Egy zárdába megyek én el, Mint apácza, egy zárdában Boldog leszek igazában. Okoa szűz az Ördög pénzén menyaszezonyi hozományt vesz az Istentől. Némelykor a hősiesség bizonyos vilimalkálik át az öröm és szerelem e dalain. Az ijó leány hősnővé, vagy rettenthetlen mártyrrá válik, hogy megtámadott becsülete megvédje. A loth. noth latos nő a J—/“' érez. magát. Mint ez itt, kit durva csábítója törbe szorított. Kényekbe merül, s ez kérd.: miért sí. : — Szeplőtlenségem siratom. Mitől megakarsz fosztani. De a férfi nem indul meg; kényszeríti, hogy tárja fel szüzi kebelét: — Add kardod, vágjam es fűzöm : — Kívánságod válljék tetté, a mifinn a kard korában mit (Folyt, köv.) Politikai vegyes hirek, Ausztria. A bécsi reichsrath mindkét háza tartott szerdán ülést. A felsőházban a kényszerválasztási törvényt tárgyalták s fogadták el; ellene egy kis, tiz tagból álló töredék szavazott. A képviselőházban megválasztották azon bizottságot, mely az ó-katholikusok s az állam közti viszonyt fogja szabályozni s folytatták a budget tárgyalását. A lengyel kiegyezés sorsa most teljesen az alkotmánybizottságtól függ, a kiegyezés pénzügyi oldala nagyobb akadályt képez, mint azt akár a lengyelek, akár az alkotmánypárt tagjai egyelőre hitték. Az alkotmánybizottságon az „átalánykérdés“ napokig foglalkoztatta s az indítványok egész serege látott napvilágot. Az albizottságbann az átalány fölött a megállapodás csakhamar megtörtént és senki sem sejtette, mily vihart hoz a legközelebbi jövő. Az alkotmánybizottság utóbbi ülésén oly nagy izgatottság uralkodott, hogy az alkotmánybizottság tanácsosnak látta három napra fölfüggeszteni üléseit. Előretette a czél, a fel, izgatott kedélyek csillapodtak-e? még eddig nem tudjuk. * Horvátország. Vakanovics, a horvát báni helytartó, az öszszes hivatalnokokhoz szigorú rendeleteket intéz természetesen mindenkit elbocsátással fenyegetve, ha erélyesen nem korteskedik. Horvátországban e szerint nagyon furcsa dolgok történhetnek a kormány tudtával. Pejacsevich László, kiről a napokban azt írtuk, mintha a nemzeti párthoz akarna átmenni, amint egy táviratban tudatja e hit valótlan, hanem igenis kormánypárti marad továbbra is ,s a nasici kerületben fog föllépni. Pejacsevics Péter pedig majd Eszéken próbál szerencsét. ★ Francziaország: Pouyer-Quertier franczia pénzügyminiszter lemondása mindinkább valószínűvé válik, noha nem igaz, hogy a Janvier de la Motte féle botrányperben tett nyilatkozatai miatt interpellate akart volna a baloldal a kormányhoz intézni. E közben a roueni esküdtszék már kimondá ítéletét Janvier úr fölött s hosszú tanácskozás után minden egyes pontra nézve felmenti a vádlottakat számszerint négyet, úgy mint Janvier expraefectet 's három volt tisztviselőjét, kik az állampénzek felsikkasztásával vádoltattak, az illetőket azonnal szabad lábra helyezték. E verdictum kétségkívül rendkívüli feltűnést fog okozni. A per feltakarta az elvetemedettség és korruptió egész nagyságát, mely Napóleon idején a közigazgatásban elharagpódzott. A vádlottak mégis fölmentettek, mi új bátorságot fog a bonapartistáknak nyújtani. Irodalom és művészet. ■ Eötvös Lajos II ( 1872. márcz. 6.) ■ Egy derék ifjú magyar íróval ismét szegényebbé lett irodalmunk! A „Magyar Polgár“ t. olvasói egy időben gyakran találkoztak az Eötvös Lajos nevével. Egyik legszorgalmasabb munkatársunk volt, széles ismerettel, óriás szorgalommal. És ez ifjú erőnek olyan korra meg kellett törnie ! Egyike volt azon ritka férfiaknak, kik utól* érhetetlenek a szerénységben, s barátságuk pótol* hatatlan. 1 **'■ Ilyennek ismertem én, ilyennek ismerte bizonyára minden barátja. A ma élő magyar bibliographusaink között Szabó Károly a legjelesebb, a legkitűnőbb szaktudósunk. Eötvös az ő legkedvenczebb tanítványa, s bizonyosan a legcompetensebb utóda is lett volna. Be kár, hogy a test phisikai ereje nem